Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-30 / 76. szám
/z államosítás juhimiman Borsod megye szakmunkásképző intézetei holnap délelőtt 10 órakor ünnepségen emlékeznek meg a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Hazban az iskolák és az ipari vállalatok államosításának 25. évfordulójáról. Az ünnepi megemlékezést dr. Énekes Sándor, a Lenin Kohászati Művek vezérigazgatója tartja. Anyanyelvi verseny Borsod középiskolás tanulóinak részvételével anyanyelvi versenyt rendeznek vasárnap délelőtt Szikszón, a Szepsi Csombór Márton Gimnáziumban. A harminchat pályázó közül húsz gimnazista jutott a verseny döntőjébe. Délelőtt a parkban (Ágotha Tibor felvétele) Sok az üres asztal Vendégmarasztaló vendéglátást! Panaszkodnak a presszók, éttermek felszolgálói, hogy kevés a vendég. Sok helyen, ahol korábban a zsúfoltságtól le sem lehetett ülni. gyakran üres asztalok, szabad szekek fogadják a belépőt. A vendégek jelentős része — különösen amióta a szeszes italok ára emelkedett — ..átpártolt" az élelmiszerük1 etekhez. s még többen its! znak a boltok bejáratai előtt. A vendéglátó berkekben egyre gyakrabban emlegetett ..pangásnak" azonban más oka is van: , Rend, tisztaság, ellenőrzés Eleinte ugyanis csak a vendégek panaszkodtak. Legtöbbször a másokat is molesztáló részegekre, az eszpresszók. éttermek jogosan kifogásolható tisztaságára és a kiszolgálás színvonalára. Egyszóval a kulturált szórakozás lehetőségeit hiányolták. De nem sok eredménynyel. A miskolci eszpresszók, éttermek többségében ugyanis éveken át mindent el lehetett adni. Különösen amióta a peremkerületi italboltok nagy része megszűnt, es a közvélemény nyomására egymás után alakították át a megmaradt kocsmákat is. A nemkívánatos vendégek valósággal elárasztották a belvárosi szórakozóhelyeket. A miskolci vendéglátóipar múlt heti tanácskozásán többen is szóvá tették: az üzletvezetők nagy része mindezt tétlenül nézte. Mindennel foglalkoztak. csak azzal nem. ami a legfontosabb kötelességük lett volna: a renddel, a tisztasággal és a fogyasztók érdekeinek védelmével, saját dolgozóik munkájának gyakoribb ellenőrzésével. A legtöbben ezzel magyarázzák. hogy a miskolci vendéglátóipar üzleteinek többsége elvesztette vonzerejét: hogy az igényesebb vendégek az utóbbi időben szívesebben szórakoznak otthon, baráti körben, mert a városban szinte alig lehet találni nyugodt. csendes. sajátos hangulatú intim szórakozóhelyet. Amiről k evés szó esett Most. amikor az árintézkedések hatására az élelmiszer-kiskereskedelem konkurenciája már a vendéglátóipar forgalmát is veszélyezteti, a szakma vezetői egyre élesebben fogalmaznak! ' Arról azonban á" műit heti tanácskozáson is igen kevés szó esett, hogy vajon mit is szeretnének azok a vendégek, akik pénzük egy részét szívesen költenék el az éttermekben és eszpresz- szókban. ha azt számukra a vendéglátóipar — némi igyekezet és leleményesség árán — lehetővé tenné. Az ilyen ötletek, kezdeményezések közül a vállalat múlt heti tanácskozásán az asszonyok, a dolgozó nők háztartási munkáját köny- nyítő, utcán át árusított melegételek forgalmának növelését emlegették a legtöbben. Arról azonban szinte senki sem beszélt, hogy a vendéglátás reklámtevékenysége még gyerekcipőben kullog, és a fogyasztók ..nevelésére ’, tájékoztatására, az ésszerű táplálkozás propagandájára egyelőre kevés figyelmet fordítanak. Szolgáltatások Kevés szó esett arról is. hogy milyen módszerekkel kellene bővíteni a vendéglátás kiegészítő szolgáltatásait. Pedig az utóbbi időben egyre gyérebben látogatott eszpresszókban bizonyára szívesebben leülne a vendég, ha tömény italok, drága borok és sör helyett a cukrász- sütemények nagyobb választékát. napilapokat, folyóiratokat, kevésbé harsogó zenegépeket. társasjátékokat (sakkot, dominót) ételeket is találna. A külföldi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a szabad idő növekedésével az ilyen jellegű vendéglátó egységek — kávéházak és vendéglők — iránti igény is törvényszerűen növekedni fog. Emellett a legfontosabb feladat a gyors étkezést biztosító. nagy áteresztő képességű belvárosi önkiszolgáló éttermek számának gyarapítása. és az új lakótelepek éttermi ellátásának biztosítása lesz. Az utóbbiak esetében azonban mielőbb felül kellene vizsgálni az új vendéglátó egységek „véletlenszerű" — elsősorban a lakásépítkezésekhez igazodó — telepítését. Neves külföldi szakem- berek szerint a vendégtátó- hálózat bővítése ugyanis csak altkor lehet gazdaságos, ha a változó igényekhez igazodva — tudományos alapokon — a szociológia eszközeinek segítségével tervezik meg az új létesítmények helyét, méreteit és arányait: LAHUCSKY PÉTER Béiyeggyűjtés A Tanácsköztársaság kikiáltásának és hazánk felszabadulásának évfordulójáról bélyegbemutatóval emlékeztek meg a közelmúltban az alaeskai általános iskola bélyeggyűjtő szakkörében. A szakkör csak 1972-ben alakult, s máris igen sokat hallat magáról. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az iskola igazgatója támogatja a bélyeggyűjtő szakkör tevékenységét, amelynek vezetője: Király Piroska tanárnő is nagv lelkesedéssel foglalkozik a fil-Uelista utánpótlás nevelésével. ★ A MABEOSZ IX. kongresszusa többek között állást foglalt az ifjúság íilate^ista nevelésének kérdésével kapcsolatban is. Megállapították. hogy a tanulóifjúságnak csupán viszonylag kis hányada tagja a MABÉOSZ-szak- köröknek. s egyes helyeken magukra maradtak az iskolai bélyeggyűjtő szakkörök vezetői. Többek javaslatára e témában határozati javaslat született, mely szerint a felnőtt bélyeggyűjtő körök patronálják az ifjúsági szakköröket, s ahol még nincs ifjúsági szakkör, a felnőtt körök segítsék elő azok megalakulását. E kongresszusi határozat gyakorlati megvalósulását tapasztalhattuk a közelmúltban, amikor az Ongai Csavarárugyár bélyeggyűjtő köre használaton kívüli bélyegkatalógusokat ajánlott fel az ifjúsági szakköröknek. A miskolci tervezők bélyeggyűjtő körének zárszámadó taggyűlésén pedig, amelyen a MABEOSZ képviseletében Téglássy Ferenc, az. országos vezetőség tagja vett részt, a sorsoláson kihúzott bélyegeket felajánlották az ifjúsági szakkörök részére. V. Gy. Lenyűgöző méretek Az új cementmű építkezésén Az új tornyok, oriassilók mögött már eltörpülnek a Heiőcsabai Cement- és Mész,- mű régi épületei. Annak ellenére hogy vtszonvlag szűk- terület áll az építők rendelkezésére a rekonstrukciónál dolgozó 15 vállalat naponta háromezer embert foglalkoztat. A különböző feladatok koordinálása nem könnyű, most mégis minden a tervezett program szerint történik. Az építők átadták a tmk-műhelyt a cementgyáriaknak. íelenlee a gépek beszerelését végzik. Játékszernek tűnik Most emelik be az utolsó tetőgerendákat a lenyűgöző méretű nversanye.gtárolónál. A tartópillérek