Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-08 / 211. szám

Kongresszusra készülve... Kongresszüsra készül a KISZ. Decemberben, amikor majd a küldöttek elfoglalják helyüket a padsorokban, ki-ki elő­szedi tarsolyából azokat az észrevételeket és javaslatokat, amelyeket „szűkebb hazája'’ fiataljaitól útravalóként kapott. S hogy legyen mit előszedni, ahhoz már most tartalmas eszmecserékre van szükség, arra. hogy a legkisebb alap- szervezettől a legnagyobbig. mindenütt összegezzék: mit tet.- tek, hogyan dolgoztak az elmúlt négy esztendőben. A munkához jelentős segítséget nyújt a KISZ Központi Bizottsága kongresszusi levele, amely tíz kérdésben foglalja össze a tennivalókat. A Központi Bizottság kéri a fiatalokat, hogy nyilvánítsanak véleményt a kongresszusi «levélről, vala­mint arra/ hogy a módosított szervezeti szabályzat terveze­téről kezdeményezzenek vitákat. Helyes, ha a taggyűlésekre meghívják a KISZ-en kívüli fiatalokat is, hiszen a KISZ nemcsak tagjainak, hanem az egész magyar ifjúságnak az érdekeit képviseli. Miskolcon 830 alapszervezethez a városban élő 50 ezer fiatal közül 24 ezer tartozik. Az elhangzó javaslatok össze­gezése nem lesz egyszerű feladat. Éppen azért helyes, ha az aktívák bevonásával munkacsoportokat alakítanak a felada­tok megoldására. Ami a módosított szervezeti szabályzat tervezetéhez kapcsolódó észrevételeket illeti, csak azoknak a továbbítására szükséges gondot fordítani, amelyek a ter­vezettől eltérő javaslatokat tartalmaznak. A két dokumentum olyan vitákra ad lehetőséget, amelyek alkotó szellemükkel méltóan szolgálhatják a kongresszus előkészítését, fejleszthetik a KISZ tagjainak vitakészségét, erősíthetik a saját sorsuk alakulásáért és a szervezetük fejlő­déséért érzett felelősséget. Elengedhetetlen tehát, hogy min­denütt kellő gondossággal és körültekintéssel szervezzék meg a kongresszust előkészítő taggyűléseket, vitákat és esz_ mecseréket. (tóth) 242 telitalálat 4 UH és a nyári rejtvénypályázatának A Déli Hírlap és a Miskol­ci Élelmiszer Kiskereskedel­mi Vállalat nyári rejtvény- pályázatának megfejtései a következők: I. HÉT: 1. Konzervekkel egész éven át egyenletes le­het a család főzelék- és gyü­mölcsellátása. 2. Fogyasszon reggelit és uzsonnát rendsze­resen. ebédet hetenként több­ször a tejcsárdákban. 3. Tisz­tított, vágott baromfit válo­gasson kedvére a baromfi- szaküzletben. 4. A fogyókúra nem koplalás. Ha a zsíros ételek helyett hetenként többször halhúst fogyaszt, a fölösleges testsúly csökken. 5. Évtizedek óta megbízható élelmiszer bevásárló köz- ■ pont: Fűszer-Csemege a Weidlich palotában. 8. Ház­tartási kisgépekből és edé­nyekből is nagy választék várja önt a Kilián déli ABC áruházban. II. HÉT: 1. Nylon fehérítő — Biopon — Flóra áztató. 2. Konyhasó — Garzon tea — Kongó. 3. Matyó desszert — Szívdesszert — Tejkara­mella. 4. Marhapörkölt — Székelygulyás — Meggylé. 5. Almabor — Zöldbab — Uborka. 6. Csipkeszörp — Kamilla tea — Diviróma- szörp. (Megjegyezzük: a II. héten közölt védjegyek jóval több árucikken találhatók, s ezért nemcsak az előbbi há­rom-három árunév megjelö­lését. hanem a többiét is el­fogadtuk.) III. HÉT: 1. Africana. 2. Százszorszép desszert. 3. Bio Tomi áztató. 4. Rácponty konzerv. 5. Hetek cigaretta. IV. HÉT: 1. Helyes táplál­kozás — egészséges élet. 2. Korszerű háztartás — több szabad idő. 3. Több gyü­mölcs, több vitamin — jobb egészség. 4. A tejtermékek értékes fehérjékben gazdag élelmiszerek. 5. A modem háziasszony gondoskodik ar­ról, hogy sokfajta konzerv legyen éléskamrájában. 6. Erejével, idejével takarékos­kodik, ha sütéshez, főzéshez kész tésztát használ. A megfejtések értékelése megtörtént, összesen 242-en érték el a 218 pontot jelentő telitalálatot. Tegnap délben állami közjegyző jelenlété­ben sorsolással megállapítot­tuk a nyerteseket is, akiknek nevét lapunk holnapi számá­ban közöljük. Az első félév az MKV-nál A Miskolci Közlekedési Vállalat holnap tartja terme­lési értekezletét. Külön ül össze tanácskozásra a kar­bantartó, a garázs, a villa- 'mosműhely, az adminisztrá­ciós részleg*és az utazási for­galom dolgozói is, mintegy ezeregyszázan. Értékelik az első félévi eredményeket, az új nyári menetrendet, a csúcsforgalom lebonyolításá­nak problémáit, a kéthóna­pos KN közlekedést és meg­vizsgálják a közlekedési bal­esetek okait. Az értekezlet lényeges része: felkészülés az őszre, a télre, a tavalyi nagy havazásokban szerzett ta­pasztalatokat hogyan hasz­nosítsák az idén. ADH városfejlesztési fóruma • Tömbökre osztott belváros Új utakat nyitnak • Föld alá bujtatják a villamost? A belváros részletes ren­dezési tervjavaslata északon a Szeles és Fazekas utcák, keleten a Búza tér, délen a Népkert és az Avas. nyuga­ton pedig a Dayka Gábor utca által közrezárt területet érinti. A tervjavaslat töm­bökre bontva határozza meg a teendőket. Egyetlen tömbre sem írja elő a beépítés módját. Csu­pán a tömbök rendeltetésé­re, az egyes tömbökön belü­li területek felhasználására tesz javaslatot. Lényegében azt határozza meg. hogy az egyes tömbökön belül hány lakos elhelyezéséről, mennyi lakás építéséről kell gondos­kodni, illetve mennyi köz- intézményt. kereskedelmi és szociális létesítményt kell el­helyezni. A különböző tömbökre osztott belváros egységes és összefüggő szerkezetének ki­alakítása érdekében a terv a belváros új in­tézményeinek elhelyezé­sére egy észak—dél irá­Huszonötezer néző befogadására alkalmas stadion építését kezdték meg Győrött. Az épi- ,tők.ji tervezettnél korábban, már 1972-ben szeretnék átadni a létesítményt, amelyhez edzöpályák, kondicionáló termek, orvosi szobák és négyágyas pihenő tartoznak. Az akvarista tervei A félhomályba borított kis szobában csak az akváriu­mok felett világító apró égők pislákolnak. Bódis Zoltán vasgyári lakásának, kis biro­dalmában húsz, halakkal teli akvárium található. Beszél­getésünket mindvégig csupán „Születésnap" Szegeden 1896. szeptember 6-án tu­catnyi kulturális és egész­ségügyi intézmény avató ün­nepségét tartották meg az or­szágrész művelődésügyi köz­pontjává alakult Szegeden. Építőmunkások lövészbajnoksága A Nyírfa úti lőtéren nagy érdeklődés mellett rendezte meg az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat MHSZ-klubja a vállalat szo­cialista brigádjainak hagyo­mányossá vált bukóalakos céllövő bajnokságát. A kü­lönböző építésvezetőségektől több csapat is szerepelt, ame­lyek mindegyikében négyen küzdöttek a jó helyezésért, így például Gergely István építésvezető részlegéből ti­zennégy csapat 56 tagja vett részt a versenyben, s más építésvezetőségek hét. négy. Illetve ennél kevesebb csa­pattal képviseltették magu­kat. A mindvégig izgalmas verseny lebonyolítását a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség városi vezetősége részéről Eperjesi János elsőosztályú versenybíró irányította. Vé­gül Pálinkás László vezeté­sével a diósgyőri új város- központ építésénél dolgozó Repka Gyula. Vancó József, Szapulya János és Séra Sán­dor csapata lett az első, s kapta meg a vándorserleget, valamint az elsőséget bizo­nyító oklevelet. A második és a harmadik helyen a Ger­gely István, illetve Tó*h Ist­ván vezetésével dolgozó négv- négy tagú csapat végzett. Ök oklevelet kaptak. Közülük a legnevezetesebb a Tisza partjára épült egykori ..kultúrpalota”, a mai Móra Ferenc Múzeum. Az évfor­duló napjára az épületben „nagytakarítást” végeztek: rendbehozták a szegedi nép­életet idéző, búboskemencés, szabadtűzhelyes magyarszo­bákat — konyhákat, a hu­nok, avarok és magyarok egykori életét megelevenítő jurtákat, továbbá a Tisza élővilágát és más érdekessé­geket bemutató kiállítási ter­meket, anyagokat. Ezeket a szegedi ünnepi hetek idején — egy hónap alatt — 20 000 hazai és külföldi látogató te­kintette meg. A nevezetes évfordulóról a múzeumi hó­nap során emlékeznek meg. Ugyancsak 75. „születés­napját” ünnepli a MÁV ne­velőotthon, Alsóváros egykori legnagyobb épülettömbje, ahol most 320 vasutasnöven- dék lakik és tanul. Az év­fordulóra emlékkönyvet je­lentettek meg. Hetvenöt éves a kórház — néhány iskola — és több más szegedi középü­let is. az oxigénfejlesztő zümmögé­se zavarta. — Hogyan lett akvarista? — Édesapám 30 éve fog­lalkozik kis halakkal. Én mindössze tíz éve kedveltem meg ezt a már több mint hobbyt. Ma már olyan kü­lönleges példányaim vannak, mint a Kopejna Arnolds. Ezek furcsa módon egész ala­csony vízben ikráznak. ugyanis a nőstény az üveg falára petézik, míg a hím két héten keresztül állandóan fröcsköli a lerakott ikrát, hogy nedves maradjon. A másik egzotikus halam a Terofilum Skálára, amely pe­dig csak a levelekre hajlan­dó ikrázni. Egyébként nem­régiben igen kicseleztek a csaknem téglalap alakú kis halak. A levél helyett az ak­várium oldalát tisztították meg ikrázásra. azt viszont nem sikerült lekaparni és ki­emelni a tenyésztő medencé­be. Bódis Zoltán gyűjteményé­ben megtalálható az igen rit­ka törpe színes Gurámik is. amelyek széle és oldalcsíkja egyaránt világít. A halaknál a nőstényeknél mindig job­ban cicomázottabbak, muta- tósabbak a hímek. Az akváriumok tisztítása, a halak etetése, gondozása ren­geteg időt igényel. Aki vi­szont már felfedezte az ezek­kel való bajlódásban az él­vezetet, nehezen szabadul tő­le. — Mennyi haszna van az ak­varisztikából? — Vannak, akik a tenyész- példányokkal üzérkednek. Az igazi haszon számomra azon­ban az, hogy sikerült meg­szereznem, megkedvelnem az állatokat. Kora ifjúságomtól érdeklődöm a természet iránt, s ennek köszönhetem, hogy felvételt nyertem a debrece­ni agrártudományi egyetem­re. A fiatal akvarista tervei meglepőek. Valóságos kis ál­latkertet akar berendezni az udvarukban. Már van két szalamandrája, s ehhez még szerez néhány kígyót, teknős­békát, sildót, s egyéb hüllő­ket. Hogy mit szólnak majd hozzá a szomszédok? Azt el is felejtettük megk""d“zm ... (szántó) Szeptemberben: újabb robbantás A Kossuth utca sarkán, a Béke étterem helyén épülő magasépület alapozási mun­káit elkezdték, folyik a pin­cetömb kiemelése. Ahhoz, hogy zavartalanul befejez­hessék az alapozást, a Kos­suth filrpszínházig le kell bontani az Áras Szálló presszóját és a Borsodi Ipar­cikk Kiskereskedelmi Válla­lat papírboltját. A bontás! szeptember végén robbantás- , sál végzik el. I nyű intézmény-tengely kialakítását javasolja. Az intézménylánc kiinduló­pontjaként északon a már meglevő bányászszékházat jelöli ki. a tengely déli vé­gét pedig az SZMT-székház épületével zárja le. A terv szerint erre a tengelyre me­rőlegesen helyezkedik el a belváros kereskedelmi és be­vásárló központjának vonala, amely az új Centrum Áru­ház környékén telepítendő kereskedelmi létesítmények együttesében teljesedik ki. A kereskedelmi intézmények gócai az említett vonal men­tén — a Szemere és Ka­zinczy utcák találkozásánál, a Széchenyi és Kossuth utca torkolata, valamint a Ta­nácsház tér környékén — kapnak helyet. Az átmenő forgalom számára egy, a belváros keleti és északi peremén végigfutó magasvezetésü autópálya építését java­solják a tervezők. Ennek egyik része a Kun Bé­la—Szilágyi Dezső utcák vo­nalát követve, az Ady-híd érintésével csatlakozik a Bú­za téren kialakítandó két­szintes közlekedési csomó­pontba. Másik része innen, a Búza térről a Jókai—Faze­kas és Major utcák mentén halad tovább Máj lát irányá­ba. Az utóbbi építését északi tehermentesítő út néven már ebben a tervidőszakban meg­kezdik. Ily módon a belvá­rost kívánják mentesíteni a teherforgalom alól. A belvárosi „célforga­lom” számára a terv két új forgalmi út megnyitá­sát javasolja. Egyik kelet—nyugati irány­ban, a Zsolcai kapu és a Ta­nácsház tér összekötésével a Széchenyi utca tehermente­sítését szolgálná. A másik a Beloiannisz utca vonalának északi és déli irányban való meghosszabbításával kötné össze a Szentpéteri kaput a Felszabadítók útjával. Ezzel a Kazinczy és Szemere utcá­kat lehetne tehermentesíteni a járműforgalom alól. A terv gondosan elemzi a parkolás lehetőségeit és a gépjárműpark várható nö­vekedését, javaslatot tesz a szükséges számú föld alatti és tömbgarázsok, illetve par­kolóházak elhelyezésére. Tö­megközlekedési szempontból igen figyelemre méltó a ren­dezési tervnek az a része, amelyben a villamosvasút pályájának kéreg alá helye­zésére tesz javaslatot. Ennek az elképzelésnek a megvaló­sítása lényegesen javítaná a közlekedés helyzetét, és meg­gyorsítaná az egész városban a tömegközlekedést is, L. P. Miskolci ostya külföldre A távlati elképzelések sze-' rint 1ÍW3 végéiga maximum­ra futtatják fel az ostyater­melést a Szerencsi Csoko­ládégyár diósgyőri üzemé­ben. Az ehhez szükséges mo­dern gépsorokat az NDK-bó] szerzik be. A termelési ka­pacitás állandó növelését t; indokolja, hogy a gyár ter­mékeit egyre több ország keresi. Csokoládéfigurákból például Ausztriába. Dánia vi. NSZK-ba. Hollandiába az USA-ba és Kanadába expor­tálnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom