Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1973-06-27 / 149. szám
Tisza Kupa Mind a négy fegyvernemben győzelem A versenynaptárban ugyan Tisza Kupa néven szerepelt a Szolnokon megrendezett vívótalálkozó, ám a viadal végül is egészen más jelleget és nevet kapott. Igaz, a pástra lépett vívókat egyénileg is értékelték, az összecsapások mégis válogatott csapatviadal szinten folytak. Ezúttal ugyanis két országrész — a Tiszántúl és a Dunántúl — négyes együttesei vívtak négy fegyvernemben egymással; az egyéni értékelésre pedig azért került sor, hogy a mérkőző gárdák legjobb vívóiból alakítsák ki azt a Vidék-válogatottat, amely majd külföldön képviseli a színeinket. A négy fegyvernemes ösz- szecsapás nagy „hazai” sikert hozott. Dunántúl egyetlen csapatgyőzelmet sem tudott szerezni, így a páros viadal végeredménye 4:0 lett a Tiszántúl válogatottja javára. A győztes csapat 16 vívója között 5 borsodi is volt. A párbajtőrözőknél Aráéi és Géra öregbítette a DVTK vívóinak eddig is jó hírnevét. Az együttes 9:7 arányban nyert, s a győzelmekből Ardei hármat, Géra egyet szerzett. A férfi tőrcsapat tagjai között is volt vasgyári vívó: Gellért Ákos. Az ugyancsak 9:7 arányban megnyert találkozón Gellért is hozzájárult győzelmével a sikerhez. A női tőrcsapat győzelmében az ózdi Csépá- nyiné Üjszászi Katalin' «utte a prímszerepet. Kitűnő vívásával az egyéni értékelésben is első helyen végzett. A kardozók sikeréhez szintén hozzájárult a kitűnően vívó ózdi Horváth András. A látottak alapján a két ózdi vívó és Ardei Vidék-válogatottsága biztosra vehető, s tartalékként valószínűleg Gellért Ákos és Géra is csapattag lesz. M. GY. Tájékszédési futás zuhogó esőben Otthagyta posztját keresgélni kellett A tájékozódási futók éves versenynaptárában rangos helyet foglal el az ózdi nemzetközi Mazura Károly emlékverseny, valamint a Kohász Kupa. Ennek megfelelően a rendkívül kedvezőtlen időjárás ellenére is — mindkét napon zuhogott az eső — éppen másfél százan (köztük Monspart Sarolta világbajnoknőnk, valamint NDK-beli és csehszlovák versenyzők) álltak rajthoz a kettős viadalon. Az egyébként is erősen szintes terep rendkívül csúszóssá vált, s így alaposan igénybe vette a versenyzőket. Az első nap zavartalanul, példás rendezésben folytak a küzdelmek, míg a második napi versenyt az ellenőrző helyét felelőtlenül ott hagyott egyik posztőr majdnem teljesen tönkretette. A felnőtt kategóriák versenyzői a hiányzó ellenőrzési hely keresgélésével rengeteg időt vesztve bo- lyongtag a terepen. A váltófutásban nem is hirdettek eredményt! A rangos felnőtt mezőnyben a fővárosi, az ifjúságiaknál viszont a borsodi és a Heves megyei futók szerepeltek nagyszerűen. Az ifjúsági fiúk egyéni versenyében 25 induló között Bokros (DVTK) ezüstérmes lett, s ugyancsak második helyen végzett a DVTK Bokros I., Juhász, Bokros II. összeállítású csapat is. A férfi D 15 típusú versenyben kilenc induló között Stramszky (DVTK) nyert aranyérmet. Ugyancsak aranyérmes lett az ifjúsági leányok versenyében (13 induló) Káló Annamária. a DVTK női versenyzője is. A H 15 típusú versenyben Hajdufi (DVTK) szerzett ezüstérmet. A brazil labdarúgó szakkörökben szinte mindennapos beszédtéma, hogy Zagallo, a válogatott szakvezetője a 4—3—3-as hadrendet gyakoroltatja együttesével. Zagallo azzal indokolja a felállás változását, hogy az ellenfelek már túlságosan kiismerték a régebbi szisztémát, és valami újjal kell jelentkeznie a világbajnok csapatnak. Tiltakozik egyben az ellen, hogy ez a számrendszer védekezést jelentene. Indoka:. már a középpályáról gólveszélyes támadások indulhatnak és a három csatáron kívül a többieknek is idejük van odaérkezni a befejezéshez. ík A góllövő, a legifjabb, s a veterán munkában... István, mint a kép is bizonyítja, hátvéd volta ellenére gyakran tört előre; ő volt a legveszélyesebb „csatár”! Mészáros korának megfelelően még láthatólag „tiszteli" az ellenfeleket. Marosi, 37 évesen is a csapat motorjának bizonyult, s jól időzített átadásai aranyat értek. Nem rajta múlott, hogy a búcsú nem úgy sikerült, mint ahogyan a zöld-fehér színek kedvelői szerették volna! (Szabó István felvétele) Az úttörő-olimpián, távolugrásban Bajnok lett9 új csúc — Nem esett messze az alma a fájától — célozgattak már a területi úttörőolimpia versenyein — a miskolci Kis- pál Mariann győzelme után — a kislány nemrégen még aktív sportoló szüleinek élénken emlékezetben élő eredményeire. S a tokiói olimpikon Kispálné, Skultéty Eta, valóban kitűnő eredményei mellett nagyszerű edzőnek is bizonyult. Kislányából „olimpiai” távolugió bajnokot nevelt! A Dunaújvárosban jelenleg zajló IX. nyári úttörőolimpia beharangozójában már utaltunk arra, hogy atlétáinktól, modellezőinKtöl, s a kosárlabdázó fiúktól jó eredményeket, sőt aranyérmeket várunk. Nos. jóslatunk valószínűleg beigazolódik, hiszen az első arany- és ezüstérem már miskolci pi- rosnyakikendősök nyakába került! Kispál Mariann, a 37. sz. Szilágyi Dezső téri Általános Iskola hetedik osztályt végzett tanulója a leány távolugrásban a dobogó legfelső fokára állhatott, a fiú távolugróknál pedig is- kolatársa, Veszprémi Ervin szerzett ezüstérmet. Kispál Mariann tehetségét és nagyszerűen időzített formáját Avery Brundage-t alig néhány hónapja váltották le a NOB elnöki posztjáról, s most a 85 éves amerikai milliomos újabb „szerepre” vállalkozott. Garmisch- Partenkirchen ben oltárhoz veCarioca, az egyik leghíresebb brazil sportújságíró hosszú cikkben elemezte az új taktikai formulát és megállapítja: elméletben minden rendben van, a gyakorlatban azonban a brazil válogatott még nem bizonyított jó erejű ellenféllel szemben ... Zagallónak erre az volt a válasza: az együttes európai kőrútján nagyszerű alkalom kínálkozik majd megbizonyosodni az új stratégia hasznosságáról, eredményességéről. Nos, az eddigiek inkább Carioca véleményét igazolták! mi sem bizonyítja jobban, mint hogy új olimpiai csúcscsal, 549 centiméteres teljesítménnyel (a régi csúcsot 1972-ben a Vas megyei Szabó Zsuzsa érte el 543 centiméterrel) nyert aranyérmet, az esőtől áztatott, igen laza talajú pályán! Veszprémi Ervin mindössze öt centiméterrel ugrott kevesebbet a győztes Szálainál, s 602 centiméteres eredménye az ezüstérem megszerzéséhez volt elegendő. A labdajátékokat tekintve a kosárlabda küzdelmeit kísérjük fokozott figyelemmel, hiszen mindkét nem mezőnyében miskolci csapatok képviselik Borsodot. A fiúk eddigi teljesítményével elégedettek lehetünk, Hiszen mindkét mérkőzésüket megnyerték. Baja ellen 38:27, Székesfehérvárral szemben pedig 51:14-es „kiütéses” győzelmet arattak, s a dobogós helyezés már oiztosra vehető. A leányok a területi döntőn mutatott nagyszerű formájukat eddig nem tudták hozni. Mindkét mérkőzésüket elvesztették. Székes- fehérvártól 28:24-re, Kiskunfélegyházától pedig 49:19-re kaptak ki. Persze, javítani még lehet! (monostori) zette a müncheni olimpiai játékokon megismert, s a szervező bizottság egyik személyi kísérő- jeként szerepelt Mariann de Keuss hercegnőt. Az ifjú ara — aki egyéként 37 éves — a Reuss királyi család egyenes leszármazottja, s állítólag valamennyi európai királyi famíliával rokoni kapcsolatban áll. Erényei közé tartó - ciául, angolul, németül, görögül, olaszul és spanyolul — beszél s a sportolás sem ismeretlen előtte. A hírek szerint kitűnően zik, hogy hat nyelven — fran- síel. Rossz nyelvek viszont máris úgy vélik, hogy ez némi „családi” konfliktus-lehetőséget rejt magában, hiszen az is ismeretes, hogy Brundage hosszú éveken keresztül ádáz harcot vívott az amatőrizmus kérdésében a nemzetközi sísport vezetőivel. Az új feleség viszont „nem veti meg” a a reklámot. Jól értesült körök azt is tudni vélik, hogy a NOB volt elnöke hamarosan eladja valamennyi amerikai ingatlanját, s az NSZK- ba költözik. Brundage — akinek előző felesége két éve halt meg — protestáns, új felesége viszont a taoista szekta tagja. Ennek ellenére bizonyára jól meglesznek majd egymással. Az esküvőt szűk családi körben tartották, s utána világkörüli nászúira indultak. mindenféle Mert ötvenöt éves, nőkkel versenyez „A férfiak, legnagyobb része 55 éves korban felhagy a szexuális élettel. Ettől kezdve pontosan úgy viselkedik, mint egy nő. Nem látom be, miért ne lehetne egy 55 éves férfinak részt vennie női teniszmérkőzéseken !” Ettől a meggyőződéstől hajtva Bobby Riggs, Amerika hajdani teniszbajnoka, alig hogy betöltötte 55. életévét, szabályosan kihívta a 30 éves ausztráliai Margeret Courtot, akit a világ legjobb teniszezőjének tartanak. Két szetben sikerült megvernie. „Nem is olyan rossz eredmény egy ilyen öreg embertől, akinek fél lába már a sírban van” — jegyezte meg Riggs. Ä női teniszezők most a wimbledoni győztest, a 29 éves Billie Jean Kinget beszélték rá: hívja ki Riggset. Riggset azonban nem lehet egykönnyen visszarettenteni. Minden nap elfogyasztja a maga vitaminadagját, hogy formában maradjon és igyekszik rábeszélni a sporszer- vezeteket. hogy hivatalosan is engedélyezzék részvételét a női versenyeken. „Ha nem engedélyezik — jelentette ki fenyegetően — diszkriminációval vádolom meg őket!” Skorpió, csimpánz, elefánt a szalonban Köztudott, hogy számos amerikai városnak, elsősorban New Yorknak nem a közbiztonság az erős oldala. A veszély azonban nemcsak az emberek részéről fenyeget, hanem számolnunk kell a dzsungel támadásával is. Félő, hogy az embert megtámadja egv skorpió, megharapja egy nagy ragadozó, esetleg egy mérgeskígyó marja halálra. Amerikában ugyanis tombol a vadállatok divatja. Nemrégiben egy chicagói gépkocsi alól 3 méter hosszú óriáskígyó mászott elő. Tavaly New Yorkban — a hivatalos statisztika szerint — 162 embert mart meg kedvenc állalta. amelyek között volt ocelot, majom, oroszlán, de még farkas is. Annak a szervnek, amelynek az a feladata, hogy az embereket megvédje az állatok „támadásától”, az elmúlt év folyamán 30 nagyvadat kellett befognia, az elhagyott lakásokban számos skorpiót kellett összefogdosnia, le kellett szerelnie egy 20 kilós csimpánzt, amely rátámadt gazdájára és egy parkoló gépkocsiból 8 mérgeskígyót kellett eltávo- lítania. „Ebben a városban — mondja egy állatkereskedő, aki egzotikus állatok eladásával foglalkozik — valóságos állat-őrül- let alakult ki. Leg- megrendelést. De utóbb tevére kaptam rendeltek már nálam zebrát, zsiráfot és adtam már el két bölényt is.” Egy New Jerseyben asszonyság kedvenc állata az elefánt. Kilenc hónappal ezelőtt vásárolt egy elefántbébit. A kedves szalon-állatka, amely Mignon névre hallgat, most 11 hónapos, súlya 400 kiló és úrnőjével együtt alszik a nappaliban. Kitűnően ért hozzá, hogy felgyújtsa és eloltsa a lámpát, bekapcsolja a televíziót. „Olyan régóta vágytam elefántra — mondta a furcsa ízlésű asszony —, és mióta megvásároltam, heteken át alig szólok a férjemhez és a gyermekeimhez”. Az eltelt idő alatt elefánt-imádata semmit sem csökkent. Csodálkozva jegyzi meg: „Azt hiszem „az emberek egy kicsit bolondnak tartanak!” Ugyan. asszonyom! Micsoda feltételezés! Svéd lagzi Kalocsán Ilyen volt a kalocsai svéd esküvő... Éva Sivedenmark újságírónő és Kent Ekberg színész, stockholmi jegyespár egy alkalommal látta a kalocsai lakodalmasról készült filmet. Elhatározták: ők is így és itt kívánnak házasságot kötni. Mint a lapok már hírül adták, az esküvőt június 16- án tartották Kalocsán. A népviseletbe öltözött ifjú vőlegény hagyományos kalocsai módon „kérte ki” a menyasszonyt, majd fogatokon hajtottak a tanácsházára, ahol megkötötték a házasságot. (Képünkön: a vőlegény és a menyasszony a fogaton.) (Fényes Tamás felvétele) Nyersolaj a csemegéjük Az olaj fontos és értékes nyersanyag, de minden élőlény ostorává válik, ha a tengerbe ömlik, s finom, léghatlan hártyaként terjed szét a felszínen. Különösen nagy baj, hogy a kiömlött olaj ellen igen nehéz harcolni, mert semmivel sem lehet eltakarítani. Legutóbb ezen a téren jöttek az ember segítségére a baktériumok. O’Neill amerikai mikrobiológus-professzor olyan baktériumok tenyésztésével foglalkozik, amelyek „felfalják” a kőolajat. O’Neill már 62 baktériumfajtát talált, amelyek mindegyikének meg vannak a maga kedvenc olajtermékei és benzinfajtái. Ezek a baktériumok gyorsan szaporodnak az „olajdiétán”, majd maguk is bekerülnek a nagyobb tengeri állatok szervezetébe. Brundage nászúton A brazilok „új” játékrendszere