Déli Hírlap, 1972. szeptember (4. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-05 / 209. szám
sfc Miskolci részlet Kunt Ernő rajza Prolongáljuk az elmúlt szezont Tízéves a Miskolci Sárospatakon A sárospataki Rákóczi varkastély lovagtemében tegnap megnyitották a Nem. zetközi Lenau Társaság idei tudományos ülésszakát. A társaság tagjai — több közép-európai ország irodalomtudósai — immár nyolc esztendeje kutatják a költő emlékeit mindazokban az_ országokban, ahol élt és' dolgozott. Hazánkhoz gyermekkora kapcsolja: nevelőapja Tokajban élt. A középiskola ötödik—hatodik osztályos anyagából a sátoraljaújhelyi Piarista Főgimnáziumban vizsgázott kitűnőre. Az idei ülésszak központi témája Petőfi, Lenau, Heine és európai kortársaik kapcsolata, kölcsönhatása lesz. A társaság sárospataki ülésszakára tíz országból csaknem száz tudós — köztük egyetemi tanárok, irodalomtörténészek, kulturális és oktatási szakemberek érkeztek. A tudományos ülésszakot dr. , Mádl Antal, a társaság tudományos tanácsának elnöke nyitotta meg. Ezután dr. Ladányi József, a Borsod megyei Tanács elnöke köszöntötte a vendégeket és adott tájékoztatást a megye múltjáról, jelenéről és fejlődéséről. Az ünnepélyes megnyitó után dr. 3őtér 1stLcnau-ülésszak Szimfonikus Zenekar » A szezonkezdés a 10. évad kezdetét is jelenti a Miskolci Szimfonikus Zenekarnál. A közismerten nehéz körülmények között dolgozó együttes 102 alkalommal állt pódiumra az elmúlt évben. A most kezdődő szezonban is hozzávetőleg ennyi koncert, a 10—11 hónapos penzum. A zenekar munkájáról, a következő évad terveiről beszélgettünk Mura Péter igazgató-karmesterrel. — Csak az érdekesség kedvéért említettem, hogy a 10. évadot kezdjük. Nem lesznek látványos ünnepségek: ha szabad így mondani, munkával jubilálunk. A tavalyi több mint száz fellépés az itthoni, a miskolci, Borsod megyei, pesti, pécsi, szolnoki, nyíregyházai hangversenyekből állt. Ide sorolnám az ifjúsági hangversenyeket és a szlovákiai turnét is. A nagyzenekari esteket és a kamarakoncerteket. Ami az idei munka lényegét illeti; prolongáljuk az elmúlt szezont. — Tavasszal, nyáron a diósgyőri várban egy idő óta újra vannak hangversenyek. Az együttes erejéből ettől biztosan többre telne. — Még a várkoncertek is kísérleti stádiumban vannak; évszakhoz, időjáráshoz kötöttek. Máshol is keressük a fellépési lehetőségeket. Szívesen i játszanánk például a város nagy művelődési házaiban. Még egy kísérletet említenék. Szeptember 9-én az egyetemen lesz koncertünk. Kipróbáljuk a lehetőségeket: hogy szól a zenekar, milyen körülmények között játszhatunk. Ha minden jól megy, havonta lépünk itt fel, és olyan programmal. amely az egyetemi 'ifjúság igényeihez alkalmazkodik, kifejezetten nekik' szól. ■ ván akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója tartott előadást Petőfi és a világirodalom címmel. Délután a tanítóképző intézet dísztermében folytatódott. a tanácskozás, ahol öt irodalmi előadás hangzott el. Dr. Weber Antal egyetemi docens, Petőfi viszonya a németséghez és a német irodalomhoz, dr. Fekete Sándor tudományos kutató Petőfi és Heine, dr. Joseph Matt grazi egyetemi tanár, Petőfi, Genau, Heine fogadtatása a délszláv irodalomban, dr. Stralinja Kostic no. visadi egyetemi tanár, Jo- van Jovanovic Zma'j és Petőfi, dr. Kira Sahova kijevi egyetemi docens. Petőfi és Sevcsenkó címmel számolt be tudományos kutatásairól. (makai) Móricz tekintetes úr Egyszerű emberek emlékezetében 11. — Az együttes koncertprogramjának jelentős részét az Országos Filharmónia 1972,73. évi bérleti hangversenyei alkotják. — A színházban az idén is jórészt hétfőn vannak a nagyzenekari estek. A filharmónia téli bérletének első koncertjén a Moszkvai Rádió Szimfonikus Zenekara vendégszerepei október 5-én. Ezzel kezdődik Miskolcon a hang verseny évad. Mi először november 8-án lépünk fel, azután decemberben lesz egy hangverseny. Januárban két alkalommal szerepelünk, és februárban a debreceni Kodály-kórussal együtt ad koncertet az együttes. Van fellépésünk természetesen ' a kamarabérlet keretében a Bartók- teremben is. Ugyancsak a filharmónia szervezi az ózdi, leninvárosi, kazincbarcikai bérletben adott koncertjeinket és természetesen Miskolcon, is a megyében is az ifjúsági hangversenyeket. — A zenekart az Országos Filharmónia foglalkoztatja, de a városé. Nem nehéz ösz- szeegyeztetni ezt a „kétla- kiságot’’? — Egyeztetési nehézségek tulajdonképpen nincsenek, és van időnk, hogy a hazai és vendégegyütteseket, szólista, kát, énekes művészekét . szerződtető és foglalkoztató országos szerv igényeihez és lehetőségeihez igazodjunk. Arra is bőven maradna idő •és lehetőség, hogy jóval több koncertet adjunk csak a város kérésére, a filharmóniától függetlenül. Nagy írónls szokásaira, gesztusaira a halála után tiz év múlva is élénken emlékeztek a leányíalusi egyszerű emberek, kétkezi dolgozók. Mazalán Tamás trafikos például elmondotta, hogy csak néha vett kész cigarettát, „Finom tö- rök”-öt szívott, a vágott szív- nivalót az akkori dohányosok jelentős részéhez hasonlóan hüvelybe töltötte. Stumpi László pincér — aki korábban a fővárosi Hungária Kávéházban dolgozott — bevallotta, hogy két dologból tudta: milyen nagy író lakik a községben. Egyrészt: a kávéház nagytermében nemegyszer rendeztek bankettet az írók, s a kulturális élet különböző szervei, és egyszer-kétszer Móricz Zsig- mond mondott pohárköszöntőt, ami rangot jelentett a részvevők között. „Nagyon tudta poentírozni a mondanivalóját.” Másrészt: a nem sok szabad idővel rendelkező pincér az író valamennyi müvét elolvasó felesége tájékoztatása révén is megalkotta értékítéletét. A községbeliek azonban nemcsak az előbbiekhez hasonlókat állapítottak meg Móricz Zsigmondról. Megfigyelték azt is, hogy kerülte az urak társaságát, amelynek tagjai közt volt a már említett, s Leányfalun gyönyörű villával rendelkező Pékár Gyula. a Horthy-korszakban a fajvédő fasiszta politika szószólója, a könnyű szórakoztató próza kis tehetségű művelője, a Petőfi Társaság elnöke (felesége a cári Oroszország egyik nagyhercegi családjának sarja volt.) — Móricz Zsigmond tudta, hogy Pékár egy lampionos ünnepségen szemét pórnépnek nevezte a dolgozókat — emlékezett vissza az akkori időkre Bokros Sándor tszcs- tag, aki 1934-től hat éven át kertésze volt az irodalmi élet felfújt ..nagyurának'’, s később Móriczék kertjében is többször dolgozott. — Nekem kellett a lampionokat kezelnem, s csak reszkettem a kijelentés miatt. S nem sokkal később jóleső érzéssel olvastam Móricz Zsigm'ond lapjában, hogy Pekárt nap- lopónak nevezték. A cikkhez karikatúrát is rajzoltattak, egy elefántot Pekár-fejjel... Az urak kaszinójában, amelynek a katolikus papság lapjának, a Nemzéti Újságnak a főszerkesztője, a nagy dumájú, s társai körében „kis Pázmány”-lcént emlegetett Tóth László v’olt az egyik vezetője, rendkívül léha, erkölcstelen életet éltek. Móricz Zsigmond nemhogy nem járt el a kaszinóba, egyszer-kétszer pedig meghívták, de szóba sem állt annak tagjaival. A nagy író Pékárral szemben táplált undorát az említett pincér is észrevette a Hungáriában megrendezett több banketten, amelyeken a jobb- és baloldali írók egyaránt részt vettek. Figyelmet érdemel egyébként az a telibe találó következtetés, melyre az egyes megnyilvánulások alapján a két dolgozó ember jutott. Móricz Zsigmond magatartásáról, kicsit a munka- módszeréről is végül Somodi József, a pócsmegveri református elemi iskola nyugalmazott igazgatója tájékoztatott részletesebben. — Személyes jó barátom volt Zsiga. Gyakran átjárt hozzánk a magyar órákra, vizsgákra. A kisdiákok dolgozatait nemegyszer elvitte magával, kihalászni belőlük a népies megnyilvánulásokat. Sok;at és jóízűen kacagott nem egy dolgozaton. Különösen akkor, ha valamelyik elemista egyik vagy másik novelláját „megbírálta”, mert például nem találta kielégítőnek a lóvásárról írottakat. A gyerekekkel mindig szóba elegyedett, azok rajongtak érte... A nagykőrösi tanítóképzőbe 1935- ben meghívták, hogy tartson előadást: milyen legyen a magyar tanító? ö velem példálózott. Valószínűleg azért, mert annak idején háromhónapos mezőgazdasági tanfolyamot szerveztem a falunkban. s ez nagyon tetszett neki. Különösképp érdekelte: milyen lesz a jövő faluja? Erről nagy cikkeket írt a Pesti • Naplóban . . . Engem gyakran hívott, kísérjem el a riportútiaira. Azt szeretném. mondta, ha valaki mindig velem volna. Munkám miatt csak a közeli falvakba kísérhettem el, s megfigyeltem. állandóan jegyzett egy darabka papírra. Csak ő tudta elolvasni a feljegyzéseit. de odahaza mindjárt feldolgozta élményeit.. . írásairól számos alkalommal kért tőlem véleményt, s nem haragudott meg, ha egyikmásik nekem nem tetszett... Elmesélte még az egykori iskolaigazgató, hogy Móricz Zsigmond temetésén Pócs- megyerről Csepelre került munkások is lerótták kegyeletüket. s 15 tagú küldöttség a faluból és Leányfaluról földet vitt a síriába. TARJÁN ISTVÁN A szülők nevelőtársak Nem pénzbeszedő szerv Megkezdődött a tanév, s néhány hét múlva újra dolgozni kezdenek az iskolákban a szülői munkaközösségek. A Győri kapui 40. számú Általános Iskolában a hónap végén hívják a szülőket az első értekezletre. Galambos Bélával, az iskola igazgatójával a szülői kollektíva tevékenységéről beszélgettünk: mi a titka a jól működő szülői munkaközösségnek? — A szülői munkaközösség ma már nálunk nem pénzbeszedő szerv. A szülők segítik munkánkat, fontos feladatokkal bízzuk meg őket. Néha még a napközi otthonban is helyettesítik rövid időre, a hiányzó nevelőket. (Erre most különösen szükség van, hiszen ebben az évben a hat első osztályból négy napközis.) A nagy iskolai rendezvényeken fenntartják a rendet, de szívesén gondozzák az iskolát is: takarítják. függönyöket varrnak. Sőt, nevelőink egyik legnehezebb feladatából is kiveszik a részüket.' Felkutatják a veszélyeztetett gyermekeket, s a pedagógussal együtt látogatják meg őket. Sajnos, elég sok nálunk a nem kívánatos körülmények között élő tanuló. A jó munkaközösségi élet, a család és az iskola ideális kapcsolatának kialakításához többre van szükség ... — Tavaly megszervezi ü k a szülők akadémiáját is, az öt előadásból álló nevelési és egészségügyi sorozatot. A múlt évben vezettük be az apák szülői értekezletét. — Az apák szülői értekezlete ...? — Ök is így csodálkoztak először. Kíváncsiak voltak, vajon miről lesz szó. Pedig erre már volt példa, a város egy-két iskolájában. Ám ezen az új lakótelepen különösen időszerű volt ezt megszervezni. A családok rendkívül heterogén össze- tételűek. Egyetlen közös vonásuk, hogy általában mindkét szülő dolgozik. S vajon ekkor ki neveli a gyerekeket? Mert a konzervatív szemléletűek szerint ez mindenképpen az anyára háruló teendő. Hát erről volt szó a múlt évi összejövetelen, az apák felelősségéről a családban, a gyermekkel való törődés gondjáról. Volt olyan mama, aki elkísérte a papát a terem ajtajáig, mert meg kellett mutatnia, hová jár a : gyerek iskolába... A beszélgetés nem várt sikerrel fejeződött be. A rengetek érdeklődő kérdés után csak azt kérték, hogv rendezzék meg újra az apák szülői értekezletét. Nos az új tanévben erre sor Varul. SIMÁNYI JÓZSEF A pódiumon: a Hungária együttes A budapesti Hungária együttes szeptember 15-én Miskolcon vendégszerepei. A beatzenekar műsora délután Őt órakor kezdődik Diósgyőrben, a Szabadság-kertben. Rossz idő esetén a programra a Bartók Művelődési Központban kerül sor. nvRTJ KEDD Kossuth rádió; 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.3>ó: Reklám. — 12.35: Melódiákoktól. — 13.56: Klasszikusok magnószalagon. Janos vitéz, (isim.) — 14.48: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. Időjárás. Olimpiai hírösszefoglaló. — 15.15: Menü és norma . .. avagy menynyit eszünk? — 15.34: Zenés hangképek az abaújszántói népzenei találkozóról. I. rész. — 15.53: Lendvay Kamilio—Garai Gábor: Új kor nyitánya — mik- rokantáta. — 10.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Dózsa György alakja a magyar irodalomban. H. rész. — 16.25: A bolgár kultúra hete. Beszámoló az Arany Orfeusz fesztiválról. — 17.00: Hírek. Időjárás. — 17.05: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló. — 17.10: Arak — kérdőjellel. I. rész. — 17.25—24.00: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. nyári olimpiai játékokról. Közben: 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00—19.25: Esti Krónika. Melléklet: öt perc külpolitika. — 21.00—21.03: Hírek. — 22.00—22.10: Hírek. Időjárás. —0.10—0.25: Szláv kórusmuzsika. Petőfi rádió: 10.00—17.20: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. nyári olimpiai játékokról. Közben: 11.00—11.05: Hírek Időjárás. — 13.00—13.03: Hírek. Időjárás: — 13.45—14.00: Időjárás és vízállás. — 14.30—14.35: Hírek. Körzeti időjárás. — 15.30—15.33: Hírek. — 16.30—16.33: Hírek — 16.33—16.36: Műsorismertetés. — 17.20: Hírek. — 17.23: Szigeti József 80 