Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-21 / 68. szám

Követni a világ dolgait lendégséoben j i Kalász Lászlóéknál Esküdni mertem volna rá, hogy Szalmáiban van a leg­több gólya; Csekén. Magosligeten. S most, hogy behajtunk Szalonnára, mindenütt keréknagyságú fészkeket látok a ke­ményeken. Lehet, hogy van ezeknek a fészkeknek valami­féle megtartó erejük? . . . Csak semmi szentimentalizmus.' Azért, hogy költőhöz készülök, még nem kell „szépeket gondolni. S a költőt különben is bízzuk az ítészekre (akik viszont mindig okosat akarnak gondolni s mondani), én megelégszem Kalász Lászlóval, akinek az ajtaján nagy zo­máncozott táblán ez olvasható: nevelői lakás. Az ajtó sokkal régebbi, mint a tábla; egy kastély aj­taja. Ha kinyitjuk, hatalmas boltívek tárulnak tel — most látni, hogy kétméteresek a falak —, s a régies környe­zetben egy modern, ízléses otthon. A konyhában a há­rom gyerek (vasgyúró nagy­fiú. nagyon szép kislány, s a legkisebb, az ötéves legény­ke — nem hiába rakott itt fészket a gólya ...) éppen most fejezte be az ebédet. Szaladnak az apjukért. Még törlőm a küszöbön a tavaszi sarat, mikor a házi­gazda már azon bosszanko­dik. hogy éppen most fo­gyott ki az a jó perkupái pálinka. ..— Nem hitt az semmiben, csak bennünk" — emlékezik rá Kalász László. Mentünk Miskolcra vizsgázni — sze­kérrel persze — a Fráter Ovörgy Gimnáziumba. — Én akkor més mindent tudtam S volt má1' versem is. Ki­lencéves lehettem. mikor megjelent az egyik kassai lapban. * — Hány órában tanitsz? — Kétszer négy. meg há­romszor öt. A történelmet minden osztálvban, a nVol- cadikban magyart, az ötö­dikben rajzot, éneket, test­nevelést. — A harmadik kötet? — Örülök neki, mégis nvuetalan leszek, ha valaki említi, mert arra a negyven versre gondolok, ami már nem kerülhetett a könvvhe. Afire nálunk valami megle­lem'- gyakran elveszt vonz- <=»rprpt — p <3>7<vr-7n+-ől min- denesetre távol kerül. * — Mégis menjünk át Per- in mór;, — javasolja útból és inból Kmlpo'et.i a szülői ház somná'ínháiát. Tudom, hogv nem erro' van szó: értem..is­merem ez*- a szemérme*. Npm monrihatia: én vagyok egvike azoknak a magvar költőknek. akik úi stílusú kéneket alkotnak. Nem be­szélhet, ..megfagyott népda­lokról”. virágmintákról, kacs- karinoós hímzett madarak­ról. Nekem kellene mindezt észre ven nem ... De észre- venném-e? Mai lányok portréját rajzolta meg Bán Róbert új színes magyar filmje, a Lányarcok tükörben. Vera féltő aggódással, szeretettel nevelt egyetlen gyerek: minden úgy történik a családban, ahogy ö akarja. Verdék albérlője. Borika a Bar­bara presszóban felszolgálónő. Ő az aki (mir'ká iával jár) mindent és mindenkit elvisel. Életük nyugo7 öznap­jaiban hirtelen következik sorsdöntő fordulat. Vera szerel­mi ügyei bonyolulttá válnak. Borikának távoznia kell mun­kahelyéről. A két lányportré segítségével életük, sorsuk ala­kulásával napjaink kérdéseire kapunk választ. A főszerepe­ket Bodnár Erika. Egri Márta, Márkus László, Kallai Ilona, Ronyecz Mária. Maros Gábor és Sinkovits Imre játsszák. A filmet Miskolcon holnaptól a Kossuth moziban láthatjuk. Koncert a Bartók-teremben Az Országos Filmharmónia tavaszi orgona- és zongora- bérletének első koncertjére ma este fél 8-kor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskola Bartók-termébe várják a közönséget. Almásy László zongoraművész Bee­thoven, Debussy és Liszt zon­goraműveit szólaltatja meg. A helység kalapácsa A Budapesti Ifjúsági Szín­pad Pinceszínházának társu­lata március 24-én. szomba­ton Miskolcon, az Egyetem­városban szerepel. Az les előadóban este 7 orakor kez­dődő előadáson Petőfi Sán­dor egyik legismertebb mű­vét. A helység kalapácsát mutatják be. Eszperantisták országos e Nos. maris ot.t