Déli Hírlap, 1973. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-20 / 43. szám

Kilenc szakosztály elkezdte Szombati számunkban csak rövid hírben tudtuk megemlí­teni, bog)’ a DVTK elnöksége sajtótájékoztatót tartott arról az intéző bizottsági ülésről, amelynek fő témája a sportiskola, illetve az utánpótlás nevelése volt. Fügeczky Róbert, a DVTK elnöke bevezetésként elmondotta, hogy az egyesületi sport­iskola tulajdonképpen már tízesztendős múltra tekinthet visz- sza, hiszen 1963-tól 1968-ig működött ilyen intézmény az egye­sület keretében. A feltételek hiánya miatt szűnt meg 1968-ban, 1973-ban viszont a korszerű követelmények kívánták meg, hogy ismét életre keltsék. Annak, hogy a DVTK át­vette a korábban városi jel­leggel működő sportiskolát, két alapvető oka van. Az együk az, hogy a közben ki­emeltté vált diósgyőri egye­sület ma már anyagilag és létesítményeit tekintve is olyan helyzetben van, hogy ezt megtehette. A másik ok, hogy az MTS utánpótlás­nevelési központjainak kije­lölési tervében Borsod jelen­leg nem szerepel. Még nem eléggé közismert, de már megszületett az az intézke­dés, hogy —a minőségi mun­kát végző egyesületek ki­emelési rendszeréhez hason­lóan — „kiemelt” utánpótlás­nevelő központokat is kijelöl­nek. Az, hogy egy egyesület ilyen kijelölést kapjon, szá­mos tényező függvénye, s a DVTK szeretné ezeket a fel­tételeket egy-két éven belül megteremteni, hogy ezen a téren is kiemelt lehessen. Ehhez a meglevő sporttago­zatos általános iskolák mel­lett legalább egy sporttago­zatos gimnáziumnak is mű­ködnie kell, nem is beszélve a kollégiumi elhelyezés lehe­tőségéről. A DVTK januárban meg­nyílt sportiskolájában mint­egy 750 gyermeket tudnak foglalkoztatni, s a kilenc, már működő szakosztálynak összesen több mint másfél milliós a költségvetése. Ne­héz lenne most áttekinteni mindazokat a feladatokat, amiket szeretnének megol­dani, egyelőre jellemzésként csak annyit: 1973-ban a sportiskola egymaga 200 pon­tos tervet kapott. Ezt azért nevezhetjük rendkívüli cél­nak, mert a DVTK az 1972. évi egyesületi versenyben 279 ponttal végzett a 11. he­lyen. Vagy megemlíthetjük azt is, hogy a 19 megye kö­zött első helyen végzett Bor­sod 506 ponttal „győzött”. Itt. még feszülten gondolkodó arcok hajolnak a kockás táblák fölé, de néhány órával később a VIMELUX újonc OB Il-es csapatársak tagjai boldogan ölelkezhettek össze: pompás győzelmet arattak a bajnokaspiráns Szegedi VSE csapata felett! (Szabó István felvétele) Hol voltak a DlTK birkózói? Tegnap a megye fekvőt t seabedfogasú birkózói mérték össze erejüket és ügyességü­ket Miskolcon. A délelőtt 9 órakor kezdődött bajnokság­ra 6 sportegyesület 31 birkó­zója nevezett be. — Ami azt illeti, többen is szőnyegre léphettek volna — mondta■ a verseny után Filácz Gyula, a megyei birkózó- szövetség elnöke. — Sajnos, a DVTK nem indult a verse­nyen, pedig őket is a többi sportegyesülettel egyidöben értesítettük. Lega/lább 10 jó képességű birkózó kénysze­rült emiatt távolmaradásra az egyébként színvonalas és rangos sporteseményről. A bajnokság váratlan meg­lepetéseket is hozott. A várt­nál is eredményesebben sze­repeltek a Papp J. HSE bir­kózód, ami — jóllehet —- a kemény ellenfélnek számító DVTK távolmaradásának is tulajdonítható. Emellett nagyszerű felkészültségüket bizonyították .a Tiszalúci, il­letve a Szerencsi Kinizsi versenyzői is. Az előbbiek közül ki kell emelni Kusper. Gyuran és Fésűs nevét, míg A DVTK közleménye A diósgyőri stadion sport­irodájában megkezdődött a DVTK bérleteinek és sza­badjegyeinek érvényesítése. Az elnökség kéri a bérlet- és jegytulajdonosokat, hogy az érvényesítést mihamarabb végeztessék el, mert az eset­leges MNK-mérkőzésre és a március 4-i bajnoki rajtra már csak a megújított iga­zolványok érvényesek. a« utóbbiakéból Varga és Magyar érdemel említést. A megyei felnőtt szabadfogá­sú birkózóba) nokság eredmé­nyei súlycsoportonként: 48 kg: 1. Fodor (Papp J. HSE). 2. Polgári (Tiszalúc), (induló hiá­nyában 3. helyezett nem volt); 32 kg: 1. Gyurán (Tiszalúc), 2. Szabó (B. Bányász). 3. Mezei (Papp J. HSE), 37 kg: 1. Árva (Papp J. HSE). 2. Varga (Sze­rencsi Kinizsi), 3. Fekete (Papp J. HSE). 68 kg.: 1. Duiai (Papp j. HSE), 2. Fesü« (Tiszalúc). 3. Bo- dó (Papp J. HSE). 74 kg: 1. Kusper (Tiszalúc), 2. Magyar (Szerencsi Kinizsi). 3. Kiszel (KVSE). 82 kg: 1. Ágoston (Papp J. HSE), 2. Lukács (Papp J. HSE), 3. Juhász (Tiszalúc). 90 kg: 1. Buczko (KVSE). 2. Matta (Paop J. HSE). 3. Gönczi (Papp J. HSE), 100 kg: 1. Tóth (Papp J. HSE), 2. Závodszki (Sáros­patak). 3. Gál (KVSE). Nehéz­súly: 1. Rusko (Papp J. HSE), 2. Hudak (KVSE). 3. Pintér (B Bányász). V. Gy. Háromszáz induló. négy miskolci aranyérem és szá­mos dobogós helyezés jelle­mezte az elmúlt hét végén Egerben megrendezett orszá­gos kelet vidék újonc, serdü­lő és ifjúsági asztalitenisz,- bajnokságot. A késő éjszakai órákig elhúzódó szombati ver. senynap nagyon megviselte a részvevőket és ez rányomta bélyegét másnapi játékukra. A verseny, mint az ilyen­kor már lenni szokott, több váratlan kellemes és kelle­metlen meglepetéssel zárult. A fiú versenyzők nevéhez fű­ződnek elsősorban a szép eredmények. Közülük is a legeredményesebben szereplő Kriston (MÉMTE) érdemel meg minden elismerést, újonc kora ellenére nemcsak saját korcsoportjában, hanem a serdülő és ifjúsági fiúk kö­zött is a legjobbnak bizo­Két OB II-es mérkőzési játszottak sakkozóink vasár­nap az Ifjúsági Házban, s annak ellenére, hogy csak egy hazai győzelem született, mégis kettős meglepetésről beszélhetünk. A kellemeseb­bet az újonc M. VIMELUX okozta azzal, hogy a bajnok- aspiráns Szegedi VSE el­len pompás győzelmet ara­tott! A másik mérkőzésen ugyan vereséget szenvedett a múlt évi bronzérmes együt­testől az M. Spartacus csa­pata. ám a több mestert és mesterjelöltet asztalhoz ül­tetett fővárosi gárda csak igen nagy küzdelemben tu­dott — szoros eredménnyel —• nyerni. M. VIMELUX—Szegedi VSE 7,.1:6.5. Győztek: Cseh G., Trembácz, Nemesvölgyi. Bernáth, Korompai, Orgovám. Döntetlen: Gergely, Nyerges. Bellér. Bp. OTP—M. Spartacus 7,5:5,5. Győztek: Kovacs L., Puhl. Keczer, Brandies, Dön­tetlen: Nándori, Nyíri, Ulics. A More—Koch játszma füg­gőben maradtak. nyull. és három egyéni szám bajnoki címét szerezte meg. A negyedik aranyérmet a serdülő fiú párosban Vinczé- vel az oldalán mondhatja magáénak. A leányok versenyén első­sorban az ÓKSE versenyzői szerepeltek a várakozáson felül. A Széles-testvérek a párosban végeztek az első he­lyen. A MÉMTE lányai a vá­rakozáson alul szerepeltek, mindössze egyszer állhatták a dobogó legmagasabb fokára az ifjúsági vegyespárosban a Losonczi—Ditrói I. ket­tős. Ismerve az erőviszo­nyokat, elsősorban Brilla já­téka keltett csalódást, egyet­len számban sem tudott az első helyen végezni. A miskolci asztalitenisze- zök eredményei: Ifjúsági fiú 1. Kriston... 3. Losonczi és A városi sakkbajnokságban le­játszották a ni—IV. fordulót, s ugyancsak tömörül az élmezőny. Az utolsó fordulók meglepetését Molnár József (M. Spartacus) okozta azzal, hogy két I. osztá­lyú sakkozó ellen is nyerni tu­dott! Az élcsoport állása: 3.5 pontos: Grescsák (DVTK), Há- jer (M. Spartacus), Korompai és Bernáth (mindkettő VIMELUX). 3 pontos: Kurucsai és Liszonyi (M. Spartacus). Pereniczkí (M. Közlekedés). 2,5 pontos Molnár (M. Spartacus). ★ Vasárnap meglehetősen kevés indulóval rendezték Miskolcon a miskolci járás sakk spartakiád- ját. A győztesek bejutottak a megyei döntőbe. A női egyéni versenyt Kurucsai Istvánné (Fel- sőzsolca), a férfiakét Kurucsai István (Felsőzsolca). míg a férfi ifjúságiakét Kánya Gusztáv (Bükkszentlászló) nyerte. A fér­fi csapat győztese sajószentpé- ter. a női pedig Felsőzsolca együttese lett. ❖ Az HmúU héten közöltük, hogy elvégezték a Miskolci Spar­tacus—VIMELUX OB II-es sakk- mórkőzés függő játszmáinak érté­kelését. Az akkor megállapított 8:6-os végeredményt a VIMELUX megóvta. A Magyar Sakkszö­vetség módosította a korábbi döntést, s a találkozó végered­ményét 7:7 arányban igazolta. Fejes (mindhárom MÉMTE). Ifjúsági leány 2. Brilla, 3. Ditrói I. (mindkettő MÉM­TE). Ifi fiúpáros 2. Losonczi —Fejes (MÉMTE). Ifi leány­páros 3. Brilla—Ditrói I. Ifi vegyespáros 1. Losonczi— Ditrói I.... 3. Fejes—Brilla (valamennyi MÉMTE). Ser­dülő számok: fiú egyéni: 1. Kriston, 2. Vincze (mindkettő a MÉMTE versenyzője). Le­ány egyéni 3. Zséles M. (ÓK­SE). Fiúpáros 1. Kriston— Vincze (MÉMTE), 3. Laczkó —Csaba (S. patak, DVTK) és Gulyás—Mocsári (MÉMTE, DVTK). Leánypáros 1- Szé­les I,—II. (ÓKSE)... 3. Jer- szi—Répási (MÉMTE). Újonc fiú egyéni: 1. Kriston, 3. Demkó (mindkettő MÉMTE). Újonc leány egyéni: 2. Répá­si (MÉMTE). D. Z. MÉ3Í1 E-sikerek asstnliteninaben Éremhullás Egerben mindenféle Hogyan ölte meg Shaw a ripacsot? Bernard Shaw részt vett színműve premierjén. Előadás után bement az egyik kétségbeejtően ripacskodó színész öltö­zőjébe és igy szólt: — Átdolgozom a darabot. Holnaptól kezdve ön az első fel­vonás elején meghal. — Az első felvonás elején? Es miért? — kérdezte méltat­lankodva a színész. — A maga érdekében. Jobb, ha én ölöm meg előbb, mint a közönség később! Biztosítás eső esetére Az egyik angol biztosító társaság a biztosítás új faj­táját ajánlja: nyár: szabad­ságra utazóknak eső esetére. A kockázat meglehetősen nagy, ezért a biztosítási díj is borsos: heti 2 font. Ennek ellenében minden olyan nap­ért, amelyen 10 és 18 óra kö­zött 2,5 milliméter eső esik, 5 font kártérítést fizet a tár­saság. Zokni szobor a szőnyegkiállitáson Hajnal Gabriella a Kulturális Kapcsola­tok Intézete buda­pesti kiállítótermé­ben mutatja be 14, jobbára 196?) óta al­kotott faliszőnyegét. (A korábbiak 1965)- ben voltak láthatók ugyanitt, majd ké­sőbb külföldön is.) A látogatónak elsőül az a négy méter ma­gas és 150 centimé­ter széles óriási zok­niszobor öllik a sze­mébe, amely — hogy a kuriózum teljes legyen — az „Emlék­mű” címet viseli. Megkérdeztük a mű­vésznőtől : mi kész­tette e különös mű­alkotás létrehozásá­ra. — Az „Emlékmű” címmel kiállított, kenderkötélből kö­tött zokninak látszó lérplasztikál szatiri­kus céllal készítet­tem — válaszolta —, tiltakozásul az álmo- derneskedő, minden művészi kvalitást nélkülöző „müvek” ellen, amelyeket nem igazi művészek, te­hát néni művészek készítenek, mégis a közönséget sajnos sokszor félrevezetik. A dolgok mindig bo­nyolultak. összetet­tek. Adott esetben egy kocka egy má­sik kockában lehet abszolút meggyőző, sőt feszítőén drámai, ahogyan ezt én szá­mos hasonló termé­szetű festmény meg­ismerésekor is ta­pasztaltam. Hogy az ilyen műalkotás drá­maivá lesz-e, függ az alkotó művészi tölté­sétől. Ügy érzem, hogy ez a kender­kötött plasztikám túl­nőtt az indító célon és 'helytálló mű lett belőle minden ma­gyarázat nélkül is. Amikor már csinál­tam és nemcsak gondolkodtam felőle, az anyag és az ará­nyok determinálták a saját — és ebben az esetben egyedül lehetséges — formá­jukat. Ugróverseny kosoknak A Londont Skóciával össze­kötő nagy autópályát tervező mérnökök magasugrási ver­senyt hirdettek. A verseny­ben csak juhok és kosok ve­hetnek részt. A verseny cél­ja: pontosan meghatározni annak a kerítésnek a ma­gasságát, , amely az autópá­lyát, a két, oldalán elterülő juhlegelőktől elválasztja. Gázzal oszlatják el a ködöt Orly párizsi repülőtéren meglehetősen egyszerű mód­szert alkalmaznak a köd el­oszlatására. E célból a fő ki­futópályával párhuzamosan íl sugárhajtású motort helyez­tek el, s ezeket a vezérlő­pultról irányítják. Amikor bekapcsolják a berendezést, a fúvókákból kiáramló forró gáz 2 perc alatt szétszórja az összesűrűsödött vízcseppeket. A kifutópályán ily módon létrehozott „mikroklíma” rö­vid időre ködmentes, jó látá­si viszonyú folyosót hoz lét­re, s ez lehetővé teszi az utas­szállító repülőgépek számai a a biztonságos fel- és leszál­lást. Már a nyárra készülnek... Jk A Soproni Ruhagyár az idén ezer modellt tervez hazai és külföldi megrendelői számára. A gyár bébi. leányka., serdülő és női felső könnyűruházati cikkeket gyárt: tervezőgárdájuk már elkészítette a nyári modellek nagy részét (Hadas János felvetni«} Meglepetés a sakkozóknál 8:6 helyett 7:7

Next

/
Oldalképek
Tartalom