Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-23 / 224. szám

belföld A RÁDIÓ IS KÖZVETÍTI. A Magyar Rádió is közvetí­ti a Moszkvai Nagyszínház budapesti vendégjátékának fontosabb eseményeit. Szep­tember 29-én egyenes adás­ban kapcsolják Prokofjev „Szem,jón Ratko” című ope­ráját, az Erkel Színházból. „A pikk dáma” és Muszorgszkij „Borisz Godunov” című ope­ráját hangfelvételen rögzítik. ÚJJÁSZÜLETIK A JU- RIS1CS TÉR. Felújítják kö­zépkori városépítészetünk egyik legszebb egységét, a Kőszeg belvárosában levő Jurisics teret. A már koráb­ban védetté nyilvánított, ódon középületekkel, lakó­házakkal és templomokkal övezett, hamisíthatatlan kö. zépkori hangulatot árasztó városrészben elkészült a lá­basház felújítása. LISZT ORATÓRIUM — HANGLEMEZEN. A magyar hanglemezgyártás új sikere: a napokban megjelent Liszt Krisztus oratóriumának há­romlemezes albuma. A fel­vételek az elmúlt nyáron ké­szültek a Mátyás-templom - ban. SEREGÉLYT RIASZT A TIKI-TAKI. A fiatalok köré­ben rendkívül hamar nép­szerűvé vált golyójáték, a „Tikj-takl” néhány Balaton- felvidéki szőlőcsősz kezében már munkaeszközzé vált. A „tiki-taiki” messzire hallatszó kattogása — mint a gyakor­lati tapasztalatok bizonyítják — eredményesebb seregély- riasztónak bizonyult a ko- lompnál és a karikás ostor­nál. KÖLTÖZIK A LEVÉL­TÁR. Nagykőrös évszázadok óta gyűjtött gazdag levéltári anyagát még 1950-ben Kecs­kemétre szállították, s azóta is ott őrzik. Tavaly a Nagy­kőrösi Élelmiszeripari Szak- középiskola új otthont ka­pott, s így a városi bíróság épületében addig használt helyiségei is felszabadulták. A megüresedett termeket a város tanácsa a levéltár ren­delkezésére bocsátotta. ÜDÍTŐITAL-BEMUTATÓ. A MTESZ miskolci székházá­nak bemutatótermében ma délelőtt megkezdődött a Mis­kolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat háromnapos üdítőital-bemutatója, össze­sen 19 féle olyan üdítő ital mutatkozik be. Az üdítő ita­Hatodszor a bíróság előtt ötször ítélték már el külön­böző tulajdon elleni bűntettekért Kerekes Béla miskolci lakost, aki ez év tavaszán, a kerítésen át bemászott Sz. Mihályné mis­kolci lakos házának udvarára. A tornácon kiterített ruhanemű­ket vitte magával. A zsákmányt azonban kevesellte, s ezért még ugyanazon éjszakán egy másik kertes háziból is eltulajdonította a száradni kiterített fehérne­műt. Ezenkívül más bűntettek is terhelték lelkiismeretét. A miskolci járásbíróság három rendbeli lopással elkövetett tu­lajdon elleni bűntettben mondta ki bűnösnek. Tekintettel több­szörösen büntetett előéletére, egyévi és hathónapi szabadság- vesztéssel sújtotta a közügyek gyakorlásától pedig három évre eltiltotta. Az ítélet ellen a vád­lott enyhítésért fellebbezett. Leveskóstoló Nagy sikerrel zajlottak, s még zajlanak ma is a Mis­kolci Élelmiszer Kiskereske­delmi Vállalat különböző be­mutatói, a „Vendégül lát Borsod” rendezvénysorozat keretén belül rendezett kós­tolói. Már lapunkban is hírt adtunk a leveskonzerv-bemu- tatókról, amelyeket kóstolók­kal kötöttek egybe. A három bemutatón összesen 2500 mis­kolci ízlelte meg a különbö­ző levesporokból, konzervek- ből készített ételeket. Leg­alább ilyen nagy sikert arat a díjmentes kávé-, tea- és gombóckóstoló is. A kávé­kóstolók során eddig 500-an ízlelték meg a legújabb ká­vét, a Hetek kávékeveréket. Gombócból több mint 500 fo­gyott el eddig. Csak az első gombóckóstoló napon, a Baj- csy-Zsilinszky u. 