Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-12 / 60. szám

Atlétika Egsyik szemünk síp, a másik nevet Az Európa-bajnokságra való készülődés miatt „foko­zott tempót” diktálnak NB 1-es női kosárlabda-csapa­taink. A szombat—vasárnapi kettős fordulóban Molnár Miklós a DVTK edzője négy pontot remélt, s hogy ebből csak kettő lett, bizony nem a játékosokon múlt... BEAC—DVTK 53:51 (28:23) A fővárosban lejátszott mérkőzésen a DVTK nem nyújtotta azt a szervezett já­tékot, amelyet a KSI vagy a Pécs ellen láttunk, s ez visz- szaveiette a csapatot. Bár a mérkőzés t'ej-fej melletti küzdelmet hozott, a Wintert kikapcsoló fővárosiak túl ke­mény — sokszor durva vé­dekezése — csak a mieink tetszését nem nyerte el, a játékvezetők rendre nem fújtak. 51:51 után, másod­percekkel a befejezés előtt egy diósgyőri támadásnál érthetetlenül elvették a pi­ros-fehérektől a labdát, s az ellentámadásból szerezte meg győztes kosarát a BEAC. Kosárdobók: Medgyesi, Vizkeletiné 13—13. Winter 8. Jászka 7, Hegedűs 6, Holye- vácz 4. A mérkőzésen Vizkeletiné, Medgyesi, valamint sérülé­séig Winter nyújtott kiemel­kedő játékot. DVTK—CSEPEL 75:49 (35:22) Vasárnap ismét kicsinek bizonyult a Kilián Gimná­zium tornaterme. A szép számú szurkolósereg biztos győzelemre számított, ám a kezdet korán sem volt ilyen biztató. A 13. percben ugyan­is mindössze hárompontos volt a DVTK előnye, és ami különösen feltűnt: rengeteg ziccer-helyzetet é j büntető­dobást hagytak kihasználat­5^ Winter ezúttal nemcsak kitűnően játszott, hanem csapata legponterősebb do­bójának is bizonyult. (DVTK —Csepel 78:49.) lanul. A 16. perctől azután végre megindult a gépezet, s a félidő már "tetemes előnyt hozott. A második félidő 5. percé­ben 46:26 volt az állás, alig valamivel később a vendé­gek legjobbja, Lerner ki­pontozódott, a hazaiaknál Medgyesi végre magára ta­lált, és egyre növelte előnyét a piros-fehér együttes. A cse­peliek sorra szedték össze személyi hibáikat, s amikor a 18. percben Medgyesi ki­állni kényszerült (72:46). a csepeliektől már négy játé­kos zárta ki magát öt sze­mélyi hibája miatt. Az utol­só percek már csak a pont­arányt tették kétségessé. Kosárdobók: Winter 26, Vizkeletiné 20, Medgyesi 16, Holyevácz 6. Jászka 4, Szé- nási 2, Hegedűs 1. A mérkőzésen az egész csapat jó játékot nyújtott, külön dicséretet a csepeliek legjobbját fogó Jászka. vala­mint Holyevácz, Winter és Vizkeletiné érdeméi. TÓTH ZOLTÁN * Az NB n-ben is megindult & küzdelem a bajnoki pontokért, s mindkét miskolci csapat ide­genben kezdett. A rajt a ME* AFC-nak sikerült jobban, hiszen 1» pontos győzelemmel tért haza a fővárosból! A miskolciak megszokott védő­játékukat — emberfogást — ját­szották, támadáskor pedig a Ie- rohanásokat igyekeztek alkal­mazni. A fővárosiak zónája azonban kitünően működött, rá­adásul a MEAFC játékosai tá­volról Igen pontatlanul dobtak. Az ASE ugyanakkor kihasznál­ta a miskolci védelem gyengéit, s az utolsó percig vezetett. Szü­net után feljavult a MEAFC vé­dekezése, támadójátékuk is bát­rabbá vált, s a dobóffiztonság- gal sem volt már baj. Fokoza­tosan elhúztak ellenfelüktől, s nagyon biztosan nyerték a mér­kőzést. MEAFC—ASE 72:53 (32 ;38). Ko­sárdobók: Magyar (19), Bardócz (12), Hinter Gy. (12), Varga (11), Béres (8), Kerekes (8), Németh (♦>. Szállingózó hó, metszőén éles szél fogadta a repülő­téren azokat az atlétákat, akik a városi szövetség ál­tal rendezett idénynyitó me­zei versenyen a bajnoki évadra történt felkészülés alapozó munkájának hatását kívánták lemérni. Alig hatszáz diák gyűlt össze Miskolc általános és középiskoláiból, s a három atlétikai szakosztály — DVTK, MVSC, MEAFC — sem indított teljes létszámú gárdát. A fiú és férfi verseny számok egyéni és csapatgyőztesci. Ser­dülők, 1940-as születésűek (2000 m. 64 induló): Retelt (DVTKSí). 1961-es korcsoport (1500 rn, 47 induló): Deák (DVTK Sí). 1959- es korcsoport (2500 m, 53 in­duló) : Schön (DVTK Sí). 1958-as korcsoport (3000 m, 41 induló): Takács (Kér. és Vendéglátó Ip. Szakközépiskola). A serdülő fiúk első három korcsoportjá­ban a csapatbajnokságot a DVTK Sí, az 1958-as korosztá­lyúaknái pedig az MVSC nyerte. Ifjúságiak, 1957-es korcsoport (4000 m, 17 induló): Orosz (101. sz. ITSK). 1955-ös korcsoport (6000 m, 8 Induló): Farkas (DVTK). A csapatversenyt a 101. sz. ITSK, illetve a DVTK nyerte. Felnőtt férfiak (8000 m, 13 in­duló) : Juhász (MVSC). A csa­patversenyt a DVTK nyerte. A leány és női versenyszámok egyéni, illetve csapatgyőztesei. Serdülők, 1960-as korcsoport (55 induló, 800 m): Czaga (4. sz. Ált. Isk.). 1961-es korcsoport (700 m, 51 induló): Magyar (DVTK Sí). 1959-es korcsoport (1000 m, 43 induló): Osgyáni (DVTK Sí). 1958-as korcsoport (1200 m, 12 induló): Benes (Ki­lián G.). Csapatversenyben az első három korcsoportnál a DVTK ST, az 1958-as korcsoport­ban pedig a Kilián Gimnázium együttese győzött. Ifiúságiak, 1957-es korcsoport (1400 m, 10 induló): Varga (Ki­lián G.), 1956-os korcsoport (1600 m, 5 induló): Szoika (DVTK). Csapatverseny az ifjú­ságiaknál nem volt. A felnőtt nők versenyét (2000 m, 13 induló) Gtri (DVTK) nyer­te, s csapatversenyt itt sem ren­deztek. Az úttörőleányok 1962-es kor- csoportos (600 m, 20 induló) ver­senyét Baros (DVTK Sí), míg az 1963-as korosztályúakét (800 m, 37 induló) Kiss (DVTK Sí) nyer­te. A fiúk 1962-es korosztályú versenyében (1000 m, 48 induló) Grassalkovich (40. sz. Alt. Isk.). 1913-as korcsoportban (800 m. 31 induló) rvadig Csontos (DVTK Sí) győzött. Csak Jászkai szerzett bronzérmet... Imrik Károlyra emlékestek u birkósók Negyedszer adták találkozót egymásnak szabadfogású bir­kózóink a sportcsarnok ünnepi díszt öltött küzdőterén, a ha­gyományos Imrik Károly emlékversenyen. Az egykori kiváló szakember érdemeit, a sportág fejlesztése érdekében végzett munkáját méltató szavakat 18 egyesület 88 versenyzője hall­gatta, s adózott kegyelettel a volt diósgyőri edző emléké­nek ... Aztán négy (!) szőnyegen zajlottak a küzdelmek. — Kétségtelen — mondta Kárpáti Károly —, hogy a mongol és francia túrán leve válogatottak hiányoznak, de a közvetlen utánpótlás itt van; tehát a mezőny erős. Nagyszerű összecsapásokat, akciódús birkózást láttunk, s ami külön is örvendetes; jó- néhány fiatal tört be ma az élvonalba! És az 1936-os berlini olim­pia könnyűsúlyú bajnokának megállapításai hűen tükröz­ték az emlékverseny jellem­zőit. Rusznyákékkal ugyan valóban erősebb lett volna a mezőny, de Idei, Szabó, Bú­zás, Petrezselyem, Bauer, Csábi, Péter és Maróthy, vá­logatott kerettagok szőnyeg­re lépése biztosította a nagy versenyek hangulatát. Per­sze, a többiek is jól felké­szültek, amit nemcsak a szikrázóan kemény összecsa­pások és a támadójellegű birkózás jellemzett, hanem az is, hogy alig volt lelépte­tés! Különösen a 62. 74 és 90 kg-osak mezőnyében láttunk nagyszerű mérkőzéseket, s azok közül is ki kell emel­nünk az Idei—Simon, a Dó­ka—Vígh és a Gila—Bauer összecsapásokat. Egyébként az emlékverseny „hőse" két­ségtelenül Gila volt, aki mindkét válogatott kerettag ellenfelét — Bauert és Csá­bit — legyőzve nyerte súly­csoportjában az aranyérmet! A borsodiakat 14 verseny­ző képviselte — kevés si­kerrel. Közülük mindössze Jászkai szerzett érmet, s bi- sony nagyon hiányzott Rjísz­nyákon kívül az ellenőrző versenyen részt vevő Sza- lontay is. — Túl sokat nem vártam a mieinktől ebben az erős mezőnyben — összegezte a tapasztaltakat Guttman Jó­zsef, a DVTK edzője — Ve- ressben és Farkasban mégis csalódtam. Nekik, az erővi­szonyokat tekintve dobogón kellett volna lenniük, de gyengén birkóztak. Jászkai viszont minden dicséretet megérdemel! Végül az eredménylista. 48 kg (4 induló): 1. Seres (Szon­di SE). 2. Holzapfel (Sz. Ha­ladás), 3. András (Csepel). 52 kg (3 induló): 1. Gazdag (Szondi SE), 2. Németh (Sz. Haladás), 3. Erdős (BHSE). 57 kg (10 induló): 1. Idei (FTC), 2. Sallós (Csepel Autó), 3. Horváth (Szondi SE). 62 kg (13 induló): 1. Simon (BHSE), 2. Idei (Cse­pel), 3. Juhász (KSC). 68 kg (13 induló): 1. Szabó (Bp. Vasas), 2. Fodor (Tiszakécs- ke), 3. Jászkai (DVTK). 74 kg (15 induló): 1. Dóka (Szondi SE) 2. Vígh (FTC), 3. Szabó (KSC). 82 kg (10 in­duló): 1. Petrezselyem (FTC), 2. Géth (Tatabánya), 3. Ka- liszki (Csepel). 90 kg (5 in­duló): 1. Gila (BHSF). 2. Csábi (BVSC). 3. Bauer (FTC). 100 kg (12 induló): 1. Péter (DVSC), 2. Kispéter (FTC), 3. Garai (Szondi SE). Nehézsúly (3 induló); 1. Ma- róthv (Csepel). 2. Szemerédi (BHSE). 3. Kliö°Hs7 (KinÍ7SÍ Húsos! MONOSTORI GYULA Orkán fehér zománc a laaaO föaiÄäß új festéke UNIVERZÁLIS FEDÖZOMÁNC vasra acélra fára Bel- és kültéri igénybevételre egyaránt alkalmas gyorsan szárad magas fényű nagy keménységű bevonatot képez időjárásálló Ecsetelhető és szórható, ORKÁN hígítóval hígítható Fogyasztói ára: 1 kg 44 Ft 5 kg 221 Ft 25 kg 1080 Ft Kapható: a Tiszai Vegyikombinát mintaboltjában Budapest V., Pilvax köz 2—4. 1974. II. negyedévétől a festékszaküzletekben! Vevőszolgálat, szaktanácsadás: Budapest V., Pilvax köz 2—4. Esedékesség A tájékoztató feliratok között már sok meghökkentőt olvastam, de most olyasmit, amit még soha. A Mackóból Tliáliára átkeresztelt bisztróban egy tábla a tortarendelésról informálja a vendégeket. Hogy mikor kell a rendelést leadni, azt így közli: x nappal az esedékesség előtt... Vajh, ki találhatta ki ezt a borzalmas kifejezést? Sajnos, a szókincsünket gazdagító új szavak közül nem a szépek terjednek el; mindig a fülsértő zsargon válik divattá. Mert a panaszt nem közlöm valakivel, hanem közlöm valaki „felé”..., mert lassan már nemcsak a gyár „üzemel”, hanem a bölcsőde is. És minden „működik”, talán még a nyelv­őrködő újságíró is ... Ny. P. Párizsi divat Pierre Cardin 20, Lanvin 25, Nina Ricci 27, Ted Lapidus 30, Dior 35 és Louis Féraud 40 centi- méteres kivágású modellekkel jelentkezett a legutóbbi divat­bemutatón. Hosszú éveken át folyt a vita a szoknya hosszá­ról (egyébként ma a térdet ta­karó szoknyahossz a divatos), most pedig, a francia divatkirá­lyok 1974 tavaszi—nyári kreáció­nak bemutatója után, fellángolt a vita a ruhák kivágásának mélységéről. Van, aki a V-alakú kivágás mellett tör lándzsát, van, aki majdnem teljesen fedetlenül hagyja a kebleket — de hiszen végeredményben ezen a téren számtalan variációra van lehe­tőség. Az új divat közös jellemzői a következők: divatos nappali vi­selet az apróvirágos emprimé, az estélyi ruhák anyaga muszlin, az ujjmegoldás általában húzott, a szoknya rakott, divatos a hosszú nadrág csípőig érő kabát­tal, és minden időszakban diva­tosak a pasztellszínek (barack­rózsaszín. mandulazöld és gyöngyszürke). Ismét divatba jött a művirág díszítés, a vékony öv és a magas sarkú szandál. Szép, de haszontalan „A hasznossági szempont — a művészet ellensége” — állítja Jacques Carelman francia iparművész. És nem­csak hangoztatja, hanem a gyakorlatban is alkalmazza elméletét. Többek közölt például olyan kávéskannát tervezett, amelynek a fogója a kiöntőcső alatt van. Amikor a kritikusok sze­mére vetettéle a mesternek, hogy „alkotásai teljesen hasznavehetetlenek”, Carel­man azonnal ;,átnyergelt” és egy rendkívül hasznos tár­gyat tervezett: macskák szál­lítására szolgaló aktatáskát.» ^c A Rádió zenei munkatársai időnként hanggyűjtésre indul­nak. Ilyenkor a legkülönfélébb hangeffektusokat rögzítik sztereo-magnetofonra. Az így összegyűjtött hangfelvételeket rádiójátékokhoz, zenei műsorokhoz használják fel. (Képün­kön: falusi „atmoszférát” gyűjtenek.) Nem látni a Fujit Tokió levegője annyira szennyezett, hogy hét derült nap közül csupán egy napon lehet látni a városból a Fuji hegy csúcsát. A japán tudó­sok úgy vélik, hogy ha azon­nal erélyes intézkedéseket léptetnek életbe a levegő szennyeződésének korlátozá­sára, a Fuji csúcsát akkor is csak 1985-re lehet minden második verőfényes napon látni. apróhirdetés ingatlan Bútorozott szoba kiadó. Kalló u. 15. Üres albérleti szoba-konyha, fürdőszoba-használattal, fiatal házaspárnak kiadó, március 15- től. Miskolc III.. kér., Árvíz u. 2/C. V. em, 3. ajtó. Kilián-dél. Kilián-délen garázs eladó. Ér­deklődni : Miskolc, Árpád u. 76. VTI/2. Muzbek, 17 órától. adas-uetei Konyhaszekrény, barna és fe­hér szekrény, székek eladók. Déryné u. 2., első emelet. 1 db konyhaszekrény, 2 db sezlon olcsón eladó, in., Árpád U. 34. VI/3. S—60-as, egyéves hűtőgép el­adó. Érd.: 18 óra után. Szent- péteri kapu 70. III/6. Trabant 601 Limousin, ID rend­számú, műszakilag vizsgázott, kitűnő állapotban eladó. Vrörös Hadsereg u. 17. V/2. Telefon: 36-957. Hálószobabútor, megkímélt ál­lapotban eladó. Érdeklődni: egész nap. Miskolc ni., Chlepkó E. u. 21. IV/1. Szárazvölgyiek figyelem! Du* bicsány község legszebb helyén, üdülő mellett családi ház. 1200 négyszögöl kerttel eladó. Érdek­lődni: Fő u. 31. Skoda S—100-as, fehér, eladó. „Igényesnek” jeligére az ózd! hirdetőbe. Pianinót bérelnék. Ajánlatokat: „Márkás 10 208” jeligére a ki­adóba. „Zajgyűjtés”

Next

/
Oldalképek
Tartalom