Déli Hírlap, 1973. január (5. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-09 / 7. szám

Kisstílű szélhámos i Kihez kopogtatott be? * Hófoltos bükki táj (Agotha Tibor felvétele) Hadat üzentek a smog-nak Egészségünket védő rendeletek Vasárnap több címre ko­pogtatott be Miskolcon egy középtermetű, barna hajú fi­atalember. Közöttük e sorok írójához is. A bemutatkozás valahogy így hangzott: — Nagy János vagyok, a -tanács lakáshivatalának tár­sadalmi munkatársa. Az ón neve szerepel a nemrég ki­függesztett Ideiglenes lakás­elosztási névjegyzékén? — Igen — válaszoltam. — Egy reklamáció érkezett hozzánk folytatta maga­biztosan már bent a lakás­ban. — Az Északterv egyik dolgozója. Nagy István emelt kifogást. Engem azért küld­tek. hogv elbíráljam: melyi­kük lakásigénye indokoltabb. / • • Vendégem, bár igazolványt nem tudott mutatni, gondol­tam. ha már bent van a la­kásban. nezzen körül. Meg­tudtam' tőle, hogy nemcsak „es lakok albérletben, hanem az a bizonyos Nagy István is, sőt. az ő lakásuk nedves és salétromom, meg gyerme­kük is van. Mindezekkel én — részben sajnos, részben szerencsére — nem dicseked­hetek. A lakásigénylésem te­hát korántsem olyan indo­kolt. mint a listán a helyem­re pályázó Nagy Istváné. Ez volt a tanács társadalmi munkásának véleménye, majd hozzátette: nem kell el­csüggedni. ez még nem je­lent semmit. Az ő feladata az. hogy megtegye a javal­latát a lakáshivatalnak, ezt azonban a későbbiek folya­mán még egy bizottság is fe­lülbírálja. A végleges döntés esik ezután születik meg. A rövid „látogatás” után feleségemmel morfondírozni kezdtünk: lehetséges, hogy a tanács vasárnap is foglalkoz­tatja társadalmr*VnunkaSait? Leltározzák a mikulás-ru- hakat, az esküvői ruhákat, a halettcipőket a Jelmezköl- csönző Vállalat miskolci fi­ókjában. Az előzetes adatok szerint jó évet zárt a köl­csönző fiók. Az elmúlt évben a mis­kolciak és borsodiak mint­egy 800 menyasszonyi, ötszáz vőlegényi és kétszáz kisesté- ]yi ruhát kölcsönöztek,. A ko­szorúslány-jelöltek, illetve szüleik 400—500 esetben for­dultak a kölcsönzőhöz. Naponta 30—40-en keres­ték fel a fiókot a tavalyi farsang idején. Akkor a sztárjelmez még Kloss kapi­tány és Zorro öltözete volt. Az idei farsang divatja vi­szont már Odüsszeusz lesz, máris többen érdeklődtek, kaphatnak-e görög női és fér­fi jelmezeket. Rendszeresen a kölcsönző­ből szerzik be a vizsgákhoz szükséges kellékeket a me­gye mintegy 12 balettiskolá­jának hallgatói. S ide for­REFLEKTOR Ma Budapesten ünnepi ülést tartanak a Csepel Mű­vek fennállásának 80. évfor­dulója alkalmából. * Kapos­várott ülést tartott a Szak- szervezetek Somogy megyei / Tanácsa, s megvitatta az 1973. évi feladatokat. * Szombathelyen utolsó útjára kísérték Kovács Sándor nyu­galmazott római katolikus püspököt. * Várpalotán a Jószerencsét Művelődési Ház­ban tanácskoznak a város üzemeiben dolgozo szocialista brigádok vezetői. És feltűnt ez a névazonosság is — mindkettőjüket Nagy­nak hívják —, bár ez lehet puszta véletlen is. • • Mindenesetre hétfőn dél­előtt érdeklődtem telefonon a lakáshivatalban: küldtek-e ki vasárnap társadalmi aktívá­kat a kiutalási névjegyzéken szereplők, illetve az ők ellen kifogást emelők címére. A válasz határozott nem volt. Mint arra a kérdésemre is. hogy van-e náluk egy Nagy János nevű a lakásügyi tár­sadalmi bizottságban. Emlékeztem, hogy .„vendé­gem” megnevezte a munka­helyét is. Igaz ugyan, hogy ott — nagyvállalatról lévén szó — több Nagy is dolgozik, de az egyik vezető, aki be­osztásánál fogva valamennyi dolgozót ismeri, a személyle­írásból ráismert a náluk dol­gozó Nagy Istvánra. (Itt jegyzem meg. hogy az Észak­tervnél is dolgozik egy Nagy István, de ő ebben a „játsz­mában” csak ártatlan áldozat volt.) A fiatalember a mun­kahelyén való beszélgetés so­rán sem volt hajlandó elis­merni a vétkességét, bár azt már tagadta, hogy őt a ta­nács küldte ki a felkeresett címekre. • • Egy szó mint száz: a leírt eset kisstílű szélhámosság volt. A Nagy János néven bemutatkozó Nagy István so­ha sem volt a tanács társa­dalmi munkása — ezért sem tudta igazolni magát —, s nem is más, hanem a saját lakásigénylése ügyében jött. Aki ilyen módszerekkel akar más jogos igénylő ro­vására lakáshoz jutni, jobb, ha el sem kezdi a „játékot”. Mert ez/-»1 cs^k önrpgsának ált. KEGLOVICH JANOS dúlnak segítségért a kulturá­lis szemlekre készülődő nepi- tánc- és színjátszó csoportok tagjai is. Vadselejtezés Lassan befejezéshez köze­ledik a Borsodi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság terüle­tén a nagyvadak selejtezese. Az állomány minőségét védő kilövések még tavaly szep­temberben. a ..selejt” özsu- ták elejtésével kezdődtek meg. Laká slejlesztési alap a Bt K’ban A Borsodi Vegyi kombinát új kollektív szerződésében 1.4 millió forintban állapítot­ták meg a vállalat lakásfej­lesztési alapját. Ebből egy­millió forintot a kislakást építő dolgozók támogatására, négyszázezer forintot pedig' bérlőkijelölési jog vásárlásá­ra, valamint a vállalati bér­lakások használatbavételi díj különbözetenek megfizetésére fordítanak. Az utóbbi évek dinamikus iparfejlesztése nyomán az országban sokfelé figyelmez­tetően romlott a levegő tisz­tasága. Olyannyira, hogy ahol erre már szükség volt, szak­emberekből álló bizottságo­kat szerveztek a levegő tisz­taságának védelme érdeké­ben. Az utóbbi időben a kor­mány is napirendre tűzte a levegőszennyezettség témáját. Országosan öt „súlyosabban” veszélyeztetett körzetet jelöl­tek meg: Baranya, Komá­rom. Veszprém és Borsod megyét, valamint Budapestet. A legutóbbi rendeletek har­mincegy levegőszennyező anyagot jelölnek meg. köztük a* ammóniát, sa. ólom-, a oenzol- és a fenolgőzóket, a kéndioxidot stb. Ellenőrzik az adatokat Két évvel ezelőtt az Épí.- tőipari Minőségellenőrző In­tézet adatgyűjtő íveket kül­dött ki a válalatokhoz, hogy képet kapjon országosan a levegőszennyezés mértékéről. Utólag elmondhatjuk, hogy ezeket a lapokat nem min­denütt töltötték ki lelkiisme­retesen, de volt olyan vál­lalat is, amelyik tnegtagadta az adatszolgáltatást. Igaz, volt egy ilyen engedmény, hogy a kérdőíveket csak azoknál a vállalatoknál kell kitölteni, ahol az óránkénti energia-felhasználás megha­ladja a 300 ezer kilokalóriát. Érdekes, hogy ugyanakkor sok kisebb szövetkezet, ahol egészen kicsi kapacitású ka­zánok működnek, hiteles, pontos adatokat szolgáltatott. Az Építőipari Minőségel­lenőrző Intézet területi állo­mása a tanács segítségével még ebben az évben ellen­őrizni fogja a beérkező ada­tokat. Itt meg kell jegyezni, hogy ha egyik-másik nagy­üzemnél eltér a tényleges helyzet a bejelentett adatok­tól, annak az lehet az oka. hogy az elmúlt két év alatt lényegesen javult a füst- és porszűrő berendezések minő­sége. A városi tanácson arról tájékoztatták lapunkat, hogy már nem kell sokáig várni a levegő tisztaságával foglalko­zó újabb rendelet megjelené­sére, amelyet az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium terjesztett a kormánv elé. Ebben szabályozzák majd. hogy a légszennyező üzemek — ha a megállapított normákon felül ,.rontják a levegőt" — mennyi bírságot fizetnek. Az sem mindegy, hogy milyen területekről van szó, ugyanis három légtiszta­sági kategóriát vesznek figye­lembe. A kiemelten védett területeken — mint például Lillafüreden és Tapolcán — bizonyos szennyező anyagok­ból mindössze néhány milli­gramm lehet csak a levegő­ben. Ha ezeket a feltételeket a környező nagyüzemek nem tudnák biztosítani, úgy idő­szakonként — amikor a szennyeződés nagyobb — sú­lyos bírságot fizetnek majd. Védett területnek számíta­nak a lakótelepek, és kivé­telt csupán a szigorúan vett ipari övezetek képezhetnek. Kérdésünkre, hogy ezeket Miskolcon például a Győri kapuban biztosítani tudják-e, a szakemberek azt válaszol­ták, hogy a feltételek megte­remtéséhez még jelentős erő­feszítésekre lesz szükség. B „haszontalan” porszemek Amióta leállították a Le­nin ivonaszati Muvea erceio- kesznomuvet, lényegesen csökkent Miskolc ievego- szennyezetlsege. Addig na­ponta ötven,, napjainkban pe­dig narminc tonna port oo- csat ki a vasgyár. Ennek — a széljarasnak megfelelően — nagyoob részét a szerencsét­len fekvésű Vargahegy kap­ja, de jut belőle gyakran az Egyetemvárosnak is. Az egy­re rendezettebb „diáknegyeu” szerencsére Hejőcsabároi, a cementgyártól már nem szennyeződik. Annál inkábo a HCM környékén levő te­rületek. lakóházak es Szir­ma nagyobb része. Az új ce­mentgyár svájci gyártmányú elektroíilterekkel köti majd le a cementgyártásnál fel­szabaduló port. Csak a szakemberek tud­ják igazán, hogy a sokunk által szidott smog nemcsak köhögésre ingerel bennün­ket, hanem betegséget közve­títő katalizátor is. A baciliu- sok ugyanis a finom por- szemecskékhez tapadva „ván­dorolnak”. * Az újabb felmérések, a por- és füstatlaszok, a leve­gőtisztasági rendelet és az a sok-sok millió forint, amit az üzemek évente erre a célra fordítanak, remélhetőleg meghozzák a kívánt ered­ményt, s hogy városunk — ipari jellege ellenére — sem lesz rosszabb levegőjű, mint hazánk többi nagy telepü­lése. NAGY JÓZSEF Az E-hullám Újság hír: A kaliforniai Stanford University egyik pszichiáter-csoportja rájött, hogy az elektro- enkefalogram képes arra, hogy „olvasson” az egyén pszichéjében, és — meghatározott ingerek halasára — kimutassa a szexuális hajlamokat. A kísérleti alanyoknak elektródákat erősítettek a fejére, majd egy kis képernyőre meztelen férfi- és női képeket vetítettek. A látvány hatására az egyének várakozásteljes állapotba kerültek, s ezt az úgynevezett E-hullám jelezte, amelyet — elem­zés céljából — betáplállak egy számítógépbe. * A férfi későn érkezett haza. Mint puha vajban, úgy forgatta meg a párban a kul­csot, s mielőtt a lakásba lépett volna, kabát­ját. cipőjét levetette. Villanyt nem gyújtott, csendben osont a konyha jelé. Hátha akad a sütőben még némi harapnivaló. — Egy lépést se tovább — csattant a sa­rokban megbúvó asszony hangja, ■ majd ugyanabban a pillanatban kigyulladt a fény. A férfi ijedtében elejtette a cipőjét, s bosz- szúsan, megadóan nézett mindig éber élete párjára. — Bevallód, hogy merre csavarogtál, vagy kivallassalak? — búgta a no, s amikor a másik az éjszakába nyúló, szokásos értekez­letről motyogott valamit, nem kérdezett töb­bet, hanem a tettek mezejére lépett. Két ba­racklekváros üveg közül egy televízióhoz hasonló, kicsi készüléket emelt le a polcról, majd egy, leginkább a kötött házisapkára emlékeztető fejfedőt nyomott a férfi ko­bakjára. — Vedd fel! — parancsolt rá — és pró­bálj normálisan viselkedni. Fölösleges min­denféle manipuláció. Úgyis kiderül, merre kódorogtál! Hála Krapcsáknénak, ma estére kölcsön adta a gépét. (Krapcsák úr ugyanis éjjeliőr, így ö csak nappal vétkezhet, kö­vetkezésképpen Krapcsáknénak napközben van szüksége az ördöngös masinára.) A szavakat tett követte. Az asszony a férfi fejére húzta a huzalokkal teleaggatott hálosapkát. matatott egy kicsit a banándu­gókkal, majd a kapcsolóhoz nyúlt. Abban a pillanatban, amikor kékes-fehér fénnyel fel­ragyogott a képernyő (színes készülékre még Krapcsákéknak nem tellett), a férfi fel­kiáltott. — Micike! Mi-ci-ke!H Ez fölöttébb gyanúsnak tiint, mert hiszen hősünk asszonyának a bájos Amália nevel adták jó szülei, de azért a kísérlet folyt tovább. A férj már hallgatott. Nem volt más választása. A képernyő viszont megeleve­nedett. Gyors egymásutánban villantak fel az arcok. Csupa ismeretlen nő, míg végül egynél megállapodott. Fiatal, csinos, vonzó leányzó volt, olyan, amilyet csak a 18 éven felülieknek szánt filmben lát az ember. A tünemény állig gombolt ruhát viselt, mel­lette írógép. — Ne hazudozz, mondd tovább, különben növelem a feszültséget! — kiáltotta eszelő­sen az asszony, s a kapcsolókat babrálta. A férfi megvonaglott. A kép élesebb lett. Az írógép eltűnt, akárcsak az állig gombolt ruha. A nő behunyta a szemét, majd egy hirtelen mozdulattal kikapcsolta a gépet. Szivszaggatóan sírni kezdett, aztán úgy el- agyabugyálla hites urát, hogy az csak ülve tudott aludni. A férfi másnap beteget jelentett. Ezen igencsak csodálkoztak kollégái, mondván, hogy tegnap este még semmi baja nem volt, sőt, kétszer is hozzászólt azon az éjszakába nyúló, maratoni értekezleten. Micike, a vál­lalat nyugdíjazás előtt álló gyorsírója min­den szavát lejegyezte. Olyan jókat mondott. BRACKÓ ISTVÁN Divatba jött Odüsszeusz

Next

/
Oldalképek
Tartalom