38. sz. alat­ti Tejivóban 250 darab szil­vásgombóc került a miskolci háziasszonyok és gyermekek tányérjába. A gombóckóstoló ma a Bajcsy-Zsilinszky u. 18. sz. és a Hunyadi u. 4. sz. alatti tejcsárdákban folytató­dik. Kézilabda Győselem Osdon FERENCVÁROS — ÓZD 14:10 (8:4) Ózd, 8000 néző, vezette: Győrfi, Dorpkó. A Kohász női csapata szo­ros mérkőzést vívott. Azért szenvedett vereséget, mert az eladott labdákból kaptak gó­lokat. Góldobók: Szókéné (5), Kovács (2), Hegyi, Lotaller- né, Szabó Zs. (1—1). Délután háromnegyed hatkor kezdődik: I csillagászati ősz Ma 17 óra 45 perckor kö­szönt be a csillagászati ősz az északi féltekén. A mete­orológiai ősz azonban már több mint három hete meg­kezdődött; a meteorológusok ugyanis az ősz kezdetének szeptember 1-ét tekintik. Mi a két eltérő felfogás oka? Szeptember 23-án az éjsza­ka hossza megegyezik a nap­ijaiéval, majd ettől a naptól kezdve az éjszakák egyre hosszabbak, a nappalok pe­dig rövidebbek, egészen a csillagászati tél kezdetéig, december 21-ig. A jelenség oka röviden: a Föld Nap kö­rüli pályájának képzeletbeli síkja (ekliptika) és a földi Egyenlítő síkja 23,5 fokos szöget zár be egymással. Ez a tény eredményezi, hogy a Földről nézve a Nap az év folyamán egy, az Egyenlítő­vel 23,5 fokos szöget bezáró főkör mentén delel. Ez a fő­kör a tavaszpontban (márci­us 21.) és az őszpontban (szeptember 23.) metszi az Egyenlítőt. Ez a két nap a csillagászati tavasz, illetve a csillagászati ősz kezdete. Középhómérsékletek Miskolcon A meteorológusok azonban a csillagászati tényezők he­lyett időjárási tényezőket tartanak döntőnek az évsza­kok meghatározásánál. Esze­rint az év három legmele­gebb hónapja a június, jú­lius és augusztus, ezért a nyár a meteorológiában erre a három hónapra esik. Miskolcon az 1901—1950. közötti évek e három hónap­jában 18,9, 21,1, 20,1, szep­temberben, októberben és no­vemberben, tehát a meteoró- giai ősz három hónapjában pedig 16, 10,2 és 4,1 Celsius- fok volt a középhőmérséklet. Az idei nyár hazánkban az átlagosnál hűvösebb és szá­razabb volt. Ami a hűvössé­get illeti, ez Miskolcra is vo­natkozik, a csapadék szem­pontjából a város és környé­ke azonban igen szerencsés kivétel volt. A nyári negyedév közép­hőmérséklete a század első felének átlaga szerint Mis­kolcon kerek 20 fok. Ezzel szemben az idei nyár közép­hőmérséklete csupán 19,4 fok volt. A 0,6 fokos negatív el­térés kialakulását a június és a július „hozta össze*’, és ezen az augusztus már csak „szépíteni” tudott. Érdekes, hogy az ország ősz az erdőben legnagyobb részén csak a jú­niusi középhőmérséklet tért el erősen az átlagtól. A jú­liusi középhőmérséklet álta­lában az átlag körül alakult ki, ugyanakkor Miskolcon jú­liusban még a júniusinál is hűvösebb volt az idő az év­szaknak megfelelőnél. a „különcködésre" Erre a „különcködésre’’ némi magyarázatot ad a nyá­ri csapadék vizsgálata. Ha­zánkban száraz volt a nyár. Miskolcon azonban az 1931— 1960 közötti évek átlagánál több eső esett, mégpedig jú­niusban 91 -mm (+6 mm), jú­liusban 96 mm (■+- 30 mm), augusztusban 43 mm (—23 mm). Azaz az egész évszakot tekintve, az átlagosnál 13 mm-rel volt több a csapa­dék. (Strohmayer felvétele) Az ősz eddigi három heté­ről még nincsenek középér­tékeink, így csak általános­ságban írhatunk. Érdekessé­gek: ebben az évszázadban csupán 1925-ben és 1941-ben volt hasonlóan hűvös, sőt mondhatjuk, hideg a szep­tember első