Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)
1974-08-18 / 194. szám
A gyár története — a család története Orosiéknál (A diósgyőri új lakótelepen a lakások ajtajai egyformák. Csak a névtáblák mások és mások. Az életek? Hiszem, hogy a sorsokban is vannak közös, hiszen közös a kor, a város, a nagy és a kisbetűkkel írható történelem.) * Orosz Jánosné, nyit ajtót. Kegyes csalással úgy tudja, hogy az üvegkárról fogunk beszélgetni. Én tudom: a gyár története a család története is. — Már az apám, Zelenák Miklós is itt dolgozott. Lánykoromban én is. Aztán még többször. Csak amikor egy-egy gyerek született akkor kellett abbahagynom... — Más volt az akkor. — mondja a férj Orosz János asztalos. Valamikor 1940- ben, fiatal legényként került a gyárba. (Ma megbecsült vezető az asztalosüzemben.) — Itt ismertem meg a feleségemet. Űgv kerültünk mi össze annak idején, akár az ujjam. Pedig én karriert csináltam. Elvettem a hutamester lányát... Nevetnek. Azzal a jó érzéssel, ahogyan csak a sokszor hallott, de mindig mo- solyogtatóan kedves kötődésnek örül az ember. A „más volt akkor” viszont konok történelem. — Kenyér? Hát igen! Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy még 45 után is volt horpadt a hasunk. Ha valaki azt mondja akkor, hogy a feleségem 1974-ben csak azért nem vesz centrifugát. mert nem szereti, én kiröhögöm. Akkor ha gyerek született a legtöbb munkáscsaládban otthon maradt az asszony. Így kellett. Nem tudom én, hogy hány gyerek nem születhetett meg ezért... — Láttuk a gyerekeink indulását. Van unokánk... A kezdő költőkről mondják, hogy „véletlenül” mindig van náluk vers. A családi album „véletlenül” pont az unoka fényképénél nyílt ki. — Látja! Belőle már minden lehet... * Három fiút neveltek. Sorsok: Laci, az unoka édesapja, párttitkár ugyanott, ahol a szülei, nagyszülei dolgoztak. Esztergályos. Igaz, közben elvégezte a gépiparit és jövőre főiskolára készül... Sándor; — Nős vs>«vok. Az üveggyárban dolgozom. Tanulhattam volna, de nem volt kedvem... Éva (Sándor felesége): — Hívták Sanyit már sokfelé. Futballkapus. Most is az edzésről jöttünk. De nem megy. Istene ennek a gyár... Éva, aki egy gyógyszertárban dolgozik, tanul. — Legalább az érettségig. — Szeretem amit csinálok és... — Zoltán ? — Az már vőlegény! Igaz csak napok óta... Zoltán szakmunkás. Festő. Ügy tűnik, hogy mind a három fiú révbe élt. Az apa: — Nézze, ha én annyifélét kezdhettem volna az életemmel, mint a fiaim, akkor talán 12 gyermekem lenne. Az anya: — Most., hogy a gyerekek már felnőttek, azon gondolkozunk, hogy újabbra cseréljük ki a bútort. Mind boldogult. Egy-egy százast még eldugok nekik a lepedő alá, de melvik anya nem teszi ezt? Nem azért mert kell, hanem mert nekem jólesik... Minden vasárnap összeül a család. Négy kiló hús fogy el olyankor, még akkor is, ha Orosz Jánosné éjszakás volt... * A mi történelmünk, jogrendszerünk, életformánk valamiképpen mindaz, amiről ezeken a vasárnapi ebédeken szó eshet. Boldogulásról. demokráciáról, tegnapról, máról..; Bocsásson meg nekem az Orosz család! Az unoka is igaz. Szó esik ilyenkor, nem is egyszer, a biztosnak érzett holnaputánról... BARTHA GÁBOR Ni új csuklós izdon Huszonhárom esztendővel ezelőtt két, a maiakhoz nehezen hasonlítható, kisméretű autóbusz kezdte meg az utasok szállítását Ózdon, a Piactér és a vasútállomás között. 1957-ben már 58 járatpár közlekedett a városban és 1960-ra a szállított utasok száma majdnem elérte a hárommilliót. 