Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)
1974-07-29 / 176. szám
belföld FÜRST SÁNDOR EMLÉKÉRE. A KISZ Vas megyei és Szombathelyi járási Bizottsága vasárnap Rumban Fürst-emlékünnepséget, ifjúsági találkozót rendezett. A megye fiataljai már a kora reggeli órákban csoportosan autókkal, autóbuszokkal, számosán kerékpárral érkeztek Rumba, ahol a községek vezetői, liíSZ-fiataljai fogadták őket. A találkozó színhelyén, Fürst Sándor szülőházánál Kantosi Ferenc, a Vas megyei IvISZ-bizottság titkára mondott beszédet. BRONZ-KORI TEMETO DEBRECEN MELLETT. Értékes leletre bukkantak a Debrecentől 10 kilométerre fekvő Józsa község határában. Az első leletek véletlenül — építkezés alkalmával — kerültek a felszínre, de ezután már szakemberek — a debreceni Déry Múzeum régészei — folytatták a feltárást. Huszonhárom bronzkori sírt bontottak ki, s ezekből többek között gyöngyöket, edényeket, karpereceket, csatokat találtak. A leletek a Déry Múzeum anyagát gazdagítják. NAPONTA SZÁZEZER ROLL JÉGKRÉM. Az Egyesült Gyógyszer- és Tápszer- gyár körmendi üzemében készül az idei nyár egyik újdonsága, a Roll jégkrém. Az üzem naponta több mint százezret készít, illetve szállít belőle a kereskedelemnek, de hamarosan 160 ezerre növelik a napi kvótát. A körmendi jégkrémet egyelőre csak a fővárosban és a Balaton partján árusítják. Tegnap a Szamos csengeri hídfőjénél elindult a hetedik nemzetközi Tisza-túra. Mintegy 50 magyar, NDK- és NSZK-beli fiatal vágott neki csónakkal az 587 kilométeres vízi útnak, s 5-én érik el Tiszadob határában azt a helyet, ahol a múlt század közepén a Tisza szabályozását kezdték. Itt ünnepélyesen megkoszorúzzák az emlékművet, majd ismét csónakba szállnak. sjc A hazánkban — a Magyar Honvédelmi Szövetség keretében — folyó ejtőernyős-képzés magas színvonalának elismerését jelenti, hogy a Tisza-parti város repülőterén kerülhetett sor az augusztus 11-án záruló ejtőernyős világbajnokság megrendezésére. Felvételeink a tegnapi bemutató egyes mozzanatait ábrázolják. Az ejtőernyősöket a magasba ' szállító, „ugrató” repülőgépek (közöttük az egyik miskolci) startra készen; a légáramlat irányát jelző szélzsák. Alul: földet ér az egyik ejtőernyős. (Kerényi László felv.) Végre nyár... tAz LKM-ben Miszaki-iaztfasági kentacia Telt ház a Végre — mondták tegnap és tegnapelőtt nagyon sokan. Végre nyár! Az Országos Meteorológiai Intézet miskolci megfigyelő állomásáról tudtuk meg: a hőmérsékleti maximum vasárnap 28,2 fok, az átlagos hőmérséklet 19,6 fek volt. Ez a sokévi átlagnál még kevesebb, de végre nyár. A vasárnapi forgalomról érdeklődtünk a miskolci fürdőkben. A Barlangfürdőben kétezren, a tapolcai strandfürdőn mintegy hétezren voltak. — Nem értünk el csúcsot, de végre volt forgalom — mondotta ma reggel az Augusztus 20. strandfürdő vezetője. — Tegnap 6650-en váltottak jegyet. Egyetlen úa- pon voltak még idén többen. Két hete vasárnap 10 050-en fürödtek a fürdőnkben. kempingben Tegyük még hozzá, végre megtelt a diósgyőri várfürdő is. Ott 2500-an élvezték a nyári vasárnapot. A közlekedési vállalattól megtudtuk, hogy a tartalék kocsikat „bevetették” ugyan, de a forgalomban fennakadás nem volt. Az Idegenforgalmi Hivatal nemzetközi autós kempingjében, amint ezt Balázsi Pál gondnok elmondotta, valóságos „sátoros csúcsot” értek el a hét végén. A jó idő mintegy 15 ezer forintot jelentett a kempingnek. Hétfőn haj-, nalban és vasárnap este 100 sátoros-számlát kellett kiállítani. És hogy milyen volt még ez a nyári hét vége? Minden idegenforgalmi csúcsnál meggyőzőbb érv a nyár mellett, hogy a borsodi földeken vasárnap is arattak ... B. G. Ma délelőtt 10 órakor a Lenin Kohászati Művek igazgatósági tanácstermében műszaki-gazdasági konferencia kezdődött. második fél év feladatairól szólt. A kohászat féléves tervét 6 százalékkal túlteljesítette. A vállalati eredmények ilyen Metesr-to 30 ezer A FUTBALLCIPÖNK MA IS MÁRKA, öt évre szóló megállapodás jött létre a Martfűi Tisza Cipőgyár és a francia Adidas cég között. A szerződés lehetővé teszi, hogy legnagyobb hazai cipőgyárunk a jelenleginek háromszorosára növelje tőkés exportját. Az idén 300 000, jövőre már egymillió futball- és edzőcipőt szállít a sportcikkek gyártásával és értékesítésével foglalkozó világcég számára. ZÚZOTT KAPOR. Új termékkel bővítette a fűszer- növény választékát a Kalo- csavidéki Fűszerpaprika és Konzervipari vállalat. NSZK, holland, és angol megrendelésre, szárított, zúzott kaprot exportál. A nyersanyagot a helybeli állami gazdaság termeli, s a környék termelőszövetkezeteinek szárítóüzemeiben készítik elő az ipari gyártáshoz, a csomagoláshoz. Az idén 250 tonna szárított kaprot értékesít a vállalat. TOTÓNYEREMÉNYEK. A 30. heti totónyeremények a következők: 13 taláiatcs szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 12G 279 forint. 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12 találatos 241 darab, nyereményük egyenként 1397 forint. 11 találatos 2673 darab, 128 forint, 10 találatos 17 089 darab, 30 forint. A 31. hétre átmenő jutalom összege 233 850 forint. FELVESZÜNK 18. életévet betöltött férfi és női munkaerőt, jó kereseti lehetőséggel gyártási és szállítási, valamint 16. életévet betöltött fiatalkorú fiúkat és lányokat telepfenntartási segédmunkára. Férfiak részére munkásszállási elhelyezést biztosítani tudunk. JELENTKEZÉS: a gyár munkaügyi osztályán, Könnyübetongyár, Kazincbarcika. Az egységek vezetőinek részvételével megtartott tanácskozáson Zambó Pál vezérigazgató-helyettes ismertette a vállalat éves termelési és értékesítési terve időarányos teljesítését, majd a A villánykövesdi Űj Élét Tsz halastaván súlyos tragédia történt a közelmúltban: a megzavart orvhorgászok közül ketten — apa és fia — a vízbe fulladtak. A közös gazdaság 32 holdas halastava régóta kedvelt vadászterülete a környékbeli zughalászoknak és tetemes károkat okoznak a tó halállományában. A szerencsétlenség időpontjában is több haltolvaj tartózkodott a vízparton, amikor a termelő- szövetkezet hal- és mezőőrei meglepték őket. Az orvhorgászok többsége a közeli erdőbe menekült, Peirovics Milán 40 éves és nevelt fia, Forog már... A Dél-Alföld legrégibb ipari műemléke, a több mint 150 éves kiskundorozsmai szélmalom, 4 évvei ezelőtt összedőlt. Öreg falait ugyanis annyira megrongálta az akkori belvíz, hogy nem bírta el a szerkezet súlyát. A híres magyar nótaköltő, Dankó Pista dalával országszerte ismertté vált szélmalmot most újjáépítették. Régi népi építészeti jellegét meghagyva, az eredetivel teljesen azonos formában és méretben készítették el. öreg, fából készült szerkezetét, amely az összedőléskor alig szenvedett károsodást, kijavították és ismét beépítették. Az öreg szélmalom megmaradt műemléknek, látványosságnak. alakulásában nagy szerepei; játszott az MSZMP XI kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére kezdeménye zett munkaverseny. Petrovics János 16 éves új- petrei lakosok viszont ijedtükben a vízbe ugrottak. Egyikük sem tudott úszni és mire a halászok segítségükre siettek, elmerültek a tó fel- duzzasztott, több méter mély vizében. Holttestüket csak napok múltán találták meg. SZÜLETETT Komlós Pálnak és Szlávik Teréziának Enikő; Páva Lászlónak és Dobi Évának Mónika; Kékem Lajosnak és Forray Györgyinek Szabolcs; Lehóczlci Lászlónak cs Nyáráüi Juditnak Judit; Bajzák Lászlónak és Panyi Borbálának László; Kuni Dezsőnek és Kónya Margitnak Dezső László nevű gyermeke. házasságot kötött Tóth Imre és Horkai Julianna; Páfrány István és Molnár Katalin; Simó Géza és Bialkó Katalin; Bobcsák István és Bartna Valéria; Rádó Gyula és Gyárfás Ildikó; Lelics László és Tark Klára; Szilágyi József és Hegedűs Mária; Göndör István és Sós Erzsébet; Határ Béla és Radóezi Judit; Alexovics Győző és Szűcs Erika; Vajda Zoltán és Ágfalvi Judit; Pásztor László és Posta Katalin; Egytíd István és Szilágyi Márta; Werner Sándor és Dsupin Katalin; Szabolcsi István és ötvös Éva; Nagy Gábor és Monos Márta; Stoll Gábor és Eperjessv Judit; Tóth József és Vályi-Nagy Európa egyetlen, meteor-becsapódás következtében keletkezett vízgyűjtője az észtországi Kaali tó. A tavat kialakító kozmikus katasztrófa részleteit csak napjaink tudománya tisztázhatta. A karbon radioaktivitás módszerével Ago Aaloe észt geológus megállapította, hogy a világűr vándora 2660 évvel ezelőtt hullott a Földre. Az atmoszféra sűrűbb rétegeibe érve, az ezertonnányi meteor darabokra hullott, és részben megolvadt. A legnagyobb, 70 tonnás töredéke másodpercenként 20 kilométeres sebességgel ütközött a Földnek. A hatalmas becsapódás következtében 110 méter átmérőjű, 16 méter mély kráter keletkezett, amely fokozatosan megtelt vízzel. A meteor kisebb töredékei még hat apróbb krátert hoztak létre ebben a körzetben. Katalin; Kaposi Tibor és Bokor Anna; Takács János és Botkó Irén; Kovács István és Horváth Ilona; Lévai András és Bodnár Zsuzsanna; Szabó György és Lázár Gizella; Mucsi Gábor és Tóth Edit; Eperjesi Béla és Illés Erika; Nagy-Péti István Gyula és Asztalos Ágnes Erika; Gyulai István Gábor és Jámbor Katalin; Burger Béla Dezső és Nyi- kes Anna; Kulyassa Bálint és Sándor Valéria; Rozsnoki László és Gergely Mária; Bozó Pál cs Szabó Erzsébet; Takács Árpád Bertalan és Hajdú Erzsébet; Pál- házi István és Mucsi Mária; Kacsó József és Szuba Márta Erzsébet; Kovács István és Deák Márta; Toroczkói József és Búzás Mária Agnes; Ficzere Tibor és Kiss Olga; Bazsányi Dezső és Kertész Judit; Gyuricza János és Moldován Ilona Anna; Burai János Zoltán és Gólya Ilona; Tóth László és Radulesku Éva Mária; Márkus Béla István és Haskó Ilona; Szabados Oszkár Jenő és Somod! Mária Sarolta. MEGHALT Tóth András 68 éves korában* Vízbe fulladtak az orvhalászok ANYAKÖNYVI HÍREK turista Szegeden A hét végén mintegy 50 különautóbusz és számos különvonat vitt vendégeket a szabadtéri játékok városába, Szegedre. A helyi idegenforgalmi hivataltól kapott gyors- jelentés szerint pénteken, szombaton és vasárnap legalább 30 000 turista kereste fel a várost és tekintette meg 1 az ünnepi hetek különféle eseményeit. Vasárnap néhány óra alatt, már a déli órákig tízezernél több látogatója volt a Szegedi Ipari Vásár pavilonjainak. A 8. Szegedi Ifjúsági Napokra az ország egész területéről érkezett sok ezer fiatal vasárnap az újszegedi liget szabadtéri színpadán az Expressz show című vidám könnyűzenei műsort tekinthette meg. Neves előadóművészek, énekesek egymást követően három előadáson léptek itt fel műsorukkal. Új teherautó típusok A győri Magyar Vagon- és Gépgyárban négy új tehergépkocsi prototípusának előkészítésen dolgoznak a szakemberek. Közülük három speciálisan a mezőgazdaság számára készül, egy pedig mind a mezőgazdaságban, mind pedig az építőiparban jól hasznosítható lesz. Az előkészítő munkálatok jó ütemben haladnak, s az új gépkocsik prototípusai rövidesen elkészülnek. A Magyar Vagon- és Gépgyár íő profilja ugyan változatlanul a motor és a hátsó futómű gyártása lesz, de ezzel párhuzamosan egyre szélesebb választékban akar piacra adni kamionokat és különböző rendeltetésű speciális tehergépkocsikat is. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc város) Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 8527. Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf. 38 Telefonközpont: 36-132. 16-672. 35-360. Titkárság: 18-223: bel- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsoa megyei Lsp- kladö Vállalat. S527 Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. t5. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178 — Felelős kiadó: VERES MIHAL?. Telefon: 36-131 — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Teletop: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyt DostahJvataloknál. Előfizetést dl) eev nőnapra: 20 Fi. — Index: 25 95L — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. MOSZKVA. Leonyid Brezs- nyev a Központi Bizottság székhazában fogadta Georges Marchais-t, a Francia Kommunista Párt főtitkárát, aki szabadságát tölti a Szovjetunióban. A szívélyesség, testvéri egység és teljes egyetértés légkörében lefolyt megbeszélésen, amelyre a két párt vezetői közötti rendszeres találkozók keretében kerül sor, véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet időszerű problémáiról, a két párt tevékenységét és a kommunista világmozgalmat érintő kérdésekről. NEW YORK. Waldheim ENSZ-i’őtilkár mára és holnapra tervezett hivatalos portugáliai látogatását elhalasztották. A látogatás újabb idejét később közlik. BERLIN. Nguyen Thi Binh asszony, a DIFK külügyminisztere befejezte NDK-beli látogatását és hazautazott. DA NANG. Saigoni jelentések szerint a dél-vietnami felszabadító erők visszaverték a Thieu-rezsim csapatainak támadását Da Nangtól mintegy 20 kilométerre délnyugatra. A kormányegységeknek több mint egy kilométerrel kellett visszavonulniuk. Saigoni katonai körök az összecsapásokat a legsúlyosabbaknak jellemezték a Vietnamról szóló párizsi megállapodás életbe lépésének másfél éve óta. DAMASZKUSZ. Hafez Asz- szad, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke, a Szíriái Baath Párt főtitkára fogadta a hivatalos látogatáson Damasz- kuszban tartózkodó Petr Mla- denov bolgár külügyminisztert. A damaszkuszi rádió szerint a megbeszélések középpontjában a két ország közötti baráti kapcsolatok és együttműködés további elmélyítésével összefüggő kérdések álltak. A bolgár külügyminiszter átadta Asszadnak Todor Zsivkovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Bolgár Államtanács elnökének üzenetét. RABAT. Nagyszabású tömegtüntetésre került sor a Marokkó és Spanyol-Szahara közötti határ mindkét oldalán. A több ezer főnyi tömeg követelte a Spanyolország birtokában levő, de Marokko által már régóta igényelt Spanyol-Szahara felszabadítását. A tüntetők éltették Hasszán marokkói királyt és szidalmazták Spanyolországot. Spanyol-Szahara területének nagysága 266 ezer négyzetkilométer, lakosainak száma 80 ezer. A terület a világ foszfátban leggazdagabb vidéke. Már híre járt, hogy a görög junta bukása után hazatért Melina Mercuri, a neves görög filmszínésznő. Most újabb világhírű emigránsnő érkezett vissza — három év után — Athénba: lady Amália Flemming, a penicillin feltalálójának, Alexander Flemmingnek görög születésű özvegye. A hazatértek találkozását ábrázolja képünk (baloldalt Amália Flemming.)