Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-19 / 168. szám

I KGST konténer-iroda A MÁV Vezérigazgatósá­gának tájékoztatása szerint a KGST komplex programja keretében nemzetközi áru- szállítások gazdaságos lebo­nyolítására — a szocialista országok kormányainak kép­viselői július elején nemzet­közi közös konténerhaszná­lati iroda felállítását hatá­rozták el. A Bukarestben székelő iroda feladata, hogy a tagországok által rendelke­zésre bocsátott nagvsúivú konténereket olyan nemzet­közi szállításokhoz irányítsa, ahol ezeket a legelőnyöseb­ben tudják kihasználni a szocialista országok. Környezetvédelmi tanácskozás Győrött-#• A Búza téri végállomás (Balla Demeter felvétele) Hogy kösiekedünk 15 év múlva Föld alatt, vagy magasban? Emelt fővel távozni Nemrég, amikor a közlekedési és postaügyi minisztc kolcon járt, egyik gépkocsivezető megkérdezte, h.og tervezik-e a pilóták nyugdíjkorhatárának leszállítást ‘ pedig ezt azért, mert félt. Illetve féltette a maga é | utasai testi épségét. Aki nap, mint nap a volán mögé ül, s húsz-harmi: át végzi az autóbuszvezető testet, lelket gyötrő mi abban joggal merülhet fel a kérdés: kihúzom-e bale kül a nyugdíjig? Engedelmeskednek-e, a gyorsuló fo hoz alkalmazkodnak-e egy ötvenvalahány éves eml lexei? Megszokja-e az új, fürgébb kocsit, ha a régiről 1 Az erején, frisseségén túlnövő feladatok nyomaszt' — tudva azt, hogy egy autóbusznyi ember életéért nem okoz-e tragédiát? A kérdések sora hosszú, s ha markánsan nem is, de valószínűleg minden szakma lőiben megfogalmazódhattak. Ha előbb megy nyi mert úgy érzi, hogy egy életen át vállalt hivatását nem tudja, anyagilag megrövidül. Ha marad, kap- kevesebb felkészültséget és álmatlan éjszakát okozi káért ugyanannyi pénzt és ugyanannyi megbecsülést, dabeli gépkocsivezető megnyugodhatott. Huszonöt é’ gálát után a vállalat változatlan bérrel más munkí foglalkoztatja. Emelt fővel hagyhatja ott a volánt, m vezetnie fáradtan, a balesettől félve. Nagy tapasztala berismerete egy kevésbé mozgalmas beosztásban is tozhat. Vezessék az új autóbuszt a fiatalabbak, a bi . kezűek, a gyorsuló forgalomhoz jobban alkalmazkoc Ugye, milyen egyszerűnek tűnik. S mégis, hány ember van, aki — akár a volán, akár pedig az í mögött vezet — féli ugyan a száguldást, de nem aki tud nemet mondani. Hiúságból, emberi gyöngeségből, megfontolásból. Végül is így többet veszt, többet vt Aki a maga és mások életét, értékeit kockáztatja azz . már nem mer kockáztatni, azt .tovább nem szabad mány mögött hagyni. De ne parancsra távozzon, han ráti szóra, azzal az elégtétellel, hogy eddig becsületes gozott. Ezútán próbáljon mást, s ebben segíteni kell. hogy egy új beosztás, egy másik munkakör szüks csalódásai kevésbé fájnak, mint a sok éve művelt mi utolsó esztendeinek szükségtelen kudarcai. Nemcsak áthelyezéssel, nemcsak idő előtti nyugdí kell lehetővé tenni, hogy emelt fővel távozhassanai akik már megtették a magukét. Nem vagyunk egy ki többet bír, ki kevesebbet. El kellene oszlatni a gy káröröm, a hiúság táplálta önzés ködét is, hogy ; színészekhez hasonlóan mindenki akkor hagyja el. hagyhassa el a világot jelentő deszkákat, amikor . a legnagyobb, amikor a közönség legjobban tapsol. (br ■ A Hazafias Népfront Györ- Sopron megyei Bizottsága is megvitatta az emberi kör­nyezet védelméről szóló tör­vénytervezetet. A győri ta­nácskozáson több érdekes kérdést vetettek fel a részt­vevők. Elhangzott, hogy Győr-Sopron megye az ivó­vízellátás szempontjából az utolsó helyet foglalja el ha­zánk megyéinek táblázatán. Egy másik kérdező arra kért választ, vajon eljut­hat-e a nyugati folyók szennye hazánkba a Duna— Rajna—Majna-csatorna ki­építése után. Sok szó esett Győr és Győr-Sopron megye levegőjének 1 szennyezettsé­géről is. A Győri Műbőr­gyárnak a városhoz elég kö­zeli hulladékégetője 5—6 kilométeres füstcsóvát idéz elő! Nagy érdeklődést kel­tett a tanácskozáson az a bejelentés is, hogy győri KÖJÁL új zajtérképet ké­szít. A jelenlegi 1964 óta használatos, s azon már nem szerepel egy sor új zajfor­rás. A győri tanácskozás részt­vevői számos hasznos javas­lattal egészítették ki az em­beri. környezet védelméről szoló törvénytervezetet. Azt a címet is viselhetné ez az írás, hogy Egy dél­előtt a városi tanács építés-, közlekedési és vízügyi osz­tályán. Ez azonban nem fedné tökéletesen a valósá­got, mert bár mindaz teg­nap délelőtt történt, amiről az alábbiakban szó esik, egy átlagos hétköznapon bizo­nyára több apró-cseprő ügy­ben kell intézkedniük az osztály munkatársainak, a vízellátás és a közlekedés jövőjének a latolgatása nem mindennapi feladat. Az egyilk szobában Ger- gely László osztályvezető­helyettes irányításával egy munkacsoport tanácskozik. A városi pártbizottság mel­lett működő várospolitikai munkabizottság számára ké­szít javaslatot arra. hogyan célszerű fejleszteni 1990-ig a kommunális' szoigáttalá- sokat, köztük a vízellátást. A gazdasági élet különböző területén dolgozó szakembe­rek itt most társadalmi munkások. Ez azonban nem csökkenti felelősségüket. Sokat „isznak” az üzemek Nehéz dolog 15 évre előre látni. Jó lenne tudni pél­dául, hogyan alakul az ipari üzemek vízigénye. Jelenleg A VOLÁN 3. sz. Vállalat férfiak és nők részére díjmentes hivatásos személy- és tehergépjármü- vezetői tanioiyamot szervez A tanfolyam időtartama kb. 3 hónap. A tanfolyam ideje alatt 1150 Ft havi keresetet biztosít a vállalat. Felvételi követelmények: — nőknél betöltött 18 éves életkor, — férfiaknál 20 éves életkor, — 8 általános iskolai végzettség, — legutóbbi két év alatt, kettőnél, több munkahely változása nem lehet. Jelentkezés ideje és helye: 1974. július 24-én, 9 órakor, a VOLÁN 3. sz. Vállalatnál, Miskolc, József A. u. 70. szám. (Bejárat a Szondi utcai személykapuná!) REFLEKTOR ugyanis a város ivóvíz-kész­letének egvharmadát hasz­nálja fel a lakosság, két­harmadát az ipari üzemek, intézmények ikapják. Ezen az arányon mindenképpen változtatni kell, mégpedig a lakosság javára. Az első, amit javaslatba foglal a munkacsoport: az üzemek tárják fel tartalékaikat, ha kell, fúrjanak kutat és lehe­tőleg csak arra használja­nak ivóvizet, amire feltétle­nül kell. Vitát szül a következő kérdés: csökken-e és mi­lyen mértékben a karszt- források jelentősége a kö­vetkező években? Megcsapolják a Tiszát? Ha számításba vesszük, hogy 1990-ig körülbelül 240—250 ezerre növekszik Miskolc lakossága és a je­lenleginél lényegesen több lesz a komfortos, azaz für­dőszobával ellátott lakás, akkor el kell fogadni a munkacsoport megállapítá­sát : a kar sztforr ások jelen­tősége fokozatosan csökken. A város vízellátását a már épülő Hernád menti csúcs­vízmű a borsodi regionális vízmű és a zsolcai víznyerő telep sem oldja meg 15—20 évre. Valószínűleg a Tiszá­ból kell majd vezetékeken vizet szállítani Miskolcra. Míg az egyik szobában a víz a fő kérdés, a másikban a közlekedés. László László osztályve­zető, csakúgy mint vendé­Az Állami Biztosító Bor­sod megyei Igazgatóságának félévi értékelése szerint a lakás és a különböző sze­mélyi biztosítások száma több, mint félmillióra tehe­tő. Egy borsodi családra át­lagosan kettőnél több bizto­sítás jut. Dr. Fövenyesy Jó- szef, az ÁB megyei igazga­tója arról tájékoztatta la­punkat. hogy a lakásbiztosí­tások telítettsége az országos átlag körül van, vagyis a lakások 61 százaléka bizto­sított. A népsűrűségből, Borsod ipari jellegéből adódik, hogy a személyi biztosítások szám­aránya magasabb az orszá­gosnál, amelyik nyolcvan százalékot tesz ki. Megyénk­ben a személyi biztosításon belül 53 százalékot tesz ki a számottevő szolgáltatást .adó CSÉB biztosítási Több ezerre tehető az egyéni életbiztosí­tások száma. A megyében levő sze­mélygépkocsik egyharma­g«i: Kutas László, a Közle­kedés- és Postaügyi Minisz­térium főmérnöke, és mun­katársa Havas Péter, alapos ismerője a város közleke­dési problémáinak. Most különösen érdekes témáról beszélgetnek: szükség van-e Miskolcon kéregvasútra, il­letve nem lenne-e célsze­rűbb magasvasutat építeni? Kutas László szerint cél­szerűbb a kéregvasút, töb­bek között azért, meri a , magasvasút pályájának és járműveinek az elkészíté­seiben nincs gyakorlata a magyar ipamaik. Kísérletez-; zenek ezzel nálunk gazda­gabb államok, s ha beválik a próbálkozás, akkor majd mi is hasznosítjuk. Mások is pártolják László László szerint nem kellene azért véglegesen el­vetni ezt a lehetőséget sem. Előreláthatólag az ötödik ötéves terv időszakában (1975 és 1980. között) készít­teti el a tanács a tervjavas­latot Dolgozzanak ki két alternatívát a tervezők, s a jobb mellett döntsön a tes­tület. Érdekes módon nemcsak a szakember vélekedik így, hanem számos miskolci is. A Jó estét Miskolc című tévéműsor szerkesztőségé­hez is sokan küldték be azt a javaslatot, hogy építsenek magasvasutat. mely a befe­dett Szinva fölött futna. BÉKÉS DEZSŐ dara kötöttek a tulajdono­sok CASCO-t. Mivel Borsod ipara Mis­kolcon koncentrálódik, a megyeszékhely biztosítási adottságai is jobbak. Az egy családra jutó biztosítások száma több, mint Borsodban, illetve az országban. * Az elmúlt hat hónap alatt megyénkben harmincezer kárt értékeltek fel, ezek tíz százaléka gépjárművekben esett. Ugyanakkor az idén is számottevő a jég-, az árvíz- és a belvízkár. A Tiszán, a Bodrogon levonuló árhullám az utóbbi napokban még nem tette lehetővé, hogy a szakértők a felméréseket be­fejezzék. Valószínűnek látszik, hogy a kár több tízmillió forint lesz. A viharkárok vizsgálatá­hoz általában kikérik a me­Ma Budapesten a Parla­mentben a lakásépítő szö­vetkezetek tevékenységéről sajtótájékoztatót tart a SZÖ- VOSZ és az ÉVM, * Bala- tonbogláron képzőművészeti k'L!ítás nyílik, y. Baján az állami gazdaság- határában címerezik a kukoricát. ★ teorológusok szakmai véle­ményét is. Ha a szél sebessé­ge nem érte el az óránkénti 54 kilométert az épületben (pajta, ól stb.) keletkezett kár nem számítható fel. A biztosító igyekszik alkal­mazkodni az élet által felve­tett jelenségekhez. A taka­rékszövetkezeteknél például már megvalósították, hogy a felvett hitelekre is köt­het a kölcsönfelvevő fede­zeti biztosítást. A kölcsönigénylő halála esetén a biztosító törleszti a részleteket. Ezt a biztosí­tási formát egyelőre az OTP- nél még nem vezették be, de feltehetőleg előbb-utóbb sor kerül erre is. Bizonyos anya­gi áldozat ellenében teljes pénzügyi biztonságot jelent az ilyen biztosítás azoknak, akik kisebb vagy nagyobb összegeket vesznek fel pl. házépítéshez, vagy berendez­kedéshez. N. J. Győrött a lengyel em t nél koszorúzást ünnep rendeznek. Nyíregyházá­ról megyei szakszervezeti küldöttség utazik a Szovjet­unióba. Sopronban új IBUSZ-iroda nyílik. tfc Sze­geden a Marx téren meg­nyitják az ipari vásárt. y Lépcsőn (Kondi Attila felvé < Félévi mérleg a Biztosítónál Harmincezer káreset

Next

/
Oldalképek
Tartalom