Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)
1972-12-11 / 291. szám
Leszűr deáké volt az első Borsod megye a geodéták rajzasztalán ^ Erő, szépség, lendület, harmónia ... A miskolci városi sportiskola évzáróján a szín- pompás sportbemutató egyik fénypontja volt a kis tornászlányok kendőgyakorlata. Kirobbanó sikert arattak vele, s a zsúfolásig megtelt nézőtér lelkes, fiatal közönsége pirosra tapsolta a tenyerét. (Szabó István felvétele) Sportpalánták parádéja A junior Európa-bajnokságon volt talán utoljára olyan zsúfolt a sportcsarnok nézőtere, mint a szombat délutáni sportiskolái évzárón. A lelátókon csupa fiatal: általános és középiskolás diák — itt-ott közéjük ékelődve néhány felnőtt — mintegy ezzel is jelképezve, hogy ezúttal az ő ügyükről, testkultúrájuk fejlettségét bemutató társaik „vizsgájáról” lesz szó. A térkép eredetét a szakemberek is csak találgatják. Tény azonban, hogy az ókori rómaiak különböző hadműveleteiket már a terep kicsinyített rajzán készítették elő. Az ókori Egyiptom tudósait ma is nagyszerű geodétáknak tartják: a Nílus egy-egy áradása után a víz által elöntött területet újból és újból fel kellett osztani. Ehhez pedig topográfiai ismeretekre volt szükség. Magyarországon az első térképet egy bizonyos Lázár deák készítette, a XV. században. Ez a Dunántúlt ábrázolta — bizonyos tévedésekkel, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen az első térkép — a szükséges berendezések hiányában — nagyobbrészt szemmérték alapján készült. kizárnia» megrende^sre o A napokban ünnepelte megalakulásának 20. évfordulóját a hazai, szocialista térképészet. Az oktatási és a lájékozódási célokat szolgáló térképeket a Kartográfiai Vállalat, a területrendezési, ipari stb. térképeket pedig a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat készítik Ez utóbbinak egyik vidéki osztálya Miskolcon, a Baross Gábor utcában székel. Mint Lassú Miklós csoportvezető mérnök elmondta : a, vállalat kizárólag megrendelésre dolgozik. Ügyfeleik skálája a megyei tanácstól, a nagy iparvállalatoktól egészen a magánemberekig lerjed. A községek zárt kertjeinek felmérése, a város felmérése és a területkisajátítások már szinte rutinmunkának számítanak. Ezek mellett jelentékeny erőket vesz igénybe a már nagyobb szaktudást igénylő ipari geodézia. A megyében két nagy beruházás — a HCM rekonstrukciója és a. leninvárosi olefin- mű — létesítményeit a miskolci geodéták által javasolt kitűzések alapján valósítják meg: Vlisko c — liHven nésyzelméferen A terület-feltérképezések nagyobb részét klasszikus módszerrel, a vízszintes-magassági értékek lemérésével, s rögzítésével végzik. A helyszínen kapott számadatok a technikus rajzolóasztalán válnak térképpé: az azonos magassági pontokat vonalakkal kötik össze. A különböző felszíni létesítményeire;: is feltüntetik a rajzokon. Amit a tájékozódási *' 'neken színekkel fejeznek ki. az a geodéták által készített térképen vonalrendMit. hozván csinál j unk? Holnap délután, a Sétány utcai Vasas klubban kerül sor a diósgyőri nagyüzemek szocialista brigádjai Mit, hogyan csináljunk? ankétsorozatának legközelebbi vitájá- sa. Ezúttal a szakmai, politika: és kulturális továbbképzés feltételeiről, eredményeiről beszélgetnek a szocialista brigádok képviselői. szert alkot. A szakembe’- a rajz alapján azután n ja elé tudja képzelni az ábrázolt területet. A Geodéziai Vállalat miskolci osztályán — fennállásuk 18 éve alatt — számos jelentősebb munkát végeztek. Mintegy tíz évig tartott például Miskolc teljes felmérése és feltérképezése. A 155 darab, 60x80 centiméteres rajzpapírra „vetített” városkép — amely összerakva több mint 70 négyzetméter — nélkülözhetetlen eszköze a város vezetőinek a területrendezési, a szanálási, illetve az úiratelepítési programok elkészítésekor. tj eljárás: a fotogrammetria A geodéziai térképezést is forradalmasította a légi fényképezés. A feldolgozandó területet bizonyos magasságban repülőgéppel lefényképezik, s a kész felvételt egy speciális készülék segítségével rajzpapírra másolják. Ezzel az úgynevezett fotogrammetriai eljárással először Kazincbarcika területi térképezését végezték el. Jelenleg a tokaji borvidék tervezett rekonstrukciójához szükséges térképeket állítják elő e módszerrel. Városi tanácstagok fogadóórái 1972. december 11. Csatlóezki Miklós, 15. sz. Alt. Iskola, Szirma, 1$ órától; Gadó László, II/l. pártalapszervezet. Csabavezér u. 95., 17 órától; Halász András, nyírj esi pártalapszervezet., 17 órától: Karaba László. 35. sz. Ált. Iskola, Lumumba u. 1., 17 órától: Majoros Ferenc. 1/6. sz. pártalapszervezet, "anócsház tér 2,. 17 órától; ökrös Béláné, lakásszövetkezeti iroda, Gagarin u. 13.. 17 órától; Sándor János, Szirma, tanácsháza, párthelyiség, 18 órától; Schön Péter, LKM Vízműklub, Alsó-Szinva u. 60., 17 órától: Szegedy Gyula. III., Wesselényi u. 43., 17 órától; Tóth Imre, Tizeshonvéd u. 16., 17 órától; Tóth István; 114. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Gagarin u. 54., 18 órától. 1972. december 12. Koval Pál. 1/6. sz. pártalapszervezet, Tanácsház tér 2.. 17 órától: dr. Moór Katalin, Szemere u. 3., 16 órától; Sebő Ernő. Szövő u. 9., 17 órától: Titkó István. II., Szabó Eriin u. 70.. 16 órától. 1972. december 13. Dr. Terplán Zénó. Egyetem- gépelemek- tanszéke, 16 órától. 1572. december 18. Csősz Gyula és Sári László, Forgács utcai Ált. Iskola, 18 órától; Frtgyik Ferenc, III., Mária u. 23,. 17 órától; Kormos György, Hoffman O. u. 21., 18 órától: Körmöczky Ágnes. Szeles utcai Ált. Iskola. 18 órától: Ráski Sándor, Palóczy u. 19., 17 órától. 1972. december 20. Szolga István. 40. sz. Alt, Iskola, Győri kapu-dél, 17 órától. Városi tanácstagok beszámolói 1972. december 11. Sztrelcsik Ferenc, Gárdonyi Géza Művelődési Ház, II., Sütő J. u., 18 órától. 1972. december i9. Felvinczy Ernő, Szeles utcai Alt. Iskola, 17.30 órától. 1972. december 20. Dr. Szarka Gyula, városi fiók- könyvtár, II., Park u. 52., 17 órától. A 7. a vasi templom harangjátéka, majd az olimpiai szignál elhangzása után a díszelnökségben helyet foglaló Tok Miklós városi tanácselnök-helyettes, Kraj- nyák Tibor MSZMP munkatárs, Papp Gazsi Imre MTS megyei elnök, Tolnay Ferenc városi művelődésügyi osztályvezető,' a testnevelés tagozatos iskolák igazgatói és a patronáló egyesületek vezetőit képviselő Fügeczky Róbert DVTK-elnök jelenlétében Horváth József test- nevelési szakfelügyelő nyitó szavaival kezdődött a kétórás ünnepség: a 12 éve működő városi sportiskola évzárója. Jámbor Tamás igazgató adott számot e fontos intézmény 1972. évi eredményeiről ; kihangsúlyozva, hogy ez az esztendő volt a sportiskola legsikeresebb éve fennállása óta. Beszélt az év elején végrehajtott átszervezéssel, szakosztályok megszüntetésével és új sportági szakterületek létrehozásával adódott problémákról, majd ismertette a 21 edző irányításával dolgozó hét szakosztály eredményeit. Kiemelte a magas mérce ellenére is kitűnő eredményeket elért atlétikai és kézilabda szakosztályok munkáját, méltatta a kisdobos sportjátékok és általános iskolák pontversenyének jelentőségét és kihangsúlyozta a tagozatos iskolákkal történő szoros együttműködés fontosságát. Köszönetét mondott a testnevelő tanár-edzőknek az áldozatos munkáért, végül átadta a sportiskola jutalmait a legeredményesebben szerepelt sportolóknak. Az ünnepség első részét a végzős A labdarúgó bajnokság őszi utolsó fordulójának elsősorban az az érdekessége, hogy az Újpesti Dózsa a Budapesti Honvéd elleni rangadón szerzett győzelmével nagy-n beblztósítouta első helyét — 3 pontos előnnyel kezdi majd a tavaszi idényt. Meglepő eredménynek számit a Csepel nagyarányú győzelme az MTK felett, valamint az. hogy a Tatabánya és a Salgótarján nem tudta otthonában mindkét pontot megszerezni. Általában jól ment a hátsó mezőnyben tanyázó csapatoknak: a 10. helyezettől lefelé mindegyik szerzett az utolsó fordulóban pontot, vagy pontokat. A forduló eredményei: Csepel —-óik i :i (4:0). Ujpesd Dózsa — Bp. Honvéd 4:o (3:0), Zalaegerszegi TE — Videoton 0:0, Szegedi EOE — VM Egyetértés 1:1 (1:1), Salgótarján Pécsi Dózsa 0:0, Komlói Bányász— Rába ETO 1:0 (0:0), Ferencváros — Bp. Vasas 0:0, Tatabánya — DVTK 0:0. A góllövőlistán is újpesti fölény mutatkozik. Az élcsoport állása: 10 gólos Bene és Fazekas (Ü. Dózsa), 9 gólos Kozma (Bp. Honvéd), 8 gólos Glázer (Rába ETO), Pusztai (Bp. Honvéd), Szurgent (Csepel). Az KB I. őszi Végeredménye: 1. Ü. Dózsa 15 11 1 3 37: 9 23 2. FTC 15 8 4 3 28 .*17 20 3. Vasas 15 8 3 4 26:17 19 L Bp. Honvéd 15 7 4 4 29:18 18 5. Csepel 15 5 7 3 25:17 17 6. Rába ETO 15 8 1 6 27:21 17 7. Videoton 15 7 3 5 22:18 17 8. Tatabánya 15 6 4 5 16:16 16 9. MTK 15 4 7 4 17:20 15 10. ZTE 15 5 4 6 19:17 14 *1. SZEOI 15 4 6 5 17:24 14 12. Erjyetrlrfcés 15 3 & 6 13:26 12 növendékek búcsúztatása zárta. Ezután jött az egy órán át tartó, színpompás, nagyszerű élményt nyújtó sportbemutató, melynek keretében valamennyi szakosztály ízelítőt adott tudásából, felkészültségéből. Úszók gumi- párnával, rop-, kosár- és kézilabdázók a gömbölyű varázsszerrel, kajakozok hajójukkal és evezőikkel, atléták különböző sporteszközökkel mutattak be sportágukra