1970-ben már hétmillió utazót számláltak, s a szakemberek úgy vélik, hogy ennek az esztendőnek a végére annyi lesz az évben szállított utasok száma, mint amennyien Magyarországon laknak. L)r. Valykó István, a 3. sz. volán vaiialat igazgatója Használta föl ezeket az adatokat annak erdetseoen, uogy kelio módón erzéKeltes- se az ózdi helyi közlekedés fejlődését. Mindezt abból az alkalomból tette, hogy ma délelőtt 10 órakor négy új Ikarusz 180-as csuklós autóbusszal gyarapodott a város. Ezeket a kocsikat adta át az igazgató a ma délelőtti ünnepségen Varga Dezsőnek, az Ózdi városi Tanács elnökének. Az ünnepség vendégeinek részvételével megtett első út után a csuklósok a Béke-telep—vasútállomás vonal forgalmát fogják javítani. REFLEKTOR Kérdezzen — az illetékesek válaszolnak! A kórházzal együtt épül a szálló A nagykanizsai kórház bővítésével és korszerűsítésével párhuzamosan megoldják a kórházi ápolónők lakásgondját is. A kórház területén szállót építenek az ápolónők részére. Az épületben 52 kétágyas szobát alakítanak ki, amelyekben szállodaszerű el- helyzést nyújtanak az eddig többnyire albérletben lakó ápolónőknek. Az építkezést jövőre fejezik be. A Magyar Rádió Miskolci Stúdiójának „F6rum”-soro- zatában augusztus 26-án, hétfőn este 18 óra 15 perctől 19 óráig a vasúti, az országúti személy- és teherszállítással, a miskolci villamos- és autóbusz-közlekedéssel, valamint a megye és Miskolc közútjaival kapcsolatos kérdésekre válaszolnak a meghívott illetékes vezetők. Az érdeklődők a fenti témakörökben kérdéseiket levélben vagy levelezőlapon írják meg és legkésőbb augusztus 24-ig, szombatig juttassák el a Magyar Rádió Miskolci Stúdiójához. (3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 15.) Az adás időpontjában is lehet kérdezni a stúdió 16- 427-es és 35-510-es Fórumügyeleti telefonján. Ma Budapesten Pest megyei népfront-aktívákat tüntetnek ki. afc Gyulán megnyílik a város 28 üzemének termékbemutató kiállítása. 5^ Kiskunfélegyházán juhásztalálkozót tartanak. rfr Mezőkövesden új egészségházat adnak át. Pákozdon a Fejér megyei Röpülj páva körök találkozóját rendezik meg. 3<c Szegeden a szabadtéri játékok Dóm téri színpadán az Állami Népi Együttes lép fel. Szekszárdon ifjúmunkások fotó- és képzőművészeti kiállítását nyitják meg. Szombathelyen városi tüdőszűrőállomást avatnak. y\c Tatán új autóbusz-pályaudvart adnak át. Mint agy tüzes asszony... Acélöntődé műhely. Itt a legnagyobb a meleg. Ügy tűnik még a beton is inog alattunk. Fejünk fölött daruk szállítják a héttonnás magvasakat. Mellettünk a szárítókemence, a szomszédos csarnokban történik az olvasztás. Vonszolókon szállítják ide az izzó acélt az öntőformákba. Nehéz stabil pontot, biztonságot találni itt. Két lábbal kell állni a földön. * — Tizenegy év messzeségből hogyan emlékszik vissza a „tűzpróbára”? Milyen volt az első nap, amit itt dolgozott? — Nem lehet azt elmondani. Megfogott a gyár, mint egy tüzes asszony. Aki megszereti, nem tud többé másra gondolni már. Mintha aznap másodszor is megszülettem volna. — Kitől tanulta a mesterséget? — Fodor József örgemestertől kaptam a fogásokat. Még egy ilyen tanító nincs a földön, azt hiszem. — Hogyan tud ebbén a vasrengetegben tájékozódni? — Bekötött szemmel is eltalálnék akárhová. Minden zugot ismerek itt. Tudom, hol van veszély; öntöüst, ön- tögödör, tíz-tizenöt méteres lyuk. — Hogyan került ide? — Szabolcsi <■ vagyok, nagyhalászi. Apám tsz-tag. A bátyám a martinban dolgozott, ö hozott el faluról. Nyolcadik osztályos koromban bizony igen gyenge legényke üoltam. Én már nem akartam úgy élni, mint az apám, szakmát szerettem volna mindenáron. Aztán bevonultam katonának. Ott helyrejöttem fizikailag. A földművelésben benne éltem. Azt sem lehet már elfelejteni. — Jelenleg hol lakik? — Munkásszállón, két kohásszal egy- szobában. Ez olykor akadályoz is a tanulásban. Most fejeztem be a harmadik évet, a kohóipari szakközépben, esti tagozaton. Az érettségim még nincs meg, de szeptembertől gyorsított egyetemi előkészítőre küldenek. Ha sikerül, nappalin fogom végezni az egyetemet. Közben a tefjes fizetést kapom. Nem én vagyok az egyedüli továbbtanuló a gyárban. — Ügy tudom, nemrég volt Lengyelországban ... — Igen, két hónapja Katowicében voltunk■ Harmincéves az ottani acélmű. öt szocialista országból háromtagú küldöttségek vettek részt a jubileumi öntésen. Rendes nyolcórás műszak volt, barátság öntésnek neveztük el. Tízen voltunk munkások, ötféleképpen beszéltünk, mégis első perctől megértettük egymást a mozdulatokból. — Milyen érzés azt tudni, hogy szinte örökké él a vasban, ami kikerül a keze alól? — Nincs benne a nevem az öntvényekben, de az igen, hogy Diósgyőr. # Veres István öntőformázó az LKM acélöntődéjében. Huszonnyolc éves, 1973-tól párttag. Mondataiban a végső pontosság szűkszavúsága. Kifejezés- módja a munka. VARGA RUDOLF ÁLLAM, KENYÉR, ALKOTMÁNY Huszonötödször ünnepeljük a magyar nép Alkotmányának napját, augusztus 20-át, amely egyben hagyománytisztelő szimbóluma az államalapításnak, köszöntése az új kenyérnek. Állam, kenyér, alkotmány — nem mesterkélten összekapcsolt tényezők ünnepi rangra emelése. Kölcsönhatásban állnak egymással, feltételként és függvényként, történelmileg bizonyíthatóan. Egy ország alkotmánya fényt vet az állam lényegére, s egy állam meghatározza, milyen és kié az alkotmány. S mindez alapvetően eldönti azt is, ki és milyen arányban részesedhet a kenyérből. Az államalapítástól hosszú évszázadokat kellett átvészelnie a magyar népnek, míg végre önmaga szentesíthetett alkotmányt — népi alkotmányt. Keservesen igazodnia kellett a történelem „menetrendjéhez”, kivárnia társadalmak bomlását és változását — nem ölbe tett kézzel! —, mígnem meg kezdődött a legnagyobb tartalmi — s természetesen formai — átalakulás, amelynek nyomán két fő irányba polarizálódott az emberiség, de amelyből csak az egyik, az eddig legfejlettebb, a szocialista társadalom a haladás meghatározója. A magyar népnek megérdemelt szerencséje, hogy a szocialista világrendszer nagy családjának tagja. — A nép forradalmi erői véres csatákat vívtak a szabadságért, a társadalmi változásért, az alkotmányosságért. Az erőfeszítések sorra elbuktak. Gyökeres változást csak a munkásosztálynak, csak az első proletárdiktatúrának sikerült elérnie. És létrehoznia a nép első igazi alkotmányát, a szocialista társadalom építésének nagyszerű írott törvényét. Állam — kenyér — alkotmány: dialektikus összhatásba került. És ha e ragyogó történelmi tett előtt egyre nyilvánvalóbbá váló hazugság volt az „ezeréves alkotmány” eszménye, úgy a külső erővel levert Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges 133 napja után kétséget kizáróvá lett az uralkodó osztály nacionalista alkotmány-ideológiája. Kié lett ismét az állam, az alkotmány, a kenyér? Fájdalmas, a munkásosztálytól és illegalitásba vonult pártjától rengeteg vért, hősies önfeláldozást követelő negyedszázadot kellett még elviselnie ahhoz, hogy végre és visszavonhatatlanul, az első proletárállam, a Szovjetunió segítségével azé legyen a hatalom, aki történelmi hivatást teljesítve, lerombolja a régi állam alapjait, helyébe emelje a magáét, amelyben minden dolgozó ember kap jogot az élethez, és kenyeret a megélhetéshez. A második proletárdiktatúra 1949. augusztus 20-án létrehozta — az azóta történt és ismert módosításokkal ma is hatályban levő — alkotmányát. A nép történetében ezzel új szakasz kezdődött. A munkásosztály, pártjától vezérelve, szövetségben természetes társával, a dolgozó parasztsággal nekilátott a szocialista társadalom építéséhez — az egész nép felemeléséhez. Ami azóta történt. — önmagáért szól. De miért lett, lehetett így? Íme két, minden okfejtésnél többet magyarázó mondat Kádár János 1972. április 19-én, az országgyűlésen elhangzott beszédéből: „Hazánk munkásosztálya magára vállalta a felelősséget a nemzet sorsáért. A hatalmat történelmünk során első ízben birtokolja olyan osztály, amely a hatalmat nem arra használja fel, hogy a maga számara kiváltságos helyzetet biztosítson, hanem a jogokkal arányos részt kér és vállal a felelősségből is.” E cáfolhatatlan megállapítást nagyszerű és felemelő példák egész sora igazolja ebben a munkásvárosban is. A példák visszanyúlnak a véres múltba, hallatják a fasizmus ellen kézbe fogott fegyverek ropogását, láttatják a gyárak romjait eltakarító, újjáépítő és újat építő munkást. Azt a munkást, akit névtelenül formál nemzeti hőssé a történelmi tankönyv az újabb generáció és az utókor számára. Itt és az országban mindenütt. Mi történt 1949. augusztus 20-a óta? Mindaz, ami önmagáért szól, s ami büszke szólásra késztet minden, a szocialista világrendszerbe tartozó, hazáját szerető magyart. Hogy mi történt? Lehetetlen felsorolni, lehetetlen áttekinteni. Akik csak úgy mérnek, hogy a „tárgyi bizonyítékot”, tehát a latható és tapintható eredményeket veszik számba — nem tudnak mindenről. Aki úgy kicsinyíti mérhetetlen eredményeinket, hogy fejlett — de kapitalista!, s ezzel államot, alkotmányt és kenyeret meghatározó — országokkal hasonlítgatja össze kicsiny hazánkat, ahelyett, hogy egykori önmagunkkal vetné össze — annak se szeme, se füle. Mert nem látja, nem hallja, hogy a Magyar Népköztársaságnak rangja van a világban! Hová lett az „ezeréves alkotmánnyal” dicsekvő, közben elmaradott, hárommillió koldusával együtt lenézett ország? Itt van, ugyanazon a helyen, ugyanaz a Duna, ugyanaz a Tisza folyik át rajta, hegyei épp olyanok mint voltak, völgyei sem másak —. földrajzi helyzete változatlan. Ám a társadalmi rendszere ugyanabban a természeti környezetben teljesen más, népe — a népinemzeti teljes egység felé haladva — eggyéforrt, a munkások, a parasztok, az értelmiségiek, a vezető osztály pártjának marxista—leninista eszméjét és annak társadalmi programját elismerik, s tettekkel támogatják. Újabb példa erre a felszabadulás 30. évfordulójára és a párt XI. kongresszusára történő készülődés — az összefogás, az alkotás jegyében. A nép közös ügye: a szocialista társadalom építése, annak eredményei adják a haza rangját, és a hovatartozás az erejét, tekintélyét. A szocialista világrendszer fejlődése a haladó emberiség ügye. Programja nem csupán feltételezi a békét, azért — miközben alkot — erejét feszítve küzd is. Tagjaként mi is. Biztonságot adó érzés ez a hovatartozás. Államunk, kenyerünk, alkotmányunk biztonsága. CSALA LÁSZLÓ
