Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-18 / 167. szám

-X- Az egyik versenyző vízbe merülés előtt a tájolóval „meg­célozza" az elérendő első bóját. (Szabó István felvétele) A LÓK kupája Miskolcra került A Magyar Honvédelmi Szö­vetség miskolci Neptun klub­jának könnyűbúvár ver­senyzői jóformán ki sem pi­henték vasárnapi küzdelmük fáradalmait, amikor is négy másik klub tagjaival a Nep­tun Kupáért mérkőztek (azt el is nyerték) —, s két nap­pal később megint a Mélyí­tő vizébe szálltak, bizonyí­tani képességeiket. Ezúttal nemzetközi verseny résztvevői voltak. Vasárnap ugyanis Miskolc testvérváro­sából, Katowicéből a lengyel honvédelmi szervezet, a LÓK öt könnyűbúvára — Alek- szander Bobik klubtitkár ve­zetésével — hozzánk érke­zett, egyrészt, hogy kicserél­jék tapasztalataikat a mie­inkkel, másrészt avégett, hogy megmérkőzzenek velük. Hagyománya van már e kapcsolatnak, s a versenye­ken legtöbbször a katowicei­ek győztek, hiszen a miskol­ciak mindössze néhány éve űzik e sportágat. Most azon­ban ugyancsak kitettek ma­gukért a Neptun „gyerme­kei”. Csapatuk megnyerte az ötbójás víz alatti versenyt, s ezzel övék lett a kupa is, amelyet a LÓK az elmúlt évben alapított. Az egyéni versenyben is miskolci siker született: Asztalos Béla — a vasárnapi verseny második helyezettje — lett az első. Növeli a hazai siker érté­két, hogy honfitársaink olyan együttest győztek le, amely részt vesz majd a könnyű­búvárok ősszel megrendezés­re kerülő Európa-bajnoksá- gán. Ma délelőtt egyébként Bo­kor József alezredes, az MHSZ megyei titkára fogad­ta a lengyel vendégeket, akik az este térnek vissza Kato­wicébe. T. I. Mohamed Trabulsi is indul Pannónia ’74 A fővárosi sportcsarnokban július 25-én, csütörtökön dél­után kezdődik a Pannónia ’74 nemzetközi súlyemelő ver­seny. A küzdelmek iránti kül­földi érdeklődés minden vá­rakozást felülmúl. Budapest­re érkezik a nemzetközi súly­emelő szövetség teljes vezér­kara, élén Gotfried Schödl (Ausztria) elnökkel és Oscar State (Anglia) főtitkárral. Húsz ország versenyzői küz­denek meg a kilenc súlycso­portban, három földrész kép­viseletében. Az amerikai kon­tinensről Kuba sportolói ér­keznek Budapestre, Ázsiából pedig Libanon indul. A liba­noni küldöttségben található Mohamed Trabulsi, a váltó­súlyú szakítás világcsúcstar­tója, olimpiai második helye­zett is. apróhirdetés alias Gyors-gépírót tartós helyettesí­tésre alkalmazunk, a Déli Hírlap szerkesztőségébe. Jelentkezési Miskolc, Bajcsy-Zs. utca 15. III. em. 317. szoba. Telefon: 18-223. I adős-uétel Kétajtós diófa-szekrények, már­ványlapos ebédlőszekrény dara­bonként is sürgősen eladó. II., Nádas u. 9. sz. 17 óra után. Tel.: 11-425. Jó hangú pianínó bérbeadó. Miskolc, Felszabadítók u. 26. Oláh. CM-es, 1 éve vizsgázott 408-as Moszkvics eladó. Érdeklődni: III. kér., Szerdahelyi K. 20. sz. alatt, 17—19 óráig. Cserlaki. 601-es Trabant kifogástalan ál­lapotban eladó, délután 5—7 óráig. Szentpéteri kapu 6. CZ kocka Wartburg elsőkézből eladó. Mestellér Vizsoly. ingatlan Nyéki tóhoz közel, 200 négy­szögöl telek sürgősen eladó. Ér­deklődni : Ambrus József. Me- »©keresztes, Thököly út 10. Nemdohányzó nőtlen fiatal mérnök albérleti szobát keres Zsolcai kapu, vagy Selyemrét környékén augusztus 1-től. Ajánlatokat „Év végéig előre fi­zetek” jeligére kérek a Hirdető­be. Szövetségek, versenybírók, figyelem! Csak, fia bejegyezték a minősítést! Az OTSH Közlöny ez évi 5. száma figyelemre méltó utasí­tást tartalmaz — többi közt — a megszerzett (és nem lévő!) minősítések bejegyzéséről! Te­kintettel arra, hogiy az utasítás alapvető feltétele a versenyeken, bajnokságokban való indulásnak, a szövetségek, illetve a verseny­bírók figyelmébe ajánljuk a szó­ban forgó részt: „Azokban a sportágakban, amelyekben minősítési köte­lezettség van (tehát a labda­játékokban általában nem!), a sportoló csak akkor rendel­kezik versenyzési engedél­lyel, ha az adott évre érvé­nyes minősítési bejegyzés szerepel a sportegyesületi tag­sági könyvében. Amennyiben a sportoló egyik minősítési osztály szint­jét vagy követelményét sem teljesítette, akkor a minősí­tési rovatokba a következő­ket kell bejegyezni: — a sportág megjelölését, — „minősítést nem szer­zett” bejegyzést, — az érvényesség évét (a szint és követelmény nem teljesítését követő évet kell érvényességként megjelölni), — hitelesítést (aláírás, SE- bélyegző).” , A rendelkezés július 1-től érvényes! Láttuk, hallottuk, feljegyeztük A KPVDSZ spartakiádlán Vasárnap reggel, Népkert. Mintha a trópusokon tartóz­kodnánk. Ám a sakkozók „hűsölnek”, Bilek István nemzetközi nagymesterre várva. Egyikük cselezni pró­bál: miniatűr készletet húz elő a zsebéből. Tudvalevő: szimultánnál ezt nem kedve­lik. Bilek azonban „veszi a lapot”. Lép, kezet nyújt, maid továbbmegy. A „cse­les” pedig bosszúsan dörmö- gi: „Pedig ha nem fogadja el, egész évben híresztelhet- tem volna, hogy nem állt ki ellenem a nemzetközi nagy­mester.” Izzik a salak, szinte per­zsel. A hőmérő higanyszála 35 fokot mutat. A kispályás labdarúgóknál az egyik mér­kőzés második percében ösz- szeroskad egy játékos, labda, ellenfél — sehol a közelben. S nem a meleg a „tettes”, sokkal inkább a lacipecsenye és a sör. „Teleette” magát, így nehéz focizni! Persze, a sok finomságnak is nehéz el­lenállni. Mert a Miskolci Vendéglátó Vállalat — mint dr. Makay Tibortól, a válla­lat igazgatójától megtudtuk — három sátorban X mázsa lacipecsenyét, 1,5 mázsa virs­lit, 24 ezer üveg colát és 20 hektó sört „halmozott” fel. Nem sokáig! Délutánra alig maradt valami. * „A láb mindig kéznél van” — hirdeti a kocogok jelmon­data. S mert indulnak vagy másfélszázan, úgy tűnik, igaz is ez. A Népkert fái között vezető pályán akit csak utol­érnek, invitálják, álljon be közéjük. A mezőkövesdiek viszont nem invitálnak. Meg­látva vállalati igazgatójukat — aki a labdarúgóktól a ké­zilabdázókhoz igyekszik — egyszerűen ketten k^ronra- gadják, kettő pedig hátulról „segít” neki, s kocognak a célig. A sportszerűség nem szenved csorbát, a „diri” pe­dig emléklapot kap. Valami azonban megma­radt. A kitűnő rendezés . él­ménye. Mindenütt üdvözlő és útbaigazító feliratok. Fe­lelősök, akik program szerint bonyolították le a rendezvé­nyeket. Gyönyörű tiszteletdx- jak, amelyek még szebbé va­rázsolták az emlékeket. S még valami — ami szomorú volt. A sok igazolt, vagy„ide- genbeli” játékos. Mert igaz, hogy ez játék, tömegsport, szórakozás, a jövőben azon­ban ezt is illene komolyab­ban venni! S nem egymás „átverésével” csatát nyerni! TÓTH ZOLTÁN Kazincbarcikán edz a DVTK Uj arcok a csapatban A hét elejétől a DVTK lab­darúgó-csapata a hónap vé­géig Kazincbarcikán foly­tatja a felkészülést az új bajnoki idényre. A készülő csapat tagjai között több új arc található, akiknek átiga­zolását a DVTK benyújtotta. Ezek a játékosok: Tóth (Kossuth KFSE), Martis (Özdi Kohász), Kutasi (Sze­gedi VSE). A DVTK-nál edz a vár­palotai Horváth is, akit egye­sülete nem adott ki a DVTK- nak. vUindenléle Leukémiás macskák Ha az egészséges macska leukémiás macskával érint­kezik. 33 százalékos a veszé­lye annak, hogy maga is megkapja a betegséget — jelentette ki dr. William Hardy, a , Memorial Sloan- Kettering Cancer Centor or­vosa. Ez az intézmény az egyik leghíresebb amerikai rákkutató központ Hardy doktor, aki most a macskák leukémiája elleni vakcina kikísérletezésén dolgozik, ki­jelentette; véleménye sze­rint a leukémiás macskák gazdája nincs veszélyben, sőt nézete szerint az emberi leukémia sem fertőző. Kisborjú — hűtőszekrényből A biológusok nagy örömmel fogadták a hírt, hogy mélyhű­tött petesejtből kis­borjú született. Ed­dig hasonló kísérle­teket csak egerekkel sikerült végezni. A dolog úgy tör­tént, hogy 22 tízna­pos embriót válasz­tottak ki a mester­ségesen megterméke­nyített tehenekből és az embriókat foko­zatosan lehűtötték —196 Celsius-fokra. Hat nap múlva fel­melegítették és 11 te­hén méhébe juttat­ták ezeket az emb­riókat. Az embriók közül kettő éledt, fel a méhben, egyikük rendesen fejlődni kezdett és egészsé­ges kisborjú látott napvilágot. Igen nagy lehető­ségek nyílnak a ne­mesítő tényezők előtt, ha sikerül tel­jesen kidolgozni az embriók konzerválá­sának technikáját: tejelő teheneket le­het majd felhasznál­ni húsállatok ter­melésére, petesejt- „bankot” lehet léte­síteni bizonyos gé­nek konzerválására, amelyeket azután a szükségesnek megfe­lelően lehet felhasz­nálni. Az egyik kon­tinensről a másikra lehet szállítani egy állatfajtát anélkül, hogy valamilyen be­tegség áthurcolásá- nak veszélye felme­rülne, és végül nö­velni lehet az iker­állatok születésének számát. Salto mortale —bikával (Telefotá) Nyugtató szirup lovaknak A lengyel gyógyszeripar nem csupán az emberek gyógyítása érdekében, hanem az állatorvosi szükségletek kielégítése céljából is intenzív kutatásokat folytat. Több gyógyszerkészítmény si­VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! ajánljak fel megvételre felesleges új, használt vagy üzemképtelen VILLANYMOTORJAIKAT a MAGEVNEK EVES MAGÉV Miskolc, Kőris Kálmán utca 16. Telefon: 38-140 Telex: 62-411 VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! ajánljak fel megvételre felesleges SZERELVÉNY-, GOLYOSCSAPAGY-, ELEKTRÓDA-. VAS-, SZÍNESFÉM-, GUMI- és MUANYAGKESZLETEIKET a MAGEVNEK EVES MAGÉV Miskolc, Petőfi tér 4 Telefon: 37-592 Telex: 62-411 kérésén csökkenti az állatok fá- radását és nyugtalanságát, pl. a felvásárláskor, vagy a vágóálla­tok szállításakor. Közismert, hogy a háziállatok ilyen alkal­makkor veszítenek legtöbbet a súlyukból, s húsuk minősége is lényegesen romlik. A pohárnyi gyógyszörpöt „lehajtó” lovak, sertések stb. teljesen közömbö­sen és békésen fogják viselni a szállítást. Az enyhe kábultságot előidéző szörp jóvoltából nem veszítenek súlyukból és nem vo­nakodnak még a vágóhíd ka­puján való bevezetéskor sem. Telefon tárcsa nélkül A gliwicei építőipari-tatarozó vállalatnál felszereltek egy me­móriával ellátott telefont. A ké­szülék eddig jól vizsgázott, az igénybevevőknek jelentős idő­megtakarítást biztosít. Az integ­rált áramkörökkel szerkesztett el­ső lengyel telefonkészüléket két fiatal lengyel mérnök konst­ruálta. A tárcsa nélküli, billentyűs rendszerű készülék újdonsága egy speciális memóriaberendezés, amely 28 több számjegyes tele­fonszámot képes kódolni. Eze­ket a számokat azután a megfe­lelő billentyű lenyomásával kell hívni. A feltalálók már kidolgozták a készülék újabb változatát, amely folyamatosan ismétli a hívást ab­ban az esetben, ha a szám fog­lalt, körülbelül félpercenként. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom