Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-08 / 185. szám

Újabb variáció egy regi Az ember legfeljebb azon gondolkodik, hogy mi az, ami most más,' új és több, mint amit a témában eddig látott, amiért érdemes volt megcsinálni a férfi és nő ha-’ gyományos együttesére épít­kező színes amerikai filmet, amelynek a Közelharc férfi­ak és nők között kifejező cí­met adta Mel Shavelson író­rendező. Mert a film jó, sa­játos varázsa van és bebizo­nyítja, hogy a téma kimerít­hetetlen. A ritmusbeli egye­netlenségeket pedig Jack témára életformájában. Szemorvos,, nál ismerkedik meg a csinos elvált asszonnyal, Terry Koz- lenkoval (súlyos, vaksággal fenyegető szembaja van), és az ismeretségből szerelem, házasság lesz. Kiderül, hogy az epés humoron kívül Pé­ternek még jó néhány, ennél sokkal rokonszenvesebb tu­lajdonsága van. Gyengéd a szeretett nővel szemben, tisz­tán látó barátságra képes a volt férj iránt, és védtelen megértéssel közeledik a há­rom különböző korú és ka­Mai tévéajánlatunk A Tv Galériája A Tv Galériája sorozat keretében ezúttal Szkok Iván festőművészt ismerhetjük még közelebbről. A művész 30 éves. 1971-ben fejezte be a főiskolát, s augusztus 10- én nyitja meg első, önálló tárlatát a Műcsarnokban. Szkok Iván, a fiatal képző­művészek Ernst múzeumi csoportos tárlatán tűnt fel, egyéni hangú, friss, modern látásmódú, rendkívül ötletes technikai kivitelezésű mű­veivel — képekkel és szob­rokkal. A műsorban bemu­tatott alkotásai között lát­hatunk olyan festményt, ami voltakénpen szobor is, az alao gipsz dombormű, s a művész ezután festett rá a felületre. (A műsor 21.45-kor kezdődik). / A Szőnyi István teremben Tóth Imre kiállítása Igazi nyári tárlat Tóth Imre Munkácsy -díjas festőművész kiállítása, melyet mától augusztus 22-ig tekinthet meg a kö­zönség a Képcsarnok Szőnyi István-termében. Az iménti jel­ző persze némi félreértésre adhat alkalmat; az olvasó talán túlságosan könnyed hangvételűnek, esetleg hevenyészettnek véli. Szó sincs erről! Az viszont igaz, hogy rendkívül derűs élmények hatása alatt született ez a negyven kép egy — a mesterséget magas fokon művelő — művész ecsetvonásai nyomán. A festőnek csak egyetlen — viszonylag rövid — alko­tói időszakát mérlegelhetjük, a termése azonban egy nyu­godt, kiegyensúlyozott kor­szakot ígér, melynek bizo­nyára megszületnek majd a jelentős művei is. Ezeknek az ecsettel készült „vázla­toknak” (a vázlat kifejezés­sel elsősorban a frisseséget, a pillanatnyi benyomások gyors megfogalmazását akar­juk érzékeltetni) közös cí­me lehetne: „jó kedvemben festettem”. Olyan időszakban szület­tek ezek, mikor a művész ki­csit pihen, szemlélődik, rá­csodálkozik a természetre vagy egy-egy jelenségre; el­játszadozik kincseivel. A játék persze nagyon ko­moly, hiszen mindent fel kell használni hozzá, amit csak az alkotó birtokol. Az irigylésre méltó technikai készséget, a színkultúrát s azt a stilizációs készséget, amelynek segítségével a leg­bonyolultabb dolgok is egy­szerűen, szinte magától érte­tődően kerülnek vászonra. A felületes szemlélő a negyven kép között kalan­dozva, először bizonyára az élénk színvilágot fedezi fel, majd a virtuóz technikát. S a témákat vizsgálva megál­lapítja, hogy kicsit egyhan­gú ez a kiállítás. Ami a te­matikát illeti, nem vitatko­zunk, hiszen több csendélet (Görögdinnyés csendélet, Sár­gadinnyék, Ablakos csend­élet stb.) és jó néhány táj­kép az uralkodó. A kiállítás élményét azonban éppen a közöttük levő azonosságok és különbségek adják, (önkén­telenül is eszünkbe jut egy híres magyar festőművész több mint száz önarcképe, melyek — bár mindegyikről ugyanazok a szemek néznek ránk — hallatlanul nagy él­ményt jelentenek a nézőnek). Jó érzéssel vettük tudo­másul, hogy Tóth Imre leg­újabb „önarcképei” ilyen derűsek és nagyvonalúak; hitet, optimizmust sugárzó- ak. Mögöttük az új korszak­ra való készülődést sejtjük. X * Természetes, hogy egy ki­állításon majdnem mindenki a vásárló szemével is nézi a képeket. Nos, ha valaki meg akarja őrizni a nyár színeit, fel akarja oldani a betonlakások ridegségét, egy- egy Tóth Imre-kép segítsé­gével megteheti. ' Gy— Lemmon kedvéért szívesen megbocsátja a néző. A siker letéteményese most is, mint annyi más amerikai filmben, a világhírű komi­kus. Gazdag színészi eszköz­tárral játszik egy bonyolult figurát. Egyszerűen, hiszen a dolog maga is egyszerű. A nőgyűlölet csak a szerelem beköszöntéig tart. A gyerek csak addig idegesít, amíg kí­vülálló. Nem haragszom már a kutyára sem, ha aztsze­retik, akiket én is szeretek. Egy különc agglegény mu­tatkozik be a film elején, egy nagy családdal ismerke­dő új apát találunk a köze­pén, és végül egy — nem kis harcok árán — magára ta­lált embertől búcsúzunk. Az író-karikaturista Peter Wilson az alattomos, rabtar­tó nőj társadalom iránti min­den ellenszenvét sikeresen kiéli könyveiben. Népszerű, és jól érzi magát választott Francia táncosok Ozdon Az Ózdi Kohászati Üzemek szakszervezeti bizottságának vendégeként francia tánc- együttes érkezett Ózdra. A több mint negyven tagú tánccsoport az ózdi népi táncosok múlt évi franciaor­szági vendégszereplését vi­szonozza; Borsod megyében öt helyen lép közönség elé, később pedig Budapesten is bemutatja műsorát. Diákok Moszkvából A moszkvai Csajka kísér­leti üzemi iskola és a mis­kolci Zrínyi Ilona Gimnázi­um négy esztendővel ezelőtt vette fel a kapcsolatot egy­mással. Azóta minden évben két hetet a Szovjetunióban tölt el 25 orosz nyelvi ta­gozatos osztályba járó diák és 14 napig Magyarország vendégei a testvériskola ta­nulói. Most, augusztus 2-án érkeztek haza a magyar fia­talok Moszkvából és velük együtt jöttek a szovjet kom- szomolisták. Mint Bíró Tiborné, a Zrí­nyi Ilona Gimnázium igaz­gatója elmondta, vendégei­ket elkalauzolták már Tapol-’ cára, Mezőkövesdre, Monok­ra, Tokajba és Sárospatakra. Nyina Ginzburg igazgatónő szerint az eddigi legsikere­sebb program a vasárnapi volt, amikor is magyar csa­ládokhoz látogattak el a moszkvai gimnazisták. A csoport egyébként mától a magyar UNESCO-bizottság •endége Budapesten. Leg-ek lexikonja „Ha legközelebb társaságban járnak, ne felejtsék el elmesélni, hogy a világ legna­gyobb bigámistája öt esztendő alatt hatvan­egy házasságot kötött (az illető természete­sen hölgy volt), és az utolsó eunuch Török­országban Cafer aga volt, aki 1971 szep­temberében, 80 esztendős korában egy sze­retetotthonban hunyt el.” Így végződik a nyugati könyvpiac legfrissebb bestsellerének előszava. A milliós példányszámú könyv összeállítója egy ír, bizonyos Mr. Guinness. Címe: A rekordok lexikona. Kezdjük az elején. Az első címszó: a leg­hosszabb rövidítés: S. O. M. K. H. P. B. K. J. C. S. S. D. P. M. W. D. T. B. Egy ma- laysiai részvénytársaság megnevezése és cí­me. A lexikon nem számol be arról, hogy megszületett-e már e rövidítés rövidítése is. A leghosszabb rövidítés után nézzük a legkisebb hadsereget! San Marino ármádiája 11 tagból áll. Egy államünnepségen megkér­dezték a gárdaparancsnoktól a külföldi ven­dégek, hogy miért csak tízen jelentek meg, merre van a csapat többi része? A tiszt így válaszolt: „Elnézést kell kérnem, de torok­gyulladás miatt csak csökkentett létszám­mal tudtunk a parádén megjelenni...” A legkisebb után egy legnagyobb. A leg­nagyobb címletű bankjegyet az Egyesült Ál­lamokban nyomták, tízezer dollár (230 ezer forint) értékben. Mr. Guinness valószínűleg nem értesült arról, hogy Magyarországon bi­zony volt már forgalomban tízbillió pengős bankjegy is. A minden idők legdrágább filmsztárja címszó alatt Elisabeth, Taylor neve olvas­ható, aki a Cleopatra alakításáért 26 millió nyugatnémet márkának megfelelő összeget kapott. Az amerikai sztár nevével egyéb­ként még találkozunk a legdrágább bril • liáns címszónál is. Ő kapta ugyanis ezt férjétől 1969. október 23-án ajándékba. Ér­téke kb. 45 millió forint. Hétszer említi egyébként Kalifornia vá­rosát a lexikon. A leg-ek városában talál­ható például a világ legnagyobb szállodája, a „The Conrad-Hilton Hotel” (3 ezer szoba, 5 ezer ágy, 10 ezer személyes étterem, 45 kilométer hosszú folyosórendszer). A különleges emberi teljesítmények közül ki kell emelni az észak-amerikai Smith-éi, aki 101 esztendős korában lett boldog apa. A lexikon nem fűz kommentárt az infor­mációhoz, csupán azt közli még, hogy har­madik felesége ajándékozta meg gyermek­kel. A legfiatalabb dédnagyapa a barcelonai Garcia Perez; 57 esztendős korában már dédunokáival játszhatott. Kiderül még a lexikonból, hogy a világ legmagasabb embere a 273 centiméteres Franz Winkelmayer volt, a legnagyobb sú­lyú csecsemő 12 kilóval született, a legmolet- tebb hölgy 400 kiló súlyú volt, a legnagyobb ivó, a holland Vanhorn, naponta átlag négy üveg nehéz portói bort vett magához, a leg­hosszabb telefonbeszélgetés pedig két egye­temista nevéhez fűződik: november 27-től december 21-ig tartott a telefonkapcsolat, amelynek egyébként házasság lett a vége... (erdős) rakterű gyerekhez. A vígjátéki szituációk so- I ra, a bőkezűen szórt humor a film második felében lé­lektani motívumoknak adja át a helyét, és lelassul a di­namikus cselekmény is. A vége pedig majdhogynem di­daktikus. A szemműtét után lábadozó Peter új rajzsoro­zatával arról vall, hogy az embernek soha, semmilyen körülmények között nem sza­bad megadnia magát. Hol van már a szuverén rene­gát, aki kívülről, felülről fi­gyel : a többiek annyira em­beri ügyeit? Jack Lemmonnak kitűnő partnerei vannak. Barbara Harris (Terry) és Jason Ro- bards (Steven Kozlenko, a férj) mellett a középső gye­reket, Lindát játszó Lisa Gerritsen marad meg emlé­kezetünkben. (makai) Írók az olvasótáborban A hagyományos tokaji író­tábor résztvevői ma a Bükkben, a rejteki pihenő­nél rendezett olvasótábor lakóit látogatták meg. Az Ady Endre Művelődési Ház által szervezett táborban az irodalommal ismerkedő ál­talános iskolásoknak most az irodalom munkásai beszél­tek versről és prózáról. A vendégek részt vettek a cso­portfoglalkozásokon és asz- szisztáltak a játékhoz, amelynek vezetője Vargha Balázs, az Országos Széche­nyi Könyvtár tudományos főmunkatársa volt. Csütörtök Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 13.39: Áldozatok. Ai Válaszolunk hall­gatóinknak különkiadása. — 14.00: Ravel: Lúdanyó meséi — balett. — 14.30: Kóruspódium. A Csepeli Papírgyár és a sorok­sári Táncsics Mihály Művelő­dési Ház férfikara énekel. — 14.40: Ady Endre két novellája. — 15.00; Hírek. — 15.10: Petőfi- bánya. Rádai Eszter és Papp Endre dokumentumműsora. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05- A népdalelőadás mesterei. — 16.22: Stöcklgt: Caprice és variációk zongorára és fúvós- zenekarra. — 16.33: Hét bagoly. Krúdy Gyula regényének rádió- változata. — 17.00: Hírek. 17.05: Schubert: B-dúr szonáta Op. post. — 17.43: A magunk érdekében, a magunk védelmé­ben. Asszonykezek — munka nélkül. Kapusi Rózsa műsora. — 18.08: Híres énekesek köny­nyűzenei felvételeiből. — 18.48: Miért igen, és miért nem? — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Kritikusok fóruma. — 19.35: Az Állami Népi Együttes zenekara játszik. — 20.08: Vajdasági ma­avar írók estje. I. rész. —21.11: Hírek — 21.14: örökzöld dalla­mok.'— 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Nóták. — 23.15: Századunk zenéjéből. — 24.00- Hírek. — 0.10: Operett­Petőfi rádió: 12.03: Zenekari muzsika. — 12.43: Pécsi stúdiónk jelentkezik. — 13.00: Hírek. 