Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-30 / 76. szám

belföld A lottó 13. heti nyerőszámai: 20 28 35 78 86 ÖTÉVENKÉNT TOVÁBB­KÉPZÉS. A MÉM szakokta­tási tanácsa és a TOT fej­lesztési bizottsága tegnap délután együttes ülést tar­tott. Állást foglaltak a kép­zés és a továbbképzés kiszé­lesítéséről. Szükségesnek tartják, hogy a termelőszö­vetkezetek vezetői és szak­emberei ötévenként rendsze­res továbbképzésben vegye­nek részt.-JÁTSZÓTÉR — AJÁNDÉKBA. A Bács-Kiskun megyével együtt­működő Budapest VIII. kerület — a főváros centenáriuma alkal­mából — szép új játszóteret kap ajándékba a kiskunsági üze­mektől. A kerület Asztalos János Ifjúsági Parkjában április végé­re elkészülő játszótér felszerelé­seit több kecskeméti vállalat ké­szítette el társadalmi munkában. A helyszíni kivitelezés pedig a Bács-Kiskun megyei Építő- és Szerelőipari Vállalat szocialista brigádjainak munkája lesz. HÚZNAK A SZALONKÁK. A tavaszi vadászszezon el­ső eseményeként megkezdő­dött a szalonkahúzás a Blikk­ben. A változékony márciu­si időjárás miatt az idei sza­lonkahúzás a szokásosnál valamivel később kezdődött, s még ezúttal is csak az „előőrsök” érkeztek meg. Az első csapatok azonban a szo­kásosnál nagyobb létszámú­ak, így a vadászok arra szá­mítanak, hogy a korábbi évek gyenge húzásai után az idén nagyobb zsákmányra tehetnek szert. VÁNDORKIÁLLÍTÁS. A főváros centenáriuma alkal­mából a Budapesti Történeti Múzeum a budavári palotá­ban rendezett nagyszabású fotókiállítást. Ennek „kama­ra”-változatait az egész or­szágban — nagyobb városok­ban, megyeközpontokban is — bemutatják. A BALATON PARTFALAI. Megkezdték a szabályozási és védőmüépítési munkálatokat a tó mentén a balatoni vízügyi egységek. Folytatják a balaton- világosi partoknál a már két éve megkezdett 8 kilométeres part­védőmű építését. Üj partfal énül — strand kialakításához — Ba- latonarárson. Rendezik a partot és üdülőnegyed építésére készí­tik elő a területet Keszthely kö­zeiében és Révfülöpön. MUNKÁSKÖRUSOK FESZ­TIVÁLJA. Az országos Ván­dor Sándor munkás- és ifjú­munkás énekkari szemlét és fesztivált két szakaszban rendezik. Április 4-e és má­jus 10-e között bonyolítják le a szemle megyei szaka­szát. A fesztiválra június 28-a és július 1-e között kerül sor a fővárosi munkáskórusok, a legjobb vidéki énekkarok és körülbelül tíz külföldi mun­káskórus részvételére számí­tanak. GÁZOLÁS A GYŐRI KA­PUBAN. R. Attila 15 éves tanuló figyelmetlenül szaladt át az úttesten tegnap déltáj­ban a Győri kapu 78-as szá­mú ház előtt és a sütőipari vállalat egyik tehergépkocsi­ja elütötte. A gyermeket sú­lyos, de nem életveszélyes állapotban szállították a men­tők a baleseti sebészetre. A baleset ügyében vizsgálat in­dult. >k A látvány a jó magyar közmondást idézi: szégyen a futás, de hasznos. Sőt, az ugrás is. A madridi arénában Antonio Lopez neves viador átveti magát a palánkon, hogn meg­meneküljön az üldöző bika elől. —• Megérkeztek a vologdai labdarúgók Az MVSC háza táján már napok óta készülnek a volog­dai labdarúgók fogadására: mégis némi gondot okozott a távirat, amelyet tegnap reg­gel kézbesített a sportirodára Halálos közlekedési baleset történt tegnap délután 6 óra­kor Nyékládháza közelében a polgár—debreceni út közúti felüljárójánál: a nyíregyházi Volán YD 03-11-es pótkocsis Skoda teherautója elütötte Kiss József 68 éves sajóládi Hoppá Zoltán 24, és Kul­csár János 21 éves segéd­munkás egy házban lakik a miskolci Vásártéri utcában. Esténként gyakran sétáltak együtt a város utcáin, s egy ilyen alkalommal született az az ötletük is, hogy betör­nek valahová. Először a Mélyépítő Vállalat Partizán utcai telepéről vittek el egy olajkályhát, majd együtt, vagy külön-külön a betöré­sek, lopások sorozatát követ­ték el. Hoppá Zoltán tavaly nyá­ron — miközben munkaadó­ja, a Mélyépítő Vállalat Jó­zsef Attila utcai telepén éj­jeliőri szolgálatot teljesített — három alkalommal köve­tett el bűncselekményt. Az egyik betonkeverőgép veze­tőfülkéjéből 300 forint érté­kű elektromossági alkatrészt, majd hamis kulccsal az ebédlőbe behatolva, ugyan­ilyen értékű holmit emelt el. Az őrizetére bízott telepről egy ajtótokot szállított el. A raktárba a tető megbontásá­val jutott be, dé az ott ösz- szeszedett fénycsöveket és más tárgyakat nem merte el­vinni. Hoppá és Kulcsár június 22-én este is azzal a szán­dékkal ment el hazulról, hogy éjszaka betörnek. A Miskolci Tervező Vállalat épületébe akartak először be­jutni, de észrevették őket, s elmenekültek. A közeli MÁV rendelőintézetből azonban si­került ellopniuk egy 2800 fo­rintos rádiót. Később beha­toltak a gázmüvekhez, a a posta. Ebben ugyanis az állt, hogy a szovjet együttes a korábban jelzett időnél egy nappal előbb, tehát már teg­nap este megérkezik Mis­kolcra. lakost, aki kerékpárjával féktávolságon belül váratla­nul keresztbe fordult a gép­kocsi előtt az úton. A teher­autó már nem tudott megáll­ni és elgázolta a kerékpá­rost. Az idős ember a hely­színen meghalt. Vasbetonipari Művek gyár­egységébe, egy, Kinizsi ut­cai ház pincéjébe, ahonnan több mint négy és fél ezer forint értékű holmit vittek el. Július 2-án egy nyitva hagyott ablakon keresztül sikerült bejutniuk a Miskol­ci Tervező Vállalat épületé­be, ahonnan egy szintező műszert és egy stopperórát vittek el, kilencezer forint értékben. Hoppá egyedül is betört egy lakóházba, innen mintegy 400 forint értékű szerszámot lopott. A rövid idő alatt össze­hordott, több mint húszezer forint értékű holmit a nyo­mozás során lefoglalták, s így az okozott kár, jelenték­telen összeg híján megtérült. A tolvajok a tárgyaláson 1 egymásra próbálták hárítani k a felelősséget, a bíróság I azonban nem vette figye­lembe a védekezésüket. Sú­lyosbító körülményként érté­kelte a többszörös halmazá­tól, s azt, hogy cselekmé­nyüket elsősorban a .társa­dalmi tulajdon sérelmére kö­vették el. A Miskolci Járásbíróság Hoppá Zoltánt, a váddal egyezően tízrendbefi, külön­böző módon elkövetett lopás bűntette és vétsége, Kulcsár Jánost pedig nyolcrendbeli, hasonló cselekményért mond­ta ki bűnösnek. Ezért Hoppá Zoltánt egyévi" és hathónapi, Kulcsár Jánost pedig egyévi és kéthónapi börtönbünte­tésre ítélte, mellékbüntetééiil három, illetve két évre a közügyek gyakorlásától is el­tiltotta őket. MÓR! ANNA A Moszkva—Budapest ex- presszvonatot Nyíregyházán várta — élén Papp Gazsi Im­re megyei TS-elnökkel és Ká­roly Józseffel — a miskolci küldöttség. A vologdai együt­tes — Leonyid Sztyepano- vics Lagutyinnak, a területi sportszövetség tagjának veze­tésével öt egyesületi vezető és 19 labdarúgó — frissen, mosolygós arccal lépett le a vonatról. Autóbuszba száll­tak, s baráti beszélgetés köz­ben szinte észrevétlenül telt el a kétórás út. A vendégek 12 napot töl­tenek hazánkban, s az Avas- szállóban laknak. A szovjet együttes itteni programját csak ma rögzítik, de az már biztos, hogy a miskolci kö­zönségnek vasárnap, április 1-én délelőtt 10 óra 30 perc­kor mutatkoznak be az MV­SC elleni mérkőzésen. Ápri­lis 4-én is pályára lépnek a Kubikban, amikor a DVTK lesz az ellenfél, majd április 8-án Saj őszen tpéterre láto­gatnak a Borsodi Bányász el­leni találkozóra. (A játékna­pokon kívül naponta három (!) edzést — reggel, délben és késő délután — kívánnak tartani. Náluk ugyanis a baj­nokság csak április 18-án kezdődik, s arra alaposan fel szertnének készülni.) M. Gy. Gázmérgezés Gázmérgezés miatt hívták ki a mentőket ma reggel Cél nyolc előtt tíz perccel dr. Ve­res Béla tanár Mikes Kele­men utca 21. szám alatti há­zába. Az épület pincelakásá­ban lakó S. Erzsébet és V. Edit 18 éves szakközépiskolai tanulók tegnap este lefekvés előtt begyújtottál: a gázkon­vektort. A két kislányt ma reggel hiába ébresztették: a pincelakás szellőzőjét egy le­mez fedte és a két lány a helyiségbe visszaszivárgó füstgáztól mérgezést szenve­dett. A lányok már jól van­nak, ellátás után délelőtt el­hagyták a mentőállomást. Ühbb erdőtüzek Kilencszer riasztották er­dő- és avartüzekhez me­gyénkben tegnap a tűzoltó­kat. Ormosbánya, Arló, Szent- simon, Kiskapud és Vatta környékén összesen tíz hek­tár területen égett az avar. A sajószentpéteri temetősori erdőrészben azonban egy hektárnyi fenyves, Arló mel­lett öt hektár tölgyeserdő, Abaújszántón négy hektár fenyves, az erdőbényei tilal- masi erdőrészben pedig négy hektár tölgyeserdő is kigyul­ladt. A legnagyobb kár az abaújszántói erdőtűznél ke­letkezett, ahol egy őrizetle­nül hagyott tűzrakástól a négy hektárnyi fenyvesben a fák 90 százaléka leégett. A kár ezen a helyen 120 ezer forint. Hajtott egy Zsigulira az autóbusz A Kun Béla és a Bajcsy- Zsilinszky utca kereszteződé­sében, a papírüzlet előtt teg­nap délután három óra 20 perckor belehajtott egy álló Zsiguli személygépkocsiba a Miskolci Közlekedési Válla­lat GA 19-89 rendszámú autóbusza. A balesetet az idézte elő, hogy amikor a forgalomirányító jelzőlámpa zöldre váltott, Soltész István, az autóbusz vezetője nem várta meg, amíg a személy- gépkocsi elindul, és rátapo­sott a gázpedálra. Az ütkö­zés következtében a személy- gépkocsiban nyolcezer forint kár keletkezett. Az autóbusz vezetőjét a rendőrség a hely­színen megbírságolta. külföld MOSZKVA. Binh asszouy, a DIEK külügyminisztere a Moszkvában megrendezett szovjet—vietnami barátsági gyűlésen mély köszönetét fe­jezte ki az SZKP-nak, a Szovjetunió kormányának és egész népének azért a se­gítségért és támogatásért, amelyet Dél-Vietnam népe kapott. — Televízió-nyilatko­zatában egyébként annak a véleményének * adott kifeje­zést, hogy a DIFK nem já­rulhat hozzá amerikai kato­náknak a követség védelmé­re Saigonban tartásához sem. HELSINKI. A finn kor­mány rendkívüli felhatalma­zást kapott a parlamenttől, hogy a következő egyéves időszakban is szabályozhassa az árakat, lakbéreket és a béreket. AMSZTERDAM. A hírügy­nökségek egyöntetű megálla­pítása szerint Amszterdam­ban eredménytelenül végző­dött az a háromnapos euró­pai—amerikai értekezlet, melyen az USA és Nyugat- Európa között fennálló né­zeteltérések megszüntetéséről volt szó. WASHINGTON. Jerome King amerikai ellentenger­nagy a Pentagon részéről kö­zölte, hogy a haditengeré­szet összesenen vagy 11 ezer aknát telepített a VDK vizei­be, illetve környékére és kikö­tőibe, valamint a belvizekbe. Szerinte pusztán Haiphong kikötőjének mentesítése is hosszabb időt vesz igénybe, mig valamennyi akna sem­legesítése hat hónapig fog tartani. SAIGON. Bunker amerikai nagykövet ma reggel felke­reste Thieu államfőt és 40 percen át tárgyalt vele. Bun­ker ma hazautazik, hogy a kaliforniai San Clementében jelen legyen Nixon Thieu- val tervezet jövő heti tár­gyalásain. PEKING. Kína párizsi nagykövetét — aki végleg el­hagyta Franicaországot —el­utazása előtt Pompidou bú­csúvacsorán látta vendégül az Elysee-palotában. A fran­cia elnök ez alkalommal megerősítette, hogy szeptem­berben Kínába szándékozik látogatni. BAGDAD. Moszkvai beje. lentés szerint közlik Bagdad­ból. hogy Gorskov, a Szov­jetunió haditengerészeti flot­tájának főparancsnoka az iraki hadügyminiszter meg­hívására április első felében Irakba látogat. NEW YORK. Az USA jó kapcsolatokat kíván Líbiával — jelentette ki Kenneth Rush külügyminiszter-he­lyettes —. bár Líbia leg­utóbb megtámadta az egyik amerikai felderítő gépet. Rush szerint az USA-nak természetes gazdasági érde­kei vannak Líbiában és „re­mélhetőleg Kadhafi meggon­dolja magát”. BALTIMORE. Az USA Ma­ryland államának Baltimore városában a központi börtön­ben fegyenclázadás tört ki. A lázadók nyolc fegyőrt túsz­ként elfogtak, és bejelentet­ték, hogy mindegyiket meg­ölik, ha a rendőrség meg- ostromolja a börtön épüle­tét. Ugyanekkor közölték: hajlandók tárgyalásokba bo­csátkozni és kifejteni követe­lésüket. Hírek szerint hat- százan lázadtak fel. A rend- örosztagoknak, amelyek kö­rülvették a börtönépületet, kétórás küzdelemben sike­rült lefegyverezniük a láza­dás vezetőit és kiszabadítani a nyolc túszt. A lázadókat visszaterelték cellájukba, és a rend helyreállt. OELJ HÍRLAP - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsiltnszky u. 15. — Központ: 36-132. rovat: 18-221 — Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 — Lev a Borsod megyei Lapkiadó v., Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. — Felelős t. Széchenyi u. 15—17. - Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar index: 25 251 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, Köszönet a DIGÉP tmk-sainak Ha egy hetilap, vagy havonta megjelenő folyóirat valami­lyen oknál fogva — nyomdai munka zsúfoltsága, nyomda- technikai hiba stb. miatt — a szokásosnál egy-két nappal később kerül az olvasók kezébe, az utóbbiak talán észre sem veszik a késést, vagy hamar „napirendre térnek” felette. Nein így történik, ha napilap késik, vagy netán elmarad, mi­vel az mindennapi információéhséget elégít ki. Érthető hát, hogy a napilapok szerkesztőinek hevesebben ver a szíve, amikor újságuk pontos megjelenését veszély fe­nyegeti. Néhány napja annak volt kitéve a megyei lap és a mi la­punk is. Az éjszakai műszakban a két nyomómű egyikének a rotációs meghajtó motorja elromlott. Komplikált tekercse­lése, bonyolult szerkezetű motor, — hibájának a kijavításá­hoz speciális eszközökre van szükség, s ezekkel a nyomda még nem rendelkezik. Izgalom a tetőfokon: ha a motor egy-két napig üzemkép­telen marad, az Észak-Magyarországot és a Déli Hírlapot csak több órás késéssel kapják meg, vagy egyáltalán meg sem kapják az olvasók. Mit lehet tenni? A nyomda vezetőinek mentőötlete támadt: a DIGÉP tmk-üzemének a segítségét kell kérni. A kérést a fömechanikustól kezdve a tekercselést végzőkig mindenki szívesen és halogatás nélkül teljesítette. A motor másnap már ismét hibátlan volt. Nemcsak a nyomda részéről jár köszönet jeles nagyüze­münk tmk-sainak, hanem részünkről, újságírók, szerkesztők, sőt a két napilap olvasói részéről is. A munkáért és a példa- mutatásért egyaránt. (tarján) Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ 16-fT': 45-380 36-579 — Titkárság: L8-223 — Bel- és várospolitikai elezés: 18-224 — írányltószám: 3527 — postafiók: 39 — Kiadja kiadó: veres MIHÁLY - Te!.: 36-131 - Hirdetésfelvétel: Miskolc Posta — Kapható a hírlapárusoknál — A lap ára 80 fillér, hétfőn 1 Ft — Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN Kecskére a káposztát Lopott az éjjeliőr Meghalt a kerékpáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom