Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-28 / 228. szám
Jó küzdelmek az Imrik Kár Jy versenyen ^ Egri (Ganz-MÁVAG) kézmozdulata mintha ijedtséget fejezne ki. Ez egyébként nem lenne csoda, hiszen tussal kapott ki a világbajnok Hegedűs Csabától, aki képünkön már a bírót figyeli, megadta-e a tust. Műanyag mozdonyburkolat A mozdonyok sebességét — a hajtóművek megváltoztatása nélkül — súlycsökkentéssel lehet növelni. Csehszlovák szakemberek elhatározták, hogy a Skoda villanymozdonyok fémburkolatöt műanyag burkolattal helyettesítik. Kiderült, hogy a csere más előnyökkel is jár: szükségtelenné válik a karosszéria évenkénti újrafestéNem párásodik Egy angol cég különleges összetételű színtelen lemez gyártását kezdte meg, amely a Financial Times állítása szerint megakadályozza az üveg jegesedését és páráso- dását. A lemezt elsősorban repülőgépeken, hajókon, mozBelépti díj tetszés szerint Süketnémák televíziója se — nincs korróziónak kitéve —, s egyszerűsödik ösz- szeszerelése is. Ezenkívül az új anyag kevesebb energia- és időráfordítás mellett, korszerű formát kölcsönöz a vilanymozdonyoknak. A próbák szerint, a műanyag burkolat kiváló üzemi tulajdonságokkal rendelkezik. donyokon, hűtőszekrényeken fogják felszerelni. Ezenkívül szigetelő anyagként is fel lehet használni azi elektronikus iparban. A lemez ellenáll a mechanikai és a kémiai hatásoknak. Az igazgató közlése szerint, a kísérlet eredménye minden várakozást felülmúlt: a hiány felére csökkent. Kupakrónika A szombati válogatott találkozó után, a magyar labdarúgók szerdán négy nemzetközi kupamérkőzésen vizsgáznak. Három együttes, az Ű. Dózsa, a Vasas és a Komló idegenben, a Ferencváros hazai pályán játszik visszavágót. Az Ü. Dózsa hétfőn délben utazott Malmőbe az Európa Kupa visszavágóra. — Az újpesti 4:0 megnyugtató lehet az egész csapatra, természetesen, biztosra vesz- szük továbbjutásukat. Ugyancsak hétfőn utazott el a Vasas Dublinba, a szerdai UEFA visszavágóra. A Shelbourne elleni találkozón nem lesz könnyű dolguk a piros-kékeknek, hiszen Budapesten csak minimális, l:0-ás győzelmet arattak. A Komlói Bányász 29 tagú küldöttsége hétfőn kora reggel utazott Belgrádba. A Cvema Zvezda elleni mérkőzésre. A KEK visszavágón nem sok reménye lehet a Bányász-csapatnak, hiszen a jugoszlávok Komlón is fölényesen, 7:2 arányban győztek. A Ferencváros szerdai ellenfele, az isztambuli Fener- bahcse együttese már hétfőn, a kora délelőtti órákban megérkezett Budapestre. Nem sokkal ezután az FTC elnöksége a vendégek vezetőivel és a zöld-fehérek labdarúgószakosztályának irányítóival sajtótájékoztatót tartott a Budapest-szállóban, ahol a törökök kijelentették, hogy nem sok reményük lehet a továbbjutásra. Sikeresen szerepeltek az NB Il-es férfi asztaliteniszcsapataink az elmúlt hét végén. A DVTK megszerezte idei első győzelmét, a kiesési rangadón a DVSC ellen. Cegléden, a bajnoki tabella második és harmadik helyezettje, a Ceglédi VSE és a MÉMTE találkozott. A Munkás igen nehezen, csak minimális különbséggel nyerte meg a találkozót.' i Eredmények. DVTK—DVSC 14:11 Küzdelmes mérkőzésen, végig vezetve, biztosan győzött a diósgyőri csapat. A győztes csapat pontjait Ignácz (5), Fülöp (4), Bartha (3), Fischer és Kriston (1—1) szerezték. MÉMTE—CEGLÉDI VSE 13:12 Nem várt, nehéz mérkőzést nyert meg a miskolci csapat. f A diósgyőri stadion tornatermében szombaton és vasárnap a DVTK birkozó- szakosztálya első ízben rendezte meg az Imrik Károly emlékversenyt. Szombaton délután 4 órakor az ünnepélyes megnyitón megjelent Matúra Mihály, a Magyar Birkózó Szövetség efnöike és A ceglédiek 7:4-re, majd ©tire vezettek. I3tl2-es állásnál Tálasnak sikerült a döntő játszmát megnyernie. A MÉMTE pontjait Szabó (öí, Tósa és Tálas (3—3), Dubé- czi (2) szerezték. JÁSZBERÉNY—B. VOLÁN 9:7 NB ni. FÉRFI A bajnokjelölt Jászberény ellen könnyen(. meglepetést okozhatott volna a jól játszó miskolci csapat. A Volán pontjait Majoros (4), Tres- tyánszki (2) és Burdiga (1) szerezték. A MOATSZ kijelölte az országos vidéki felnőtt női és férfi tízek bajnoksága résztvevőit. A hét végén Szegeden megrendezésre kerülő versenyre a nőknél Molnár és Brilla, a férfiaknál Tálas és Dubéczi (valamennyi MÉMTE) kapott meghívást. D. Z. (Szabó István felvétele) Szántó Ottó, a szövetség főtitkára is, akik jelenlétükkel kívánták növelni az emlék- verseny ünnepélyességét. A felsorakozott 15 sportegyesület 54 birkózó előtt, a diósgyőriek . vezető edzője méltatta az elhunyt sportember sikereit, a DVTK-nál kifejtett nevelő munkáját. Ezt követően Dúrbák György, a diósgyőri birkózó-szakosztály elnöke, az LKM és a DVTK elnöksége nevében üdvözölte az újdonsült világbajnok Hegedűs Csabát, majd átnyújtotta a kohászat tiszteletdíját. A kétnapos minősítő versenyen a Vasas képviselte a legnagyobb erőt. Az NB I-es CSB bajnoki címért aspiráns csapat nem kevesebb, mint 4 aranyérmet nyert. Az MTK-nak 2, a DVTK-nak, Az Interpress Autóklub rendezésében az idén harmadszor kerül sor a nemzetközi Tokaj Rallye versenyre. A már jó hírnévnek örvendő eseményt október 10-én. vasárnap rendezik meg, debreceni „főhadiszállással”. A sport kategóriában Debrecen—Leninváros—Miskolc —Lillafüred—Felsötárkány— Ragály (itt lesz az első gyorsasági szakasz) —Edelény— Tokaj (a második gyorsosági szakasz 5 kilométere) —Hajdúböszörmény—Debrecen útvonalon 500 kilométert tesznek meg a gépkocsik. Az előírt átlagsebesség 67 km lesz. A túra kategória távja 353 km, s a Debrecen—Leninváros—Miskolc—Ragály—Jós- vafő—Edelény—Tokaj—Deba Szondi SE-nek és a Szamuely SE-nek 1—1 első hely jutott. Az őszi idény elején megrendezett egyéni versenyen egyébként meglehetősen sok volt a sérülés, ami elsősorban a kevésbé felkészült birkózókat sújtotta. Az első meglepetést a DVTK versenyzője, Juhász okozta. A szombati két forduló után nulla hibaponttal állt, vasárnap, a mérkőzés kezdetére azonban nem érkezett meg, így a versenybíróság törölte a 82 kg-osok mezőnyéből. A fegyelmezetlen. Juhász- szál szemben Viszont örvendetes volt a 74 kg-os súlycsoportban Berdó és Veres kitűnő birkózása. A két DV- TK-versenyző most is, mint már korábban, ismét maga között döntötte el az első- második helyet. A másik két> diósgyőri versenyző, Farkas 62 kg-ban és Hajdú 100 kg- ' ban szerzett bronzérmet. Végül is az első ízben kiírt Imrik Károly emlékversenyen a következők lettek dobogósak: 48 kg-ban: 1. Kalló (Bp. Vasas), 52 kg-ban nem volt induló. 57 kg: 1. Kiás (Bp. Vasas), 2. DoncSez (Bp. Vasas), 3. Kónya (KVSE), 62 kg: 1. Tóth (Szamuely SE), 2. Szűr (Bp. Vasas), 3. Farkas (DVTK). 68 kg: 1. Torna (Bp. Vasas), 2. Barát (Bp. Vasas), 3. Pulai (Ganz-MÁ- VAG). 74 kg: 1. Veres (DVTK), 2. Berdó (DVTK),3.Dé- si (Bp. Vasas). 82 kg: 1. Riz- mayer (MTK), 2. Nagy (Gamz-MÁVAG), 3. Molnár (Bp. Spartacus). 90 kg: 1. Hegedűs (Bp. Vasas), 2. Sily- lyei (Bp. Vasas), 3. Szabari (Bp. Spartacus), 100 kg: 1. Pruzsinszky (Szondi SE), 2. Kovács (DVSC), 3. Hajdú (DVTK). Nehézsúly: 1. Rov- nyai (MTK), 2. Lajos (DV- .SC), 3. Szűr (Szegedi VSE). GUTMAN JÓZSEF récén útvonalon kerül megrendezésre. Jósvaíőn különleges sajtóvetélkedőre is sor kerül. A túra kategóriában az átlagsebesség 63 km lesz. A résztvevők szombaton délután és vasárnap reggel, a rajt előtt, ügyeségi versenyen is részt vesznek. A rendezőség rekord mezőnyre számít. Eddig már 15 magyar és 18 külföldi versenykocsi jelentkezett, de legalább 50 résztvevőre van kilátás. Befejezésként, október 11-én, hétfőn délelőtt és délután a debreceni Aranybika nagytermében első alkalommal „Újságírók a közlekedés biztonságáért” címmel szimpoziont ’ rendeznek három témakörben. 1. Morál a közúton, 2. Reklám és újítás, 3. Az ember, mint biztonsági tényező. \ A New York-i városi múzeum leleményesen csökkenti költségvetési hiányát: a látogatók maguk határozzák meg a belépési díjat. • A Mississippi állambeli Jack- son városának televíziójában néhány hét óta a délutáni adásban egyszerre két bemondó jelenik meg a képernyőn: az egyik a szokványos módon közli a híreket, a másik pedig a süketnémák jel- beszédével. Először 5 perces adással kezdtek a reggeli órákban, de néhány nap alatt annyi levél érkezett a süketnéma „hallgatóktól”, hogy a műsort délutánra tették át és felemelték 30 percre. A televízió vezetőségének felmérései szerint ma már legkevesebb háromezer süketnéma kíséri figyelemmel az adásokat Missisipi, Alabama és LooiA nemzetközi slalomverseny egyik versenyzője birkózik a Sajó hullámaival. Nagy Sándor volt az egyetlen miskolci versenyző, aki első helyet szerzett. (Szabó István felvétele) Új szolgáltatás! Az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat minden üzemegységénél SZERVIZ-SZELVÉNYFÜZET kapható. Az előre megváltott szelvényfüzetért 9 mosást fizet — 10 mosást végzünk Beváltható: Miskolc-Hejőcsaba, Eger, Gyöngyös, Salgótarján AFIT-szervizeiben Vegye igénybe szolgáltatásainkat! AFIT XVI. számú Autójavító Vállalat siana államokiban. Defekt (Hegedűs Béla felvétele) Jéghegyből ivóvíz A hidrológusok Cambridge-ben (Anglia) megtartott nemzetközi tanácskozásán két amerikai szakember előadást tartott arról, milyen technikai lehetőségé: és gazdasági előnyei lehetnének annak, ha az úszó jéghegyeket olyan kontinensek partjaihoz irányítanák, ahol ivóvízhiánv van. Előadásukban is mertették eddigi számításaikat. Egy édes vizet tartalmazó, 2700 méterszer 2700 méteres (magasságát nem közük) jéghegyet az Antark- «teröl Ausztrália északnyugati partvidékéhez egy óceánjáró hajó mintegy 250 nap alatt tudna elvontatni. Az út végére a jéghegy méretei — az olvadás okozta veszteség miatt — a követ- kaaőképpen alakulnának : hosszúság 2460 méter, szélesség 2460 méter, magasság — 130 méter. Egy ilyen jéghegyóriásból körülbelül 700 milliárd liter víz képződne, s minősége csaknem azonos a desztillált vízével. A tengervíz lepárlása útján előállított, azonos mennyiségű édes víz, az amerikái tudósok véleménye ' szerint, 8—10-szer többe kerülne. Két ilyen nagy jéghegy biztosíthatná egész Ausztrália egyévi ivóvíz-szükségletét. Egyes szakemberek — köztük szovjet tudósok is — kiszámították, hogy a Földünkön található jéghegyek. melyek tömegét 1400 köbkilométer nagyságúra becsülik, 2000- ig mintegy 13 milliárd ember ivóvízigényét elégíthetnék ki, és így megoldhatnák az emberiség ivóvíz problémáját. Asztalitenisz Nehezen győzött a MÉMTE Rekordmezőny a III. Tokaj Rallyen