Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-10 / 160. szám

Nemzetközi versenyt Miskolcnak? Minek? A címünkben szereplő kérdést némi keserűséggel a hang­jában tette fel egy sportvezető szombaton este a városi sport- csarnokban, Miskolcon. A kifakadás ugyan nem volt teljesen indokolt, de nagyon is érthető. Nyilvánvaló, hogy a súlyeme­lők junior Duna Kupa küzdelmei nem tarthattak számot „vi­lágbajnoki méretű" érdeklődésre, de az esemény sokkal több nézőt érdemelt volna. Az okok: 1. öt ország legjobb juniorjai nem akármilyen színvonalon vetélkedtek, ezt az összesen 30 csúcseredmény bizonyítja. 2. Ilyen nagyarányú magyar győzelem a 14 esztendaje tartó versenysorozaton még nem született. 3. Leninvárosi és volt diósgyőri — tehát „hazai” — verseny­zők is szerepeltek a válogatott csapatban. 4. Akik itt dobogóra léptek, azok az 1980-as olimpián az esé­lyesek közé számíthatnak majd. 5. A magyar fölény ellenére is volt izgalom, igazi versengés. 6. A verseny szervezése és rendezése példaként szolgált a jövőre nézve. Irtuk, hogy a helyszín, s a rendezés lehetőségeit már az előzetes vizsgálódások szerint is világszínvonalúnak minősítette a szövetség főtitkára, Aján Tamás. (A lebonyolítás igazolta az előlegezett bizalmat, hiszen a leninvárosi és diós­győri egyesület nagy-nagy segítséget adott ahhoz.) Így már csak azért is nagyobb közönségre lett volna szükség, hogy az itt tartózkodó nemzetközi vezetőket, s az országok vezetőit megnyerjük egy későbbi célnak: egy igazi nagy európai, vagy világverseny rendezési joga megszerzésének! 7. Már az első napon Európa-csúcsok születtek; ezt megírta a Népsport és a két miskolci lap — összesen mintegy 300 ezer példányban —, s az ígéretes kezdés nagyszerű folytatást ígért. 8. Miskolc város vezetői jelentős áldozatot hoztak a ver­senyért, a miskolci sportkedvelők szórakoztatásáért, s ehhez még csak jelentősebb „hozzájárulást” sem kértek, hiszen a belépőjegyek — különösen nemzetközi mércével mérve — fil­lérekbe kerültek. Soroltatnánk még további, kisebb okokat is. Beszélhetnénk a megyei szövetség és a KISZ erőfeszítéseiről, de ez sem tenné indokolatlanná a kérdést: Nemzetközi versenyt Miskolcnak? Minek? (Ha úgy gondolja a Kedves Olvasó, hogy túl merész a kér­désem, ám vitatkozzunk! De ha vitázni óhajt, tegyük azt reális alapon, s nagyon kérem, hogy az ellenvéleményt nyilvánító partner szíveskedjék a Duna Kupa belépőjegyét is mellékelni leveléhez!) HORVATH KÁLMÁN Két világbajnok egy versenyen! Nagyszerűen előkészített, szin­te újjávarázsolt pálya fogadta az országos I—II. osztályú mi­nősítő tekeverseny 52 benevezett versenyzőjét pénteken délelőtt Diósgyőrben. A MÉMTE által rendezett háromnapos, nagysza­bású verseny méltó hírverése volt a tekesportnak, a sportág jeles reprezentánsainak képvise­letével. A nők mezőnyében két világbajnokkal is találkozhat­tunk, a beharangozónkban em­lített Hursán Zsófián kívül az utolsó pillanatban befutott a kecskeméti Tóth Katalin is — legnagyob örömünkre. A nők versenyében teljes csa­patot indított az NB I-es Győri Lenszövő, valamint az NB II-es listavezető Békéscsabai Előre Spartacus, ezenkívül egy-egy versenyzővel képviseltette ma­gát a BKV Előre és a Kecske­méti MÁV. Színvonalas küzde­lemben jó eredmények szület­tek, ketten I. osztályú, öten pe­apréhirdetéé alias Felveszünk férfi • segédmunká­sokat és fiatalkorú kézbesítőt. Fizetés kollektív szerződés szerint. Csepel 1. sz. Bázis, Miskolc, Zsol- cai kapu 16. Felvételre keresünk építész-, gépész-, villamos- és általános mérnököket tervezői, valamim technikusokat szerkesztői, ill. műszaki rajzolói munkakörbe, miskolci és sátoraljaújhelyi te­lephellyel. .Jelentkezés: AGRO- BÉR B.-A.-Z. megyei kirendelt­sége, Miskolc, Szemere u. 15. sz. alatt. Építőipari vállalat felvételre ke­res, adminisztratív vezetői mun­kakörbe közgazdaságtudományi egyetemet, számviteli főiskolát, vagy közgazdasági technikumot és mérlegképes könyvelői tan­folyamot végzett szakembert — lehetőleg építőipari gyakorlattal. A jelentkezést „Miskolci mun­kahely 1465” jeligére, részletes önéletrajzzal a Magyar Hirdető­be (Budapest, V. Felszabadulás tér) kérjük. A Miskolci Kertészeti Vállalat parképítési és fenntartási mun­kákhoz kubikosokat, segédmun­kásokat, fűnyírókat, nyugdíjas kézi kaszásokat, valamint tmk- részlegnél asztalos, lakatos szak­munkásokat, segédmunkásokat alkalmaz, miskolci és leninváro­si munkahelyre. Jelentkezés: Miskolc, Szentpéteri kapu 103.. vagy Leninváros, II. barakk. Al­kalmaz még a vállalat nyugdíja­sokat parkőri munkakörbe. Je­lentkezés a parkőrségi irodában: Miskolc, Batthyány u. 1. Gyors- és gépírót állandó mun­kakörbe alkalmazunk az Eszak- Magyarország szerkesztőségébe. Jelentkezés: Miskolc, Bajcsy­dig II. osztályú eredményt ér-, tek el. Végeredmény: 1. Nyikus Katalin (Győr) 437, 2. Hursán Zsófia (Békéscsaba) 430, 3. Ko­vács Katalin (Békéscsaba) 421. A kisebb csuklósérüléssel baj­lódó Tóth Katalin 411 fás tel­jesítménnyel a hatodik helyen végzett. Nagyobb létszám jött össze a férfiaknál. A 38-as mezőnyben az NB I-es Ózdi Kohász teljes csapatot indított, csakúgy, mint a rendező MÉMTE. Jöttek még versenyzők Kecskemétről, Bé­késcsabáról, Debrecenből, Or­mosbányáról és Kazincbarciká­ról, s természetesen indultak a Miskolci Bányász játékosai is. Sajnos, miskolci versenyző nem ért el érmes helyezést, Végeredmény: 1. Budai Ede (Ormosbánya) 499, 2. Császár Zoltán (Ózd) 492, 3. Baji László (Ózd) 492. N. Z. Zsilinszky u. 13. II. em. titkár­ságon. Telefon: 16-886. Gyors-gépírót tartós helyettesí­tésre alkalmazunk, a Déli Hírlap szerkesztőségébe. Jelentkezési Miskolc, Bajcsy-Zs. utca 15. III. em. 317. szoba. Telefon: 18-223. Takarítónőt hosszabb helyet­tesítésre sürgősen alkalmaz a Borsod megyei Lapkiadó Válla­lat. Jelentkezés: Miskolc, Baj- csy-Zs. u. 15. I. em. 104. szoba. adas-uetel Wartburg CY rendszámú, kitű­nő állapotban eladó. Tanácsház tér 3. Kisházi-műhely. Munkana­pokon 8—16 óráig. Wartburg 353 típusú személy- gépkocsi eladó. Érdeklődni: 73- 074 telefonon egész nap. Cipészműhely felszámolásából jutányosán eladók: cipészgép, villanyköszörü motorral, bőrfes­tőpisztoly és egyebek. Szabó La­jos u. 10. bent az udvarban. Kötőgép eladó. Besenyői út 22. sz. Wartburg de Luxe CU-s eladó. Bajcsy-Zsilinszky u. 37. fszt. 14. ingatlan Nagyméretű szoba kiadó július 15-től. Miskolc II., Rodostó u. 10. sz. Szoba-konyhás lakás 1—2 évre albérletbe kiadó. Érdeklődni egész nap. Bánkutv Károlyné, Felső­hámor, Losonczy u. 21. Bútorozott szoba gyermektelen házaspárnak július 15-től kiadó. Bársony J. út 39. EX/3. Albérleti szoba kiadó, Pereces, Bimbó u. 8. Már a vasárnap délelőtti verseny előtt sejthető volt: a salakmotoros csapatbajnoki forduló miskolci futamaiban bu­kásokkal is számolni kell. Ezt az alaposan felázott pálya alapján lehetett feltételezni, de utólag kiderült, hogy a felfokozott ver­senyzési kedv is vakmerő megoldásokra késztette a részvevő­ket. Az első bukás már az első futamban bekövetkezett, Bihari elcsúszott (középen), Perényi belerohant (fent), majd ő is nadrágon ért főidet (lent) — szinte hátára véve a makrancos vasparipát. A debreceni versenyzőre alaposan rájárt a rúd, hiszen végül is — a Berkivel történt ütközés és szaltó után — a kórházban fejezte be a versenyt. (Szabó István felvételei) VÁLLALATOK, SZÖVETKEZETEK! VÁSÁROLJANAK SZAKÜZLETÜNKBEN! KÜLÖNFÉLE MŰSZAKI ANYAGOK NAGY VÁLASZTÉKBAN MAGÉV Miskolc, Petőfi tér 4. Telefon: 37-592 Telex: 62-411 Nemes bosszú Egy párizsi borozóban heves vita alakult ki Christian Dior divatdiktátor és a fukarságáról híres Jaquemin bankár között. A vita hevében a bankár annyira elvesztette a fejét, hogy becsületsértö megjegyzést tett Diorra. — Ezt a pimasz frátert párbajra kellene kihívnia — dörög­ték Dior barátai. A divatkirály megrázta a fejét: „Az ég szerelmére, semmi kedvem hozzá, hogy a hős szerepében tündököljek. De a téli divatkollekcióm bemutatására mindenesetre küldök egy meg­hívót Jaquemin feleségének és mindkét lányának.” Miért öregszünk? Amíg valaki elol­vassa ezt a rövid cikket, agyvelejének körülbelül száz ideg­sejtje pusztul el. De emiatt ne nyugta­lankodjék az olvasó: ez öregedésünk szo­kásos folyamata. Az ember öregedé­se, a chicagói egye­temen működő ku­tatók feltevése sze­rint, az agyvelősej- tek közötti hézagok eldugulása és a sej­tek ennek következ­tében történő elpusz­tulása következtében történik. Egy három- és egy 26 hónapos patkány­nál megmérték az agyvelő sejtközi hé­zagainak terjedelmét, és ekkor kiderült, hogy a fiatal álla­toknál ez a hézag az agyvelőkéreg 22 százaléka, s ez a normális mutató, az idősebb patkányok­nál viszont a héza­gok lassanként „el- tömődnek” és csu­pán 9,6 százalékot tesznek ki. A sejtközi hézagok eldugulásából nem is származna nagy baj, ha ezeknek a szerepe csupán az agy méretének meg­növekedése volna. A helyzet azonban az, hogy ezek a héza­gok létfontosságú funkciót töltenek be: megfelelő mikrokö- zeget. hoznak létre, és ezáltal lehetővé teszik a sejtek ha­tékony működését, csatornákul szolgál­nak, amelyeken ke­resztül az ionok ha­ladnak az anyagcse­re során, végül pe­dig nagymértékben tőlük függ az agy­sejtek kölcsönös ösz- szefüggése. Galambijesztő Amint a londoni lapok köz­ük, az angol fővárosban ha­marosan felállítandó Chur- chill-szobor fejének a tetejére a galambok elijesztésére ko­rábban tervezett elektroni­kus berendezés helyett egy Egyedül a Amikor az egyik dalmáciai falucskában élő Zozo Ku- csics 12 éves lett, apja azt mondta neki és fivérének, hogy nem hajlandó tovább etetni őket, és „a fiúk vá­lasszanak maguknak pályát”. Zozo, miután elhagyta a szülői házat, az Adriai-ten­ger egyik lakatlan kis szi­getén telepedett le, a dal­200 évvel ezelőtt feltalált, sokkal egyszerűbb szerkeze­tet fognak helyezni egv fém- rátétet több száz éles tűvel kiverve; a tűk miatt a ga­lambok nem tudnak a szo­bor fejére telepedni. szigeten mát partvidék közelében. 84 esztendő telt el, amióta Zozo kucsics a „saját szigetén” él. Különféle gyökffcrekkel, hal­lal és vadnyulakkal táplál­kozik. Napjaink „Robinson­ja” teljesen elszokott az em­beri társaságtól, és ha bárki megjelenik a szigeten, nyom­ban elbújik. Éheztetéssel nem Korszerűsítették a börtönö­ket és a brit büntetőrend­szert. Megszüntettek egy ré­gi hagyományt, amely haj­dan nagyon elterjedt volt. A belügyminisztérium kö­zölte, hogy a birt börtönök­ben mostantól kezdve nem büntetnek éheztetéssel; meg­szűnik tehát a „kenyéren és vizen” büntetés módszer. Ki lesz öngyilkos? Georgia állam (USA) egyete­mén az emberi magatartást vizs­gáló intézet egyik pszichológusa. Leonard Linden megállapította, hogy az öngyilkossági hajiam nagymértékben függ az embereit foglalkozásától, munkakörülmé nyeitől. Az amerikai öngyilkosokról ké szítéit hivatalos adatokat vizs­gáló felfedezte, hogy lényegesen kisebb az öngyilkosok aránya azok között, akik olyan munka­kört töltenek be, amely lehető­vé teszi, hogy porosabb kapcso­latot alakítsanak ki az emberek­kel. Az orvosok és ügyvédek közül ‘.ellát azért követnek el keveseb­ben öngyilkosságot, mert szak­májuknál fogva alkalmuk van mély, emberi kontaktusok meg­teremtésére. Az öngyilkosok száma a mező- gazdasági dolgozók között a leg­nagyobb, hiszen ők teljes mun­kaidejüket magányban töltik, így nincs lehetőségük kapcsolatte­remtésre. Vásároljon garanciával VILLANYMOTORT, SZIVATTYÚT, SZELLŐZŐT A MAGÉV SZAKÜZLETÉBEN I Magánosokat is kiszolgálunk. Miskolc, Kőris Kálmán utca 16. Telefon: 58-140 Telex: 62-411

Next

/
Oldalképek
Tartalom