Déli Hírlap, 1973. november (5. évfolyam, 257-281. szám)

1973-11-17 / 270. szám

Szentmarja y : jk Mészöly Kálmán, a holnap Diósgyőrbe látogató Ganz- MÁVAG edzője. Képünkön még a válogatott mezét viseli. A felvétel ugyanis I960. május 20-án, a Népstadionban öt nappal később játszott magyar—csehszlovák VB-selejtező előtt készült. Kálmánok, ha találkoznak... Tarjánban is támadni kell! Az őszi idényben — annak ellenére, hogy a táblázat élén állnak — bizony kevés alkalommal produkálták azt, amit valójában tudnak az MVSC labdarúgói. Az is ér­dekes. hogy a jó játékkal sem idehaza rukkoltak ki — a vasárnapi mérkőzés máso­dik félidejének kivételével, — hanem idegenben. — Még szerencse — je­gyezte meg kesernyés hu­morral Szentmarjay edző, — hogy mindkét mérkőzésün­ket idegenben játsszuk. Va­lahogy riyugodtabbak a fiúk más pályán, mint a Kubik- ban. Pedig állítom, hogy na­gyon is átérzik a bajnoki cím elhódításával járó fele­lősséget! Most sem téveszt meg bennünket az SKSE vasárnapi 1:5-ös eredménye, mert nyerni akarunk! Há­rom pontot szeretnénk még ősszel szerezni, s a nehezebb mérkőzésnek a jövő vasár­napi BVSC elleni találkozó ígérkezik. Tarjánban tehát támadni kell, mert csak a lőtt gólok hozzák az ered­ményt! — Az Izzó ellen a cserék végrehajtása után ment job­ban a játék. Lesz-e változás az összeállításban? — Csak annyiban, hogy a kéthetes eltiltást kapott Buc­kót a sérüléséből felépült Horváth váltja fel. Az SK­SE ellen tehát a Rabcsák — Horváth, Herr, Locher, Ist­ván — Krompaszky. Molnár — Lipták, Szabó, Kiss, Lu­kács összetételű gárdát kül­döm a zöld gyepre, a csere­padra pedig Serfőzőt, Kar- czagit és Sarkadit ültetem. Ez valóban „hajtós” csa­pat. s Tarjánban ilyen kell. hogy a siker reményében vegyék fel a küzdelmet az otthonában, rqinden bizony- nyál javítani igvekvő ko­hászgárdával szemben. M. CY. Holnap: DV1K­Ganz-MA VA G Preiner Káimánnal dél­előtt, Mészöly Kálmánnal délután beszéltünk a holna­pi, /áj DVTK stadionjában le­játszásra kerülő Np I. B-'s labdarugó-mérkőzésről, a Di­ósgyőr—Ganz-MÄVAG talál­kozóról. Illesse itt is az első szó joga Preiner Kálmánt, s nemcsak azért, mert ő az idősebb. A „Kálmánok ta­lálkozójának” ő lesz a házi­gazdája, s az ő csapata a mérkőzés esélyese is. Az esé­lyekről egyébként nemcsak a holnapi, hanem az idén még hátralevő három találkozó szempontjából is végeztünk egy kis számvetést. Mert is­mét itt a lehetőség. Két ha­zai mérkőzés következik egy­más után — az utolsó pedig Debrecenben lesz — és ez feljogosít arra a reményre, hogy a listavezető tovább növelheti jelenlegi kétpontos előnyét a bajnokságban. A mögötte jövők ugyanis ne­hezebb sorozat előtt állnak. Ha a hajrá sikeres lesz — állapítottuk meg —, akkor akár 4 pontra is növekedhet az előny. Tehát, kik készül­nek vasárnapra? — Kolláth, Oborzil állapo­ta változatlan, s nem szá­míthatunk a múlt vasárnap reggelre váratlanul kiújuló sérülésével bajlódó Udva- revre sem. Gólnak is voltak problémái, ’ így most (pénte­ken délelőtt! A szerk.) még