Déli Hírlap, 1973. október (5. évfolyam, 230-256. szám)
1973-10-16 / 243. szám
+ Augusztus közepe óta száraz a csapadékmérő edény a Meteorológiai Intézet miskolci szinoptikus állomásán. Ha hullott is néhány csepp, a földeken még a port sem verte el... (Kerényi László felvétele) Megteltek a tárolók Javult a vízellátás Hétfőn reggelre újra megteltek a miskolci víztárolók, ami a városnak 14 ezer köbméter tartalékot jelent. Ez a mennyiség a hét közepéig elegendő ahhoz, hogy sehol se nélkülözzék az ivóvizet, meg a legmagasabb emeleteken sem. — Minek köszönhető ez a változás? — kérdeztük a vízmüvek osztályvezetőjétől, Juhász Jánostól —. hiszen számottevő csapadék nem hullott az utóbbi napokban es a források, kutak hozama is feltehetően tovább csökkent. — Azzal, hogy hidegebbre fordult az idő. lényegesen visszaesett a vízfogyasztás. A miskolci vízművek ugyanakkor felhívással fordult az ipari üzemekhez, és ismét azt kértük, takarékoskodjanak a vízzel. kevesebb jut az utcára is Változatlanul tilos a locsolás, a kocsimosás és kevesebb vizet használnak az utcák mosására is. Csak ahol elengedhetetlenül szükséges, ott járnak a locsolókocsik a városban. Ahhoz, hogy később se kerüljön fenyegető közelségbe a korlátozások bevezetése, a lakosságnak is takarékoskodnia kell. Elsősorban a lakásokban levő szerelvények megjavítását sürgeti a vízművek. mert a csöpögő csapok. a rossz fürdőszobai berendezések sok száz köbméter vizet pazarolnak el naponta. A javításokat halogatni sem lehet, a vízművek ellenőrei ugyanis ezt is figyelemmel kísérik. Tegnaptól már a Hofmann Ottó utcai szökőkút sem kap vizet, jóllehet a párologtatás, a kevéske vízveszteség önmagában még nem veszélyeztethette volna az ellátást. A Szabadság téren levő csordogáld október végén zárják el. Miért langyos a Selvemréten? A selyemréti lakók az utóbbi napokban észrevehet- ték, hogy egy kicsit langyosabb az ivóvíz. Ennek az az oka, hogy a tapolcai 10—12 fokos forrásvíz az Augusztus 20 fürdő 600 méter mély kút- jainak vizével keveredve 20—22 fokra melegszik, a mélyből feljövő melegvíz ugyanis 45 fokos. A minősége különben ugyanolyan, mint a többié. Annak érdekében, hogy továbbra is elkerülhessük á korlátozást, minden bejelentett csőtörést azonnal kijavítanak a szakemberek. Megjavították a kettétört veze- ban is. A Beloiannisz utcá- téket a Vászonfehérítő utcában most tárják fel a vízszivárgás okát. Sajóecsegről, az Észak- Magyarországi Regionális Vízműtől naponta 8—9 ezer köbméter vizet kapunk és ezt a mennyiséget egy ideig még akkor sem lehet növelni, ha egy-két napos csendes őszi esőt kapnánk. A kiadósabb csapadék is csak napok múlva érezteti hatását a források hozamának növekedésében. Egyelőre azonban még erre is várni kell. N. J. Reklámkonferencia Debrecenben Ma délelőtt Budapesten, a MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Magyar Kereskedelmi Kamara propagandaosztálya sajtótájékoztatót tartott a Debrecenben október 23. és 25. között megrendezésre kerülő III. reklámkonferenciáról. Az idei reklámkonferencia — amelyen számos miskolci és borsodi szakember is részt vesz — a bel- és külkereskedelmi reklám kérdéseit tűzi napirendre. A szekcióvitákon szó lesz a hatékonyság és a reklám kölcsönhatásáról. a reklám alkotómunka-jellegéről. a reklámkampányokról. A rendezők bemutatnak több reklámfilmet. s kirakatversenyt is hirdettek. A konferenciára 400 hazai és külföldi szakember jelentkezett. A résztvevők már az első nap folyamán megkapják azt a tanulmányt, amely száz magyar vállalat reklámhelyzetéről készült felmérést foglal magában. A legutóbbi. 1970 decemberében megtartott reklám- konferencián felvetődött a Reklámszövetség megalakításának gondolata. A szervezés azóta megkezdődött, s ennek részleteiről is tájékozódhatnak a mostani konferencia résztvevői. REFLEKTOR Ma Budapesten Szent- Györgyi Albertet a Magyar Biokémiai Társaság tiszteletbeli tagjává avatják. * Cegléden a Magyar—Bolgár Baráti Társaság dalestet rendez. sú A sütőipar fejlesztéséről és a lakásépítés helyzetéről tárgyal Egerben a Heves megyei Tanács. * Hajdúböszörményben, a Hajdúsági Múzeumban nyomdaipari kiállítás nyílik. ^ Pécsett, a tervező vállalatnál a IV. ötéves terv paneles épületeinek terveit vizsgálják felül. ^ Szegeden a színházban Peter Weiss: Marat halála című darabját mutatják be. * Szombathelyen a nők helyzetéről tárgyal a Közalkalmazottak Szakszervezete Vas megyei bizottsága. Hogyan védekezzünk? Zajcsipke a hallás^örbén Az illetékesek demokráciája Demokráciát akarni ott, ahol egyszemélyi felelősség van — ez, első gondolatra, feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik. A hatékony termelés csupa fegyelem, rend, pontosság és utasítás. A termelés folyamata egyben az utasítások végtelen sorának hiánytalan teljesítése is. Nem is lehet másképp korszerű nagyüzemi munka, és valódi üzemi demokrácia sem. Sőt. az igazi demokráciához kell csak igazán a rend és a fegyelem. Ami a rendnek és a fegyelemnek ellentmond — az az anarchia. Tehát az üzemi demokrácia — fegyelmezett demokrácia: vagyis a megfelelő időben és a megfelelő helyen megnyilvánuló joga, de kötelessége is — beosztottaknak, vezetőknek egyaránt. Egyszerűsítve: döntések előtti véleménycsere a munkaértekezleteken, a termelési tanácskozásokon, a szak- szervezeti gyűléseken, a brigádértekezleteken. Döntés után megszűnik a vita, de ez a vita a döntés előtt sem nyújtható bárki tetszése szerint, mert ez a vita a munkát, a cselekvést ritkán helyettesíti. S noha a vita önmagában nem baj. azért azt se feledjük soha, hogy a vita tulajdonképpen az eszmecsere. a véleménycsere hevesebb, szenvedélyesebb formája, s talán heveskedésre sincs mindig szükség. Az üzemi demokrácia egyben az illetékesek demokráciája is. Ez alatt az értendő, hogy teszem azt a lakatos nem igyekszik beleszólni egy-egy gyár kereskedelempolitikájába, a kereskedelmi igazgatót más belátásra bírni — ez mindenekelőtt a kereskedelmi osztály dolgozóinak, előadóinak, piackutatóinak dolga. A lakatos a karbantartás rendszerébe, az anyagellátás módjába, a gépek cseréjébe, a bérezés rendszerébe szólhat, a saját műhelyében, mert ehhez van naprakész tájékozottsága, ebben gyűlt össze értékes tapasztalata. Ezekben a kérdésekben — a műhelyben szerzett tapasztalatok alapján — már az egész gyárra érvényes javaslatai is lehetnek, ezekben a témákban, mert ebben illetékes... Ha az illetékesek demokráciájának tekintjük az üzemi demokráciát, akkor a sokat emlegetett információ-áramlás is könnyebben megszervezhető. Ügy látszik ugyanis, hogy az emberek többnyire azért nem szólnak bele a dolgokba, mert nincs tájékozottságuk, nem kapják meg a szükséges információkat. Ezért minduntalan az a program: szervezzük meg az információáramlást, adjunk közérthető, pontos tájékoztatást az embereknek. Ha viszont az illetékesek demokráciáját akarjuk megszervezni — tehát a kereskedelmi osztály dolgozói a kereskedelmi osztályon élhetnek demokratikus jogaikkal. a lakatosok pedig a tmk-ban —, akkor tüstént világos lesz a szervezők számára, gondolom, hogy például a tmk-műhely dolgát érintő információk döntő többségevei a tmk-műhely munkásai rendelkeznek. Sőt, olyan információknak is birtokában vannak, amelyekről az igazgatóság esetleg nem is álmodik. Ezeket az információkat már csak kiegészíteni kell — egy-két jól megválasztott ténnyel, adattal, „hozzákapcsolni” a gyárhoz a tmk-t, s máris tájékozott és illetékes emberek ülhetnek le eszmét cserélni az értekezleten. A munkahelyeken sokszor felvetődik a kérdés: mibe szólhatunk bele? A fentiek alapján a válasz egyszerű: mindenbe — ami rám tartozik, s amihez értek. Ez a lényege az illetékesek demokráciájának: a helyi illetékesség, párosulva a tulajdonosi illetékességgel. Mert a munkavállaló a gyárban, a szocialista társadalomban — egyben tulajdonos is, s mint ilyennek egyáltalában nem mindegy, hogyan mennek a dolgok körülötte. GERENCSÉR FERENC Háromnapos audiológiai továbbképzést rendeztek a Szentpéteri kapui kórházban. Többek közt szó esett a zaj káros hatásáról is. — Mit lehet tenni a zajártalom megelőzése érdekében? — ezzel a kérdéssel fordultunk dr. Déváid József főorvoshoz. Az ember a 0—130 decibel erősségű hangot tudja érzékelni. Az ennél erősebb hang fájdalomérzetet kelt, de már lényegesen kisebb hangerősségnek is károsító hatása van. A 40 decibelnél erősebb hang elváltozásokat okoz a vegetatív idegrendszerben, minek következtében szervi elváltozások — például vérnyomás-emelkedés. hormonzavar és emésztési rendellenességek — jöhetnek létre. A 85 decibelnél erősebb hang pedig már közvetlenül a hallószerveket károsítja. Mindezek mellett a tartós zajnak kitett emberek rosszul alszanak, nem tudják kipihenni napi fáradalmaikat. s csökken a munkateljesítményük. A zajártalom következtében fokozatosan rosszabbodik a hallás. Ennek első jelét az egyén még nem veszi észre, csak műszeres méréssel lehet kimutatni. A felvett hallásgörbén ezt a pontot a szakemberek zajcsipkének nevezik. Ha tovább tart a zaj, akkor már komoly beszédmegértési zavarok jelentkeznék. A létrejövő halláscsökkenes függ a zaj erősségétől, a zaj összetevőitől, valamint attól az időtől, ameddig ki vagyunk téve a zajhatásnak. A kifejlődő zajártalom a belső fülben gyógyíthatatlan anatómiai elváltozásokat is okozhat. Ezért rendkívül fontos a megelőzés, melynek két fő módja van: a zajforrások csökkentése, és az egyéni zajvédelem. Ajánlatos a tartós zajnak kitett embereknek a speciális zaj csillapító vatta vagy a füldugó használata. Sajnos vannak olyan munkahelyek, ahol rendkívül káros hanghatásoknak vannak kitéve a dolgozók, mégsem használják a zajvédő eszközöket. A Miskolcon működő audiológiai állomást 1965. decemberében létesítették. Azóta 22 ezer beteget tartanak nyilván. Közülük több ezer azoknak a száma, akiknél gyulladás — zajártalom! — következtében jött létre elváltozás. De nem kevés a született süketek és nagyothallók száma sem. Szűrő- vizsgálatot folytattak Miskolc összes általános iskolájában. A tapasztalat szerint a megvizsgált gyerekek hat százalékának nem volt teljesen ép a hallása! Ma már jogszabály írja elő, hogy egy lakóépületben mennyi a megengedett zajszint, s milyen hangos lehet egy jármű. A jogszabályt azonban még nem mindenütt tartják be! B. S. Százassal fizet Két gyerek a presszóban Kamaszos-sután kedvesek. — A kóla hideg? — Hideg. — Akkor két kólát kérünk. — A vendég a társára néz. — Valamilyen süteményt? — Kösz! Nem . .. Húsz gyermekujj babrálja körül az asztalt. Ügy néznek körül, mintha körülnézni nem illenék, és úgy néznek egymásra, mint az ismeretlen szigeteken nézhettek egymásra a hódítók. Aztán az egyik gyerek fizet. Százassal és „köszönö- möt” mond a tízesből visz- szajáró apróra. A „köszönöm” nem hat, az aprópénzt is visszakapják. ■ ■ Tudom, hogy manapság egyre kevesebb csodálkoznivaló van azon, hogy két gyerek egy presszóba téved. Nem lenne csodálkoznivaló, ha mindez valahol a szülői házhoz közel történik, de: — Honnan jöttetek? — A Martintelepről. Már másodszor jöttünk el így. Megnéztük Tapolcát A presszó, ahol ülünk, a szálloda halijából nyílik: — Csak úgy bejöttünk. Szóltak volna, ha nem szabad. — De itt drágábbb a kóla. — Á, van pénzünk... ■ ■ N. István volt a vendég. B. Sándor a házigazda. Előbbi egy húszassal, utóbbi egy százassal indult hazulról. — Miért kaptátok a pénzt? — Két ötösért. Élővilágból és földrajzból vittem ötöst. — És mire adták azt a százast? — Azt nem mondták ... A két gyerek elindult hát felfedezni a várost. Hintáztak, játszottak a parkban, megnézték a fürdőt, voltak a hegyen és kólát kértek a szállodában. Mi ebben a rossz? Beszélgettünk. Pisti olvasni szeret, de nem tudott három könyveimet felsorolni írójával együtt. — Mi leszel Pista? — Műszerész szeretnék lenni. Az ideálja Angyal. Sanyi nem szokott olvasni. Száz forintot kap egy-egy hét végén, de sohase kap könyvet. — Mi szeretnél lenhi? — Hát... Nem tudom. — Kihez szeretnél hasonlítani? — Egy osztálytársamhoz. A Balázs olyan lányos arcú, nagyon erős és megengedik neki a lányos hajat. Kamaszos-sután kedvesek. A beszélgetésben mégis van valami nyugtalanító. Két értelmes, kedves gyerek. Jól- öltözöttek és százassal fizettek. Mindent megkapnak otthon, még az idegen helyre való benyitás biztonságát is — de amennyire kedves az, hogy felfedezni indulnak, annyira kevés az, amivel elindulnak. A száz forint ellenére is! Gyerekkoromban irigy lettem volna. Most aggódom értük egy kicsit. B. G. Tejtermékbemutató A Borsod megyei Tejipari Vállalat, valamint a Miskolci Áfész értesíti a vásárlókat, hogy ma a 10-es számú Szuperett Áruházban (Győri kapu) kóstolóval egybekötött termékbemutatót tart. Az érdeklődők a bemutatón láthatják —, illetve megízlelhetik — a miskolci tejüzem valamennyi készítményét, A kóstolás időpontja: délután kettő és négy óra között. A rendező intézmények minden kedves ügyfelüket, s vásárlójukat szeretettel várják a bemutatóra. Miskolci fiatalok az NDK-ban Az idén ősszel 170 miskolci fiatal utazott a Nemet Demokratikus Köztársaságba hároméves munkavállalás céljából. Fiataljaink elsősorban Drezdában, Erfurtban és Karl-,Marx-Stadtban dolgoznak. Az első időben szervezett német nyelvoktatáson is teszt vesznek.