Déli Hírlap, 1973. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1973-08-18 / 195. szám
Ipgnap gratuláltunk... Kétszáz kötettel kezdődött Diósgyőr vendégei Előfordult már, hogy elfelejtettünk gratulálni, vagy később kaptunk észbe, hogy szavakkal is el kellene mondani; milyen nagyszerű dolog, hogy egy-két év, vagy néhány hónap eltelte után megint megújult egy fiókkönyvtár a városi hálózatban, vagy éppen átadtak egy újabbat. Ez nekünk éppen olyan természetes, mint hogy a József Attila Klubkönyvtár kiállításainak megnyitóján Erzsébet ott áll a köszöntőt mondó szónok mellett, és nem kérdezzük, honnan ismeri a művészt, akinek neve márka a grafikában, a könyvművészetben. Annál gyakrabban felcsengetjük telefonon: mondd már el, hány kiállításotok volt? Hány olvasótok van? Mikor is adtátok át a martintelepi könyvtárat? Mert az viszont sohasem fordul elő, hogy ö ne adná meg a legpontosabb felvilágosítást, hogy ne emlékezne valamire. Es mindig mond olyat, ami új, ami érdekes. Most például azt, hogy ha minden jól megy, egy év múlva a restaurált régi diósgyőri lányiskolába költözik az Ady Művelődési Házból az ottani, rossz körülmények közül a könyvtár, és azt. hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága az ősszel tárgyalja a hálózat helyzetét. fejlesztési tervét. Ez nagy izgalom ... 1954-ben egy nyári konyha két lócáján tárolt 200 kö-v tetnyi könyvből egy év alatt három helyiségből álló községi könyvtárat csinált. A következő évek a- szikszói1'járási könyvtár szervező könyvtárosaként, aztán vezetőjeként köszöntek rá. 1960-ban az enrsi járási könyvtárat vezeti, két év múlva megyei könyvtár módszertani munkatársa. majd igazgatóhelvet- tese, 1970 januárjától pedig a városi könyvtár igazgatója Győri Erzsébet. Közben levelező tagozaton hat helyett öt év alatt végzi el az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a magyar—könyvtár szakot. — A mi nemzedékünk szerencsés volt. Könyvtárak kellettek. volt mit csinálni. A ! közművelődési hálózatok ekkor alakultak ki a legkisebb falutól a városokig. Nehogy azt hidd, hogy csak én dolgoztam, dolgoztunk mindnyájan. , Magunk között szoktunk j viccelni rajta, hogy Erzsé- J betnek „mániája”. hogy j könyvtárakat létesít, ö így mondja: — A könyvtárba mindent be lehet hozni, itt helye van a muzsikának, a szép szónak, a jó képnek. Minél több és jobb hely kell az embereknek is. akik mindezt szeretik A hálózatnak jelenleg 26 fiókkönyvtára van. Lassan négy éve, hogy az akkor átépítés alatt levő Szabó Lórin'' Könvvtprban először találkoztunk. Kicsi helyiséget mutatott az emeleten, hogy ebben fog dolgozni. Itt találkoztam először Reich Károllyal, amikor aző killításával a József Attila Klubkönyvtárat megnyitották. és a további kiállításokon ismerkedtünk a grafika szinte valamennyi élvonalbeli művészével. Náluk beszélgettünk Nemeskürty Istvánnal az éonen hogv mes- ielent lesúiabb könyvéről, ők rendezték Berek Kati talán legforróbb sikerű miskolci előadói estjét, a kicsi irodában találkozunk a mai magyar irodalom lesiobbiaival — vagy legutolsó levelükkel. * Kitelik tőlünk, hogy a diósgyőri könnvtár avatási ünnepségén eltelettünk szólni, de tegnap gratuláltunk. Győri Erzsébet másodszor kanta mea „ r~acialista Kultúráért kitüntetést. A csehszlovákiai Trineci Vasmű művészegyüttese és a diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ művészeti együttesei közötti sokéves kapcsolat egyik állomása. hogy az alkotmány ünnepe alkalmából Diósgyőr vendégül látja a csehszlovák együttes fúvós- és tánczenekarát. Holnap. 19-én délelőtt 10 órakor a csanyiki parkban, este 7 órakor a diósgyőri várban adnak hangversenyt a vendégek, augusztus 20-án. délelőtt 10 órakor pedig a sportcsarnok előtti téren szórakoztatják a miskolci közönséget. Az augusztus 20-i ünneni program részeként nyílik a Rónai Sándor Megyei Művelődési Közoont előecamokában az a fotókiállítás. amelvet a Trineci Vasmű fotókörének válogatott munkáiból rendeznek. Az ünneo estéjén pedig barátságbálon találkoznak a mawar és a csehszlovák fiatalok. Kitüntették Kardos Lászlót A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Kardos László Kos- suth-díjas akadémikusnak, irodalomtörténésznek, nyugalmazott egyetemi tanárnak eredményes munkáasáea elismerésül. 75. születésnapja alkalmából a Munka Vöröszászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön. az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. M— ' . ■ ................... ' ' A könyv olyan jó barát Oscar Kokoschka osztrák festő szerint: „A könyv olyan őszinte jó barát, akivel nyugodtan elbeszélgethetünk, anélkül, hogy indiszkréciótól kellene tartanunk. A könyv mindent megbocsátó barát. Csak egyet nem tud elviselni: hogy kölcsönadják másnak. Akkor annyira megsértődik, hogy többé sohasem tér vissza!” István-napi búcsú Tavaly megígértem, hogy megint elmegyek az István- napi búcsúra. Gépes Gyura invitált, amint járkáltunk a Templomparton felállított sátrak között, a vattacukros, törökmézes. füles-légggömbös forgatagban. Felrémlett a régi búcsúk hangulata, de a ringispil hangosabb volt a kelleténél, keringést-forgást jelző tangó-keringő ütemek helyett vad parlagi-beat verte fel a falut. — Csak más volt régen, mint most. De ez is szép. Mindig kijövök a búcsúba. Tudod fiam, a telepiek ilyenkor érzik, hogy a régi falu is az övék. m m Gépes Gyura nem jön többet a parti búcsúra. Nem kísér szikár alakja, a Munkás cigaretta füstje, halk, fontolt gondolatfűzése. Kemény télben februári fagyot vágva temették el a temető legszebb részén, egy sudár fenyőfa helyére. A fa gyökerei alig adtuk helyet Gyura bácsinak, a falu emlékezete, szomszéd fenyők őrzik sírját. Igazi nevét akkor láttam először leírva. Mindenki, csak Gyurának emlegette. — Má fiatal korába — csak siheder volt még — mindég mondta, hogy majd meglátjátok, nemsokára mindent gép csinál. Nem kell cipekedni. Ezért nevezték Gépes Gyurának — így emlékezik Vojti Józsi, akinek szintén nem ez a valóságos neve. 80 éves koráig sem tapadt rá a sorozáskor bejegyzett családi és utóneve. — Tudod fiam — ő is úgy kezdi a beszédet, mint Gyura bácsi, mindég olyankor mondta, mikor a malomba zsákoltak. Három emelet magasra hordták a búzát 80 kilós zsákokkal, de a'' virtus, meg a maradottságuk nem engedte, hogy csigán felhúzzák. Ha Gyura mondta, hogy a Tolnaiban olvasta, milyen gépek vannak már, csak azt felelték: Gépes Gyura lusta ember. Biztos nem akar dolgozni. Pedig csak az eszét használta. Szorgalmas ember volt, értett az állatokhoz. — Tudod fiam, hányat temettek el idejekorán? Megrokkantak a magtárban, meg a hajnali kaszálásban. Majd- mindet sorozatos tüdőgyulladás vitte el. Aratáskor a halál is aratott. A kicsiket bélhurut vitte el szekerbontás- kor, mikor a kocsikat kéve- hordásra széteresztették, az erős férfiakat meg az ízza- dásos betegség. Az orvosok csak hümmögtek. Vizesruhát ajánlottak, a beteg vagy megmaradt, vagyse. Gépes Gyurának volt az első biciklije a faluban. Drága jószág, az egri zsidónál vette, 6 mázsa búzáért. Sokan bolondosnak tartották érte, de inkább irigyelték. Nagy vétség volt, hogy egy urasági csalédnek legyen először biciklije, mikor még a jógazdának sincs. — Tudod fiam, én még emlékszem arra, mikor az első repülő felszállt. Az én időmbe találták ki az autót, most már több mint 30 van a faluban. A rádiót Egerben láttam először, televíziótfjqeg a jányomék vettek, azt nagyon szeretem nézni. Én már régen mondtam, hogy ilyen lesz, de nem hitték. Tokióból olimpiát is adtak. Végignéztem. Most üresebb lesz az István-napi búcsú. Hiába keresem hangját, a kocsmában hörpintett sörhabot a bajusza A munkások és a várospolitika szélén. Egyedül nem érzem a kocsmaudvaron leütött kuglibábuk zaját kedvesnek. BARTHA LÁSZLÓ A Népszabadság augusztus 5-i számában tanulságos cikk jelent meg Horváth József tollából. A párt a városokban címmel. A szerző a tapasztalatokból — többek között — azt az egyébként ismert megállapítást erősíti, hogy a városok lakosságának zömét a munkásság alkotja, s ez a létszám hirtelen duzzadt fel, a legtöbbjük korábban -paraszti sorban élt. ^Nagyon alapos, körültekintő és áldozatkész munkára van szükség ahhoz, hogy a munkásság valameny- nyi rétege felnőjön a munkásosztály színvonalára, öntudatban, magatartásban, közéleti és erkölcsi szemlélet dolgában, életformájában egyaránt” — hangsúlyozza a szerző a törvény- szerű társadalmi igényt. Miskolc is az úgynevezett „felduzzadt” lélekszámú városok közé tartozik. Tradicionálisan munkás- város. Az a körülmény, hogy e város munkássága mindig erős részét képezte a munkásosztálynak — fegyelmét, szervezettségét, öntudatát illetően, no meg számarányát tekintve is —, talán tünetmentesebben viselte és viseli a duzzadást, mint a kisebb és csak az utóbbi években létrejött, illetve gyorsabb fejlődésnek indult városok munkáslakossága. Az is kétségtelen, hogy a nagy tapasztalatokat birtokló pártpolitikai munka is mindmáig céltudatosan segíti elő a közelítést. A város szellemi és politikai életében az egységes osztály- tudat és osztályszellem az uralkodó, ez a fejlődés meghatározója s egyben lendítője. Egyben húzóereje is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az, aki ideköltözött valamelyik faluból, tüstént és feltételek nélkül asszimilálódik. A dolog nem ilyen egyszerű. Az egyén nevelése, formálása mindig is a pártpolitikai munka szerves részét képezte valamennyi üzemünkben. Ám mind a megítélésben, mind pedig a még időben észrevett általánosítható — bár sohasem súlyos — tünetekben voltak olyan konzekvenciák, amelyek a gyorsabb és határozottabb pártpolitikai munkát sürgették. Emlékszünk rá, jó néhány évvel ezelőtt telente gyakori látvány volt a bérházak előtti disznóvágás. S íme az ítélet: persze, a volt falusiak, akik nem tudnak szabadulni a disznótor falusi nosztalgiájától. (A példa ragadós lett — a régi városlakók körében is.) Pedig ebben csak féligazság volt. A városi munkásság jobb ellátását sürgető párthatározat után teljesen eltűnt Miskolcról ez a „falusi szokás”. Nem a legjobb példa ez — de jellemző. Mármint annak jellemzője, hogy az átváltásnak, a közelítésnek, az egységes tu- datiságnak még groteszk feltételei is vannak. És még lesznek is. S a természetes feltételek: könyv, tágabb ismeretterjesztés, szolgáltatások, szociális és kulturális beruházások, lakás és még sok minden. A legfőbb azonban — s ebben is teljes egyetértésben a központi pártlap cikkírójával —: az áldozatkész, türelmes pártpolitikai munka. Mi gyakran beszélünk arról — és hajlamosak vagyunk el is hinni —, hogy a várospolitika, a városfejlesztés egyenlő a lakóházak építésével, a parkosítással, a korszerűbb közúti közlekedéssel, a kulturális élet feltűnőbb kisugárzásával és így tovább. Szó sincs róla! A városiasodásnak — a divatos urbanizációnak — mindez ugyan tartozéka, de nem kizárólagos meghatározója. Szerintem — talán nem tévedek — a szellemiség, az egységes szellemi arculat a döntő. Magától értetődik, hogy szocialista szemléletről van szó, arról az erkölcsi és szellemi, politikai arculatról, amit a város munkásságának alapvető, régi és nagy többségét képviselő tagjai parancsolnak a városnak és a városra. Ez így volt, így van és így lesz. Ezt a szellemiséget istápolja a pártpolitikai munka, ehhez a törvényszerű igényhez igazít — a maga lehetőségeihez mérten — mindent: közízlést, szakmunkásképzést, oktatást, kultúrát és ismeretterjesztést, propagandát és agi- tációt — az egész várospolitikát. A város dinamikusan fejlődik, nyilvánvaló, hogy az emberre ható igyekezetnek is hozzá kell igazodnia. Munkásosztályunk Miskolcon élő legöntudatosabbjai, legkiválóbb dolgozói ott találhatók a pártszervezetekben, a tanácsban, a Hazafias Népfrontban, a társadalmi és tömegszervezetekben. Ilyen minőségben is a városfejlesztésért fáradoznak. Nagy létszámú munkásságunk — a tősgyökeresekre gondolok — nem mindegyike serénykedik azonban az imént említett szervezetekben. A többiek sem maradhatnak — és nem is maradnak — ki a feladatvállalásból. Mit tehetnek? Sokat. Munkahelyükön — a nem régi, s a bejáró munkások között — osztálytudatos magatartásuk szó nélkül is lehet példamutató. A munkában, a fegyelemben — a munkásváros szeretetét prezentáló megmozdulásokban. Persze, a szónak is van ereje! Nyilatkozzanak mindig úgy, beszéljenek olyként, hogy az hasson, a szó segítse közelebb azt, akinek még csak a „teste van itt, de lelke a falujában”. Az egységes osztállyá szerveződés alapfeltételei ma már a falvakban is megteremtődtek: a kollektivizálás, a gépesítés, az azonosuló életforma ott is „verbuvál”. A munkásosztályba „felszívódó” esetében azonban gyorsabb — de nem „azonnali” — a változás folyamata. A város és a falu közötti különbség idővel elmosódik — ez kétségtelen. E folyamat a szellemiség és gondolkodás változását, is előidézi, és ebben feltétlenül gyakorlati szerepet játszhat az az ipari munkássá lett városlakó, aki néhány évvel ezelőtt még falun élt, más hatások, más szokások és más szervezeti körülmények között. E gondolatok azok, amiket a lehetőség szabta rövidséggel — belső inspirációra — hozzá kellett fűznöm a Horváth József tanulságos cikké- i bői vett néhány kiemelt sorhoz. S I még annyit: szabad legyen figyel- t mébe ajánlanom az említett írást I mindazoknak, akik a lokálpatrióta ( szívével érzik a felelősséget munkásvárosunk fejlődéséért. CSALA LÁSZLÓ I Magyar színházi rendezők Kubában A szocialista országok szakemberei egyre tevékenyebben segítik a kibontakozóban levő kubai színházművészetet. Mivel a szigetországban nincs főiskolai színészképzés, a hivatásos színészek és műkedvelő művészeti mozgalom képviselőinek kurzusokat tartanak. E patronáló munka keretében kapott újból kubai meghívást Babarczy László és Zsámbéki Gábor rendező, továbbá Litvai Nelli dramaturg, mindhárman a kaposvári Csíky Gergely Színház társulatának tagjai. A magyar szakértők Las Villas tartományban kezdték meg másfél hónapos munkájukat. Előadásokat tartanák a színészi és rendezői munkáról, a színháztörténetről. Gyakorlati oktatásban is részesítik a kubai partnereket, s közös munkával szinre visznek két darabot. \