Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-29 / 176. szám

a miskolciaké a szó Kihelyezték a hulladékgyűjtőket Kényelmetlen helyzetben Ha az ember középtermetű, nem mindegy, hogy hol ül színházban, moziban. Arra hamar rájön, ha látni akar, fel­tétlenül a magasabb üléseket, vagy az erkélyt igényelje. Így tettem én is a minap, de vesztemre. Remek nyári szórakozást ígért és adott a Kossuth Film­színház olasz krimije. Sajnos, az erkélyen csak az első és az utolsó sorban lehet lábunkat kényelmesen elhelyezni. A má­sodik sorban — ahol ültünk már nem. Az első percekben nem is tudtam, hogyan kell elhelyezkednem. A kőkemény lemezülések — melyek bizonyára igen egészségesek —, egy­két órán keresztül igen kényelmetlenné válnak. A mögöttem levő üléseken hosszabb termetű fiatalok ültek — s a fülem magasságában — fejemhez támasztva helyezték el térdeiket. Sajnos, tudomásul kellett vennem, hiszen nem tehettek mást. Aki a mozi felújításakor ezeket az üléseket megtervezte, bizonyára nem ült le rájuk. A mozi és a tévé versenyét nem­csak a fümek döntik el... Köszönöm doktornő! A napokban rosszullét fo­gott el a seiyemréti MÁV Rendelőintézet előtt. Egy fia­tal lány karon fogott és az épületbe vezetett. Soron kí­vül, azonnal egy doktornőhöz kerültem. Valamit mondtam arról, hogy nem ide tarto­zom ; elnézést kértem. A dok­tornő gyorsan, de alaposan megvizsgált, s valami „csoda­szert” is megitatott velem, mert hamarosan magamhoz tértem. Kikérdezett, a vizs­gálat eredményét legépeltet­te, és azzal együtt küldött az illetékes körzeti orvosi ren­delőbe. Megkérdeztem, hogy mivel tartozom? A fiatal orvosnő így válaszolt: — Ne hozzon zavarba, asszonyom, a segít­ség nemcsak orvosi, de em­beri kötelesség Is! Ha jól em­lékszem, a III. emeleti bel­gyógyászaton Reményi dok­tornőnél voltam. F. LÁSZLÓNÉ Miskolc Ezt mondja Hivatkozással a Déli Hír­lap július 8-i számában meg­jelent „A helye megvan, de szeméttároló nincs!’’ című cikkre, szíves tájékoztatásul az alábbiakat közlöm: A ta­polcai hulladékgyűjtő edé­nyek szükséges karbantartási munkáit a köztisztasági vál­lalat végezte el. Mivel ezek a típusú edények nem sze­rezhetők be (gyártásukkal évek óta nem foglalkoznak). hsziaság a javítás ideje alatt cserével pótolni a hiányzó edényeket nem tudták. A karbantartási munkák olyan jellegűek vol­tak, amelyeket a helyszínen nem lehetett megoldani. Az újságcikk megjelenésének időpontjában, tehát július 8- án, a hulladékgyűjtők kihe­lyezése megtörtént. Miskolc megyei város Tanácsa V. B. Építési és Közlekedési Osztálya, dr. Stark Lászlóné csoportvezető.’* — tej Lapunk július 8-i számában a Tiszai pályaudvar peron­részén uralkodó, tarthatatlan állapotokról írtunk, míg a 15-i számunkban szóvá tettük, hogy a Gömöri pályaudvaron mi­ért nem árusítanak tejterméket. Mindkét észrevételre az Utasellátó Vállalat reagált: „A Tiszai pályaudvar na­pi utasforgalma közismerten igen jelentős. így még rend­szeres takarítás mellett is nehéz tisztaságot tartani. Mozgóárusaink mellett sze­méttárolók vannak elhelyez­ve, ezek mindegyikét újra­a jogszabály festettük és naponta klór- mésszel fertőtlenítjük. A szeméttároló edényeket fe­dővel ellátni nem lehet, mert ez esetben' az utas az edény mellé dobja a szeme­tet. Mozgóárusaink mellett még egy étkezési célra szol­gáló asztalt helyeztünk el a peronon, sajnos több nem­fér. Nagyobb rend és tisz­ELÖRECSOMAGOLT HÜSOK Amint arról már lapunKDan hírt adtunk, az iparban és a ke­reskedelemben lehetőség van rá, hogy a húst és húskészítménye­ket előre csomagolják. Az elöre- csomagolási díj a fogyasztói árakra kihatással van, ezert a belkereskedelmi miniszter a 6/1974. számú rendeletével sza­bályozta, hogy a hagyományo­san kimért árura érvényes fo­gyasztói áron felül milyen ősz- szeget lehet előrecsomagoiasi díjként felszámítani. A jogszabály, amely 1974. jú­nius 2l-én lépett hatályba, kü­lönbséget tesz a gépsorokon iparszerűen végzett előrecsoma- golás és a kézi erővel, egyszerű kisgépek segíségével végzett eiő- recsomagolás között. A gépsorokon iparszerűen végzett hús és húskészítmények előrecsomagolásának maximált díja: tőkehúsoknál 0,4—0,6 kg között 4,40 forint, a 0,9—1,1 kg között 3 forint lehet. A húské­szítményeknél az előrecsomago- lás legmagasabb díja a fogyasz­tói ár százalékában a 16 forin­tot nem haladhatja meg. A kézi erővel, egyszerű kisgé­pek segítségével végzett elöre- csomagolás díja a szokásos áron felül legfeljebb az előrecsoma- goláshoz szükséges csomagoio- anyag többletköltsége lehet. DR. SASS TIBOR taság csak akkor lehet, ha az utasok is segítik törek­véseinket. * A Gömöri pályaudvari söntesben és a csarnok bü­féjében július 12-től négy­féle sajtot értékesítünk, de a fogyasztói igénytől függő­en tovább bővítjük a vá­lasztékokat. A cikk írója ál­tal jelzett vevőigényre szá­mítva bevezettük a csarnok büféjében a tasakos tej és kakaó árusítását is. Olvasóink kérésére A vevő igaza Lapunk április 25-i számá­ban közöltük Barczi Ferenc- né miskolci olvasónk levelét, aki elmarasztalta a bútorrak­tár dolgozóit figyelmetlensé­gük, udvariatlanságuk miatt. Az ügyben a Borsodi Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat vizsgálatot indított, mely­nek eredményéről szerkesz­tőségünket is értesítették. E válaszlevelet is közöltük lapunkban, melynek tartalma szerint nem volt igaza Barczi Ferencnének; nem fedte a valóságot az általa megírt pa­nasz. Bár azóta eltelt pár hónap, most reagált a válaszcikkre olvasónk. A következőket írta: A panaszomra érkezett ki­vizsgálással nem értek egyet. Bár nem volt, és most sem célom, hogy bárkinek is kel­lemetlenséget okozzak, de amit én a levelemben írtam — az eset egyébként február 7-én történt —, annak min­den betűje igaz. Igaz még akkor is, ha a Borsodi Kis­kereskedelmi Vállalat tagad­ja. Szerintem ez a megoldás egyszerűbb, könnyebb. De nem szolgálja a kereskede­lem jó hírét. Barczi Ferencné Miskolc, Baross G. u. 12. A szerk. megjegyzése: A régi szakemberek azt hangoztatják: a vevőnek min­dig igaza van! A mondás szellemén aligha lehet vitat­kozni. Kegyeletsértés Nagyon kedves ismerősünk, régi jó barátunk elhalálo­zott. Felesége gyászjelentést küldött, amire a posta a „Csongrádi Camping” rek­lámszöveget, plusz annak te­lefonszámát bélyegezte. Ta­lán ezekre a küldeményekre mégsem kellene rányomatni ezt a hirdetést. Levélboríték­jainkon ésszerűnek, természe­tesnek találjuk. Itt nem! K. Jánosné TUDNIVALÓK AZ ÖTVENFORINTOS BÉRPÓTLÉKRÓL Két vizes panasz A Miskolc III. kerületben levő Tíz utca lakóinak nevé­ben kérdezem, miért nincs rendszeresen vízszolgáltatás utcánkban? Negyvennyolc család vagy csökkentett mér­tékben, vagy egyáltalán nem kap vizet. Mi okozza a vízhiányt? Ha netán építési, műszaki okok miatt zárják el a vizet, elvárnánk, hogy arról időben értesítenek ben­nünket. Sz. J.-né A Bodósor 34. sz. alól te­lefonáltak, hogy napok óta nincs vizük. Többször szóltak a vízműveknek, ahol azt a magyarázatot kapták, hogy valaki, vagy valami elszakí­totta a vízvezetéket. A víz­művek viszont a hiba elhárí­tása érdekében péntekig nem tett semmilyen intézkedést. ROVATVEZETŐ: MOLNÁR SANDORNÉ TELEFON: 18-221 Z. Mihályné Jévedés! * Nagy Jánosné miskolci ol­vasónk azzal a panasszal for­dult szerkesztőségünkhöz, hogy a „Lottó-automata” nem a Iegértheíőbben közli a szá­mokat, s még téved is. Pén­teken délben közölte, hogy a 26. játékhét szelvényei vesz­nek részt a sorsoláson. Vala­mi hiba csúszott a számítás­ba, mert nem a 26. hét, ha­nem a 30. heti játékszelvé­nyeket sorsolják. Egy kicsi­vel több figyelmet kérnénk, hiszen Fortuna különben sem osztogatja könnyen kegyeit... A csecsemőmérleg-hiány miatt jogosan bosszús P. T. kérdéseit a Belkereskedelmi Kölcsönző és Szolgáltató Vál­lalat miskolci boltjához to­vábbítottuk. A bolt vezetői Szeptember 1-én lépnek életbe a tüzelő- és üzem­anyagok új fogyasztói árai, s első ízben szeptemberben fizetik a munkásoknak és alkalmazottaknak a havi 50 forintos bérpótlékot. Ugyan­csak szeptemberben emelik fel 50 forinttal a gyermek- gondozási segélyt és a nyug­díjat. A bérpótléknak, valamint a gyermekgondozási segélyek és a nyugdíjak 50 forinttal történő felemelésének kizá­rólagos célja és szerepe az áremelésből adódó többletki­adás ellensúlyozása. Éppen ezért ezeket az ötven forin­tokat minden szempontból különleges elbírálás illeti: — az 50 forintos bérpótlék nem számít bele az átlag­és dolgozói elmondották, mi­lyen gondot jelent nekik is a csecsemőmérleg-hiány. Je­lenleg ugyan 550 darab (!) mérlegük van, ám ez a sok is kevésnek bizonyul Mis­bérbe, azt semmilyen levo­nás nem terheli. (Például: nyugdíjjárulék, jövedelem- adó.) Ezt az 50 forintot a lakbérhozzájárulásnál sem lehet figyelembe venni. — Az 50 forint a hivatalos célokra kiállított keresetiga­zolásokban sem szerepelhet, tehát a gyermekintézmé­nyekben fizetendő térítési díj összegét sem befolyásolja. — A bérpótlék a párt- és szakszervezeti tagdíj szem­pontjából sem tekinthető bérnek, fizetésnek. — Az 50 forint összegű kiegészítés különleges szere­pe abban is kifejezésre jut, hogy ezt az összeget a be­tegség, szülési szabadság ide­jére is — a táppénzzel és a segéllyel együtt — ki kell fizetni. kolcon—Borsodban. Nemrégi­ben ugyan kaptak néhány új mérleget a budapesti köz­ponttól, ám még mindig képtelenek kielégíteni az igé­nyeket. Véleményük szerint legalább további 100 darab mérlegre lenne szükség. Ami pedig az ajánlott módszereket illeti, szerintük sem a sorszám, sem a pos­tai értesítés nem lenne jó. Ez esetben ugyanis megtör­ténhetne, hogy egy-egy mér­leg napokig állna a boltban. Azt viszont helyesnek tart­ják — s ezt a gyakorlatban alkalmazzák is —, hogy o je­lentkezők. ha van telefon­juk, diktálják be számukat, s akkor a bolt dolgozói tele­fonon értesítik őket egy-egy mérleg beérkezésekor. Vé­gül: minden mérlegre vára­kozótól türelmet, megértést kérnek addig, amíg elegen­dő mérleget nem kapnak Budapestről. Ny. I. Szerkesszen velünk! P. T., miskolci tanár telefonon keresett meg bennün­ket. Panaszkodott, hogy unokájának nem tud cse­csemőmérleget kölcsönözni. Mint elmondotta, már többször is járt a Széchenyi utcai kölcsönzőboltban, eredménytelenül. Egyszer pontosan előle vitte el valaki, olyan, akinek volt ideje a bolt előtt várakozni. Olva­sónk felvetette: miért nem lehet a csecsemőmérleg- kölcsönzéshen valamiféle rendszert megvalósítani? Mi­ért nem ad a bolt sorszámot, vagy — miként azt az Antikváriumban is tapasztalta — miért nem írják fel a jelentkezők nevét, hogy aztán értesíthessék. S egyál­talán: Miért kevés a csecsemőmérleg Miskolcon? A Taurus nyíregyházi gyára egyéves budapesti betanulásra és nyíregyházi munkahelyekre felvess 18. életévüket betöltött férfiakat és nőket, továbbá lakatos, csőszerelő és vegyipari szakmunkásokat A budapesti betanulás idején kedvezményeink:- napi 19 Ft kiküldetési díj,- jó kereseti lehetőség,- szállás, házaspároknak külön kétágyas szoba,- lehetőség a szakmunkásképzésre, továbbtanulásra Jelentkezni lehet mindkét munkahelyre a gyár munkaügyi főosztályán: 4401 Nyíregyháza, Derkovits u. 107. MOfÜS Abroncsgyár

Next

/
Oldalképek
Tartalom