Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-13 / 61. szám
A városok ellátásában eCTv- re nagyobb szerepük lesz a különböző mezőgazdasági társulásoknak. E forma előnye, hogy naay feladatokra képes egyesíteni a kisebb gazdaságok szétszórt erejét. Háziasszonyoknak kellemes lehet hát a hír: 1974-ben a szirmai Ű'j Élet és a göröm- bölyi Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet részvételével zöldségtermelői társulás alakult. Már az idén 80 vasonnal — Még a kezdet kezdetén vagyunk — mondotta Harsányt József, az Üj Élet Termelőszövetkezet elnöke. Erről a lehetőségről régen beszélgetünk. A nagyváros közelsége sürgette a zöldségtermesztés fejlesztését, de ehhez nagy beruházások kellettek. Nem bírtuk volna egyedül. Hitelt akartunk kérni, de másképpen lett... A termelőszövetkezetek ■iervezgetését sürgette a párt- bizottság és sürgette a tanács is, de nemcsak a tervezésben segítettek. Ma már jó érzéssel, mosolyogva meséli az elnök: — Megmondták, hogy nincs hitel. Elkeseredtem, de azt is mondták, hogy megpróbálnak másképpen segíteni. No, gondoltam, ez a másképpen még nagyobb segítség is lehet. Az már nem hitel, az már támogatás... Így lett. Mondják: gazda szeme hizlalja a jószágot. E terveknek sok jó gazdája volt. — Nem adtak hitelt, de kaptunk a tanácstól majd ötmillió forint támogatást. Ez az állami segítséggel együtt hét-nyolc millió forintos beruházást tesz lehetővé. Bele- kezdtünk... Valami tehát most születik a város szélén, valami, amiA hajtatóházban mondják: ugyanilyen palántákat lát jövő januárban... nek majd a háziasszony örül. Harsány! Józseffel és Mondok Dezsővel, a kertészeti üzemág vezetőjével bejártuk a kertészetet. — Idén még elkéstünk. Van egy 900 négyzetméteres hajtatóházunk, itt most palántát nevelünk. Március közepe van. amit most lát, azt jövőre januárban láthatja majd. Olajkazánokat vettünk, az év végéig véglegesen megoldjuk a hajtatóház és az új, most épülő, 10 000 négyzet- méteres fóliasátor fűtését. Ehhez még van 1500 négyzetméternyi holland ágyunk és 50 hektár szabadföldi kertészetünk. — Mit jelent ez a városnak? — Már az idén legalább nyolcvan vagon zöldséget. Jövőre 130 vagont... Méff két árudát terveznek A társulás igen szolid, mintegy háromezer forintos nyereséggel számol csak, de munkásszállót épít, hogy a Ellenőrzés kétezer lakásban Ismét apadnak a források Keddre virradó éjszaka a Bajcsy-Zsilinszky utca 1—3. szám előtt eltört egy 300 milliméter étmérőjű vizveze- tékcsö. Emiatt a vízszolgáltatást az utca egyik szakaszán kikapcsolták. A szerelők reggel 7 órától 3 óráig dolgoztak a hibás vezeték kijavításán. A Bajcsy-Zsilinszky utcai lakók közül többen arra gon- doltaktegnap délelőtt, hogy ismét visszatért a vízhiány. Kétségtelen, hogy a február végi esőzés óta megint huzamosabban nélkülözi az ország északi része a csapadékot. Ez egyben azt jelenti, hogy például a Szinva-forrás hozama több ezer köbméterrel visszaesett: a korábbi 18 —20 ezerről 12 ezer köbméterre. Kiadós csapadék után a taoolcai kutak „csúcshozama” is csaknem kétszerese szokott lenni a mostaninak. Jelenleg ugyanis csak 29 ezer köbméter vizet adnak. A vízművek igazgatója, dr. Konczwald Barna elmondta hogy naponta 70 ' ezer köbméter ivóvíz kerül a városi hálózatba és ez alig több, annál, amennyivel az igényeket fedezni lehet. A tavaly november 15-én életbe lépett elsőfokú vízkorlátozást a mai napig sem oldották fel. Továbbra is tilos a kocsi- mosás, a veteményes-, vagy virágoskertek locsolása. Az utolsó nagyobb esőzés után Miskolc napi 4 ezer köbméter vizet kért az Észak-ma- gyiarországi regionális vízműtől, Sajóecsegről. Azóta ezt a mennyiséget 7 ezer köbméterre kellett felemelni. A miskolci vízművek ügyeletesei rendszeresen ellenőrzik a lakóházak vízvezeték- szerelvényeit. Egy hónap alatt kétezer otthonban jártak és a tapasztalatok meglehetősen lehangolóak: a csapok, öblítőrendszerek, mosdók felszereléseinek fele igen rossz állapotban van. A vízművek rendszerint felszólítja a lakókat e csapok megjavítására és az utóellenőrzések alkalmával, legtöbbször azt állapítják meg, hogy elég sokan figyelmen kívül hagyják a korlátozás előírásait. Kedvezőek a tapasztalatok viszont a lakásszövetkezeti otthonokban. A hibás vezetéki berendezések havonta több ezer köbméter drága ivóvizet pazarolnak el. N. 3. város közelsége miatt éle- zetten nehéz munkaerőgondokat megoldja, tárgyal a megyei tanács illetékes osztályával. hogy később se legyen híján a szakembereknek. Közben anyagi tartalékot képez a szakmunkásne- veléshez. — Nyolc árudánk van a városban. Még kettőt tervezünk ... Járjuk a kertészetet. A palánták olyanok, amilyenek a jövő januári palánták lesznek- A húszéves Gál Mária, aki most közepes hónapban, 1800 forintot keres, akkor biztosan többet visz majd haza. És Kunder Józsefnével is találkozunk majd jövőre, akit éppen ezen a napon, kisgyerekes anyaként a kertészet közelsége és a viszonylag jó kereset csábította ide. — Jövőre jöjjenek — biztattak, ahol csak jártunk. — Akkor már lesz mit mutatni... Szeretnők hinni, hogy jövőre már a háziasszonyok is dicsérni fogják a társulás kertészeteit, hiszen ezzel kamatoznak a támogatásra adott milliók. B. G. ADH várospolitikai fóruma: Ha elromlik a vízcsap Válogat a mester Helyiipari szolgáltatások Miskolcon körülbelül 18 ezer embert foglalkoztat a helyiipar, mely alatt a tanácsi vállalatok és a szövetkezetek értendők. Igaz, hogy a termelésből mindössze 10 százalékkal részesedik a helyiipar, ám a munkások száma és még inkább az a tény, hogy igen fontos szerepet játszanak a lakosság ellátásában — úgy is mint árutermelők és úgy is mint szolgáltatók — magyarázza, miért fontos tényezői a várospolitikának. A városi pártbizottság várospolitikai osztályának munkabizottsága tegnapi ülésén a helyiipar tevékenységével, helyzetével foglalkozott. A helyiipar termelésének körülbelül egyharrr.adát teszik ki a szolgáltatások (lakossági és közületi szolgáltatások együtt). A munkabizottsági ülés vitájában mégis elsősorban . ezzel a 30 százalékkal, pontosabban a lakosság szolgáltatással való ellátottságával foglalkoztak a legtöbbet. Drótos László, a városi pártbizottság titkára, a várospolitikai munkabizottság elnöke így indokolta, miért: — A lakossági szolgáltatás életszínvonal-meghatározó tényező, befolyásolja a lakosság hangulatát, közérzetét, és mint ilyen, politikai jelentőséggel bír. Sajnos, nem mindig jó irányban befolyásolja, hiszen — mint országosan is — a lakossági szolgáltatás néhány területén szűk a kapacitás. Ki-ki saját tapasztalatból tudja, milyen nehéz manapság iparost találni, ha például elromlik lakásunkban a vízcsap, vagy ki kell javítani a zárat, parkettát. Szüret a kontároknak Rózsa Kálmán, a városi tanács elnökhelyettese rámutatott, hogy a lakáskarbantartás területén mutatkozó problémák összefüggnek az egész építőipar helyzetével. A városfejlesztési feladatokkal terhelt nagyvállalatok nem vállalnak kisebb karbantartási munkát, de még a szövetkezetek sem szívesen. Ezért van az, hogy a tanácsi felügyelet alatt dolgozó oktatási és egészségügyi létesítmények karbantartását gyakran kisiparosé kkal keli elvégeztetni. És még jó, ha találnak vállalkozót. A magánkisiparosok — e példa is mutatja — válogathatnak a megrendelések között, és lehet-e csodálni? — általában a nagyobb ösz- szegű közületi munkák mellett döntenek. Ezért nem jut iparos a lakossági igények kielégítésére. Virágzik a kontár-tevékenység. A szankciók önmagukban kevésnek bizonyulnak, amíg nem kerül közelebb a lakossági igény és a szolgáltató kapacitás. Ugyanakkor a magánkisiparban — néhány divatos srakmától eltekintve — elöregedés tapasztalható. Számos példát hallottunk arra is, hogy egyes szolgáltató ágakban — rosszul értelmezve, az egészséges versenyt — párhuzamos fejlesztések tapasztalhatók. Elgondolkodtató, vajon szükség van-e arra, hogy a városban két vállalat is berendezkedjen színes tv-k javítására? Érdemes felülvizsgálni azt is, hogy indokolt-e új autószervizeket létesíteni akkor, amikor a meglevők sincsenek tökéletesen kihasználva. Igaz, hogy más vélemények szerint egyik-másik miskolci szervizt azért kerülik el a tulajdonosok, azért viszik akár Nyíregyházára is gépkocsijukat javítani, mert nincsenek megelégedve a munka minőségével. Távlatokban gondolkodva E néhány kiragadott gondolat természetesen nem adja vissza az egész vitát, még kevésbé nyújt pontos képei a miskolci szolgáltatóipar helyzetéről. De ahhoz talán elég, hogy megértse az olvasó, miért javasolja a város- politikai osztály a párt-végrehajtóbizottságnak: politikai eszközökkel segítse a szolgáltatási gondok megszüntetését. Ehhez természetesen mindenekelőtt az szükséges, hogy a városi tanács illetékes osztálya olyan alaposan ismerje az igényeket, hogy távlatokban gondolkozva tudja kidolgozni a fejlesztési terveket. Mert ma még nemcsak az ellátást, hanem az információkat tekintve is vannak fehér foltok. BÉKÉS DEZSŐ Feketeribizli expóitra Borsod megye tájkölzeti adottságait kihasználva, a korábbi években több közös gazdaságban létesítettek nagyüzemi feketeribizli „kerteket”. Ezt a különleges za- matú gyümölcsöt szörpnek és befőttnek feldolgozva exportálják. Ultrahang a gyógyászatban Ha az amerikai tudósok egy csoportjának prognózisai teljesülnek, akkor az orvosok hamarosan ultrahang-hullámokat használnak majd röntgensugarak helyett a betegek szerveinek vizsgálatához. A kaliforniai Stanford Utcáink, tereink névadói Topiczer János ősei Fazola Henrik idejében vándoroltak Hámorba, s az ómassai kohónál 1775 óta dolgoztak. Topiczer György szerepel azok közt, akik 1780-ban írásban tiltakoztak a kincstár fokozott kizsákmányoló követelései miatt. Erre a Selmecbányái kamaragrófi leirat megtorló intézkedéseket helyezett kilátásba. Bérmozgalmi dokumentumok Ezek az iratok talán az első bérmozgalmi írott dokumentumok a vasiparban a mostani Magyarország területén. Topiczer János atyja is munkásként dolgozott a diósgyőr-hámori, majd az 1871. évi áttelepülés után a mai vasgyárban. Topiczer János az 1890- ben kiállított szolgálati könyve szerint Hámor községben született 1862. augusztus 31-én. A vasgyárba 1879. október 6-án vették fel „ideiglenes olvasztárnak. 1890- július 1-én lett „állandó olvasztár” minősítéssel véglegesen alkalmazott munkás, azaz állami nyugbérre jogosult. 1892. május 1-én alművezetőnek, tíz évvel később művezetőnek, majd az első világháború előtt (az időpontot nem ismerjük) főművezetőnek lépett elő a tégelyacélműben. Sok éves munkával megvalósította az öntéssel és nem kovácsolással, tehát olcsón előállítható gyors- esztergaacélt, amely kiváltképp a keményacélok nagyolásánál kiváló teljesítményt nyújtott. A sikeres próbák után 1916-ban munkatársával, Friedmann Arnold főfelügyelővel együtt kérte az állami vasgyárak központi igazgatósága engedélyét a szabadalmi jog megszerzéséhez. Rideg elutasításban volt részük, az igazgatóság azonban a találmányt vállalati szabadalomként jegyeztette be: „Diósgyőri Me- giston 6” név alatt szabadalmaztatta hazánk, Ausztria, Németország, Svájc, Svédország, Dánia és Anglia területére. Az elégtétel Több éves meddő harc után Topiczer János 1919- ben kapott elégtételt. Ez év január 20-án a népköztársaság kereskedelemügyi miniszteréhez beadvánnyal fordult, amelyben többi közt a következőket írta: „Teljes bizalommal a Népköz- társaság Kormánya iránt és muníkásvédő elveim rendít- hetetlenségében bizton reméljük és várjuk tisztelet- teljes és jogos kérésem meghallgatását és mielőbbi elintézését.” Topiczert az első jutalomban a Tanácsköztársaság idején, 1919 áprilisában részesítették. A külföldi viszonylatban való szabadalmi jog A — az eljárás hosszadalmassága miatt — 1920-ban nyerte el. Topiczer Ján >s nyugdíjas főművezetőként 1928. április 26-án halt meg, s két fia is a diósgyőri gyárban dolgozott. Említésre méltó, hogy a „Megiston 6” különleges acéllal fúrták és repesztették a Duna vaskapui szabályozásánál a folyam medrében levő sziklákat. Topiczer János nevéhez fűződik a verőkas-fej acéljának kialakítása, illetve gyártása is. A régi diósgyőri szakmunkások még 1957-ben is őriztek „Megiston” gyors- acél-szerszámokat, s emlékeztek ezek nagyszerű teljesítményére. Belőlük néhány darabot a hámori Központi Kohászati Múzeum is PERÉNTI KAROLT Egyetem tudósainak nézete szerint, 'kik „ultrahangos képátalakuó berendezésen” dolgoznak (neve Ulisys az angol Ultrasonic Imaging System rövidítése), az orvos- tudomány a jövőben lényegesen nagyobb területen alkalmazhatja majd a hanghullámokat. Bár addig, amíg az Ulisyst a klinikai gyakorlatban fel lehet használni, még legalább két év fog eltelni, az orvosok és tudósok körében máris nagy az érdeklődés az új berendezés iránt, amint James Meindl professzor, a Stanfordi Egyetem elektronikai laboratóriumának vezetője elmondotta. Beszámolója szerint a berendezés segítségével magas frekvenciájú hanghullámok koncentrikus nyalábját céltudatosan egy szervre, például a szívre irányítják, hogy „a szív világosan felismerhető képe keletkezzék, s a szervet működése közben lehessen megfigyelni”. Az ultrahangkarnera egy körülbelül 60 centiméter hosszúságú hengeres csőből áll, amely ellenőrző készülékhez és képernyőhöz kapcsolódik. Másodpercenként 3000 kiloherzes (3 mega- herzes) han ghu Hámokkal dolgozik, amelyek nem okoznak károsodást és kívül esnek az emberi hallástartományon. Ha a hullámokat egy belső sze írre irányítják, visszhang keletkezik, amelyet képpé alakítanak és egy tévéképernyőhöz hasonló ernyőn reprodukálnak. Az Ulisyst a bőr sérülése nélkül fel lehetne használni annak eldöntésére, hogy szükség van-e például egy szívműtétre, vagy sem. Később a műtét alatt és a beavatkozás eredményeinek ellenőrzésében is jó szolgálatot tehet. További alkalmazási területek kínálkoznak a szülészetben, a nőgyógyászatban és a szemészetben. Igen értékesnek bizonyulhat a berendezés a betegségek korai felismerésében is. Jó hír háziasszonyoknak Zöldség Hősére társullak