éves. — 18.00: Hírek. Időjárás. — 18.10: Holnap közvetítjük ... A Rádiózenekar hangversenye a bolgár kultúra hete alkalmából Konsztantin Iljev vezényletével. — 18.30: A Szabó család. — 19.00: Könnyűzenei Híradó. — 19.30: A főszerepben: Gábor Miklós. Árnyékok. Bródy Sándor drámája. — 20.00: Jó estét, gyerekek! — 20.05: Kapcsoljuk a müncheni Német Múzeum nagytermét. A Lipcsei Gewandhaus zenekar hangversenye. Közben: kb. 21.00: Üj könyvek. Kb. 21.03—21.20: Fiatalok stúdiója. — Kb. 22.10: Nóták. — 22.53: Könyvek, olvasók, könyvtárosok. — 22.48: A bolgár kultúra hete. Kamarazene. — 23.00: Hírek. Időjárás. — 23.15: Az öt karika jegyében. Olimpiai hírösszefoglaló. — 23.20: Jelena Obrazcova és WiesLaw Ochman énekel. 24.00 —0.10: Hírek. Időjárás. Miskolci rádió: A megye életéből. — Rekonstrukció, az On- gai Csavarárugyárban. — Korunk ötletei, praktikus újítások. — Népi dallamok. — Üjra az iskolában. — A KISZ és az Üttörő Szövetség. — A lehetőségek és a módszerek tükrében — művelődési ház nélkül. — Könnyűzene. Televízió: 15.23: Műsorismertetés. — 15.25: Rekiamnlüsor. — 15.30: XX. nyári olimpiai játékok. Díjlovaglás, ökölvívás, labdarúgás — középdöntő, kézilabda (a magyar csapat mérkőzése). — 18.15: Hírek. — 18.20: Koreográfiák Bach-zenére. Intervízió adás a Román Televízió műsorából. — 18.35: Vizsga a mundérért/ Szovjet rövid játékfilm. — 19.05': Rekiiámműsor. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: XX. nyári olimpiai játékok. Vívás, párbajtőr egyéni döntő, súlyemelés. 110 kg felett, ökölvívás. — 23ÍOO: Tv-hlradó — 2. Bratislavai televízió: 16.30: Hírek. — 16.35: Egészségügyi tanácsadó. — 17.05: Bizalmas levelek. — 18.00: Olimpia. — 19.00: Híradó. — 19.25: Széljegyzet. — 20.iö: Daudet: Berlin ostroma. — 21.00: Az ötletesebb nyer. Vetélkedő. — 21.30: Híradó. — 21.50: Különleges gyakorlat. Dokumentumfilm. — 23.00: Olimpia. Filmszínházak: A Zeppelin (színes angol) i'4, hn6; A jövő emlékei (színes NSZK) 8. Béke. — Férj válaszúton (színes amerikai) Í3, f5, f7. Kossuth. — Cromwell (színes amerikai) f5, ±'7. Filmklub. — John és Mary (színes amerikai) í5, f7. Fáklya. — Tűz a Monte Fioron (színes jugoszláv) f5, f7. Petőfi. — Szent Péter esernyője (színes magyar— csehszlovák) 5, 7. Szikra. — Vietnam amerikai szemmel (mb. amerikai) 5; A holnap lovasai (szovjet) 7. Táncsics. — Funny Girl I—H. (színes amerikai, dupla hely árral!) 7. Súgván (Ady Művelődési- Házban). Van, aki megteszi, van, aki nem (magyarul beszélő színes angol) 8. Tapolca. Kiállítás: Szőnyi István Terem (9.30—18 óra között): Zala- váry Miklós festőművész kiállítása. SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. Időjárás. — 8.05: A Föld legmélyebb tavánál. — 8.25: Kórusok és népi zenekarok műsorából. — 8.55: Néhány perc tudomány. — 9.00: Hírek. — 9.03: Kiváncsiak Klubja. Az Ifjúsági Rádió műsora. (Isin.) — 10.00—17.20: Az öt karika jegyében. Közvetítés a XX. nyári olimpiai játékokról. Közben: 11.00—11.05: Hírek. Időjárás. Televízió: 9.30: Műsorismertetés. — 9.31: Talpalattnyi föld. Magyar film (1948). (Ism.) — 11.10 —11.45: Mekkora? Mennyi? Óvodások műsora. (Ism.) Bratislavai televízió: 9.05: Jegyzet. — 9.30: Olimnia. — 10.30: Berlin ostroma (Ism.) — 11.20: Híradó.