Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-29 / 254. szám

A bajnokcsapat legeredményesebb játékosa Poduszló ma­gasra felugorva lövi újabb gólját — előtte Herr biztosítja az utat, a 2-es számú váci játékos lezárásával. A bajnokságot eldöntő mérkőzésen a DVTK 16:8-ra nyerte a rangadót a 2. helyezett Váci Híradás ellen. (Szabó István felvétele) Bajnok a DVTK Rangadóval zárult Diós­győrben a kézilabda féríi NB II. A bajnokságban 29 ponttal vezető diósgyőriek a 28 pontos, második helyen álló Váci Híradás csapatát fogadták, gyakorlatilag te­hát ez volt a bajnokság döntő mérkőzése, ami tulaj­donképpen csak ez első fél­időben yolt kétséges kime­netelű: BVTK—VÁCI HÍRADÁS 16:8 (8:7) Eleinte kevés gól esett, hiszen a tizedik percben még 3:2 volt a vendégek ja­vára. Ezután fordított a Di­ósgyőr és 7:4-re elhúzott. A vendégek erősítettek és há­rom hetesük után 7:7 lett az eredmény, Pakusza csak a 30. percben szerzett ismét vezetést. A második félidő 8. perce után született meg a döntő fordulat, amikor a diósgyőri fiúk kettős ember­hátrányban is meg tudták őrizni előnyüket. 9:8 után azonban elfogyott a vendé­gek puskapora, ráadásul a kitűnően védő Horváth két hetesüket is kivédte, egyet pedig kapufára lőttek. A második félidőben különösen nagyszerűen védekezett a Diósgyőr férfi csapata és megismételte a lányok bra­vúrját: mindössze egyetlen gólt kapott ebben a játék­részben. A vendégek egyéb­ként góljaikból ötöt hetesből szereztek. A bajnoki címet eldöntő mérkőzés diósgyőri gólszer­zői: Poduszló 5, Jancsó 4, Fridrich 3, Matusek 2, Bar- nóczki és Pakusza. Az Észak-maeyarországi Áram­szolgáltató Vállalat miskolci üzemigazgatóságának mezőcsáti szerelésvezetőségéce megfelelő villamoshálózat-szerelési gyakor­lattal rendelkező mérnököt, üzemmérnököt, vagy villamos­ipari technikust szerelésvezető­nek felvesz. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Mis­kolc, patak u. 7. sz. munkaügyi csoportnál. (Irányítőszám: 3502. Pf.: 227.) Takarítónőt azonnali felvételre keresünk. Borsod megyei KI- SZÖV, Csabai kapu 44. szám. A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Alsózsolcai Gyára felvesz gyakorlattal rendelkező gy ors­ós gépírónőket. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán. ingatlan Győri kapuban garázs kiadó. Tel.; 34-228. Garázs kiadó és egy fiatalem­bernek szállást adok; asztalos, vagy kőművesnek. Mátyás kir.2S. vegyes A Kohászati Gyárépitő Válla­lat: Szerelési Gyáregység 9. sz. bélyegzője elveszett, miért is azt kérjük érvénytelennek te­kinteni. A sportcsarnokban . Ismét teremfoci Megérkezett az előzetes megrendelés a Júnó-szállóba a december 6—10, közötti időre foglalnak szállást a rendezők az idei Képes Sport Kupa részvevői szá­mára. Ismét lesz tehát te­remfoci, s a rendelés alap­ján az sejthető, hogy de­cember 6—8-án kerül majd sorra immáron megszokott helyén, a városi sportcsar­nokban. A részvevők? Hiva­talos információnk még nincs, de várható, hogy az eddigi védőket, a ZTE-t, az FTC-t, valamint a DVTK-t meghívják. A negyedik csa­patra még csak tippelni sem tudunk, csupán az bizonyos, hogy fővárosi lesz. Ez kell legyen, hiszen hagyomány, hogy a rendezők két vidéki és két fővárosi csapatot hív­nak meg a közkedvelt tor­nára. Valószínű, hogy ez a fővárosi csapat azok közül kerül ki, akik még nem in­dultak. Egy bizonyos: ismét részünk lehet egy jó szóra­kozást jelentő eseményben, amit — szintén a szokások­nak megfelelően — a tele­vízió is közvetít. Vívás Eredetileg egy színhelyen a városi sportcsarnokban akarta lebonyolítani a DVTK a nők IV. osztályú tőr- és a férfiak III. osztályú kard­versenyét, ám a kézilabda ÓIK által igénybe vett léte­sítményünkben csak az ed­zőterem állt rendelkezésre, így a kardozók viadalát ^t kellett vinni a Miklós utcai terembe. Ez persze, a ver­senybírák számának meg­osztását jelentette, s bizony az aránylag kevés indulólét­szám következtében is elhú­zódott a verseny. i A női tőrözők összecsapásá­nak minősítő jellege egy ideig veszélyben forgott, mivel a kez­dési időpontra a nevezett 32 ví­vólányból mindössze 15 állt rajt­ra készen. Később befutott a KSI különítménye, s 25-re bő­vült a mezőny. A fővárosiak az­tán elmondhatták, hogy „jöttek, láttak, győztek”, mert a kilen­ces döntőnek nemcsak öt KSI-s résztvevője volt, hanem a végső sorrendet illetően is csak a sá­rospataki Radácsinak sikerült közéjük ékelődnie. Egyébként a jó közepes színvonalú viadal mezőnyéből a már említett Ra- dácsin kívül a KSI üdvöskéje, Reményi Andrea emelkedett ki, akik között a végső sorrendet újravívás döntötte el. Az első 6 helyezett szerzett III. osztályú minősítést! A női tőrverseny végeredmé­nye : 1. Reményi Andrea (KSI) 7 gy, 2. Radácsi (Sárospatak) 7 gy, 3. Lantos (KSI) 5 gy, 4. Bauer (KSI) 4 gy 20 kt, 5. Ko­vács (KSI) 4 gy 23 kt, 6. Soltz (DVTK) 4 gy 24 kt, 7. Reményi Agnes (KSI) 3 gy, 8. Nagy (DVTK) 2 gy, 9. Szemán (Sáros­patak) 0 gy. A kardozók versenyére 45 ne­vezés érkezett, ám csupán 32 ví­vó lépett pástra. A viadal szín­vonalát emelte a KSI és a BVSC versenyzőinek jelenléte, akik igen jó csörtéket vívtak a bor­sodi ellenfelekkel. Némi megle­petést keltett, hogy a selejte­zőkből egyetlen egri fiú, még a jó nevű Zelei, sem került a dön­tőbe ! . .. A finálé egyébként igen nagy küzdelmet hozott. A KSI-s Gonda nagyszerű vívással nyerte a versenyt ám mögötte ötös (!) holtverseny alakult ki a II. osztályú minősítést jelentő egyetlen, második helyért. Az újravívás sem döntött, s végül a kapott találatok száma alap­ján állapította meg a verseny- bíróság a végső sorrendet! A kardverseny végeredménye: 1. Gonda (KSI) 6 gy, 2. Sztra- nyai (BVSC) 5 gy 39 kt, 3. Imre (KSI) 5 gy 40 kt, 4. Dobos (KSI) 5 gy 43 kt, 5. Egressy (Sárospa­tak) 5 gy 50 kt, 6. Patócs Zs. (DVTK) 5 gy 52 kt, 7. Almási (BVSC) 3 gy, 8. Nagy (KSI) 2 gy, 9. Molnár (KSI) 0 gy. ^Mindenféle Ricsétől — Hollywoodon át Moszkváig Ricsén áll egy kis szobor, amit a falu világhírűvé • vált szülötte, Czukor Adolf, az amerikai filmkirály adományozott szülőfalujának, amikor a húszas években idehaza járt. Mindez pedig abból az alkalomból jut eszünkbe, hogy — mint erről régebben már hírt adtunk — szovjet—amerikai koprodukció­ban megfilmesítik Maeterlinck világhírű színművét, a Kék maciárt. A tündér szerepét Elisabeth Taylor alakítja, akit Moszkvában nagyon megszerettek a Macska a forró háztetőn című filmben nyúj­tott alakításáért, és aki — mint emlékezetes — Budapesten ünne­pelte 40. születésnapját, akkor még mint Richard Burton felesége. (Hol van már a tavlyi hó?) A film tőkés támogatója is ismert név nálunk: ifjú Cyrus Eaton, a most kilencvenéves szovjetbarát milliomos fia. Apját annak -ide­jén Lenin-díjjal is kitüntették, hiszen a legvadabb hidegháború ide­jén is kereskedett a szocialista országokkal. De mi köze a dologhoz Ricsének? Nos, egyszerűen az, hogy a filmet a ricsei Czukor Adolf fia, Czukor György rendezi, aki a My Fair Lady rendezője is volt. E sorok írója még emlékszik, amikor a húszas évek végén a „nagy” Adolf fia csak mint Czukor „Gyuri” szerepelt a Színházi Élet hasábjain a Magyarok Világhíradójában, de hát akkor kezdte filmes pályáját, apja szárnyai alatt. Azóta már nyilván bácsi lett* éppen úgy, mint jómagam, akinek mindez most eszembe jut .. (máté) Három közül kettő szedi Az Amerikai Országos Egészségügyi Intézet kuta­tóinak tanulmánya szerint az amerikaiak nem fogyaszta­nak több nyugtatót, mint az európaiak. Három amerikai közül kettő orvosi felügyelet mellett szedi a nyugtatót. A nők kétszer annyit fogyasz­tanak, mint a férfiak. A nyugati partvidéken, ahol több az alkohol- és mari- huana-fogyasztó, nagyobb mérvű a nyugtatófogyasztás is. A legtöbb idegcsillapítót a 30—44 éves korosztály szedi. Motorkerékpárosok bandái Japánban egyre gyakrab­ban alakulnak rockerbandák, amelyek terrorizálják a bé­kés polgárokat, és az ország ÖNNEK IS LEGYEN AZ OTTHONÁBAN hőmérő Szobai, ablak- és fürdőhőmérők NAGY VÁLASZTÉKBAN ^OFOTER?) > A FOTÓÁRUHÁZBAN Miskolc L, Széchenyi u. 25. Új lehetőséi% a sertéshústermelésben: Előnyei: — nagyobb és egyenletesebb súlygyarapodás, — kisebb takarmányfelhasználás, — rövidebb hizlalás! idő, — nagyobb értékesítési árbevétel. A berendezés könnyen és gyorsan telepíthető Szaktanácsadás, művezetés, pótalkatrész-ellátás A szállítási feltételekről bővebb felvilágosítást nyújt a MEZŐGAZDASÁGI KOMBINAT KERESKEDELMI OSZTÁLYA Cím: 2943 Bábolna Telefon: Bábolna 1-es Telex: 226555, 27211, valamint az AGROTRÖSZT és megyei AGROKER-vállalatai autópályáin nehéz motorke­rékpárjaikon veszélyes ver­senyeket rendeznek. Abból a célból, hogy gátat vessenek veszélyes ténykedéseiknek, a japán rendőrség 3000 ember­ből álló különleges motori­zált egységet hozott létre az utcák és utak ellenőrzésére. A rendőrség adatai szerint jelenleg 817 nehéz motorke­rékpárral rendelkező rocker- banda van az országban, amelyek tagjai összlétszámát 26 000 fiatalra becsülik. Egyedül Tokióban 230 ban­dát számláltak meg. Aforizmák Házastársunk igazi jellemét csak a váláskor ismerjük meg. Mindig gondolnunk kellene arra, hogy az ember olyan, mint a banán: nem a héja a leg­fontosabb. Nem biztos, hogy aki jól tud­ja keverni az élet kártyáit, az jól is játszik. Minden nő pontosan tudja, milyennek kell lennie az ideális férfinak —, de senki sem ismeri. Autó terem a tóban Van a svédországi Verm- landban egy tó, amely mil­liókat hoz a környékbeliek konyhájára. Fenekén nem hevernek régi kincsek, nem is bővelkedik ritka halak­ban, hanem — a tó mélye teli van a legkülönbözőbb típusú autókkal. Egész egy­szerű úton kerülnek ide a korszerű gépkocsik: az au­tótolvajok, ha a lopott ko­csin már jól kiautózgatták magukat, belevezetik a jár­művet a vízbe. A rendőr­ségnek már feltűnt, hogy az utóbbi időben megszaporod­tak az autótolvajlások. Ha­mar megtalálták a rejtély nyitját. * Az autótolvajok ugyanis maguk a gépkocsi­tulajdonosok voltak, akik így próbálnak pénzt kicsikarni a biztosítótól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom