Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-13 / 61. szám

Propaganda, óh! Szombat reggel az Imrik Károly országos I. osztályú sza­badfogású birkozóverseny egyik rendezője panaszkodott: en­nek az igen rangos eseménynek szinte semmi propagandája nincs. A sajtó alig foglalkozott vele, s íme: üres a sport- csarnok! Délutánra valóban üres lett, mert a délelőtt egyéb­ként is ott tartózkodó „közönség” (a testnevelési órájukat így letudott ipari tanulók) hazamentek. „Rákérdeztünk”: ha szervezés nem is, de legalább plakát volt? A válasz: külön nem, de a pro pram rajta volt a DVTK labdarúgó-mérkő­zést hirdető plakátján. A versenyről hazafelé menet meg­néztük: a DVTK—KKFSE találkozó három napja kiragasz­tott hirdetményén egy sor sem volt a versenyről! Később eszünkbe jutott: valóban rajta volt mindez azon a falraga­szon, ami a DVSC elleni mérkőzést hirdette. Tehát két hét­tel korábban! Észre kellene már venni, hogy a sajtópropaganda önma­gában nem elegendő. Írhatunk mi akár öt-hat nagy „beha­rangozó cikket” is, az még önmagában kevés. (Ennyit per­sze nem is tudnánk összehozni, hiszen az esemény sikeré­ben elsősorban érdekelt egyesület, szakosztály a legritkább esetben tud szolgálni olyan anyaggal, ami ehhez szükséges. Mert: a propagandát elsősorban annak kell csinálni, aki rendez valamit!) A sajtópropaganda mindig hatásos, de az emberek már ahhoz vannak szokva, hogy közvetlenül ke­ressék meg őket, különösen akkor, ha nem él bennük ter­mészetes igény a szóban forgó rendezvény iránt — hanem azt feli kellene kelteni! A színházi, kulturális és más programok rendezői által már alapos közönségszervezéshez szoktatott nézőjelölt ma­napság már ugyanezt várja a sportesemények szervezőitől is. A sportvezető erre azt mondhatja (bár csak részben van igaza): az én dolgom a lebonyolítás, a szakmai feladatok el­látása, s nem a jegyárusítás. De hát akkor ki csinálja? Ez j|e Fél a csatár, nincs gól!... A 0:0-ra végződött Diósgyőr— Kossuth KFSE mérkőzésen Fekete elöl tisztáz a fővárosiak védője. (Szabó István felvétele) Lesett altiunk", a kérdés régen foglalkoztatja azokat, akiknek fáj, ha egy- egy esemény részvétlenség mellett zajlik le! Ki csinálja? Tavaly, a sport állami irányításra történő „átállásával” megszűnt a VTS mellett működő agitációs és propagandabizottság, melynek funkcióit a „jogutódnak” kel­lett átvennie. Az említett bizottság már előrehaladott tárgya­lásokat folytatott az OTSH Sportpropaganda Vállalatával egy miskolci kirendeltség létesítéséről, amelynek elsősorban a rangos miskolci események közönségének szervezése lett volna a feladata. Még az iroda vezetésére alkalmasnak ta­lált vezetőjelölttel is tárgyalt a vállalat, sőt: Sallós Gábor, a színház igazgatója annyira szívén viseli a sport sorsát, hogy hajlandó lett volna a kirendeltséget a város legjobb helyére, a színházi jegyirodába „társbérlőként” befogadni! Azután megszűnt a bizottság, a vállalat új igazgatót ka­pott, a „jogutód” nem ütötte tovább a vasat, s minden ma­radt a régiben: ma nincs olyan intézmény, amely rendsze­resen godoskodna a közönség szervezéséről a miskolci egye­sületek és a sportcsarnok jelentősebb rendezvényeire! Pe­dig lesz esemény az idén is, rangos, nemzetközi — több is! De ha ez így megy tovább, akkor még azt a vonzerőt is el­veszítjük, ami ma még élénken él az országos közvélemény­ben: Miskolcra érdemes rangos eseményeket hozni, hiszen kitűnő a csarnok, és nagyszerű a közönség. De ha még so­káig nem szervezik ...? HORVÁTH KÁLMÁN A hét végi mérleg Hét x, egy 2-es! „Totó nyelven” kifejezve: hét X, egy 2-es a miskolci labdarúgócsapatok hét végi mérlege. Ritka sorozat, jó is, rossz is. Jó, mert mindegyik veretlen maradt. Rossz, mert csak egy nyert. És rossz, mert nagyon kevés gól esett. Igaz, ez szinte országos jelenség volt most. mintha valamiféle És országosan? A „frontát- vonulásos” hétvége negatív rekordot jelez. A vasárnapra kiírt fordulók góltermése osz­tályonként : Átlag NB I. (S mérkőzés) 10 gól 1,23 NB I. B (9 m.) 12 gól 1,33 NB n. (24 m.) 73 gól 3,04 NB ül. Észak (8 m.) 26 gól 3,23 •Nincs lefutott mérkőzés • Pusztába kiáltott szó Szombaton már az alacso­nyabb osztályokban is rúg­ták a pettyest, s ha ritkán gyönyörködtet is az szemet- lelket; most már mégis van. A tavasz tehát — a vasár­napi hószállingózás ellenére is — visszavonhatatlanul ránk köszöntött. A pálya felé igyekvők ta­lálgatták: mit láthatnak a tavaszi első városi „ranga­dón” ? — A MEAFC biztosan nem erőlködik majd — vélte egy köpcös szurkoló —, és simán leadja a jobb pozícióban le­vő Papp József SE gárdájá­nak a két pontot, mivel nem­igen van már esélye „osztá- lyozós” csoportba kerülésre. — Nem hiszem — mondott ellent jóval fiatalabb társa —, mert az egyetemisták nem számolgatni, hanem fo­cizni szoktak a pályán. Az­tán a jövő csapatát is alakí­taniuk kell, s mikor tegyék azt, ha nem a bajnoki mécs­eseken? A játék képe aztán a fia­talabb szurkolót igazolta... Kezdettől fogva az otthonuk­ban játszó piros—fehérek idegeskedtek többet, hiszen nékik volt vesztenivalójuk. A 90 perc bizony nem ho­zott „sétameccset”! Különö­sen a második félidőben osz­togatták a játékosok bőkezű­en egymás között a „tüské­ket”, s ugyancsak találó volt az egyik szövetségi vezető kedély« megjegyzése: '„ha érvényben marad a sárga­lapos figyelmeztetés, a játé­kosok annyit kaphattak vol­na, amennyi akár egy kár- tyaparfci lejátszására is ele­gendő'1 .. . S még egy: a Papp József SE fiai csak a ho6z- szabbí sásban egyenlítve men­tették meg a „veszett fejsze nyélé! ’, az egyik pontot! Hát ilyen volt egy „előre lefutó ,t” mérkőzés!... Bár- csak valamennyit ilyen fel- fogáslian játszanék a csa­patok — a magasabb osatá- lyokban is! * — Harminc éve járok ver­seny ikre —r. áradozott nagy megelégedéssel Pintér József MBSZ-vezető a sport csarno­ki viadalon —, de még ilyen remek birkózóeseményt, mint ez a mostani Imrik Károly- emlékverseny, nagyon keve­set és legfeljebb nemzetközi jellegűt láttam! Remek volt a lebonyolítás, kifogástala­nok a technikai berendezé­sek, négy szőnyeg és igen rangos versenyeket idéző hangulat... Nem is értem, miért nem rendeznek itt je­lentős, nemzetközi birkózó­viadalokat?! Mi sem értjük ... Bár az MBSZ-vezető dicsérete is alighanem pusztába kiáltott szó marad ... (monostori) frontátvonulás nyomta volna labdarúgóinkat. (Némi rossz­májúsággal közvetett front­átvonulás negatív reakciójá­ra is gondolhatnánk, arra. hogy mindezt azok az egyre erőteljesebben jelentkező sö­tét felhők okozták, amelyek beborították a látóhatárt a kérni tudók, de nyújtani nem akarók egén! (Nézzük tehát a rendkívüli forduló mérlegét. DVTK—KKFSE 0:0 (—) ÉPGÉP—MVSC 2:2 (—) Miskolci B.—Törekvés 0:0 (+,—) Kakamaz—Volán 1:1 (+) Papp J. SE—MEAFC 2:2 (0) Sajóbábony—Hejőcsaba 0:0 (- ) Mezöcsát—MÉMTE 0:1 (+) A zárójelbe tett jelek tö­mör kifejezői annak, hogy melyik döntetlent tartjuk po­zitív, s melyiket negatív tel­jesítménynek. Magyarázat­képpen: a M. Bányásznál azért szerepel két jel, mert baj nők jelölttől szereztek pontot — de otthon! A „0” pedig: mindkettő miskolci! A hét x és egy 2-es hét ta­lálkozón született, hiszen egy mérkőzésen miskolciak játszottak egymás ellen. Hét tíyan találkozón, amelyen a nyolc miskolci csapat („el­méletileg”) negyven csatára mindössze nyolc gólt produ­kált! Otthon 2 (!), idegenben • gól. Ez is érdekes* Ügy tűnik, érdemes ala­csonyabb osztályú találko­zókra járni! Igaz: az NB II- ben most nincs kiesési ve­szély, s a feljutásra kevesen számíthatnak (mi változatla­nul így nevezzük, ha valaki ősztől NB Il-es, illetve NB III-as lesz ebből az osztály­ból!) <h. k.)- Miskolci Bányász—Salgó­tarjáni Üveg 5:3 (2463—2438). Az eddigiek alapján úgy tűnik, idegenben jobban megy a játék a bányászcsa­apróhirdetés A MEOE Füzesabonyi Szerve­zete március 17-én 9 órától te- nyészszemlét és „B” törzsköny­vezést rendez. Helye: Füzes­abony, vásártér. Nevezés: a hely­színen. iüéjatlűin Száraz-völgyiek figyelem! Du- bicsányban üdülő mellett olcsón eladó családi liáz 1200 négyszög­öl kerttel. Fő út 31. esISas- Raktári segédmunkásokat Fel­veszünk! Jelentkezés a Győri kapui csemege ABC-áruházban. czdlas-uetel Jó állapotban levő hálószoba- bútor együtt vagy darabonként, valamint egy új, modern három­ajtós szekrény (mahagóni) el­adó. Miskolc, Kun Béla 1. n/1. Eladó 1 üst, 2 nagy sózóteknő. Hejőcsaba, Gárdonyi u. 12. Sürgősen veszek jó állapotban levő iker gyermekkocsit. Cím: Lakatos Gyuláné, Bodrogkeresz- túr, Kossuth út 27. Eladó Zaporozsec. Érdeklődni: I. kér., József Attila út 58. pattiak, mint hazai pályán. Egy-kót játékos gyengébb formája miatt nagyon nehe­zen született meg ez a győ­zelem, ami viszont azt je­lenti, hogy a 3 mérkőzésen szerzett 6 pontjukkal a pe- recesiék vezetik a tábláza­tot! Egyénileg: Balázs 456, Szecsődi J. 423, Miskovics 410. Székely F. 402, Szecsődi L. 400, Székely 372. Debreceni Volán—MÉMTE 5:3 (2234—2214). Rendkívül nehéz pályával I kellet megbirkóznia a Mun­kásnak. Ez Benesnek, Né- methnék és Hanzóknak sike­rült, Samodainak, Zambónak és Kubacseknek viszont nem. így aztán minimális arány­ban, mindössze 20 (!) fa kü­lönbséggel maradtak alul a miskolciak. Egyénileg: Benes 391, Németh I. 391, Hanzók 379, Kubacsek 354, Zambó 352, Samodai 347. N. Z. I Tornája: a köhögés Dr. Leon Shirlou, Roches­ter város (USA, Minnesota állam) klinikájának orvosa listát állított össze olyan vá­laszokból, amelyet páciensei­től kapott kérdésére: miért nem szoknak le a dohány­zásról. A leggyakrabban a következő magyarázattal ta­lálkozott: „Csak egyszer élünk”, „ha dohányzol, nem hízol meg” stb. Maga Shirnu aki szintén dohányos, állítja: „Én csak azért dohányzom, mert a cigarettától köhögök, s ez az egyetlen testgyakorlat amelyre a sok munkától időm van”. Hétfőn hűlnek meg a legtöbben A meghűlések gya­korisága az életkor­tól, a nemek meg­oszlásától, a jövede­lemtől, a tanultsági foktól és nem egy esetben a hét külön­böző napjaitól függ. Erre az eredményre jutott két amerikai járványkutató, Ar­nold Monto és Betty Ullman. íme a leg­főbb kutatási ered­mények. Leginkább az egy­évesnél kisebb gyer­mekek vannak kité­ve a meghűlés veszé­lyének. Lassan-las- san, az életkor nö­vekedésével párhuza­mosan csökken a megbetegedések szá­ma, majd 20 és 29 év között némileg ismét növekszik. Ez feltehetőleg annak a következménye, hogy ebben a korban köt­nek legtöbben há­zasságot, így ki vannak téve annak, hogy elkapják jí gyermekektől a be­tegséget. A három éven aluli gyermekek körében a fiúk sokkal gyakrab­ban hűlnek meg, mint a lányok. Há­rom éven felül a helyzet megváltozik. A kutatók nem tud­nak választ adni ar­ra a kérdésre, vajon miért mutatkozik ilyen különbség az iskolásgyermekek kö­zött, az azonban, hogy a húsz éven felüli nők sokkal könnyebben fáznak meg, mint a férfiak, azt az elméletet bi­zonyítja, hogy a fer­tőzés leginkább a gyermekik révén terjed. A michigani kuta­tóknak minden bi­zonnyal az okozta a legnagyobb meglepe­tést, hogy felfedez­ték : a meghűlések legnagyobb része hét­főn kezdődik. Amint múlik a hét, úgy csökken a megbete­gedések száma csü­törtökig, majd a bet végén ismét emelke­dő tendenciát mutat. A megbetegedések a hét napjait tekintve egyformán alakulnak a felnőttek és a gyer­mekek körében. Minthogy a hétfői csúcs főként az 5—■ 19 évesek korosztá­lyánál mérhető igen tisztán, a kutatók azt gyanítják, hogy a gyermekeknél az is­kola, a felnőttekrél pedig a mimkalu y a ludas a dologban. Sok meghűlés — .je­lenti ki Monto és Betty Ullmánn — a hét első napjaiban kezdődik, a szimp- tómák azonban csak a hét vége felé mu­tatkoznak és csúcs­pontjukat hétfőn érik el A leukémia vírusa? W. M. Mák és A. F. Howat- son doktor, az ontariói rák­kutató intézet két orvosa beszámolt a leukémia víru­sának kutatásáról. Elektron­mikroszkóp segítségével fel­fedeztek olyan „részecské­ket”, amelyeknek struktúrája emlékeztet az állati leukémia kórokozóira. Ezeket a vírus- részecskéket leukémiás be­tegektől nyert kultúrákból sikerült elkülöníteni. Nem ez az első eset, hogy igen komoly tudományos csoport azt hitte, sikerült megtalálnia az emberi leu­kémia kórokozóit. Sajnos mind ez eddig minden re­mény meghiúsult. így a fenti hírt is fenntartással kell fo­gadnunk. A 400 éves ménes Nem messze a kelet-csehorszá­gi Pardubice városától található a világ egyik legrégibb lótenyé­szete, az egykori kladrubi udvari ménes, amelynek története visz- szavezethető egészen a 16. század második feléig. Történelmi for­rások szerint a Pernstejn nem­zetség régi vadaskertje a cseh rendek közreműködésével a Habsburgok tulajdonába ment át, II. Miksa császár itt tartotta Spanyolországból hozott lovait és ezzel lerakta a későbbi ménes alapkövét. A 18. század első fe­lében Kladrubyban már több mint ezer spanyol—olasz fajtájú lovat tartottak. A jelenlegi kladrubi ménes tu­lajdonképpeni „alapítója” az 1764-ben született Peppoli nevű fekete ló volt. A Toskanelo kan­cával való házasságából szárma­zó fia: az Imperatore nevű cső- dör, s ennek 1787-ben született Generale nevű almásszürke „fia” a jelenlegi kladrubi almásszürkc fajta ősapja lett. A kladrubi ló a nehezebb me- Iegvérűekhez tartozik és egyike a legnagyobb lófajtáknak: mar­magassága 180 centi, súlya oly­kor több mint 700 kilogramm. Feje hosszú, kicsit súlyos és so­vány, kifejezésteljes, éles pillan­tású szemekkel és kis füllel. Nyaka büszke ívelésű, háta hosz- szú, széles és hosszú ágyékkal, kerek hátsórésszel, végtagjai erő­sek, szilárd, sarok formájú pa­tákkal. Az almásszürke — amelynél az óspanyol származás jelei joobin kifejezésre jutnak, mint a fekete lovaknál — nemesebb fajta. Csi­kóik sötétek és csak az ötödik évüktől lesznek teljesen fehérek. fajta képviselői különösen fel­tűnnek büszkeségükkel őr? mél- tóságos eleganciájukkal, különö­sen fogatban. A kladrubyi „feketéket” most lipicai lovakkal frissítik fel, amelyek szintén spanyol erede­tűek. A Slatinany/Chrudimi Ló­tenyészeti Kutatóintézetben je­lenleg több mint száz ilyen lo­vat tartanak. A Kladrubyban rendezett lo­vas bemutatók a legrangosabb parádék közé tartoznak. Külön érdekességük a lovak labdarúgó­mérkőzése és a különböző fogat­bemutatók — az egy-, két- és háromlovas kocsiktól kezdve az impozáns quadrigáig és a 14 altkladrubi almásszürke vontat­ta határig. (Képünkön: anya és fia...) Teke

Next

/
Oldalképek
Tartalom