tövében álló teherkocsi parányi játéknak tűnik az oszlopcsarnokban. Az egyenként 36 tonnás tetőgerendákat mégis nyolctíz ember „emeli" a helyére, csaknem húsz méter magasságban. Mindezt a földről, soeciális gépek segítségével oldják meg. Igaz. hogy a készülődés. az illesztés órákat vesz igénybe — az ütem mégis elismerésre méltó. — Amit itt betonelemekből. gépekkel végzünk el. azt hagyományos kőműves- munkával legfeljebb egy évtized alatt lehetne befejezni. Persze nem is akármilyen szakemberekkel — vélekedik Gulyás János. — Átfogni, összehangolni mindazt, ami itt nap-nap után készül, erre egyedül a legkiválóbb építész sem ..volna ,képgs. Az UVATERV például számítógépes programozással alakította ki az ország leendő legnagyobb szállítószalagjának tervét. Csupán a kiszolgáló bányaberendezések értéke meghaladja az egymillió forintot. Báthori János műszaki ellenőr szívesen újságolta, hogy STOP! EGY PERCRE! Javul-e az alkatrészellátás? Autósok, motorosok rovata Az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalatnál jelentkező panaszok 30 százaléka alkatrészhiányra vezethető vissza, .lakó József főmérnöktől kérdeztük meg, mi az oka annak, hogy az alkatrészellátás nem megfelelő. A vezetőképző „kerékasztala” A Borsodi Vezető és Szervező Továbbképző Iskola tegnap rendezte meg 71. kerékasztal-konferenciáját. A dolgozók aktivizálásának módszerei és szerepe a szocialista vallalatvezetesbcn címmel. A konlerencia vitavezetője dr. Susánszky János, a Nehézipari Műszaki Egyetem ipargazdaságtani tanszékének vezetője, az iskola igazgatója volt. — Nehéz olyan kérdésről nyilatkoznom, amelynek megoldása nem a vállalat területi hatáskörébe tartozik. Nálunk csupán a gondjai csapódnak le ennek a problémának. Az alkatrészeket elsősorban az AUTÓKER- től kapjuk. Közvetlen külföldi szállítóval vagy külkereskedelmi vállalattal nincs kapcsolatunk. Vállalatunk 1.971-ben 9235 tételt rendelt, ebből 4998-at szállítottak le. a teljesítés 54 százalékos volt: tavaly 13 273-ból 8543- at. ami 64 százalékos teljesítésnek felel meg. Segít a kompilier Az AFIT-vállalatok figyelemmel kísérik sürgősségi, fontossági sorrendbe állítják az igényekéi. Budapesten az AUTÓKER-elosztóknal jelentős átszervezés folyik. Komputer segíti az, igények gyors felmérését. (Hogy ennek eredménye nálunk mikor jelentkezik ...?) Javít majd a személygépkocsi-alkatrészellátáson az is, hogy az AUTÖKER megbízottai a jövőben felkeresik az egyes AFIT-egységeket és így mérik fel az igényeket. Ettől még nem lesz több az alkatrész, de ami van, azt legalább időben' megkapjuk. A garanciális gépkocsik alkatrészigényének , kielégítését tartjuk a legfontosabbnak: 1971-ben AFIT-szinten 24 ezer gáranciális alkatrészre volt szükség, s 19 ezret tudtak adni. Mivel az AUTÖKER ellátása sem niindig kielégítő, ezért az AFIT központi raktárakat hozott létre, és az idén központi beszerzőirodát is létesít. Trösztünk közvetlen kapcsolat felvételére is törekszik az egyes gyártóművekkel, az alkatrészellátás javítása érdekében. Növekedési rendeiienessc«ek Amennyiben 20, illetve 45 napon belül nem tudjuk teljesíteni a garanciális igényt, trösztünk áruforgalmi főosztályára továbbítjuk, ahol soron kívül intézkednek garanciális ügyekben. Általában telex útján rendelik meg es légipostán hozzák be a küldeményeket. Az alkatrész- ellátás javulása ezeknek az intézkedéseknek köszönhető. A gépjárművek számának rendkívül gyors növekedésével országosan sem tudunk lépést tartani az alkatrész- ellátásban. Mindezeken kívül szervezési nehézségek is vannak, nemcsak vállalati, de országos szinten is. Sok az új autótulajdonos, lehet, hogy a szakszerűtlen kezelés es a rosszabb útviszonyok miatt is nagyobb a gépkocsik javítási igénye. Trösztszinten figyelik, hogy például hány darab Zsiguli- sárvédő érkezett az országba és darabonként osztják el az alkatrészeket. (Egyik vidéki üzemegységünktől a minap érkezett panasz: csupán egyetlen Zsiguli-gépkáztetőt kaptak — holott 18 kellene —. ugyanakkor egy másik javító 14-et kapott). Várhatóan enyhít a gondokon, hogy a garanciában lecserélt alkatrészek az idén már vállalatunk tulajdonába kerülnek, azokat felújítjuk és hasznosítjuk. Még az első fél évben alkatrész-felújító részleget hozunk létre Miskolcon — mondotta befejezésül Jakó József. (buzafalvi) az idei évre tervezett ütemet jól tartják a vállalatok. Ebben az esztendőben több mint hatszázmillió forintot kell „beépíteni" a rekonstrukciónál. Ez a legnagyobb építővállalkozás ebben az évben az országban. Hét sodronnyal A behemot betonelemeket álló darukkal teszik a heT lyükre. Ezeket a szakmában bikáknak hívják és a kipány- vázásukhoz egyenként hét acélsodronyt használtak. A legvastagabbakat. Talán három is elég volna, de a biztonságra ilyen méretek, súlyok mellett rendkívül nagy gondot kell fordítani. Ahogy helyére kerül a tetőeiem, lazulnak a köteleket tartó csavarok, egy Gulliver-lépéssel előbbre költözik a stáb. Így araszol a daru, miközben kialakulnak az óriáscsarnok körvonalai. — Sokan dolgozunk itt Hevesből — mutat a társaira Gulyás János. — A 31. számú Állami Építőipari Vállalattal járjuk az órszágot évtizedek óta. Most Beremendről jöttünk. Ahhoz, hogy havonként 3500—3800 forintot hazavihessünk a családnak, jól be kell osztani a munkaidőt. Szürkésfebér port nyelnek Ha a város felől fúj a szél szürkésfehér cementgyári port nyelnek az építők. Ráadásul annak, aki rendesen végzi a dolgát, már a mostani 15—20 fokos meleg is tikkasztó a betonplaccon. A beruházó a napokban elrendelte: délelőtt is, délután is locsolják végig az ideiglenes utakat. Legalább a teherkocsik, munkagépek által felvert por ne zavarja az építők munkáját. A vidékiek jó része az AFIT-szállóban • lakik, és többnyire csak délben esznek meleget. A többit táskából pótolják. Hetente járnak haza és ilyenkor tojást, szalonnát, kolbászt csomagol nekik az asszony. Az ország legnagyobb cementgyárának átadását 1974 végére ígérik. NAGY JÓZSEF Kanyaró elleni oltások A kanyaró elleni védöoltáísok ez évben országosan — így Miskolcon is — április hó 2-án kezdődnek. Az Egészségügyi Minisztérium rendeiete értelmében oltásban kell részesíteni azokat a gyermekeket, akik: 1971. január 1—1972. június 30. közötti időben születtek, kanyarón még nem estek át és kanyaró elleni oltást még nem kaptak. Az oltásra kötelezett gyermekek szülei, gondozói az oltás idejéről és helyéről külön értesítést kapnak. Amennyiben átköltözés vagy egyéb ok* miatt értesítést nem kapnának, úgy a lakásuk szerint illetékes gyermek- körzeti rendelőben kapnak tájékoztatást. Ezúton is kérjük a szülőket, hogy a védőoltásra kötelezett gvermeklikct az oltásra kijelölt időben vigyék el az oltóhelyre. Miskolc m. város Közegészségügy i- •Tárvánvügvi Felügyelőség