13.45: Időjárás. — 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől ötig... — 17.00: Belépés nemcsak tornaci­pőben ... Az Ifjúsági Rádió sportórája. — Közben 17.30: Hí- * rek. — 18.10: Csak fiataloknak! — 19.13: George Malcolm Hän- del-műveket csembalózik. — 19.31: A színháztörténész mondja. — 19.46: Üj könyvek. — 19.49: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. H. — 20.25: Verdi: Er- nani. Négyfelvonásos opera. — Közben 21.20: öregség. Füst Mi­lán verse — 22.02: A lírikus epi- lógja. Babits Mihály versei. — 23.00: Hírek. — 23.15: Dzsesszfel- vételeinkből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió; 17.30: Műsoris­mertetés — hírek. — 17.30: Em­berek a gép mellett ... (A lift­szerelő: A számítógép-kezelő).— Szórakoztató zene. — 18.00: Bor­sodi Tükör. — (Ülést tartott a Miskolc városi Tanács V. B.; Kongresszusi felajánlás: Tóth Im­re festőművész kiállítása a mis­kolci Szőnyi István-teremben; Figyelmesebb és változatosabb a szolgáltatás; Hírünk határainkon túl . ■ •). — 18.15: Könnyű dalok. — Ifjúsági Körkép. — (Az isko­lai szertárak helyzetéről; Ifjú­sági park Széphalmon.) — Ne­gyedóra a beat kedvelőinek. Televízió: 17.23: Műsorismerte­tés. — 17.25: Hírek. — 17.30: A Tízen Túliak Társaságának ma­gazinja. — 17.55: A boldogulás útja. Riportműsor, I. rész. — 18.25: Amatőr történészek. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hir- adó. — 20.00: Parasztok. XII. rész. — 20.55: Don Lurio mű­sora. Zenés szórakoztató film. — 21.25: Falusi arcképek. Szabó Ka­talin kertész. — 21.45: A Tv Ga­lériája. Bemutatjuk Szkok Iván festőművészt. — 22.25: Tv-hír- adó — 3. Szlovák televízió: 17.00: Hírek. — 17.05: Fecske (ifjúsági maga­zin). — 17.45: A néphadsereg mű­vészegyüttesének fesztiváljáról. — 18.05: Kalózok (francia soro­zat). — 18.30: Dalok. — 19.00: Híradó. — 20.20: J. B. Foerster: Éva (tévéopera). — 21.30: Hír­adó. — 21.55: A semleges vizek (szovjet film). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19): Agotha Margit grafikus- művész kiállítása. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században — Szőnyi Ist­ván 50 rézkarca. — Kossuth Mű­velődési Ház (10—18): Szcenog- ráfia ’74 Miskolc. — Déryné-ház (10—18): Régi magyar arcképek. — Herman Ottó emlékház (10— 18): Herman Ottó élete és mun­kássága. Filmszínházak Béke (f4, hn6, 8): A harmadik tettes (szi. NDK). — Kossuth (f3, hn5, 7): Közel­harc férfiak és nők között (szí. amerikai). — Hevesy Iván film­klub (fö, f7): Gyerekkocsi (18 éven felülieknek! svéd). — Fák- lya (f5, f7): A kör bezárul. . . (szovjet bűnügyi). — Petőfi (f5, f7): Mónika (szi. román). — Szikra (5, 7): Csata a havasok­ban (mb. csehszlovák). — Tán­csics (f5, f7): Az aranyember (szí. magyar). — Tapolca-kert (8): Folytassa külföldön (mb. szi. angol). — Ságvári (Ady Műv. Házban 5, 7): Ártatlan gyilkosok (szí. magyar). — Hámor (0): Két balláb az ezredben (angol film- vigjáték). PÉNTEK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Zenekari muzsika. — 9.30: Tavaszi dal, vándordal. Füst Milán versei. — 9.36: Népdalok. — 10.00: Hírek. — 10.05: Édes anyanyelvűnk. — 10.10: Iskolarádió. Hangjáték. — 10.30; A Weiner-vonósnégyes ját­szik. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Változó világtérkép. A Cabora-Bassa gát Mozambikban. Tolnay László írása. — 11.10: Agay Karola és Melis György énekel. — 11.49: Kritikusok fó­ruma. Petö/i rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Vavrinecz Béla: Balti né­pek táncai. — 8.15: Az izraelita felekezet negyedórája. — 8.30: Vörös Kálmán népi zenekara ját­szik. — 9.00: Hirek. — 9.03: Ezer- egy délelőtt. — 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. — 10.59: Lottó- eredmények. — 11.45: ütlkalau* üdülőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom