Déli Hírlap, 1972. augusztus (4. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-10 / 187. szám

át Az ÉPFU új forgalmi és műszaki telephelye 130 millió forintért kilenc hektárnyi te­rületen épül. Ötszáz gépjármű üzemeltetését teszi majd lehetővé. A telephely 1974 első fél­évében készül el. (Ágotha Tibor felvétele). Óvodaavatás, kitüntetések Augusztus 20-ra készülnek az HÍM dolgozói Ajavitoipar javításra szorul Fejlesztés Egy lict múlva a Győri kapuban csemege ABC nyílik Egy hét múlva, aug. 18-án nyitják meg a Csemege Vál­lalat Győri kapui ABC áru­házát. Tegnap délután még a hűtőgépeket szerelték, ma már a sok árut rakják ki a polcokra. Az ABC áruház 34 vállalattól kap a nyitásig élelmiszereket és különféle iparcikkeket. A Csemege új miskolci üzlete ugyanis az élelmiszerek mellett — ABC jellegének megfelelően — több száz háztartási holmit, sőt tartós fogyasztási cikket is árusít. Az áruház ötven dolgozója most tanfolyamon vesz részt, ahol a korszerű kereskedelem tudnivalóival ismertetik meg őket. Tavaly több szenet vettünk Augusztus 15-ig tart a Ttl- ZfiP engedményes tüzelö- anyagakciója. Mint ismere­tes. a június 5-én kezdődött vásár keretében sokféle sze­net és brikettet árusítottak, mázsánként 5—15 forinttal csökkentett áron. Bár a bor­sodi TÜZÉP-telepekcn is érezhető a kedvezményes akció hatása, a forgalom alatta marad a tavalyinak. (Annak alig több mint 85 százalékát éri cl.) A múlt esztendő első felében 102 millió forintért, míg 1072 első hat hónapiában 87 mil­lióért vásároltak fát és sze­net a megye lakói. / árlat Egerben Zirkelbach László festőmű­vész képeiből rendezett kiállítást a Képcsarnok Vál­lalat az egri Rudnay Gyula teremben (Széchenyi utca 13.) A főként olajképekből álló gazdag anyagú kiállítás augusztus 19-ig. hétköznap délelőtt fél tíztől este 6-ig. szombaton reggel 9-től dél­után 2 óráig várja a láto­gatókat. Alkotmányunk ünnepére, augusztus 20-ra készül az LK.M 18 OOO dolgozója. Az. idén 15 tagú operatív bizott­ság alakult, hogy talán min­den eddiginél gazdagabb ünnepi programot dolgozzon ki. Irmai Istvántól, a válla­lat propaganda osztályának helyettes vezetőjétől érdek­lődtünk, hol tartanak most? Megtudtuk, hogy a legfőbb célkitűzés: az új, diósgyőr- vasgyári óvoda építési mun­kálatainak befejezése. — Kétszáz kohászati dol­gozó. gyermekét helvezik el az új óvodában. A VII. és a VIII. utca közötti területen épült, óvoda 8 millió forintba kerül, s a városrész egyik büszkesége lesz. Minden hely a vállalati dolgozók gyerme­keié. de ez természetes is. hiszen az LKM nemcsak a pénzt adta, a'z új létesít­ményt az épület karbantartó gyárrészleg dolgozói építet­ték. Az ünnepélyes átadásra 18-án kerül sor. * Alkotmányunk ünnepét év­ről évre a csanyiki Majális parkban köszöntik a Lenin Kohászati Művek dolgozói. Az idén ezerkétszáz kiváló dolgozót és vendéget hívtak meg a gyár vezetői. A ven­dégek között ott lesznek an­nak a 25 termelőszövetkezet­nek a képviselői is. amelyek­kel a gyár szoros kapcsolatot tart fenn, illetve patronál. A vendégek szórakoztatásáról a Bartók Béla Művelődési Központ művészegyüttesei, s a DVTK sportegyesület tag­jai gondoskodnak. — Legközelebb augusztus 14-él ül össze az operatív bi­zottság — mondotta Irmai István. — Ekkor döntenek majd arról, hogy a vállalati dolgozók közül kik kapnak kitüntetést az Alkotmány ünnepén. Ny. I. REFLEKTOR Ma délelőtt Budapesten sajtótájékoztatót tartottak az augusztus 20-i tisztavató ün­nepségről, a vízi- és légipa­rádéról és a tűzijátékról. V Debrecenben megnyitják az első ipari vásárt. * Kecs­keméten a Petőfi ünnepsé­gek programját tárgyalja meg a HNF megyei elnöksé­ge. Mezőkövesden meg­kezdődik a himzőszakkör-ve- zetők háromnapos tanácsko­zása. Nyíregyházán ülést tart a Tisza II. vízlépcső KISZ-védnökségének opera­tív bizottsága. Különleges készlet A hódmezővásárhelyi Al­földi Porcelángyár a tömeg­gyártás mellett egyedi meg­rendeléseknek is eleget tesz. Most szállították el egy kü­lönleges díszítésű készlet utolsó darabjait a budapesti Mátyás Pincének, illetve a nagy fővárosi étterem münc­heni részlegének, Tilos a vadtáborozás Zsúfolásig megteltek a Ba­laton kempingjei, így az újon­nan érkezők már nemigen kapnak helyei, s a kempin­gek kerítésein kívül verik fel sátraikat. A vadtáborozás azonban tilos. A helyi taná­csok megbízottai rendszere­sen ellenőrzik az említett he­lyeket, s felszólítják a vad­kempingezőket, hogy szedjék fel sátraikat. Ezt a közegész­ségügyi szempontból is káros táborozási módot sem a KÖ­JÁL. sem a tanácsok nem engedélyezik. Mint hírül adtuk, kétna­pos szakmai versenyt rende­zett a Magyar Villamosipari Tröszt Leninvárosban és Miskolcon, lakatos, illetve villanyszerelő ifjúmunkások részére. A vetélkedő végén tegnap délután hirdették ki az eredményt. Leninvárosban a lakatosok versenyét Kacsa Albert. a tavalyi győztes nyerte meg. fölényes pontszámmal. A húszéves fiatalember a Ti­szai Erőmű dolgozója. A má­sodik helyezett Holló László 18 éves lakatos lett. aki szin­tén az erőműben dolgozik. A harmadik helyre a Gagarin hőerőmű fiatal szakmunkása, Miklós János került. A leninvárosiak átütő si­kere nem újkeletű, hiszen a tavalyi országos versenyben az első díj mellett még szá­mos helyezést is szereztek. Boitor István a hőerőmű szakoktatási vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy Kacsa Albert görbeházai fia­talember egész évben készült (Folytatás az 1. oldalról) A kazincbarcikai szolgál­tatóház májusban nyílt meg, de az ide tervezett Patyolat­szalon átadása azóta is vá­rat magára, mert egyes gépi berendezések nem érkeztek meg. Egy árnyalattal söté- tebb lesz az összkép, ha fi­gyelembe vesszük, hogy a megyében a negyedik ötéves terv időszakára remélt hat szolgáltatóház közül csak a kazincbarcikai áll. s aligha valószínű, hogy két-három év alatt a többi megépül. Hátrább a raugsorbau A megyei tanács vb keddi ülésének részvevői joggal csó­válták a fejüket a lakossági ipari szolgáltatások jelenlegi helyzetének ismeretében. Az 1969-ben hozott 1038-as kor­mányhatározat rögzítette a szolgáltatás-fejlesztés célkitű­zéseit. s ennek szellemében a borsodi program azt tartal­mazta, hogy „az eddigi lema­radást behozzuk, hogy az el­látás tekinteté ben megköze­lítsük az országos vidéki át­lagot’. S mi a helyzet most. az ötéves terv ..félidejében"? Az ülés elé vitt előterjesz­tés szerint „a lakossági el­látás színvonala a negyedik ötéves terv során ugyan emelkedik, de a tervezettnél kisebb ütemű fejlődés miatt az országos vidéki átlaghoz képest a tervidőszak végére visszaeséssel kell számolni.” Vagyis, még inkább hátra kerülünk a rangsorban. Az egy lakosra jutó szolgáltatá­si teljesítményérték 1975-ben Borsod megyében mindössze háromnegyede lesz a (Buda­pest nélküli) megyei átlag­nak. Miskolc városban 1975- ben átlagosan 864 forintot költhet majd egy-egy lakos javításra, az országos átlagot jelentő 956 forinttal szem­ben. A javító-szolgáltatás erre a versenyre, és annál is inkább dicséretes az ered­ménye. mert a családban szinte egyetlen szakmabeli sincs, a szülei is földműve­lők. A kiváló szakmunkás egyébként esti iskolába jár, és az oktatási napokon csak az éjszakai órákban ér haza falujába. De reggel sohasem hiányzik a hat órakor kezdő­dő műszakváltásnál. Az erőműnél nagy gondot fordítanak a fiatalok szak­mai képzésére. 1957 óta nem kevesebb, mint kétezer szak­munkás kapott bizonyítványt a 106-os ipari szakmunkás­képző intézetben. * A dijakat és az oklevele­ket tegnap délután osztották ki. Az első helyezettek há­romezer, a második helyen végzettek 2500. a harmadik helyezettek pedig 2000 forin­tot kaptak mindkét szakmá­ban. N. J. félgőzzel mérsékeltebb fejlődésének okaként az egyik vb-tag a vállalatok és a tanácsok ne­héz pénzügyi helyzetét, az építőanyagárak emelkedését, valamint az építésnél köte­lezően előírt 20 százalékos tartalékösszeg lékezö hatását jelölte meg. Csak 3 milliót használtak fel Az ok keresésénél és a bi­zonyítvány magyarázatánál nem kerülhető meg az a kér­dés. hogy mi lett az Országos Tervhivatal által a megye ré­szére biztosított 117 millió forint szolgáltatásfejlesztési, alappal? Igaz ugyan, hogy a megyei tanács 190 milliót kért de kevesebbet kapóit. Emiatt aztán az eredeti el­képzeléseket a kisebb pénz­hez kellett igazítani, de most utólag úgy tűnik, ez a kiseb­bik baj. A téma referense elmon­dotta, hogy a megye részére biztosított 52 millióból (Mis­kolc 65 milliót kapott) eddig 44-et „ítéltek” oda. de tény­legesen csak hárommilliót használtak fel, Mivel a fej­lesztési keret adott. így hat. ’azzá] kell, illetve kellett vol­na okosan és hatékonyan gaz­dálkodni. ami van. Sajnos, a vállalatok többsége úgy van vele. hogy a szolgáltatás fej­lesztésére biztosított, vissza nem fizetendő támogatás in­kább gond. mint öröm, mert a jelenlegi helyzetben erőn felüli vállalásra kényszerül az. aki a szolgáltatást fejleszti. (Az egyik vb-tag állította, hogy a kazincbarcikai tisz­títószalont már rég átadták volna, ha á támogatást má­sik cég kapja.) Új lisztífóüzem, <Je mikor? Nézzünk néhány példát, az amúgy is nehezen áttekint­hető helyzet illusztrálására. A GELKA miskolci új köz­ponti üzeme egy irodaházzal együtt épült volna meg. ám a beruházási stop. (az iro­daház építési tilalom), ájljt parancsolt az új szerviznek is. A felsőbb szervekhez jo­gos tehát a borsodi kérdés; ebben az esetben oldják fel a beruházást korlátozó tilal­mat. Külön fejezetet érdemlő téma a Patyolat Vállalat miskolci új üzemének sokat emlegetett „ügye”. Az építés megkezdése egyre távolabb tolódik, sőt az eredetileg ki­jelölt József Attila utcai épí­tési terület helyett már má­sik hely után néztek az il­letékesek. A 66 milliósra ter- vezett beruházást ugyanis 30 millió forinttal drágította volna meg a szanálás, illetve az előirt védősáv kialakítá­sát. De mivel a 100 milliós összegnek jelenleg a fele sem áll rendelkezésre. így teljesen, indokolt a vb állás­foglalása : kisebb költséggel, máshol épüljön fel az új tisztítóüzem. Hogy mikor? Ebben az ötéves tervben már aligha. BRACKO ISTVÁN Aquaridák, Perseidák Augusztus van — a csillag­hullások hónapja, tiszta éj­szakákon pazar látványban lehet része annak, aki veszi a fáradságot, és az égboltot figyeli. Ebben a hónapban metszi földünk pályasíkját a legtöbb nielcorraj. köztük az Aquaridák, Perseidák. Az utóbbi kissé tudományos ízű mondatot már dr. Szabó Gyula, az Uránia Csillag­vizsgáló vezetője mondta el, akitől az augusztusi meteor­hullásról és más csillagászati érdekességekről kérdeztünk. — Augusztus hónapnak a meteorhullásokon kívül más csillagászati érdekessége is van. Ilyenkor a Jupitert lát­ni legjobban, a Saturnus csak hajnaltájban világlik elő az égbolton —. persze jlven él- mérvekben csak a távcsővel rendelkezőknek lehet részük. Sokan kíváncsiak a Marsra. Vénuszra, sőt vannak olya­nok is. akik távoli csillag­világokat. például az Andro- méda ködöt szeretnék látni. A távoli égitestek iránt ér­deklődőknek — elsősorban fiataloknak, gyerekeknek — több bemutatót tartottunk a nyáron. A foglalkozásokon megismerkednek az Uránia csillagvizsgáló munkájával, s * csillagos éggel. A Rónai Sándor Művelő­dési Házban szervezett csil­lagászati szakkör tagjai is többször ellátogattak ide. az Észak-kiliáni állomásra. Köz­tük akadt két olvan általá­nos iskolás, akikről kiderült, hogy a csillagok világát nemcsak hobbyként tanul­mányozzák. A nyolcadik osz­tályos Janik Ottónak pél­dául egész komoly, húsz cen­timéter átmérőjű saját táv­csöve van. és azt tervezi, hogy édesapjával egvütt kis „obszervatóriumot” építenek erenyői víkendtelkükön. A másik „felfedezettünk” Sörés László hetedikes diák. 15 centiméteres átmérőjű tükrös távcsővel rendelkezik. Mind­ketten meglepően jól tájéko­zottak a csillagászat tudo­mányában. Az amatőr aszt­ronómia egyébként igen nép­szerű a megyében, sehol másutt nincs énnyi műked­velő csillagász. A Székesfe­hérvárott nemrég megrende­zett találkozón húszán vet­tek részt megyénkből. Az is­kolásokkal egyébké-^ szeret­nénk jobban megismertetni ezt az érdekes és hasznos tudományt, ezért azt tervez­zük. hogy ősztől a földrajz- és fizikaoktatás segítésére itt a csillagvizsgálóban is tar­tunk számukra előadásokat. (vancsó) Ifjú lakatosok versenye A tavalyi győztes lett az első

Next

/
Oldalképek
Tartalom