jellemző mozdulatokból álló gyakorlatokat, játék- és versenymozzanatokat. A szín- pompás bemutatót kígyóhaj- lékonyságú tornászok akrobatikával, művészien köny- nyed mozdulatokkal teleszőtt gyakorlatai zárták. S hogy a bemutató sportjellege még jobban kidomborodjon — mintegy ráadásként — a sportiskola kézilabdacsapata a DVTK együttesével mérte össze tudását. A mérkőzés végén a sok látnivalóban meglehetősen elfáradt közönség azzal a meggyőződéssel távozott, hogy a sportiskola célkitűzésének, hivatásának, a magyar sport utánpótlása nevelésének 1972-ben is nagyszerűen eleget tett. (monostori) 13. SBTC 15 4 3 8 19:27 11 14. Komló 15 2 6 7 11:29 10 15. Pécs 15 1 7 7 8:21 9 16. Diósgyőr 15 1 6 8 9:26 8 KOSÁRLABDA DVTK — Kiskunfélegyházi Vasas 83:37 (36:15) Bajnokcsapathoz méltó játé- kot nyújtott a DVTK. A vendégek csupán az első félidőben tudták némiképpen Lassítani a vasgyári lányok által diktált fergeteges iramot, aztán kifulladtak és szünet után edző- mérkőzés jelleget öltött a találkozó. A DVTK vegyes védekezéssel kezdettől fogva kiszorította a vendég kosarasokat a palánk alól; helycserés, bejátszásokon alapuló támadásaik pedig a legtöbb esetben pontokat eredményeztek. Kosárdobók: Vízkeletiné (36), Lukács (15). Cs>athó, Spisák (7— 7), Meggyesd, Holyevácz (6—6). Temesné (4), Bokorovicsné (2). Közgazdasági Egyetemi SE— IVIEAFC 75:72 (37:33) Nem sok reményük volt a sikerre a miskolci fiúknak, s ez meg is szabta taktikájukat. Ern- berfogásos védekezésre rendezkedtek be, ami azonban a találkozó elején különösen bizonytalan volt. Ez eredményezte. hogy a „Közgáz” néhány perc alatt 12 pontos előnyre tett szert. Ezután feljavult a MEAFC védekezése, gyors indításokkal és jól sikerült, távoli dobásokkal minimálisra csökkentették hátrányukat. A befejezés előtt két perccel úgy nézett ki, hogy az egyenlítés is sikerül, ám az ellenfél ha] rája erőteljesebb volt. Kosárdobók: Sipos (17), Béres (14), Bukta (9), Magyar (8), Kerekes (7), Bardócz (6), Varga (5). Köstner (4). Markovics (2). K. J. Magángépkocsi-tulajdonosok, Ügyelem! Árkedvezmény! Az A FIT XVI. sz. Autójavító Vállalat 1972. december 1-től 1973. március 31-ig 10 SZÁZALÉKOS MÜNKADlJ-ÁRKEDVEZMÉNVT biztosít: Borsod megyei Magyar Autóklub tagsággal rendelkező, valamint a Borsod megyei Állami Biztosítónál kötött CASCO-biztosítással rendelkező ügyfelei részére Az árkedvezmény minden típusú gépkocsijavítási és szolgáltatási formákra kiterjed — kivételt képeznek a külső kényszerbehatású sérülések (karambolos sérülések) Továbbá minden ügyfelünk részére 10 százalékos MUNKADÍ.T-ÁRKEDVEZMÉNYT adunk külön műszeres vizsgálatra történő megrendelés esetében, mely kiterjed a következőkre: — motor teljes vizsgálata, — kerékkiegyensúlyozás. — fényszóróbeállítás. — első futómű-beállítás Az árkedvezményekkel kapcsolatos részletes tájékoztatást az üzemegység ügyfélszolgálata adja AFIT, XVI. sz. Autójavító Vállalat i. sz. Üzemegység, Ügyfélszolgálat Hejőcsaba. Téglás u. 4. szám Telefon: 38-7X1 I ' I I r i h i re k - e red menyek LABDARÚGÁS