vagyunk Perkupán, persze csak gon­dolatban. Szalonnához csak par kilométerre van a falu, vendéglátóm mégis úgy be­szél róla, mint a ..távoli bol­dog sziget’ -ről. Időben tény­leg egvre messzebb lesz a gyermekkor, a sulykoló asz- szonvok. a Kádas Miklós ta­nításai. Dr. Kádas Miklós pap volt a faluban, de nem így em­lékeznek rá. hanem úgy, mint tehetségmentőre. — A tanítványok írnak verset? — Már a negyedikesek is. nem győzöm olvasni. A nyol­cadikosaim meg éppen mosi kezdtek egy regényt. — Termékenyebbek ná­lad . .. — így van. én hónapokat is kihagyok. Pedig most már egyre több helyről kérik a verset. Valamikor kérés nél­kül küldtem, és sokszor hiá­ba. .. Tolszloj­filimloku ment uniókat találtak A Goszfilmofon szovjet filmarchívum munkatársai különböző archívumokban és múzeumokban nemrégiben filmdokumentumokat fedez­tek fel Lev Tolsztojról. A felvételek Tolsztojt 1909-ben •lasznaja Poljanában család­ja körében és séta közben, valamint a kurszki pálya­udvarról elutazásakor ábrá­zolják. amikor sok ezer moszkvai gyűlt össze a hí­res író búcsúztatására. Az új filmtöredékeket 1910-ből számazó, már ismert felvé­telekkel félórás dokumen­tumfilmmé állították össze és egy moszkvai filmszínház­ban bemutatják. A szovjet fflmarchívum külföldi archívumokban is dött a fiatal filmművészei fejlődése iránt. 1909—1910- ben többször kifejezésre jut­tatta azt a kívánságát, hogy filmforgatókönyvet írjon, terveit azonban már nem valósíthatta meg. írói élet­művét azonban sokszor meg­filmesítették. így keletkezett a Feltámadás, a Karenina Anna és legutóbb Szergej Bondarcsuk világszerte is­mert filmje, a Háború és béke. * — Tizenhat éve tanitsz Szalonnán, meddig akarsz itt maradni? — Ameddig követni tu­dom innen a világ dolgait. * Ingujjban kísér ki, már langyos szelek fújnak. Érez­zük. hogy lélegzik a föld. Nemsokára itt lesznek a gó­lyák. (gyarmati) Beszélgetések a bibliáról A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat Miskolc vá­rosi Szervezetének egyik sza­badegyeteme a Beszélgetések a bibliáról sorozat: legköze­lebbi előadása március 26-án, hétfőn este 6 órakor lesz a Kazinczy Klubban. Ezúttal Komoróczy Géza egyetemi adjunktus beszél az ie. VI. század utáni történeti köny­vekről és a kor történelmé­ről. konferenciája Miskolcon A Magyar Eszperantó Szö­vetség országos küldöttköz­gyűlésén — amelyen váro­sunkból heten vettek részt — dr. Györy Nagy Lajost, a nyolc Borsod és Heves me­gyei eszperantó csoportot magában tömörítő 4. számú területi bizottság elnökét a művelődésügyi miniszter ál­tal adományozott ..Szocialis­ta Kultúráért” jelvénnyel tűntették ki. Ezzel a Miskolc és a megye eszperantó cso­portjainak klubjaiban, s ä bizottság szervezésében az iskolákban, művelődési intéz­ményekben a nemzetközi nyelv oktatásában elért ered­ményeket is elismerés érte. (Az említetteken kívül egyébként városunkban még a miskolci vasutasok három eszperantó csoportja is mű­ködik, amelyeknek igen jó a kapcsolata a területi bizott­sággal.) Eszperantistáink sikeres munkálkodásának az elisme­rése ^z is. hogy április 9- től 12-ig Miskolcon tartják az Országos Eszpérantó Pe­dagógus Konferenciát, ame­lyen az eszperantót is oktató mintegy félszáz pedagógus vesz részt. SZERDA Kossuth rádió: 12.á0: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Táncze­nei koktél. — 13.20: László An­nie és Reményi Sándor nótákat énekel. Jäger Balázs Janos gor- donkázik. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — i4.05: Sárai Ti­bor: Októberi magyar hangok 1917. — 14.15: A Rokokó-együttes játszik. — 14.30: Nőkről nőknek. — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó. — 15.45: Keringök. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 10.10: A világgazdaság hírei. — 10.05: Petőfi-kalendárium. — 16.10: Munkásstúdió. — 16.25: Kóruspódium. — 16.33: Ruggiero Ricci hegedül. — 16.49: Évfordu­lón. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Műsorismertetés. — 17.25: Közve­títés az Újpest Dózsa—Juventus nemzetközi BEK labdarúgó-mér­kőzésről. — 19.20: Esti Krónika. — 20.18: Arturo Toscanini le­mezeiből. — 21.28: A Magyar Rádió és Televízió népi zene­kara játszik. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Pierre Fournier (gordonka) és Jean Fonda (zongora) hangversenye. — 23.23: Tánczene éjfélig. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Ope- rettkettösök. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.03: Házunk tája. — 13.23: Régine Crespin énekel. — 13.40: Orvo­sok a mikrofon előtt. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Klubrádió. — 17.00: ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.05: Kül­politikai figyelő. (Ism.) — 18.20: Megjelenés előtt. — 19.05: George és ira. Epizódok Gershwin éle­téből. — 19.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hí­rek. — 20.10: A cigányprímás. Részletek Kálmán Imre operett­jéből. — 20.25: Kis magyar nép­rajz. — 20.30: Üj könyvek. — 20.33: Grófi földek urai és ván­dorai. Dokumentumjáték. I. rész. — 21.33: Zenekari muzsika. — 22.20: Nóták. — 23.00: Hírek. — 23.15: Az álruhás kertészlány. Részletek Mozart operájából. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Évforduló napján. — Az országgvülésről jelentkezik munkatársunk. — A magyar vegvioar a mezőgazda­ságért. — Az István-majorban. — Sanzonok. — Szórakozás — művelődés. '— Levelekre vála­szolunk. — A megye sportéleté­ből. — Előadó: a szerző. Bratislavai televízió: 15.40: Hí­rek. — 15.45: Középiskolások­nak. — 16.30: Kerületeink hang­ja. — 16.45: Jogi kapcsolatok az együttműködésben. — 17.25: Sparta Praha—Schalke 04 labda­rugó-mérkőzés.,. — 19.20: Hírek. — 19.25: Derby County—Spartak Trnava labdarúgó-mérkőzés. ' — 21.20: Híradó. — 21.30: Utifilm. — 22.15: A világ leghíresebb balett-táncosnői. Filmszínházak: Béke (l'4. 7): Csajkovszkij. I—II. (Színes szov­jet. másfélszeres helyárral!). — Kossuth (13, í'5, í7): A hölgy az autóban szemüveggel .és puská­val. (Színes francia—amerikai. 16 even felülieknek!). — Filmklub (f5. f7): Plusz, mínusz egy nap (színes magyar. 16 éven felüli­eknek!). — Ságvári (Ady Műv. Házban): 7 óra: Lépj olajra! (Színes francia—olasz). Miskolci .Nemzeti Színház, (f5): Cseresznyeskért (Radnótitr ifj. bérlet)-. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Ámos Imre emlékkiállítás és Anna Margit festményei. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) : Állandó ki­állítás. — Libresszó (13—20 óra között): Szabó Piroska grafikái. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Mezők, fal­vak éneke. — 8.41: Érvek és el­lenérvek a világ végéről. I. rész. — 9.06: Verdi: Az álarcosbál. Há- romíelvonásos /opera. Közben: 10.00: Hírek. — 10.05—10.20: Isko- larádió. — 11.44: Bolgár néptán­cok. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Beethoven-zongóraművek. — 9.00: Hírek. — 9.03: Balogh László cimbalmozik. — 9.15: Tör­ténelmi arcképcsarnok. Vitéz Janos. — 10.00: A zene hullám­hosszán. — 11.50: Add ki a jus­somat . .< Tóth Benedek írása. Televízió: 8.05—12.25: Iskola­tv. — 8.05—3.40: Történelem (ált. isk. 8. oszt.). — 11.05—11.35: Ké­mia (ált. isk. 8. oszt.) — 11.55— 12.25: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). céltudatosan folytatja a Tolsztojról készült filmfelvé­Budapest, 1919. március 27-én telek kutatását. Tolsztoj élénken érdeklő­Szabadság, szerelem Röczey Ferenc zongora­művész és Sellei Zoltán elő­adóművész Szabadság, szere­lem címmel előadói estet tart március 22-én este hét óra­kor a II. Rákóczi Ferenc megyei Könyvtárban. Műso­rukon Liszt Ferenc és Petőfi Sándor müvei szerepelnek. A programban , Pekker Zsuzsa és Tekeres Sándor énekesek !■ közreműködnek. A Nemzeti Színházban voltam ma este, s új közönség ült körülöttem. Meg voltam hatva és el voltam bűvölve, mikor gróf Széchenyi Béla páholyában há­rom dohánygyári kisasszonyt és egy öreg, fekete fejkendős nénit láttam. Az egész zsúfolt színházban proletár­érzék izzott. Mi az, ami a proletárságot any- nyira megismerhetővé teszi? A szemek fé­nye! Tiszta és nyílt tekintetek, ártatlan és őszinte nézés. Mintha leakasztják a függönyt az ablakról a nyári sötét szobán, s egyszer­re beomlik a gazdag napfény: a proletár szemekből úgy lobog ma a szív hősége, az értelem fénye Jó és szép világ. Legszebb minden világok között: emberi világ. Valahogy érzik az emberi lélek. Mindig izgató volt és csoda: ezer szempár, ahogy a színpadra figyel, ezer szív, ahogy a színpadi hangot felissza, de ma egészen új értéke van ennek a csodának. Ma vala­hogy életté lett a színjáték, együtt éltem át a publikummal a hajós asszonyok életét, akik a tengeri vihart lesik, mi lesz a hajó­val. a vizen szálló kedvesekkel. Soha ilyen közelről nem ütötte meg szivemet a Remeny sorsa. Valóban a remény dolga volt az ott ma: a jövő, az emberiség élete száll a fekete vizen... / Mikor a nyílt színen tapsolni kezdtek a szegény, szerencsétlenül itt maradt árva leánynak, aki gyermekével szíve alatt ma­radt el a társadalmi osztályuralom boldog­talan siralomvölgyében, a kapitalizmus el­esett áldozata — mikor mondom, a színész­nő kiment, a kedves kis nő, megmarkolászla az uzsorás hajósgazda torkát — tapsolni kezdtek itt-ott: felállt mögöttem valaki, le­pisszegte a tapsot s ezt dörmögte: — Mi­csoda marhák vannak a világon. Ez igen: közönség. Ennek nem játék a színpad, sem az élet. Ez szívébe veszi az igazságot s nem engedi kiütni onnan Ezt áhítattal lehet megközelíteni, ennek lehet értelmes szót mondani: ez menedéke a művészet igazságának. Ez nem a kultúrá­ba belecsömörlött habitüé, ennek nem kell rossz szagú iparművészet: ez ember, ez él, ez igazságitélő lélek. Egészen megújhodtam ezen az estén, s - valami magas és tiszta érzések keltek föl bennem a művészet feladatáról. Móricz Zsigmond Televízió: 14.30: Fehér sörény. Ftancia film. ÍIsm.) — 15. Irány az nevetem! — 16.13: Mű­sorismertetés. — 16.13: Hírek. — 16.20: Táncléoes a tavaszban, fkisfllm) — 16.38: ForracMni: if- iusásíi napok. — 17.20: Reklám- műsor. — 17.25: Telesport. Oi­nesti Dózsa—Juventus. — 10.20: EsO mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szülővárosunk. Budapest. II. rész. — 20.20: Olvasta-e. Mó­ricz Zs.: Szerelem. — 21.00: Az Országházból jelentjük .... — 22.00: Bartók: Hat tánc bolgár ritmusban. — 22.10: Tv-híradó — 2. — 22.20—23.50: Derby County- Spartak Trnavá. Bajnokcsapatok Európa Kupája labadrúgó-mér- kőzés közvetítése felvételről. (Amennyiben az Üjpesti Dó­zsa—Juventus mérkőzést meg­hosszabbítják, a televízió műso­ra az alábbiak szerint alakul: 17.25: Telesport. — 19.50: Esti mese. — 19.55: Tv-híradó. — 20.20: Olvasta-e? Móricz Zsig­mond: Szerelem. — 21.00: Az Országházból jelentjük ... — 22.00: Szülővárosunk. Budapest, II. rész. — 22.20: Tv-híradó — 2. kiadas. — 22.30: Derby County —Spartak Trnava.^ Bratislavai televízió: 9.00: Jogi kapcsolatok. (Ism.) — 9.30: Sher­lock Holmes kívánsága. (Ism.) — 11.10: A Kaspi-tengertöl a Seva- ni-tóig. — 11.30: Híradó. Állást kínál. Az Oxigén- és Dissousgázgyár V. Miskolc, József A lila u. 41., felvesz rakodót. 44 órás munka­hét, két műszakban. Felvesz to­vábbá lehetőleg közgazdasági végzettséggel kezdő admii*sztr®» tív dolgozót. Új közönség

Next

/
Oldalképek
Tartalom