Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)
1974-07-18 / 167. szám
/ a miskolciaké a szó Aki a virágot szereti... Virágcserepet szerettem volna vásárolni. A szobanövények megkívánják az átültetést. A 12. sz. Virágboltban (a Centrum mellett) a fiatal eladónő az iránt érdeklődött, miért keresek nagyobb cserepet, mint amilyen kapható. Elmondottam, hogy milyen virágot és miért kívánok átültetni. Azonnal közölte, hogy ennek a fajtának a nyári megbolygatása nem helyes, továbbá arra is felhívta a figyelmemet, hogy ne locsoljam túl sokat stb. Majd azzal fejezte be, hogy mert bizonyos dolgokban nem egészen biztos, fáradjak be egy pár nap múlva, ö megnézi egy szakkönyvben a virág pontos ápolási módját, hogy szakszerűen gondozzam. Mit mondjak. Mi, vevők ritkán vagyunk elkényeztetve. Nem véletlen, hogy ennyi figyelmesség mellett még a kilincset is alig találtam meg. S talán még egy köszönömöt is elfelejtettem érte elrebegni. Amit most utólag pótolok. F. Lászlóné Miskolc Elférne a gyerekkocsi A miskolci villamosokról egyértelműen letiltották az össze nem csukható gyermekkocsikat. A rendelet az utasok érdekében született: helyesebben a kisgyermek nélkül utazók érdekében. A villamoson lehet kutyát (szájkosárral) szállítani, utazhat nemegyszer ittas ember (nincs kalauz, aki ebben megakadályozza), zavarhatják a le- és felszállást az ajtókban csüngő potyázok. A villamoshoz kell tehát igazodni, vagy pedig a maNincs Remek újdonsággal kedveskedett kereskedelmünk, piacra dobta a tapadós női harisnyát (Combfix). Óhajunk valóra vált — de csak egy kis időre. Fáradhatatlanul járom az üzleteket, de sajnos nem kapható. Megmutatták, az újdonságot megízleltették, s aztán... v ma kilométereken át tolja a kocsit — ha nincs segítsége. A szomszédos Csehszlovákiában, Kassán tapasztaltam, hogy elég jól megfértek egymással az utasok és a gyerekkocsik. Nem tiltották le őket a villamosokról. Kívánom a miskolci utasoknak és magamnak, hogy soha semmi más ne késleltesse a pontos és gyors villamos-közlekedést — csak a gyerekkocsi. U.-né Miskolc Combfix Senki nem gondol arra, hogy egy újdonságból több darabot vegyen, hiszen a vásárló is „kóstol'’, de úgy látszik a kereskedelem erre szeretne bennünket kényszeríteni. F. É. Miskolc Tóban mossák az autót A miskolciak kedvenc üdülőhelyévé fejlődött az utóbbi időben a Mályi-tó. Mivel vizcserélődési lehetőség nini», így különösen fontos, hogy óvjuk tisztaságát. Az elmúlt évben hozott erre vonatkozóan rendeletét a Mályi községi Tanács. Ez kimondja — többek között —, hogy a tóban és környékén szigorúan tilos a kocsimosás. Még saját telken belül sem, ha az közvetlenül a tó mellett van. Ügy látszik, nem mindenki ismeri a rendeletet. így az a két fiatalember sem, akik szerda délután az IM 93-49 rendszámú bordó Wartburgjukat mosták a tóban, s a piszkos víz visszafolyt oda, ahol felnőttek, gyermekek fürödtek. (Utána ők is megmártóztak a vízben). A Mályi-tó vize egyre jobban szennyeződik. S egy rendelet annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Mint az erdőben a vadőr, itt is elkelne néhány vigyázó — nevezzük őket tóőrnek —, akik felelősségre vonnák a felelőtlen vízszennyezőket. S. K. Mindent a maga A gyalogos j°gai Legyenek séta-utcák Franciaországban a benzinárak emelkedése miatt minden negyedik autótulajdonos lemondott autója mindennapos használatáról, és ezzel igen megörvendeztette a Gyalogosok Jogai Országos Egyesület népes tagságát. Ez az egyesület évek óta erélyesen harcol azért, hogy „az autók lekerüljenek a járdáról az úttestre”, a gyalogosok visszakapják elvesztett jogaikat, a hatóságok betiltsák a parkolást a túl szűk utcákban és egyes utcákat sétáló utcáknak nyilvánítsanak. Az egyesület vezetői Varsó, Koppenhága és München példájára hivatkoznak, ahol már korábban bevezettek ilyen korlátozó intézkedéseket a történelmi negyedekben. A francia egyesület tervet dolgozott ki arra, hogy Párizsban ki kell tiltani a gépkocsikat a Saint Lazare pályaudvar, az Opera, a Boulevard Hausmann és részben a Latin negyed környékéről. Az egyesület végső célja az, hogy 10—15 éven belül a gépkocsikat teljes egészében kitiltsák Párizs központjából. A forgalmat az úgynevezett regionális metróval összekapcsolt földalatti veszi át. Kempingezők Tapolcán (Kerényi László felvétele) A munkás-egészségügy bázisa Kórház a gyárak töwében A Vasgyári Kórház a nagy nyilvánosság előtt keveset hallat magáról. Szerény - a város „legkisebb" kórháza. Holott valamiben túltesz két másik társán: városunk munkás-egészségügyének bázisa. mölccsel gondoskodnak a betegek téli vitaminszükségletéről. Ritka lelemény. S mindez — féláron! Gyerek vagy kutya? Tömegkommunikációs eszközeink segítségével egyre többször kerül napirendre a játszótéri gyerek—kutya, vita. A napokban a Győri kapui helyzetről volt szó. Nevezetesen arról, hogy a kutyát ki Iehet-c tiltani a játszótérről, vagy sem, hiszen az ebtartó is eleget akar tenni védence egészségügyi igényeinek. Én is szeretem a kutyákat. Véleményem szerint azonban e vitáknak — elharapódzásuk előtt — véget kellene- vetni. Sérti az emberi méltóságot. Szeretünk vitázni, lassan mindenen és mindenütt, s az egészséges vita hasznos Mikor szerelik fel? Már írtunk róla, hogy a vasgyári új vásárcsarnok, órája csak dísz. A környéken ez az egyetlen utcai óra, amely jól illeszkedik a városképbe. S miért nem jár? Mikorra várható a felszerelése, illetve beindítása — kérdezi Cs. S. olvasónk. is. Repülő, vagy léghajó, színház, vagy televízió, futball, vagy atlétika, stb. — lehet vita tárgya. Na, de gyerek, vagy kutya? Semmiképpen. A Magyar Népköz- társaság Alkotmánya 57.§ (1) és (2) pontja kimondja: „A Magyar Népköztársaságban az állampolgároknak joguk van az élet, a testi épség és az egészségvédelemhez. Ezt a I jogot a Magyar Népköztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megtervezésével, az emberi környezet védelmével valósítja meg.” idejében Július 15-én, hétfőn délután 5 órakor betértem a Capri cukrászdába. Nyár van, hőség. Egy fagylalt talán lehűt... Nem volt fagyit Nyár, kora délután. — Mikor legyen, ha nem most? Igaz, azt is közölték, hogy a következő adag már fagy... De a „majára” már nem tudtam várni. Én legyek türelmesebb, vagy a cukrászda legyen gyorsabb? Z. K.-né ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SANDORNE TELEFON: 18-231 Ha Miskolcon valamire illik a jelző, hogy kamaszodó — az a Vasgyári Kórház. Mindenét kinőtte már. A gyárak, a munkáskerület igényei feszegetik a szűkké lett pavilonok falait. S bár korszerűsítés, felújítás, bővítés címén az utóbbi esztendőktől már kapott is valamit, ötvenezer munkás, s majdcsak százezer lakos egészségének védelme, betegségének gyógyítása követeli az intenzívebb fejlesztését. Az új sebészet Ebben az intézetben szinte rajongással beszélnek a jövőről. Sorsdöntő fordulatként emlegetik az időt, amikor majd már felépül az új sebészeti pavilon. — Még ebben az ötéves tervben megkezdjük az építését. A tervek zsűrizése a közeli napokban várható — mondja az igazgató-főorvos, dr. Ditrói Sándor a kórház tehetséges fiatal orvosaiért is türelmetlen, „akiknek még jelentősebb perspektívát biztosít a gyógyító munkához, a tudományos ténykedéshez a majdani korszerűbb körülmény”. — Körzeteinkben minden orvosi státusz be van töltve. Sokan — Miskolc és a vasgyár szülöttei — tértek haza szűkebb pátriájukba ... Jóleső érzéssel adja hírül a tényt Ditrói főorvos, mert tulajdonképpen ritka az ilyesmi. Gyakoribb az orvoshiány és kevés a példa rá, hogy „kis” kórházat válasz- szanak — hozzá még többen is! — csak azért, mert visz- szahúzza őket a szülőhely szeretete. És a holnap A Vasgyári Kórházban ösz- szemosódnak a ma és a. holnap határai. A jelennel vetnek alapot a jövőhöz, talán ezért is érzik karnyújtásnyira. Itt nem divat a szenvtelen felsorolás, a legparányibb előrejutásnak is tudnak fennhangon örülni. S az eredmények újabb ötleteket, terveket szülnek. Példa rá: Illyés Magdolna élelmezésvezető abrosznyi étlapon mutatja: — Megoldottuk, hogy mindennap más-más reggelit kapjanak betegeink ... — Aztán sorolja hétfőtől vasárnapig a menüt, amely változatosságával jól szervezett háztartásnak is becsületére válna. Citromos tea („valódi citrommal”), angolszalonna, virsli, kakaó, tojás, kalács, vaj, császárhús variációk. S ami „bomba” ötletnek bizonyult: nem a kereskedelemtől, hanem a termelőtől vásárolnak amit csak lehet. Mindig friss árut, s jóval olcsóbban kápnak így. És persze a többől jobban lehet porciózni is. Azt pedig már az igazgatótól tudom, hogy a konyhaszemélyzet vállalkozott rá: saját befőzésű gyüAz újfajta élelmezési rend biztató eredményei nyomán van születőben az ötlet: megkérik a két nagy gyár társadalmi és tömegszervezeteit, hogy időnként interjúvolják meg a kórházból gyógyultan távozó, munkába álló dolgozókat, hogyan voltak megelégedve az ott tapasztaltakkal. — Szeretnénk tudni azt is, hol és mit kell javítanunk ahhoz, hogy betegeink gyógyulása minél zavartalanabb legyen — indokolja dr. Ditrói Sándor. Zöld út a gyáriaknak Több órás beszélgetésünk során szinte refrénszerűen hangzik: a vasgyár munkásaiért, a III. kerület lakosságáért ... Évente csaknem 40 milliót költenek rá, hogy gyógyítsák, óvják a vonzási körzetükben élőket. S a rendeletekben, szabályokban rögzített feladatokon túl is törődnek a munkás-egészségüggyel. A kötelező szűrővizsgálatokon kívül megszervezték a belgyógyászati — vércukor és emésztőrendszeri — szűréseket. A kórházi egységhez tartozó rendelőintézetben — szeptember 1-től — megoldják, hogy műszak végén soron kívül, zöld utat kapjanak a gyáriak. A gyógyszerellátás zavartalanságát biztosítja, hogy — az országban elsőként — gépi nyilvántartási rendszet vezettek be a tavaszon. * A fejlődés újabb lépcsője előtt állnak. A városi tanács, vb határozata alapján az egészségügyi osztályon elkészült a javaslat: a nagyüzemek egészségügyi szolgálatát szakmailag is vonják a Vasgyári Kórház Rendelőintézet szervezeti egységébe. A szellemi és anyagi energiák egyesítésével munkás-egészségügyünk bázisának mindhárom intézményében a kor követeimé yeinek megfelelően, minőségileg fejlett formában láthatják el a gyógyító-megelőző munka szép feladatát. (radványj) U. T. Miskolc A nagy fogás Ücsörgők a nyéklád- házi István-tó partján. Közelebb és távolabb legalább húsz horgász ugyanezt teszi. Azzal a különbséggel, hogy ök fognak is — valamit. No, nem halat, hanem csak pecabotot. Fél órája lesik a víz tükrét, hogy az a bizonyos úszóka, vagy mit tudom én mi, elmerül-e, jelezvén: ott lenn, a mélyben, bekapta a horgot egy valamiféle hal. A horgászeszköz kevésbé szakszerű leírásából, s a halfajták felsorolásának mellőzéséből sejthető, hogy nem kenyerem a halfogás. Bennem valahogy örökre elaludt az ősi halász-szenvedély, amely állítólag ott szunnyad mindenkiben. Ettől függetlenül szeretem a horgászok társaságát. És nemcsak azért, mert hasznos szenvedély rabjai. A szellemért is, amely körükben uralkodik. Nemkülönben azért, mert „autszájder” létemre nem magányosan élvezhetem a levegőt, a napfényt, a víztükör simaságát, vagy fodrozódását, egyszóval: a természetet. Társaslény mivoltom ugyanis ilyenkor is szükségeli mások közelségét. S most, hogy — vasárnap lévén — ücsörgők a tóparton, a horgászokat a tréfára való hajlamuk miatt még jobban kezdem szeretni. Mert mi történik? Tőlem tíz méternyire egy fiatalember, aki korábban szervezetileg a miskolci horgászokhoz tartozott, ám bizonyos idő óta az algyői olajmezőn dolgozik, s motorkerékpárján felutazott régi társaihoz, egyszer csak felkiált: „Óriáshal a horgomon!” Csaknem mindenki hozzá rohan, mert valóban nagy ívben meghajlik a horgászbotja. Már majdnem odacammogok én is, amikor a mellettem horgászgató pedagógus barátom, Gyurka, halkan parancsolja: „Maradj itt, de állj fel és falazz!” S még halkabban magyarázza, hogy a fiú a zsinórját átdobta az övén, a kettő a víz alatt összegabalyodott, lekerült a tófenékre, s ott valami fatönk körül hurkot képezett. — Húzd meg! — dirigálják amott az algyőinek, mire nemcsak ő, hanem, a „falazásom” mögött álló barátom is húzni kezdi a markában tartott zsinórt. — HŰ, de nagy fogás! — hüledezik a másik társaság, mivel a fiú műanyagból készült horgászbotja már szinte karikába hajük. — Ha akarja, majd segítem azt a halat megpucolni, s jó ebédet készítek belőle — ajánlkozik egy asszony. — Most engedd egy kicsit! Fáraszd! — hangzik el több szájból is a jó tanács. És a fiú az orsóról pörgeti le a zsinórt, — Gyurka viszont engedi, hadd fáradjon az a „hal”. De nem menthető ki a horgászok istenének se. Mert ahogy a fiú újból nekiveselkedik, a barátom fejőmozdulatokkal markába szedi az övével össze- kötöződött saját zsinórját. Mindez legalább tízszer megismétlődik. — Hamar a csónakot! Meg merítőhálót! — rohan elő valahonnan Pista bácsi élhorgász, diósgyőri főművezető. A fiú felhúzza a nyül- cipöt, s a vagy ötven méternyire kikötött alumínium csónakkal oly sebes evezéssel tér a „hal” fölé, amilyen gyors lapátolást utoljára az olimpiai evezősversenyek tv-közvetíté- sében láttam. Pista bácsi már a vízi járműben ül, kezében a horgászbottal. Az algyői ide-oda evezget, egy másik fiú a meritő- hálót szorongatja — mellettem Gyurka pedig folyamatosan húzni kezdi a zsinórt. Pista bátyó most úgy serénykedik, ahogy tán Hunyadi János tette a csatában. Ahogy az ő kezében csapkodhatott a kard, a nagy hírű horgászéban úgy vágódik a horgászbot hol a csónak jobb, hol a bal oldala mellett felkavart vízbe. De megvan a hal, az áldóját, mert az élhorgász arca felragyog, ahogy Hemingway öreg halászáé virult ki — a Nobel-dljas remekmű elején. Aztán jön az elképedés. A csónak előttünk ér parthoz — ahol hal már csak azért sem ficánkolhat a zsinór végén, mert ezt elnyelte a barátom hatalmas marka. Én már nem bírom fuldokló hahotázás nélkül, szinte görcsöt kapnak a hasizmaim. Velem nevet a többi is. Aztán arra gondolok: csupán egy kis lelemény kell ahhoz, hogy a kikapcsolódás lehetőségét nyújtó társas élet előnyeit a napfénybe kacaghassuk. Gondolok erre is: az algyői fiú biztosan elmeséli munkatársainak, hogy mekkora halat fogott. Legalább százkilósat. Pedig téved. Mert tudom — a napokban a gőzfürdőben méretkez- tünk —, hogy Gyurka testsúlya — öt deka híján — pontosan 128 kiló. TARJAN ISTVÁN
