Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-15 / 39. szám

yV Az Ózdi Kohászati Üzemek salakgranulálója. Az acél­üstök salaktömbjeit vagonokban szállítják a ..darálóba". (Strohmayer László jelvétele) Télen is (étien hóekék Ä lépcsőzetes munkakezdés terve A kritikus időpontok: reggel 6 és 8 óra Választási közlemény Miskolc megyei város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri azokat a Mis­kolcon állandó bejelentett la­kással rendelkező választó- polgárokat, akik az 1973. évi január hóban történt össze­írás és a választás napja kö­zötti időszakban lakásukat megváltoztatják, hogy az il­letékes kerületi hivatal tit­kárságán kérjék a választói névjegyzékből való törlésü­ket, illetve az új lakóhelyü­kön a névjegyzékbe való felvételüket. Párt-vb ülés, titkári értekezlet Ma reggel megkezdődött a Lenin Kohászati Művek párt-végrehaj tóbizottságának ülése. Megvitatják, hogyan hajtották végre a vállalat pártbizottságának es párt­végrehajtóbizottságának el­(Folytatás az 1. oldalról) A Miskolci Közlekedési Vállalatnál a közelmúltban fejeződött be az a vizsgálat, amelynek segítségével a szakemberek arra. kerestek választ, hogy reggel 5 és 9 óra között Miskolc egyes körzeteiben hol és mikor, hányán kezdik meg a mun­kát. Többen mint Oudapcslen A különböző vállalatok, is­kolák, intézmények bevoná­sával készült felmérés azt mutatja, hogy a reggeli csúcsforgalom legkritikusabb időszaka Miskolcon 6 óra tájban következik be. A vá­rosban dolgozóknak ugyanis 36 százaléka kezdi a mun­kát ebben az időpontban. Ez azért is figyelemre méltó, területein — negyedórás idő­közökben — hányán kezdik a munkát és a tanulást. Se«ít a Közlekedéstii<lnmán\i J Egyesület Azt egyelőre nem vizsgál­ták, hogy a felmérésbe be­vont nagyobb vállalatok, in­tézmények több mint száz­ezer dolgozója a kérdéses időszakban honnan utazik munkahelyére. A felmérés adatai és a gyakorlat közötti ellentmondás feltehetően eb­ből ered. De bizonyára visz- szavezethető arra is. hogy a 6 órakor kezdők nagy részé: — a gyári dolgozók többsé­gét — közvetlen járatok szál­lítják a munkahelyükre. Nyolc óra tájban pedig már lényegesen több az olvan utas is. aki például bevásá­rolni megy vagy más ügyes­bajos dolgait intézi. Csak egy igen alapos utasszámla- lás adna minderre megbíz­ható feleletet. Annyi azon­ban az eddigi adatokból is nyilvánvalónak látszik, hogy mindenekelőtt az LKM és a DIGÉP jelenleg azonos mű­szakváltási időpontját kell — legalább félórás „eltolással” — megváltoztatni. Esetleg úgy, hogy az egyik helyen az eredetinél negyedórával ha­marabb. a másikon negyed­órával később kezdenék a munkát. A lépcsőzetes munkakez­dés miskolci alkalmazásának szükségessége vitathatatlan, a részletek kidolgozása azon­ban még elég sok időbe kerül. A további vizsgálatokat min­den bizonnyal hatékonyan segíti a MTESZ közreműkö­dése is: a Közlekedéstudo­mányi Egyesület miskolci csoportjának soron követke­ző — február végi — ülésén elsősorban ezzel a témával foglalkoznak a szakembe­rek. L. P. Megfürdetik a szobrokat Azokban az esztendőkben, amikor sok hó esik, több millió forintot fordítanak Miskolcon az utcák, járdák rendbentartására, a homun- kákra. Mivel azonban a vá­rosi tanács csak az elvég­zett munkák után fizet a köztisztasági vállalatnak, a mostani „fekete tél” egy fil­lér megtakarítást sem hoz a köztisztaságiaknak. Sőt. mi­vel végzett munkájuk értéke ilyenkor kisebb, ez a gazdál­kodásukban, sőt a nyereség­ben is érezteti hatását. A tavaszi nagytakarítás az idén valószínűleg a szoká­sosnál hamarabb kezdődik, hiszen minden jel arra mu­tat, hogy korai kikeletet vár­hatunk. Bizonyos óvatosság­ra azonban mégis szükség van. ezért a nyári gépekről — például locsolókocsikról — egyelőre nem szerelik le a hóekéket, és téli szolgála­tot tartanak. A tavaszi nagytakarítás a „sártalanítással” kezdődik, s ahogy csökken a fagyveszély, a város terein, parkjaiban a virágágyakról lehúzzák a lombtakarót. Az utcák mosá­sát a belváros forgalmasabb útvonalain éjjel végzik majd az öntözőkocsik. A vá­ros tavaszi nagytakarításá­hoz hozzátartozik a szobrok „fürdetése” is. Ultt'ás, szódás vízzel mossák le a télen le­rakodott port és kormot a szobrokról, emléktáblákról. N. J. múlt évi határozatait. A MÁV-pártbizottság ta­nácstermében ma délután kezdődik a pártépítési mun­kabizottság és a szervező tit­károk értekezlete. Az első félévi munkaterv szerepel a napirenden. Ugyancsak ma szervező­titkári értekezletet tartanak a postán. Először azt vitat­ják meg, hogyan hajtották végre a hozott párthatároza­tokat a posta 2-es számú alapszervezetében, majd idő­szerű feladatokat vitatnak meg a részvevők. mert ez az arány Budapes­ten csak 23 százalékos. An­nál meglepőbb viszont a vizsgálat másik megallapíta- sa. amely szerint reggel 8 óra tájban az előbbi időpontnál sokkal jobban megoszlik a forgalom. A több éves megfigyelés és tapasztalat ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Ebben az időszakban ugyan­is városszerte sokkal zsúfol­tabbak a járművek és lénye­gesen többen maradnak le a buszokról, mint 6 óra előtt. Igaz, az említett vizsgalat csak egyszerű statisztikai összesítésen alapul es azt elemzi, hogy a város egyes Filmesztétika a Vanakeiyei A vargahegyi ifjúsági klubban ma délután filmesz­tétikai előadás lesz. Az anya­gához kapcsolódó. Film a filmről című alkotást is le­vetítik. REFLEKTOR Ma Budapesten tanácskozik a Minisztertanács. * Baján megkezdődött a Bács-Kiskun megyei délszláv települések képviselőinek konferenciája, sjc Debrecenben ..Természet- látás-alkotás” címmel nyílt kiállítás a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. >jc Gö­döllőn országos rektori érte­kezlet kezdődött, az agrár- tudományi egyetemen. * Egerben az ifjúsági terme­lési mozgalmak tapasztala­tairól tanácskozik a KISZ Heves megyei Bizottsága. * Gyöngyösön a városgondozá­si üzem munkáját értékeli a Gyöngyösi városi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülése. A nyugdíjas kalauz Most a világ megy körülötte — Régi ismerőst? Keresse Simkó Istvánt. Pista bácsit. Itt lakik a vállalat kapujá­val szemben, még ma is érte megyünk, ha a portára kell ember. Címet az MKV munkaügyi osztálya adott. Címet és ked­vet a riporthoz: — Pista bácsit mindenki ismeri nálunk. Még a könyv­ben is benne volt, amit a vállalat 75 éves fennállásá­nak évfordulójára írtunk. Portáskodni szokott most is. Tíz éve nyugdíjas, de a het­ven évét bátran letagadhat­ná. \coy évtized Pista bácsiéknál meglepő­dés és érezhető öröm fogad: — Nincs az én életemben olyan, amit szégyellni lehet­ne. Negyven évig dolgoztam a vállalatnál, előbb kalauz­ként, majd ellenőrként. Rö­vid ideig kocsit vezettem, már njmgdíjasként dolgoztam a forgalomirányításban meg a portán. — Most is? — Ha hívnak. — Hivják? Simkó Istvánná abbahagy­ja a varrást: — Még olyan is volt. hogy huszonnégy órázott. Nem is régen. Akkor boldog, ha mehet. — Ebben éltem. Meg az­tán nehezen szerzett hely volt nekem ez. 1926-ban, a monoki képviselő, a Reggeli Újság akkori szerkesztője protekcióját kértem. Ügy pá- lváztam a miskolci kalauzi állásra. Megkaptam. Hetven pengő volt a fizetésem, ké­sőbb nyolcvanra emelték. így kezdtük. — Mit ért az a nyolcvan pengő? — Tisztes szegénységet. A Tiszaitól Diósgyőrig 64 fil­lér volt a villamosjegy. Ez megért fél kiló zsírszalonnát. A közlekedés volt-e az ol­csó, vagy a szalonna drága? Mind a kettő. A forgalom­hoz születni kell. Engem ha­mar megszerettek. Olyan utasaim is voltak, akik meg­várták az én kocsimat. Az ember felsegítette az utaso­kat, hellyel kínálta, mint a házigazda .... — A háború? — Behívtak a végén, de nem mentem. Megúsztam itthon. A felszabadulás után végre hasznát vettem a ko­rábban tanult mesterségem­nek. Kőműves voltam koráb­ban. összehívott minket egy szovjet őrnagy: ennyi és ennyi idő alatt közlekedés legyen. Diósgyőrben volt az Ördögárok. Annak a hídját építettük. Gyalog jártunk. Még lőttek, de nyolc nap alatt kész lett a híd. Később se volt könnyű. Egyszer a fi­zetésemből egy csomag teát és két doboz gyufát vettem. Annyit ért csak a pénz, pe­dig akkor már családom volt. . . A család nevelt, fogadott gyerekekből állt. A legfia­talabb gyerekek már unokák. A nevelt gyerekek gyerme­kei. ffé“ ráköszönnek — Ellenőr lettem. Na. eny- nvi az élet. Hatvanháromban lettem nyugdíjas. Az embe­rek még mindig rám köszön­nek az utcán, én meg meg­ismerem a hajdani utasokat. — És a porta? — Képzelje el, hogy egy életen át mindig megy az ember. És egyszer megáll. Nem lehet. A portát azért szeretem, mert ha eddig én mentem a világban, akkor most azt mondom, hogy a világ megy körülöttem. Lá­tom a portaablakon át. Néha mosolygok, ha egy-egy régi ismerős kocsi jön. Ismerős ember nagyon sok van. Az egyik nevelt lányom is ko­csivezető. Tudja, a portán az a jó, hogy éppolyan pontos­nak kell lenni, mint a for­galomban. És tudni kell min­dent. Még azt is, hogy oda­bent ki mikor szokott le­menni kávéért, napközben kit hol találni meg. — Mitől fiatal az ember hetvenévesen? — Attól, hogy nem állt meg. Sose állt meg. Még ma is el-elindulok. Nézem a vá­/ rost. Ügy hatvan táján ki­tették a kirakatba a rajzot, hogy milyen lesz Miskolc. Nevettük. Nem lesz az soha. Most megint nevetünk a ré­gi kirakaton, mert keveset tudtak akkor a máról. Több lett, mint amit ígértek. A szekrényből előkerül a jubileumi plakett, egy könyv, amiben Pista bácsiról is ír­tak, a kiváló dolgozó kitün­tetés és végül egy vénséges vén harmonika. — Ez meg a jókedv botja — mondja csendesen, és kós­tolóként egy régi keringőbe kezd. BARTHA GABOR A tavaszi szünet április 5-én kezdődik Iskolai menetrend A tanév második félének munkarendjéről tájékoztat­ták a Magyar Távirati Iro­da munkatársát. Az érvényben levő rendel­kezések szerint az idén az általános és középiskolákban a tavaszi szünet április 5-től 14-ig tart. (A szünet előtti utolsó tanítási nap április 3-án lese, a szünet utáni első tanítási nap április 16-a.) A szünet idején az iskolák egy- egy kijelölt napon irodai ügyeletet tartanak. A középiskolák nappali ta- gozatamak negyedik osztá­lyaiban május 8. lesz az utol­só tanítási nap. s ekkor tart­ják a ballagásokat is. Az érettségi, képesítő írásbeli vizsgákat valamennyi közép­iskola nappali tagozatán má­jus 11—19-e között tartják meg. Május 12-én — orszá­gosan egy időpontban — a szakközépiskola matematika tananyagát is figyelembe ve­vő egységes feladatok alap­ján történik az írásbeli vizs­gáztatás (érettségi és egye­temi felvételi). A tanévzáró ünnepségeket az igazgatók áltál meghatá­rozott napon, június 12—17-e között tartják. Ekkor oszt­ják ki a bizonyítványokat is. Azok a diákok, akik az ál­talános iskola felső tagozatos osztályait, valamint a közép­iskolák mind a négy évfolya­mát példás magatartással és szorgalommal s valamennyi' tárgyból ötös eredménnyel végezték el „Kitűnő tanuló” érdemérem kitüntetésben ré­szesülnek. A tanévzáró értekezleteket június 24-ig az igazgatók ál­tal megjelölt napon kell megtartani. A középiskola első osztályos tanulóinak be- íratása június 13-án és 14-én lesz. A nappali tagozatokon a szóbeli érettségi vizsgák jú­nius 1-én kezdődnek. Az érettségi, illetőleg képesítő vizsgákat valamennyi gim­názium szakközépiskola nap­pali tagozatán június 24-ig be kell fejezni. A rendelke­zés nem érinti a zeneművé­szeti szakközépiskolák érett­ségi vizsgáira megállapított határidőket. Elmarad a Madách-emlckest Schubert Éva, Lőte Attila és Lorenz Kornélia közre­működésével rendeztek vol­na Madách-emlékműsort ma este hat órakor a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A program betegség miatt el­marad. + A budapesti Lengyel Kultúrában a Kopernikusz-év alkal­mából fotókiállítást nyitottak S

Next

/
Oldalképek
Tartalom