bizonytalan az összeállítás. A balhátvéd és a jobbszélső posztján azonban minden­képpen cserélek, két újonc kerül a csapatba — mind­kettő saját nevelés. Hajdút Szabó Zoltán váltja fel a balhátvéd helyén, míg a jobbszélre a már elég régen „aspiránsnak” számító Ko- leszárik kerül. A csapat ezek szerint, „ha-ha” alapon, a következő lehet: Veréb — Kovács, Hajas, Szabó —Gál (Salamon), Váradi — Kole- szárik. Salamon (Egri), Hor­váth, Tatár, Görgei. Szóba kerülhet még. esetleg a kis- padra, Oláh, Hajdú és ter­mészetesen Szabó is. A másik Kálmánnal, Mé­szöllyel már a délutáni ed­zés után beszéltünk. Ö is sérülésekre panaszkodott. El­sősorban a már hosszabb ideje hiányzó Molnár Dezsőt említette, de nem lesz itt az eltiltott belső csatár, Takács sem. A fiatal edző ezután „megmondom magának ^Őszintén” alapon nyilatkozott: ■'’'szeretné, ha nem kellene a jövő hetet egy nagyobb ve­reség után lelkiállapot hely- rebillentésére fordítania. A DVTK a listavezető, szerin­te „besétálnak” az NB I-be, s így — ismerve a DVTK hazai mérlegét — már a pontszerzést is igen nagysi­kernek könyvelné el. Azt is elismerte azonban, hogy ez­ért vesztenivalójuk sincs, 6 ez mindig a könnyebb hely­zet. A csapat? A bevonult Ki­rályhegyi is hiányozni fog, s így a következők játszanak holnap: Meyer — Stornier, Monostori, Marcel — Végh, Vaskor — Molnár 11., Kecs­kés, Kovács, Kvassai, Tóth. Holnap 13 órakor kezdődik a mérkőzés, a játékvezető Egervári lesz. Ekkor dől el, hogy vajon melyik Kálmán, Preiner vagy Mészöly csapa­ta szerepel-e jobban az NB I. B 15. fordulójában. (Horváth) A hét vége sporteseményei A hét vége sportműsorát bön­gészve mondhatnánk azt is: ez a két nap a családé, a pihenésé. Igaz, a sportesemény a nézőknek egyfajta kikapcsolódást, pihenést is jelent, de ezúttal alig lestz olyan rendezvény — egy-kettő kivételével —, mely igazán jó szórakozást ígér. A SPORTCSARNOKBAN vasárnap nonstop műsor lesz, melyre bizonyára sokan lesznek kíváncsiak. Egész nap az iskolá­soké a küzdőtér: Reggel 9 óra­kor kezdődik a már hagyomá­nyos é» nagy népszerűségnek örvendő „Sportolj velünk, paj­tás!” városi selejtezője. Ennek lefejezése után, kb. 11 órakor az úttörő birkózók lépnek szőnyeg­re, hogy kiharcolják az úttörő- olimpia területi döntőjébe jutást. Délután 5 órától a középiskolá­sok kézilabda-bajnokságának megyei döntőit bonyolítják le. A STADIONBAN holnap 13 órakor a DVTK NB I. B-s labdarúgócsapata küzd a bajnoki pontokért Egervári já­tékvezető irányításával a Ganz- MAVAG együttese ellen. A ROBIKBAN ma 14 és holnap 8 órától négy megye női és férfi röplabda-baj- nokcsiapata lép háló mellé az NB n-be jutásért, folyó osztályozó mérkőzések első fordtriojabetn. A NSPKERTBEN holnap megyei labdarúgó bajno­ki mérkőzést játszik a Mf;MTE együttese 10 órakor a listaveze­tő Hejőcsaoa gárdájával. PERCESEN is futballmérkőzésen szórakoz­hatnak a nézők. Délelőtt 10 óra 30 perckor a Miskolci Bányász gárdája látja vendégül az Egri Vasas együttesét. IDEGENBEN hat sportág miskolci képviselői lépnek küzdőtérre. Ifjúsági bir­kózóink a fővárosban szerepel­nek az országos ifjúsági verse­nyen. A DVTK kosárlabdázói kö­zül az NB I-es női gárda Kecs­keméten, a férfiak az NB n. baj­nokjelöltje ellen, Budapesten, a TFSE otthonában vendégszere­pelnek. Serdülő ökölvívóink Hat­vanban küzdenek a vidékbajnok­ságon. A DVTK H. osztályú kardvívócsapata a fővárosban megrendezendő bajnokságon bi­zonyítja felkészültségét. Súly­emelőink is Budapestre utaznak; a II. osztályú csapatbajnokságon indulnak. Az MVSC labdarúgó- csapata Salgótarjánban, a Ko­hász ellen játszik. NB m-as együttesleink közül a Borsodi Volán Petőfibányára, a Papp Jó­zsef SE Királdra. Ä MEAFC pe­dig Edclenybe utazik. 4z év vitorlázó bajnokai Ab elmúlt héten ülést tar­tott a Borsod megyei Vitor­lás Szövetség elnöksége. Esen a megbeszélésen — többek között — meghallgatták Hlav- nyai László szakfelügyelő Tisztelettel értesítjük kedves gázfogyasztóinkat, hogy üzem­egységünk központi telephelyén, Miskolc, József A. u. 20. szám alatt, meghosszabbított munkaidővel lehetőséget biztosit az eddig ki nem egyenlített gázdí j számlák betizetésére November 20-tól december 1-ig, hétfőtől péntekig, reggel 7 órától 19 óráig és szombaton 7 órától 17 óráig állunk fogyasztóink rendelkezésére régi számláik kiegyenlítése érdekében. A tárgyhóban esedékes számlákért továbbra is díjbesze­dőink inkasszálják változatlan formában. TIGAZ MISKOLCI ÜZEMEGYSÉGE előterjesztését, s ennek alap­ján odaítélték az ez évi me­gyei bajnoki címeket. A BVSZ elnökségének dön­tése értelmében, az 1973. évi megyei bajnokság végered­ménye a következő: Kadét: 1. Demjén—Herná­di (Justitia) 33, 2. Hegyes­halmi Z.—Kádár (MÉMTE), 31. 3. Hegyeshalmi M.—Bát- hori Cs. (MÉMTE) 23 ponttal. Finn: 1. Szűcs Zoltán (MÉMTE) 85, 2. Ferenczi Sán­dor (MÉMTE) 82, 3. Csikasz László (MÉMTE) 61, 4. Be- rényi Mihály (B. Gyógysze­rész ESK) 23 ponttal. Kalóz: 1. Tóth G.—Báthori G (MÉMTE) 142 2. Kmter Gy.—Haák és Tanka (MÉM­TE) 135, 3. Nevel its—Szűcs I. (Kazincbarcikai Vegyész) 44 ponttal. A megyei bajnokság győz­tesei és helyezettjei a de­cemberi vitorlás közgyűlésen kapják meg érmeiket. Ugyan­itt kapja meg a szövetség kü- löndíját az év legeredménye­sebb párosa, a Kinter Ferenc —Gór ász András (kalóz, MÉMTE) kettős, akik az idei magyar ifjúsági bajnokságon az igen előkelő 4. helyen vé­geztek (ami a miskolci vi­torlássport eddigi legjobb eredménye — fennállása ótalj. Mittdeníéle Óramúzeum Chicago és Oxford után Jedrzejowban található a vi­lág harmadik legnagyobb napóra-gyűjteménye, s alig­hanem egyik leggazdagabb csillagászati és napórairodal­mi könyvtára —, Koperni­kusz és Descartes kézjelével ellátott kötetekkel. Az óra­múzeumnak- rengeteg látoga­tója van, akik nagy érdeklő­déssel szemlélik a gyűjte­mény egyedülálló darabjait, a 14. századbeli kvadránso­kat, a 15. és 16. századbeli órákat. A múzeum Tadeusz Przyp- kowski műtörténész tulajdo­na, aki elődeitől örökölte eat a passziót — no meg a rit­kaszép óragyűjteményt. Ta­deusz Przypkowski egyébként nemcsak órákkal és csillagá­szattal foglalkozik — ő az ólengyel konyha egyik legje­lesebb ismerője és művelője. Kamera a csatornában Kevesen tudják, hogy a fővárosban speciális tévékame­rák segítségével vizs­gálják a csatornák állapotát. Nem mind­egyiket, csak az úgynevezett „nem mászható*’, a 80 centi­méter átmérőjű vagy ennél kisebb ke­resztmetszetű veze­tékeket, amelyekbe bemenni nem lehet. A csatornázási mű­vek műszaki szolgá­lata csatornavizsgáló televízióval felszerelt kocsival járja a fő­várost. A több ezer kilométer hosszú föld alatti alagút- labirintusban — a szakemberek szerint — gyerekjáték eliga­zodni, természetesen a csatornahálózati térkép segítségével. Ebből ugyanis a nagy gyakorlattal rendelkező műsza­kiak pillanatok alatt tájékozódnak a vizs­gálatra „rendelt” nem mászható csa­torna koráról, átmé­rőjéről és pontos he­lyéről. A szakembe­rek fő állomásozó helye rendszerint egy-cgy utcai ke­reszteződés, ahol * ezek a kisebb veze­tékek csatlakoznak a gerinchálózatra. A csatorna fekte­tésekor megépített függőleges keskeny folyosón egyszerre két kamerát enged­nek le. Az egyik az úgynevezett axiliás kamera, a csatorna belsejét, a másik — a radiális kamera — a csatorna oldalfalét pásztázza végig. A felszínre küldött ké­pek a kocsiban el­helyezeti; televízióban jelennek meg, s ezekből a diagnózis — hol repedt meg a vezeték, hol lazult meg a tömítés stb. — pontosan, világo­san megáHapfthoóé. Műanyag fák Franciaországban az atrtó- sztrádahálózat egyik szaka­szának karbantartásával fog­lalkozó vállalat elhatározta, hogy az útvonal mentén mű­anyag fákat ültet. A francia Sem Buster Crafobe, sem Johnny Weissmüller, sem a Tarzant alakító többi színész sohasem volt képes arra, hogy egymaga produkálja az erdei ember híressé vált fásítási szakemberek és a különböző természetvédelmi szerveik ezt a döntést „az évszázad legostobább ötleté­nek” minősítik. Diagnózist megállapító készülék Az orvostudomány napja­inkban 40 000 betegséget tart nyilván, amelyek mindegyi­kére rengeteg tünet jellem­ző. Angliában az egyik orvo­si műszereket gyártó válla­lat „Nash Logoscope” elneve­zésű készüléket gyárt a di­agnózis megállapításának megkönnyítésére. Ez az orvos által megállapított tünetek alapján tisztázza, hogy mi­lyen megbetegedésről van szó. A betegség megállapítá­sához 700 millió kombináció áll az orvos rendelkezésére. Régiből új A MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemi Vállalata az idén 50 új vasúti személykocsit épít. Ezenkívül 80 régi szerel­vényt felújítanak. (Képünkön: átadás előtt a felújított Aa- típusú vasúti személykocsi.) (Koppány György felvétele) Leopárd Bolognában egy leopárd megszökött a cirkuszból. Egy bárban fogták el, ahol — miután fejvesztett menekü­a bárban lésre kényszerítette a vendé­geket és a felszolgálókat — békésen falatozott a sütemé­nyekből és a csokoládébóL Tarzan hangja üvöltését. Ezt a hangot trükkfelvétellel készítették: a felvételben közreműködött egy szoprán, egy bariton és

Next

/
Oldalképek
Tartalom