kétharmada. Jóslatokba bocsátkozni az ősz hátralevő részének idő­járására — tudománytalan lenne. Egyelőre csak annyit mondhatunk: a csillagászati ősz kezdetével megérkezett a melegebb levegő, szárazföl­dünk középső részein lassú, leszálló légmozgás és ennek kapcsán derült, száraz idő alakult ki. És ami fontosabb: az elkövetkező egy-két nap­ban előreláthatólag a szép őszi időt nem veszélyezteti semmi. VISSY KÁROLY, az Országos Meteorológiai Intézet tudományos csoportvezetője Megtámadta a rendőrt külföld LONDON. Hétórás tárgyi lás után megegyezéssel vé| zödött az angol sajtóválsá így ma délután ismét megji lenik a két esti lap: az Évi nlng News és az Evenit Standard. Miután a megegyi zés a késő éjjeli órákba született meg, a nyolc orsz: gos napilap már csak ho nap jelenhet meg először. A egyezmény értelmében a lai kiadók hajlandók folytatni tárgyalásokat a nyomd, szókkal a béremelésről. NEW YORK. Eban izxae külügyminiszter estebéd« adott, amelyen mintegy 5 külügyminiszter és 80 ENSZ fődelegátus vett részt. Jarrin közel-keleti ENSZ-megbízo nem volt a vendégek közöt OTTAWA Schumann frar cia külügyminiszter egyni pos látogatásra Ottawába éi kezett. Kanadából holna utazik tovább New Yorkb. ahol részt vesz az ENSZ-kÖ2 gyűlés munkájában, máj visszatérőben ismét két napi tölt Kanadában. MONTREAL. A montrea esküdtszék több mint bárói és fél órás tanácskozás utá bűnösnek nyilvánította a 1 éves Bemard Lortie-t azér mert tavaly októberben el rabolta Pierre Laporte qui beci munkaügyi miniszter Az ítéletet november 22-é hirdetik ki. DACCA. A kelet-pakisztá ni Bangla Desh-kormány 1 megbízottja New Yorkba uta zik, hogy síkraszáUjon a ma gát függetlenné nyilvánítói kelet-pakisztáni állam elis mérésé mellett. A delegácic Bangla Desh londoni misszió jának vezetője vezeti. TOKIO. A japán kormán úgy döntött, hogy október 16 ra összehívja a páriámén rendkívüli ülésszakát. Megvi tátják az Okinawával kap csolatos amerikai—japá megállapodást, a kínai—ame rikai közeledés kérdését, va lamint a valutaválságot. MADRAS. Az indiai Mad ras állam északi részében 2 ember halt meg politúros fa szesz fogyasztása következte ben. Hasonló két másil szeszmérgezésnek a múlt lié ten mintegy 70 halálos áldó zata volt. lók többsége az üzletekben is kapható. KEVÉS A GOMBA. A hosszantartó nyári szárazság miatt egy évtizede nem ter­mett ilyen kevés gomba a borsodi erdőségekben, mint az idén. A Bükk hegység tisztásain, a Szin környéki erdőségekben, valamint Kis- győr és Mezőcsát környékén, ahol más években kosárszám szedték és szállították a bor­sodi iparvidék piacaira a gombát, az idén a több mint félszáz, étkezésre alkalmas gomba közül alig néhány hozott termést. MŰSZAKI LEXIKON. Az Akadémiai Kiadó az év utolsó negyedévében négy új lexikon-kötettel jelentkezik. A legjelentősebb vállalkozás kétségkívül a Műszaki Lexi­kon, amely az 1928-ban pub­likált hasonló tematikájú lexikon megjelenése óta be­következett műszaki-tudomá­nyos és technikai fejlődésről ad képet. FEKETE BÁRÁNY. A nagykállói Virágzó Föld Tsz fehér merinói juhnyájában egy fekete bárány látott nap­világot. A szakemberek sze­rint igen ritka az ilyen jelen­ség, legfeljebb minden tíz­ezredik báránnyal fordul elő. jjc Hús- és hentesáru bemutató nyílt ma reggel a 405. szá­mú Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat üzletében a „Vendégül lát Borsod” megyei vendéglátó napok rendez­vénysorozat keretében. A kétruipos bemutatónak már a reg­geli órákban igen nagy sikere volt a vásárlók körében. (Szatmáry L. felv.) Kevéssel szabadulása után is­mét összeütközött a törvénnyel a büntetett előéletű Pesti Péter Pál 45 éves szegedi lakos. Ez­úttal az őrhelyén szolgálatot teljesítő rendőrbe kötött bele. Szidalmazta, sértegette a rend­őrt, aki nem hagyhatta el őr­helyét. Társa azonban a garáz­da nyomába eredt és igazoltatni akarta. Pesti Péter Pál azonban nem tett eleget a felszólításnak, sőt ezt a rendőrt is megtámad­ta. Ügyét fellebbezés folytán a Szegedi Megyei Bíróság tár­gyalta, jóváhagyta az első fokú döntést. Pesti Péter Pált jog­erősen egy és fél évi szigorított börtönre ítélte, s három évre eltiltotta a közügyek gyakorlá­sától. Kanyaró elleni oltások Miskolcon ! Az országban mindenütt — így Miskolcon is — az ez évi kanyaró elleni oltások szeptember 27-én kezdődnek. Oltásban kell részesíteni azokat a gyermekeket, akik — 1970. évben születtek. — akik 1969. és 1968. év­ben születtek, kanyaró betegséget még nem ál­lottak ki és a korábbi védőoltásokból kimarad­tak. Az érdekelt szülők az ol­tás idejéről és helyéről kü­lön értesítést kapnak. Amennyiben átköltözés, vagy egyéb okból azonban értesí­tést nem kapnának, úgy a lakásuk szerint illetékes , gyermekkörzeti rendelőben j kapnak tájékoztatást. A néhány év óta kötele- : zően elrendelt oltások ered­ményeként az oltások elren­delése előtti időben még leggyakoribb gyermekbeteg­ség az előző évek megbete­gedéseinek fokozatos csök­kenése után ez évben váró- j sunkban megszűnt. Ezt az í eredményt az évenkénti vé- t dőoltósokkal tudjuk csak biz­tosítani. Miskolc városi Közegészségiigyi- Járványüevi ÁllorjiÁs UEU HÍRLAP — a Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztő: CSala laszio — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-ZalUoszky o. 14. — Központ« 38-132, 16-672, 35-380. 36-579. — Titkárság: 18-223. — Bel- es város­politikai rovat: 18-221 Művelődési rovat: 18-328 - Sportrovat: 18-222. — Levelezés: 18-221. — Postaflík 39 - (Ciad)a s Borsoc megye: Lapkiadó VáUalat. Miskolc. Bajcsy-2Mllnszky o. 13 - Felelős kladé: WIRTH LAJOS - Telefon: 38-131 - Htrdetésfeivete): Miskolc L, Széchenyi u. 15—17. — Telefon: 16-119. — Terjeszd: a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál. - a lap ára 80 «Her hétfőn i Fi index: 25 851. — Készült, a Borsod megvet Nyomdaipari vállalatnál, Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 11 - Felelős vezető- szemes istvix SANTIAGO. A chilei kör mány úgy határozott, hog; ellenőrzés alá vonja az ame rikai ITT (Nemzetközi Tele fon és Távíró Társaság) ke zében levő chilei telefonvál lalatokat. ÜJ-DELHI. Az elmúlt hó nap folyamán mintegy ezrei haltak meg kolerában az in diai—pakisztáni határ men tén fekvő körzetekben. A ha lottak többsége kelet-pakisz táni menekült. ALGÍR. Az állami tulaj­donban levő Elf-Erap fran­cia. és a Sonatrach algéria olajtársaság bejelentette hogy megegyezés jött létn azokban a problémákban amelyeket a francia olajtár saság algériai üzemének ál­lamosítása okozott. így ismé' megnyitották azt az olajve­zetéket, amely az algériai nyersolajat az egyik tunéziai «:iköt(|'je szállítja. RIO DE JANEIRO. Rio da Janeirótól északra egy zsú­folt autóbusz 50 méter ma­gas hídról a folyóba zuhant. 14 utas meghalt. 17 megsebe­sült, közülük S életveszélye­sen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom