Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-02 / 153. szám

Isméi a gázkorlátozásról (CIKK AZ 5. OLDALON) ^POLITIKAI NAPILAP *• VI. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM 1974. JÚLIUS 2., KEDD éRG: 80 FILLER 44 óra a pult mögött Hol zárnak előbb? Nixon ma beszél a moszkvai tévében Folytatódnak a tárgyalások Tegnaptól abban a tudat­ban állhatták pult mögé a kereskedők, hogy ezentúl a heti 48 helyett csak 44 órát dolgoznak. Miskolcon 5600 embert érint közvetlenül a munkaidőcsökkentés, de köz­vetve mindenkit érint, hi­szen boltba, étterembe mind­annyian járunk. A rövidített munkaidő mi­att „kieső” időt a legtöbb helyen és leggyakrabban a jobb szervezéssel igyekeznek pótolni. Ahol erre nincs mód, ott kismértékben szűkítik a nyitvatartási időt. így pél­dául a Széchenyi utcai haing- szerbolt hétfőn a korábbinál négy órával később, délután kettőkor nyit. Korábban zár­nak viszont a húsboltok. Az egyszemélyes húsüzle- tekben (általában kedden) és 16 tejboltban egy-egy órával korábban zárnak, csakúgy, mint szombaton délután két Széchenyi utcai édességboltban. A Karaván kávé-tea boltban a szombati zárást három órával hozták előbbre. Bár a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat 85 üzletének nyitvatartási^ ideje mérséklődött, az intézkedést mindenütt gondos mérlegelés előzte meg. Más megoldás híján (a vállalat még har­minc kereskedőt keres) éltek ezzel a lehetőséggel, abban a reményben, hogy a lakossági ellátás nem szenved csorbát. Csökken a nyitvatartási idő az egyszemélyes üzemi bol­tokban és — heti két-két órával — a Miskolci Afész négy kis üzletében. Szeles idő Ma szeles, változékony idő­járásra számíthatunk, felhő­átvonulásokkal, itt-ott futó esővel, széllel. A nappali hő­mérséklet 22—26, az esti 17— 21 fok között alakul. A nyitvatartási idő termé­szetesen változatlan az ABC- üzletekben, háztartási bol­tokban, csakúgy, mint az AGROKONZUM elárusító helyein. (Folytatás a 3. oldalon) A 78 éves Perón argentin elnök elhunyta következté­ben az államfői tisztet alel- nöke, Isabel Perón, az öz­vegy tölti be. Perón asszony első teendője volt. hogy meg­erősítette hivatalában a je­lenlegi kormányt. A rendőr­séget riadókészültségbe he­lyezték. Az Európában tartózkodó Isabel Perón már a múlt hét végén sietve hazatért Buenos Aires'oe, amikor értesült fér­A tegnap elhunyt Perón, argentin államfő A városi párt-vb ülése Ma délelőtt ülést tartott az MSZMP Miskolc városi Bizottságának végrehajtó bi­zottsága. A következő témá­kat tárgyalta meg: Intézke­dési terv a Központi Bizott­ság 1974. március 19—20-i ülésén „A munkásosztály társadalmi szerepének fej­lesztésére, helyzetének to­vábbi javítására” elfogadott irányelvekből adódó városi feladatokra; Javaslat a vá­rosi pártbizottság és mun­kabizottságai második félévi munkaprogramjára és a vég­rehajtó bizottság következő hat havi ülésrendjére; Ha­tározattervezet a párthatáro­zatok előkészítésének, ismer­tetésének és nyilvántartásá­nak, a végrehajtás megszer­vezésének és ellenőrzésének elveire, formáira és módsze­reire; Tájékoztató az üzem- és munkaszervezésre vonat­kozó határozatok végrehaj­tásának tapasztalatairól a Szolgáltató Pártbizottsághoz tartozó vállalatoknál; Szóbeli tá jékoztató a jubileumi mun­kaverseny állásáról. A végrehajtó bizottság vé­gül pártszervezeti kérdések­ben döntött. je megbetegedéséről, és át­vette az ügyvezető elnöki tisztséget. Vasárnap támoga­tó nyilatkozatot kapott a po­litikai pártoktól, a fegyveres erők főparancsnokságától és a szakszervezeti központtól egyaránt. — Állítólag eré­lyes asszony —, ami majd kiderül. ílír magyarázat Első feleségét a szépségéről és diplomáciai ügyességéről egy­aránt híres Évát, Peron éite túl, csupán első elnöksége nem: a népszerű feleség halála után Pe­ront megbuktatták. Második fe­lesége viszont túlélte a 17 év után hazatért és ismét megvá­lasztott Peront, és előbb alel- nök, majd most ügyvezető el­nök lett. — Ezzel azonban nem zárult le, hanem megkezdődött a peronizmus legnehezebb idő­szaka. Sőt! Most jön csak a ne­heze! Peron személye összekap­csolta a szakszervezeteket és a hadsereget egységes antiimperia- lista függetlenségi politikában, ami' különösen jelentős lett a chilei ellenforradalom győzelme után. Viszont éppen az utóbbi időben látszott egyre jobban, hogy a Latin-Ameri kára neheze­dő imperialista nyomás Peront pártja baloldalának félreállítása felé szorította, és kérdéses, hogy — állítólag — erélyes ügyvezető özvegye mennyire lesz valóban erélyes. A tét nem kicsi: Chile ntán Argentínának nem szabad a Peron halála miatt támadt űr következtében a prédára leső jobboldal martalékává lennie! MÁTÉ IVÁN Színjátszó­isszli'Jál Kazincbarcikán Országos jelentőségű ese­mény színhelye lesz a hét fo­lyamán a kazincbarcikai Eg- ressy Béni Művelődési Köz­pont (felső képünk). Itt nyílt meg tegnap délután az ifj. Horváth István országos szín­játszó-fesztivál. A most másod­ízben megrendezett fesztiválra és találkozóra 19 hazai együt­tes és 5 külföldi színjátszócso­port jött el. A fesztivál résztvevőit Deme László, az MSZMP Borsod me­gyei Bizottságának titkára kö­szöntötte. A megnyitón részt vett Georg Malvius, az Amatőr Színházak Nemzetközi Szövetsé­gének főtitkára, Kaarina Viro- laiment, a Finn-Magyar baráti Társaság elnöke, valamint több hazai és külföldi szakember. A fesztivál rendező bizottságának elnöke ez alkalommal Debre- czeni Tibor, a Népművelési In­tézet osztályvezetője. Már tegnap délután meg­kezdődtek a bemutatók. Ennek a programnak a keretében is­merkedhettek meg a nézők a finn Kotkan Kaupunginteaterin Nourisolinja együttessel (alsó képünk) melynek tagjai Kale- vala-történeteket hoztak Barci- kára. Ma délelőtt került sor a nemzetközi színjátszó-tanácsko­zásra, mely az amatőrizmus és ifjúság; a munkásszínjátszás; a nemzetközi kapcsolatok témáit taglalta. Délután három együt­tes mutatkozik be, közöttük (20 órakor) a miskolci Manézs Szín­ház — a fesztiválon részt vevő egyetlen borsodi, illetve miskol­ci csoport —, mely országos hírű produkcióját, a Sámánéne­ket mutatja be. (Kerényi László felvételei) A nagy zivatarokkal, zápo­rokkal szombaton és vasár­nap a keleti országrészben általában 40 milliméter, né­hol pedig 100 millimétert is megközelítő csapadék hullott. A hirtelen lezúdult eső több I városban belvízi elöntést oko- t zott. így Makón, Hódmező- I vásárhelyen és Szegeden a I városi tanács elrendelte a a harmadfokú helyi vízkár­Egy nap szünet után ma folytatódnak a szovjet—ame­rikai tárgyalások. Tulajdon­képpen tegnap sem szünetel­tek a megbeszélések, hiszen amíg N.xon Minszkben tett látogatást, Gromiko és Kis­singer több órán át tanács­kozott Moszkvában. Állítólag részleges megállapodást értek elhárítási készültséget. A leg­több csapadék Makó körzeté­ben hullott, s a Honvéd tele­pi városrészben az összegyűlt esővíz átmenetileg több száz házat veszélyeztetett, így a régi, gyenge falazatú magán­házakból hétfőn délig 18 csa­ládot költöztettek ki. A vé­dekezésben 400 ember vesz részt, s munkájukat 28 hor­dozható szivattyú segíti. el a nukleáris kérdésekben, de Kissinger szerint még nem biztos: készül-e a kér­désben újabb átfogó egyez­mény. — Nixon ma ismét ta­nácskozik Brezsnyevvel, és este — moszkvai hírek sze­rint — a televízióban fordul a Szovjetunió népéhez. A Gromiko—Kissinger meg­beszéléssel kapcsolatban "a Fehér Ház szóvivője azt mondta: haladást értek el a rakétaelhárító rendszerek és a föld alatti atomkísérletek korlátozásában, — Zamjatyin szovjet szóvivő szerint már vasárnapra befejeződtek a nukleáris védelmi rendszerek korlátozásáról folyó tárgya­lások. Részleges megegyezés, valamint általános zárónyi­latkozat egyaránt várható, de még minden a mai Brezsnyev —Nixon megbeszélésen dől el véglegesen. Nixon — a tervek szerint — holnap utazik haza. Riadókészültség Argentínában Perón özvegye az új államfő Belvizek MAGYAR—PORTUGAL DIPLOMÁCIÁI KAPCSOLAT Hazánk és a Portugál K / társaság ideiglenes kormán.' a elhatározta; július elsejei hr tállyal diplomáciai kapcso latra lépnek és nagykövete­ket cserélnek, hogy fejlesszék a két ország kapcsolatait és elősegítsék a nemzetközi együttműködés ügyét. A nagy­követeket hamarosan kineve­zik. SZOVJET—MONGOL EGYEZMÉNY Koszigin szovjet kormányfő Moszkvában találkozott Ce- denballal. Megbeszélést foly­tattak a szovjet—mongol együttműködésről, a szocia­lista integráció komplex prog­ramjának gyakorlati megva­lósításáról. — Koszigin és mongol kollégája, Zsambin Batmönh ezek után aláírta a két ország közötti egyez­ményt. NEM SZOLGÁLTATNAK ÜRÜGYET IZRAELNEK A Palesztin Felszabadítási Mozgalom vezetősége úgy ha­tározott: beszüntet minden katonai tevékenységet. Nem akarnak ürügyet szolgáltatni Izraelnek a dél-libanoni te­rületek elleni támadáshoz. — Palesztin forrás szerint az el­múlt hét évben 28 ezer pa­lesztint hurcoltak el és zár­tak börtönbe az izraeli meg­szállók. A SZOCIALISTÁK AZ EURÓPAI BIZTONSÁG MELLETT Wilson brit miniszterelnök — mint a Szocialista Inter- nacionálé értekezletének há­zigazdája — közölte: a kül­döttek egyetértettek abban, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezletnek tovább kell lépnie. Több kül­dött a zárószakasz mielőbbi, legfelsőbb szintű megtartását sürgette. VÉGET ÉRT A SZICÍLIAI BÖRTÖNLAZADÄS A szicíliai Ennában kitört börtönlázadás éjjel véget ért. Az épületet körülvevő rend­őrökre a háztetőről cserepe­ket dobáló lázadók több órás tárgyalás után lejöttek a te­tőről és megadták magukat. Az akció során senki sem se­besült meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom