Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)
1974-07-22 / 170. szám
At Bét ék a Magyar bajnokság 1974 Az idei magyar bajnokságon a diósgyőri atléták már a rajtnál „ponthátránnyal” indultak. A MASZ ugyanis felfüggesztette a DVTK egyik bajnoki címre is esélyes sportolójának versenyzési jogát. Faragó Jánosról van szó, aki a legutóbbi prágai válogatóit viadalon tanúsított sportszerűtlen magatartásával szolgált rá a büntető jellegű felfüggesztésre. Kár, hogy így történt, hiszen Faragó kettős veszteséget okozott magatartásával, mivel a DVTK nemcsak bajnoki pontokat vesztett ezzel, hanem — valószínű — egy helyet is a magyar válogatottban. A 'pénteken kezdődött országos bajnokság első napja három helyezést hozott a diósgyőrieknek — két egyesületi bajnoki pont erejéig. Faragó távollétében Vinkó képviselte a DVTK-t a súlylö- kők mezőnyében, és 15,58 Szombati számunkban már beszámoltunk arról, hogy a labdarúgó NB három osztályában elkészült az őszi szezon sorsolása. Azt is megírtuk, hogy az NB ül. első fordulójában (augusztus 4-én) kikkel mérkőznek a borsodi csapatok. A sorsolás további részét azonban még most sem tudjuk közölni, hiszen az vasárnap esti lapzártánkig nem vált ismeretessé. Egyébként is az a helyzet, hogy az MLSZ — többszöri kérésünk ellenére — ilyen jellegű közleményeket, programokat, körleveleket csak a Népsportnak, illetve az MTI-nek ad. Ettől függetlenül tudomásunk van arról, hogy ősztől országos bajnokságot rendeznek ifjúsági klubcsapatok számára is. A bajnokság rendszere eltér a többitől: minden NB-s szakosztály köteles indítani ifjúsági együttest és ezeket (a 116 csapatot) nyolc csoportba osztották. A csoportokon belül körmérkőzéses bajnoki rendszerben, 2x40 Kajak-kenu A DVTK vízitelepe előtt alapos meglepetésben volt részünk. A diósgyőriek ugyanis serényen csomagoltak, bár, igaz — maradtak. Végül megtudtuk, hogy versenyzőik közvetlenül a városi bajnokság után Tokajba indulnak edzőtáborozásra, mert pénteken Ráckevén már a magyar bajnokság rajtol. S ott nem mindegy, hogyan szerepel az a több mint száz sportoló, akik megszerezték a szakvezetők bizalmát. Kicsivel odébb a leninvá- rosiak táboroztak, akik az utóbbi időben alapos meglepetéseket okoztak már. Jó néhány biztos „miskolci számban” törtek be a két vezető egyesület sportolói közé, sőt nem egyben már meg is előzték őket. S ezt a „hagyományt” ezúttal is folytatták. Néhány méterre tőlük — nem tévedés — székesfehérváriak és szegediek, ök is eljöttek a városi bajnokságra, mert a magyar bajnokságig két versenyen mindenm-rel a nyolcadik helyen végzett. A női súlylökő döntőben is volt diósgyőri versenyző: Pallayné Nyitrai Zsuzsa 14,62 m-es dobással a hatodik helyen végzett. Ugyancsak hatodik lelt Paulin Márta a 100 m-es gátfutás döntőjében. A szombati versenynap máé bajnoki címet is hozott a diósgyőrieknek. Pallayné, Nyitrai Zsuzsa első dobásával eldöntötte a versenyt, s 56,56 m-rel nyerte dr. Kisi- berné és Bognár előtt a magyar bajnoki címet. Gresa és Lépőid távollétében nyílt verseny volt a 100 m-es síkfutás férfi döntőjében. Rendkívül figyelemre méltó, hogy három diósgyőri versenyző is kiharcolta a legjobbak közötti részvétel jogát. Farkas Tibor (Bp. Honvéd) 10,4-gyel győzött, a diósgyőriek pedig az ötödik, hatodik és hetedik helyet foglalták el — Farkas B., Novák és Laurenperces (!) találkozókon játszanak az 1956. szeptember 1. után született fiatalok. A csoportok győztesei két négycsapatos Középdöntőbe kerülnek, s ezek első helyezettje játszik majd Ma- gyararoszág ifjúsági bajnoka címért. A borsodi, hevesi és nógrádi csapatok kerültek együvé (kivéve az Alföldi csoportba osztott Leninvárost), az úgynevezett Bükk-csoportot tehat a következők alkotják: DVTK, SBTC, Egri Dózsa, Ózd, KVSE, SKSE, Gyöngyös, Kisterenye, Rudabánya, Nagybátony, MVSC, Borsodi Bányász, Borsodi Volán és Sátoraljaújhely. Megrendezik a megyei ifjúsági válogatottak tornáját is, de annak keretében a csapatok csak egy mérkőzést játszanak egymással — mindig semleges pályán. Az MLSZ egyébként kötelezővé tette a tartalék csapatok bajnokságának megszervezését is, amiben az NB-s szakosztályok indulása kötelező. h. k. kinek kötelező indulni. így azután mindkettőjüknek jó alkalom kínálkozott erre a Csorba-telepen. A hűvös, időnként esős időben lezajlott versenyen egyébként szinte minden számban a papírforma érvényesült — a kenuzóknál és a női kajakosoknál. Sztriki- nácz (DVTK) ugyanis valamennyi C—I számot megnyerte, három aranyérmet szerezve, a nőknél pedig Veres (DVTK) duplázott. A férfi kajakozóknál meglepetés erejével hatott, hogy a 10 000 méteren győztes Svid- ró (MVSC) mindkét rövi- debb távon kikapott a DV- TK-s Valkótól. A városi bajnokságon megrendezett 47 számból a DVTK versenyzői 24-et, az MVSC-sek 11-et, az LMTK- sok 7-et nyertek, míg 5 első helyezés Szolnokra került, így a pontversenyben ismét csak: 1. DVTK 646 p., 2. MVSC 476 p., 3. LMTK 219 pont. * T. Z. esik egyaránt 10,8-at futott. A női 100 m-es döntőben Károly Zsuzsa indult, de ezúttal csak a hatodik helyet tudta megszerezni. A vasárnap este érkezett MTI-jelentés szerint a harmadik versenynapon újabb érem került Diósgyőrbe (csak a dobogósok eredményeit kaptuk meg): Farkas a második helyezettével azonos eredménnyel, 212 cm-es ugrással végzett a harmadik helyen a férfi magasugrás döntőjében. Kelemen 215 cm-rel nyert. A hosszabb távokról készült eredménylisták kazincbarcikai sikerekről számoltak be: Fórián Sándor nyerte a 20 km-es gyalogló bajnokságot, mig Siető 13:54,0 perces utánpótlás csúccsal került az 5000 m-es síkfutó döntő harmadik helyér?. Vasárnap Ozdra is került egy érem, Kövasdi 51,6 mp-cel lett második a 400 m-es gátfutásban. Kinterék bummfája eltört Hatos erősségű szélben a Balatonon Vasárnap délután kezdődött meg a Balatonon az országos ifjúsági vitorlás kalózbajnokság. Ezen két miskolci hajó is indult, mindkettő a MÉMTE versenyzőivel. Az egyik hajóban — a 801-ben — a tavalyi bajnokság negyedik helyezettjei rajtoltak: Kinter Ferenc és Górász András. A 800-as vitorlaszámú hajóban viszont újoncok versenyeztek, a Má- lyiban már jól ismert Siklósi —Varga páros. A csapatvezető Perger Frigyestől tegnap este kapott jelentés szerint Kinterék kitűnően kezdtek, s az első cirkáló szakasz végén még vezető helyen voltak. 47 hajó startolt az ötös-hatos erősségű szélben! Ekkor azonban eltörött a bummfá- juk, és kénytelenek voltak kiállni. A Balatonon először versenyző Siklósiék kitűnően helytálltak a viharos erejű szélben, és az első futamban a 19. helyen végeztek. Hírek BIRKÓZÁS A kétnaposra tervezett Tisza Kupa versenyei már szombaton befejeződtek, hiszen a benevezett versenyzőknek mindössze a fele érkezett meg. így a kötöttfogású verseny tíz súlycsoportjában alig hatvanan indultak. A diósgyőriek közül Né- methnek sikerült dobogóra Kerülnie, aki a legnagyobb —■ 12 fős — mezőnyben, a 68 kg-osok között a harmadik helyen végzett. TORNA A Nemzetközi Torna Szövetség Várnának ítélte az idei tornász világbajnokság rendezési jogát. Ismeretes, hogy korábban Bulgáriától elvették a rendezési jogot, s azt Münchennek adták, — mert Bulgária nem értett egyet a szövetség döntéseivel. A bolgárok most új szavazást kértek, s ez őket igazolta, hiszen a nemzetközi szövetség rendkívüli ülése úgy döntött — 26:24 arányban —, hogy október 20. és 27. között Várnában rendezik meg a VB-t. LABDARÜGAS Holnap Zürich lesz a labdarúgó világ figyelmének középpontSorsolások, beosztások Sztrikinácz és Veres aranyérmes Szombaton és vasárnap hiába leslük a Csorba-telepi tó fölött az eget, csak nem akart kék lenni. S ezúttal — bár hátszél volt — még a versenyzők lelkesedése is lelohadt, hiszen olyan „zimankó” volt, hogy a legbátrabbak is csak melegítőben, vagy anoráliban indultak futamaik rajtjára. Pedig a városi bajnokság időpontját egész jól kiszámították a rendezők. No, de ki tudja kiszámítani az egyre szeszélyesebb időjárást? '• ••••--•v.y.;vvVAv: v. jjc Diósgyőri ifjúmunkás napok 1974. A diósgyőri stadionban vasárnap az amatőrök vívtak nagy küzdelmet több sportágban is. A Henger'de—Kerékpár labdarúgó-találkozó például 2:0-ra végződött. , (Szabó István felvételei) A DVTK Barcikán A DVTK NB I-es csapatának kerete ma kezdi a második hetet a barcikai „edzőtáborban”. Az első héten két mérkőzést játszottál! a KVSE-vel, szerdán 5:2-re, szombaton 6:3-ra győztek. A kezdő összeállítás a következő volt: Veréb — Kovács, Salamon, Martis — Oláh, Tóth — Horváth E., Egri, Horváth A., Kutasi, Görgei. Természetesen mindkét alkalommal szóhoz jutottak a többiek is. A diósgyőriek holnap újabb mérkőzést játszanak Kazincbarcikán, ez nemzetközi találkozó lesz. h. k. Bajnokságokról — röviden fis Ilosvai (MN KISZ), a távolugrás győztese 7 otóeredmén yek 1. Szolnoki MAV—MVSC 3:2 1 2. Ceglédi VSE—SZVSE 2:3 2 3. Nyíregyházi—Debr. MTE 3:1 1 4. Hajdú Vasas—Kisvárda 0:2 2 5. Győri Dózsa—Bakony V. 3:1 1 6. Bábolnai SE—Soproni T. 1:1 x 7. Máza-Szászvár—PVSK 5:1 1 8. Bauxitbánya—Körmend 1:1 x 9. Kisterenye—ÉPGEP 4:2 1 10. KOMÉP—Székest. MÁV 3:1 1 11. Növényo.—Dunaújv. Ep. 5:2 1 12. Szabó L. SE— Békéscsabai VTSK 2:0 1 13. Sátoraljaújh.—E. Volán 0:1 2 Pótmérkőzés: 14. Leninváros—Rudab. 4:2 1 Valamennyi labdajátékban jó egy hónapja befejeződtek a bajnokságok, s a csapatok a röpke nyári szünidő után megkezdték a felkészülést az őszi szezonra. A könnyebb áttekinthetőség érdekében röviden „végigskálázunk” minden, számunkra fontos sportág bajnokságán, azt vizsgálva, hogyan is szerepeltek csapataink tavasszal. * A labdarúgás ( után méltán legnépszerűbb kézilabdában sajnos, nincs okunk dicsekedni. Az NB I. B-ben szereplő Miskolci Vörös Meteor az erős mezőnyben a 6. helyen végezve ugyan megállta helyét, de mérlegük lehetne jobb is, ám az idegenbeli gyenge szereplés miatt be kell érniük ennyivel. Az NB 11-ben, a nőknél elszomorító a kép. A három kiesőjelölt ugyanis borsodi csapat. A Keleti csoport táblázatának alsó „régiója” így fest: 10. DVTK, 11. LMTK, 12. MVSC. A vasutasoknak bizony csak halvány szikra a reményük a bentmaradás- ra, a diósgyőriek viszont őszi jobb szereplésükkel — feledtethetik a tavaszi kisiklásokat. A férfiaknál a sokáig listavezető DVTK az utolsó fordulókban csúszott le az 5. helyre, a perecest bányászcsapat viszont éppen remek hajrájának köszönheti 3. helyét. * Röplabdában a női mezőnyben az MVSC csapata veretlenül áll az élen. Minden reményük megvan arra, hogy jövőre már a legjobbak között szerepeljenek. A Borsodi Volán csapata — néhány váratlan veresége ellenére — ott van az élmezőnyben, esélye van a „dobogóra” kerülésre. Férfiaknál ugyanez mondható el a MEAFC csapatáról. * Kosárlabdában az NB 1-es DVTK női gárda az utolsó előtti helyen fordult, de sorsolásuk alapján a 9—10. helyet is megszerezhetik. A férfiaknál a MEAFC áll lényegesen jobban, ök a brozn- érem várományosai az NB ll-ben, míg az igen rapszodikusan szereplő DVTK-sok a középmezőnybe kerülésért kell, hogy küzdjenek. A városi férfibajnokságban az ifjúságiaknál a MEAFC, a serdülőknél a DVTK Sí, az újoncoknál pedig a Kilián G. csapata a listavezető. Nőknél ugyanebben a sorrendben a DVTK, a Földes G. — serdülő és újonc egyaránt — vezeti a mezőnyt. * Asztaliteniszben a MEMTE női együttese az NB I. sereghajtója. Kiesésük szinte már biztosra vehető. A férfiaknál az NB II-ben a Munkás két vereségével csak 3. A városi bajnokságot a Volán II. csapata vezeti a felnőtteknél, az ifjúságiaknál a DVTK II. áll az élen, míg a serdülőket a MEAFC vezeti. (túth) eredmények ja. Itt rendezik meg a három nagy európai torna első fordulójának sorsolását. Az új BEK- ben, KEK-ben és az UEFA Kupában összesen 126 klubcsapat szerepel. A bajnokok tornáján 30 együttes vesz részt, köztük az Újpesti Dózsa. A KEK 32 csapata között hazánkat az FTC képviseli. Az UEFA Kupában a Rába ETO és a Videoton lesz a 64-es mezőny két magyar tagja. VÍVÁS A férfi tőrcsapat szerezte első pontjainkat a vívó világbajnokságon, a nemzetek nagy díjáért folyó versenyben. Együttesünk először Japánt győzte le 9:4, majd az NSZK-t 9:3 arányban, és így végeredményben az ötödik helyen végzett. Vasárnap a női tőrözők egyéni versenye kezdődött meg, s a magyar lányok két fordulón túljutva, délben már a legjobb 48 között voltak. Színeinket Bóbis, Rejtő, Tordasi, Szolnoki és Maros képviseli. Illetve a délutáni versenyek után Maros már csak képviselte — a harmadik fordulóban kiesett. A többiek a legjobb 24 közé kerültek. Közben lebonyolították a férfi tőrcsapat verseny elődöntőit is, amelyeken a Szovjetunió és Lengyelország került a döntőbe — egyformán 9:6-ra győzve le Franciaország, illetve Olaszország csapatát. (A sportoldalunk vasárnap esti zárása után lebonyolított döntőkről a 8. oldalon számolunk be.) Ma délelőtt megkezdődött a kardesa- pat-bajnokság is, este pedig a nők avatnak világbajnokot. KERÉKPÁR ötödször is Merckx. Vasárnap befejeződött az idén 61.-szer Kiírt Tour de France nemzetKözi országúti profi kerékpáros távverseny. A 4099 km-es viadalsorozat utolsó, 22 szakaszát a belga Serei nyerte és Merckx lett a második. így ezután az összetettben régóta vezető belga kerékpáros király,. Eddy Merckx győzelme nem lehetett vitás. Merckx 1969, 1970, 1971 és 1972 után ötödször nyerte a nagy versenyt, s ezzel beállította az egykori nagy francia kerékpáros, Anquetil rekordját. A Tour de France végeredménye: 1. Eddy Merckx (belga) 116:16:58 óra, 2. Poulidor (francia) 8:04 perc hátrány, 3. Lopez- Carril (spanyol) 8:09 perc nat- rány. AZ AFIT XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VALLALAT felvélelre keres szakképesítéssel és legalább ötéves gyakorlattal rendelkező rendészeti vezetőt, tűzrendészet! vezetőt és biztonsági megbízottat. Fizetés: megegyezés szerint Jelentkezés: írásban vagy személyesen az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat, biztonsági osztály vezetőjénél. Miskolc, Zsolcai kapu 9-11. Telefon: 17-080 ) Második tele