Déli Hírlap, 1973. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1973-06-19 / 142. szám
* A jubileumi album egyik oldalpárjának vázlata Készül az emlékkönyv Még csak újságpapírra nyomva vehető kézbe a Miskolci Nemzeti Színház 150 éves jubileumára készülő album (ez a korrektúrapéldány), de így is nyilvánvaló, hogy a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat a szokásosnál sokkal nagyobb, nehezebb feladatra vállalkozott. Mielőtt az album tartalmi vonatkozásairól beszélnénk. Mold László üzemvezető a technikai előkészületekkel ismertet meg bennünket. — Először talán azt áruljuk el, hogy formájában, terjedelmében milyen lesz ez a könyv. — Az album (quart forma) 24x22-es méretben vörösbarna műbőr kötésben lát napvilágot. A címlap tervét Szakáll Edit grafikus készítette: aranynyomású klasszi-' cizáló betűk jelzik, hogy „emlékkönyv” ez a kiadvány. — A kötésre persze még soká kerülhet sor • • • — Összesen öt hónapot szántunk erre a 14 íves — mint látni fogják —, rendkívül igényes munkát követelő könyvre, melyet 2000 példányban készítünk el. A vállalás pénzben is jelentős summa: kétszázezer forint. Számunkra azonban most nem ez az elsődleges. Szeretnénk végre bebizonyítani, hogy a mi — ideálisnak korántsem mondható — feltételeink között is lehet versenyképes produktumokat létrehozni. — Mit" jelent itt a versenyképesség? — A Kiadói Főigazgatóság minden esztendőben megrendezi a „Szép könyv” versenyét. Ezzel a kiadvánnyal mi is benevezünk. A tét tehát kettős. Részint a megrendelőnek, s természetesen az olvasónak, másrészt pépig a szakmának is szeretnénk megnyerni a tetszését. elismerését. Lokálpatriotizmus és szakmai önbecsülés ösztönzi a stábot munka közben. _ ? ? ? — Arról van szó, hogy válogatott erőkből egy huszonegy fős csoportot hoztunk létre; ez az együttes pontos forgatókönyv alapján dolgozik. Mindannyian egyaránt felelünk a kiadványért. A különböző gyártási folyamatok jó • összehangolásával igyekszünk szép és főleg hibamentes könyvet készíteni. Az album szerkezete különböző minőségű és színű papírokat követel. Használunk famentes könyvnyomó papírt, diósgyőri (krémszínű) mentettet, a képek pedig műnyomó papírra kerülnek. Egyébként a gazdag képanyag okozza a legtöbb gondot; 355 kép lesz az albumban, a régi-régi kőnyomatos portréktól, elsárgult plakátmásolatoktól egészen a mostani fotókig. Keleti Éva személyében kitűnő képszerkesztőt kaptunk de a nyomatok minőségéért nagyon aggódunk. A képek egy részét bizony retusálni kellett volna... (E tekintetben bizony aligha vehetjük fel a versenyt a Kossuth Nyomda kiadványaival.) — Mikor lesz kész a könyv? — Augusztus első napjaiban szállítjuk. Ezúttal szó sem lehet elúszásról. A reprezentatív album — nagyon korlátozott számban ugyan — könyvesboltokban is beszerezhető lesz; igen nagy dotációval készül, így csak 65 forint az ára. A jubileumi kiadvány tartalmáról ezúttal csak annyit, hJgy a Magyar Színházi Intézet tudományos kutatói állították össze. Miskolc megyei város tanácselnökének ajánlása után „Fejezetek a miskolci színészet történetéből” cím alatt három tanulmány (Belitska Scholtz Hedvig, György Eszter, Berkes Erzsébet) foglalkozik „térés hazánk" első színházával; az építkezésekkel, a színielőadásokkal a 18. századból az államosításig, s 1949-től napjainkig. Ezután következnek az illusztrációk, majd a terjedelmes adattár, mely magába foglalja a műsoradatok név- és címbemutatóját, az igazgatók névsorát, a színészek szerepkatalógusát. (Ez utóbbi az 1949-től 1972-ig terjedő időszakot öleli fel.) A kötet német francia és orosz nyelvű összefoglalóval, s a miskolci színészet válogatott bibliográfiájával egészül ki. (gyarmati) íj magyar rövidtilmek A rajz- és animációs filmek kedvelői talán még emlékeznek A Nap és a Hold elrablása című színes magyar rajz-mesefilmre, Rei- senbüchler Sándor alkotására. _ Juhász Ferenc azonos című verse alapján készítette szervesen beéoítve a filmbe Prokofiev, Vivaldi és Orff muzsikáját. Űi művében, AZ 1812-ES ÉV című érdekes, új stílust kereső színes, animációs fiCmiétrm a zene nemcsak szerves alkotórész. hanem egyenesen a film alapját kénezi. Csajkovszkij szimfonikus költeménye a programzene sajátos eszközeivel segíti a filmrendező benyomásait képekké varázsolni. A film az 1973. évi cannes-i filmfesztiválon a rövidfilmek kategóriájában a zsűri különdíját nyerte el. György István folytatja művészettörténeti sorozatát, ezúttal a SZKÍTA MŰVÉ- SZET-tel foglalkozva. Csőke József a közelmúltban nagy világpolitikai eseményedre pillant vissza filmjével, amelynek A REMÉNYSÉG ÉVE címet adta. 6x6-os dia-turmix Legjobban sikerült színes délután öt órakor a Művész- diafelvételeit mutatja be két klubban, 6x6-os dia-turmix . , , . . , , — ,, . címmel. A rendező: a Mumiskolci fotóművész, Lollok vészklub fotó- és filmművéLászló és Farkas Gyula ma szeti tagozata. jQUUSt,AUGUSZTUSI ES SZEPTEMBERI ELŐFIZETESES LOTTÖSZELVENYEIVEL ZSIGULIT CENTRUM VÁSÁRLÁSI UTALVÁNYOKAT NYERHET A SPORTFOGADÁSI ES LOTTO IGAZGATÓSÁG ES A CENTRUM ÁRUHÁZAK KÖZÖS PÁLYÁZATÁN. APAUrAz*, i rtUfTELEK AZ ElOfIZEItSES LQTTOSZEIVENYEK HÁTOLDALAM. Évzáró a zeneművészeti főiskolán Befejeződött a tanév a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán is. Az évzáró ünnepséget június 20-án, szerdán délelőtt fél tizenkettőkor tartják a Bartók-teremben. Az idén a tagozat hallgatói közül tizennyolcán szereztek tanári diplomát. Népművészeti pályázat Sikerrel zárult a Nyíregyházi városi Tanács és a Népművelési Intézet által meghirdetett országos népművészeti pályázat. A pályázók mintegy háromezer népműKEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Melódiakoktél. — 13.50: Törvénykönyv. — 14.05: Kóruspódium. — 14.19: Kempingezők. Rádiójáték gyermekeknek. — 15.00: Hírek. — 15.10: A szókimondó asszonyság. Részletek Polgár Tibor—Darvas Szilárd operettjéből. — 15.31: Zongoraművek. — 15.54: Petőfi-kalendárium. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.04: Temesvár felé. — 16.35: Népdalgyűjtő úton Bartók Béla nyomában. — 17.00: Hírek. — 17.05: Szokolay Sándor: Hegedű- verseny. — 17.31: Tizenkét város. V. rész. Bája. — 19.00: Könnyűzenei híradó. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Esti krónika. — 19.25: Szentendrei Klára és Solti Károly nótákat énekel. — 19.55: A szenvedélyek etikája. — 20 16: Tánczenei hangverseny. — 21.18: Hírek. — 21.21: Mirella Freni és Peter Sohreier énekel. — 20.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 23.30: Isabelle Aubret énekel. — 22.40: A Dunánál. — 23.00: Vivaldi és Händel műveiből, — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: A Fekete-erdő lánya. Részletek Jessel operettjéből. Petőfi rádió: 12.03: Zenekari muzsika. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Randevú — kettőtől hatig ... A Petőfi rádió zenés délutánja. — 18.00: Hírek. — 18.10: Nem megszerezni megtartani kell! — 38.25: Üi könyvek. — 18.28: Prokofjev: Péter és a farkas. — 18*55: Az arckép változik. — 19.10; Kapcsoljuk a Keszthelyi Színházat. Az Éneklő Ifiúság díszhangversenye. — Kb. 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00—20.25: Esti krónika H. — 21.15: Rádiószínház. Ügy nevezték, hogy szoba, meg konyha. — 22.08: Portrék az operaszínpadon. Borisz Godunov. — 23.00: Hírek. — 23.15: Verbunkosok nóták. — 24.00— 0.10: Hírek. Miskolci rádió: A riportereké a szó... — Üiabb ásványi kincsek után kutatnak Észak-Ma- gyarországom. — Bemutatjuk új lemezeinket. — Tudósítóink jelentik. — Az igazságügy fóruma. — Hogyan keresik az úi utakat — az egyetemen a nyelv- oktatásban? — Operettmelódi- ak. Televízió: 17.18: Műsorismertetés. — 17.20; Hírek. — 17.25: vészeti, néprajzi munkát küldtek be, ezekből háromszáz darabot mutatnak be az augusztus elején megnyíló kiállításon. Papírsárkány. — 18.10: Játék a betűkkel. — 18.30: Két szomszédgyár. — 19.10: Reklám műsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Lehetőség. Csehszlovák film. — 21.25: Tótágas. — 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Bratislavai televízió: 15.40: Hírek. — 15.45: Az emberség jövője. — 16.15: Atlétikai verseny közv. — 19.00: Híradó. — 19.30: A szent malmok. Dok.-íilm. — 20.50: Híradó. — 21.10: Napjaink szemével. — 21.35: Sparta Praha—Slovan Bratislava labdarű- gó-mérk. közv. Filmsznházak: Béke (f4, hn6, 8): Az utolsó völgy íszínes angol, 16 éven felülieknek!) — Kossuth (3): Goya. I—H. Más- félszeres hely árral! (mb. színes NDK—szovjet). — (f7) : A leszámolás napja (mb. színes szovjet) : — Hevesy Iván Filmklub (f5. f7): Az utolsó mozielőadás (amerikai. 16 éven felülieknek!) — Fáklya (fő. f7): Eltűnt nyolc űrhajó (színes NDK—szovjet). — Petőfi (f7): Farkiasvér (szovjet). — Szikra (5, 7): Tecumsech (mb. szines NDK). — Táncsics (5. 7): Bru- tus-akoió (mb. színes lengyel). — Ságvári (Ady Műv. Házban), 4. 6, 8) : Búcsúzz a tegnaptól! (színes angol). — Tapolca-kert (8): A fekete város. I—n. Dupla helyár!’ (színes magyar). Kiállítások: Miskolci Galéria Gadányi Jenő-emlékkiállltás. (ll-től 19 óráig). — Libresszo: Rákóczy Gizella festőművész kiállítása. (13-tól 2o óráig). — Kossuth Művelődési Ház: Kalendárium. Tárcái Béla fotókiállítása. (10—18 óra között). SZERDA Kossuth rádió: 8.00:* Hírek. — 8.05: Budapest és a vidék kulturális programjából, — 8.20: Világhírű előadóművészek Bee- thoven-íelvételeiből. — 9.00: Kik laknak a nagybőgőben? A Gyermekrádió műsora — 9.24: Az elvált asszony. Részletek Fali operettjéből. — 10.00: Hírek, — 10.05: Hangképek az Olvasó népért mozgalom nyíregyházi országos tanácskozásáról. — 10.45: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —' 8.05: Táncdalainkból. — 8.55: Néhány perc tudomány. — 9.00: Hírek. — 9.03: Szimfonikus zene. — 9.49: A szakszervezet tárgyalta. — íO.Ofl: Zenés műsor üdülőknek.