Déli Hírlap, 1971. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-24 / 225. szám
Wl Elítélték a lakás üzéreket CIKKÜNK A 6. OLDALON Lottószámok a hatodik oldalon IHLAP-*• POLITIKAI NAPILAP 111. ÉVFOLYAM, 225. SZÁM 1971. SZEPT. 24., PÉNTEK I URB: 80 FILLÉR Teljes egyenjogúság, kölcsönös megbecsülés Brezsnyev beszédet tartott Zimonyban jfc őszi séta (Ágotha Tibor felvétele) Borsod megyei képviselők felszólalása a vitában Megszavazta az ifjúsági törvényt az országgyűlés Tegnap az ifjúságról szóló törvényjavaslat tárgyalásával folytatta tanácskozását az országgyűlés. A törvényjavaslatot a kormány nevében Ilku Pál művelődésügyi miniszter terjesztette elő. A szovjet—jugoszláv tárgyalások ma a Vajdaságban levő Karagyorgyevóban, egy vadászkastélyban folytatódnak. Előzetes tervek szerint a szovjet vendégek és házigazdáik Karagyorgyevóból csak holnap délelőtt — közvetlenül Brezsnyevnck és kíséretének elutazása előtt — térnek vissza Belgrádba. Brezsnyev tegnap a zimo- nyi villamossági üzemben tett látogatást, és ott, a tiszteletére rendezett nagygyűlésen, beszédet tartott. Hangsúlyozta, hogy Jugoszlávia és a Szovjetunió, a két szociaAz ENSZ ügyrendi bizottságában a koreai kérdés közgyűlési vitáját 13 szavazattal, 9 ellenében (ketten tartózkodtak) Anglia javaslatára, a következő ülésre halasztották. A koreai kérdéssel kapcsolatban 3 pontos javaslatot terjesztettek a közgyűlés elé: 1. Az ENSZ zászlaja alatt Dél-Koreá’ban állomásozó amerikai és más külföldi csapatok visszavonása; 2. A Korea egyesítésére és újjáépítésére alakult ENSZ- bizottság feloszlatása; 3. A bizottság jelentése. Malik, a Szovjetunió ENSZdelegátusa felszólalásában hangsúlyozta, hogy a feszültség melegágyát képezik az ENSZ zászlaja alatt Koreában tartózkodó külföldi megszálló csapatok. Az ENSZ-bi- zottság annak idején törIXövekvő felhőzet Várható időjárás Miskolc térségében szombat délig: időnként megnövekvő felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, majd megélénkülő nyugatias szél. A hajnali és reggeli órákban párásodás. A hőmérséklet hajnalban 8, délben 20 fok ( korul lesz. lista ország együttműködése a teljes egyenjogúságon és a kölcsönös megbecsülésen alapul. Ez együttműködést, az eddigieken túlmenően, még tovább lehet, és kell fejleszteni. „Ez nemcsak a gazdasági, hanem a legszélesebb értelemben vett politikai kapcsolatokra is vonatkozik” mondotta. Hangsúlyozta még, hogy a szocializmus építésének megvannak az általános törvényszerűségei, ugyanakkor nyilvánvaló az is, hogy országonként más és más a gyakorlat. A különbségeknek nem kell ellentétekhez vagy bizalmatlansághoz vezetniük. vénytelenül alakult meg, és csak akadálya az újraegyesítésnek. Előmozdítja a katonai megszállás meghosszabbítását. Éppen ezért a Szovjetunió ellenzi az angol javaslatot. Minap kissé bosszankodva és szégyenkezve olvastam a hírt a fővárosi iskolatej-akció beindításáról: a tejipar vállalta, hogy kétdecis műanyag pohárba töltött tejjel és kakaóval rendszeresen ellátja az iskolákat, a sütőipar pe dig a folyamatos péksütemény-ellátásról gondoskodik Az akció lebonyolításával megbízott Gyermekélelmezési Vállalat — mint megtudtuk — minden héten szerdáig veszi fel a megrendelése két és gyűjti be a pénzt t következő hétre a budaper' skolákban. A fővárosi kezdeményezes igazán dicséretes, követendő példa. Számunkra mégis bosszantó, mert Miskolcon Hangsúlyozta, hogy a törvény a jogok és a kötelezettségek összehangolt rendezésével segíteni kívánja az ifjúság szocialista nevelését, a társadalom és benne az ifjúság felelősségérzetének növelését. Beszéde további részében a fiatalok tanulásáról, képességeik fejlesztéséről, az ifjúságnak a munkában való részvételéről, művelődéséről, a szabad idő hasznos fel- használásáról és az ehhez szükséges feltételek megteremtéséről szólt a miniszter. — Gyermekeink neveléséért — mondotta — elsősorban mi, szülők vagyunk a felelősek. Az ifjúság nevelésére hivatott szervek és intézmények között kiemelkedően fontos és sajátos szakállas, öreg témának számít az iskolatej-ügy. Szinte egyetlen, iskola-egészségügyet, vagy tejipart érintő tanácskozás sem zajlik le a városban anélkül, hogy az skolatej-ellátás helyi megszervezése szóba ne kerülne. Ilyenkor kivétel nélkül mindenki egyetért tiboan. hogy az iskolák rendszeres tejellátását meg kell oldani. Mielőbb, közös összefogással. Csak éppen a gyakorlatban nem történik semmi. Pedig ebben a tekintetben már van tapasztalatunk. Lenne tej is. A Borsod megyei Tejipari Vállalat szinte minden tanácskozás és vita alkalmával bejelenti, hogy rajta nem helyet foglal el a KISZ és az Üttörő Szövetség. Ezt ismerte el a törvénytervezet azzal, hogy meghatározza az ifjúsági szervezetek jogait és kötelességeit, tevékenységük támogatását az állami szervek kötelességévé is teszi. Beszéde befejező részében Ilku Pál hangsúlyozta a kormányhatározatnak azt a rendelkezését, amely szerint az ifjúság helyzetének fokozatos javítása érdekében a minisztériumoknak és az országos hatáskörű szerveknek, valamint a tanácsoknak legalább kétévenként a KISZ illetékes szerveivel együttműködve meg kell vizsgálnink tevékenységi területükön az ifjúság helyzetét, múlik az ügy. Bármikor, bármilyen mennyiségben hajlandó gondoskodni az iskolák ellátásáról. Nem nézik azt sem, mennyire gazdaságtalan ez a vállalkozás. És ugyanígy, minden esetben közük a kereskedelem képviselői is, hogy rajtuk sem múlik a dolog, minden segítséget megadnak, csak végre sikerrel járjon az iskolatejakció. Mégis minden marad a régiben, mert az ipar és a kereskedelem jó szándékú kezdeményezésével szemben — s ezt jó néhány levélváltás igazolja — éppen a legilletékesebbek, az iskolák zárkóznak el. (Folytatás a 3. oldalon.) és megtenni a szükséges intézkedéseket. A miniszteri expozé után Nagy Richárd, a törvényjavaslat bizottsági előadója szólalt fel, kiemelve azt a tényt, hogy az ifjúságról szóló törvényjavaslattal időszerű és nagy társadalompolitikai jelentőségű kérdést tárgyal az országgyűlés. A vitában felszólalt dr. Horváth István Borsod megyei képviselő, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. — A törvényjavaslat megfogalmazása szerint — mondotta többek között — az ifjúság maga is felelős fejlődéséért, tehát azért, hogy jól éljen jogaival, és adósságok nélkül teljesítse kötelességeit. Dr. Horváth István mellett szót kapott megyénk másik két képviselője, dr. Beckl Sándor, az MTS elnöke és Ollári István, a BVK pártbizottságának titkára is. Az előbbi az ifjúsági és sportmozgalomnak a fiatalság életében betöltött szerepét húzta alá, az utóbbi szerint a törvényjavaslat lényeges részei azok a cikkelyek, amelyek előírják az ifjúság fejlődését jelentősen befolyásoló testnevelési és sporttevékenység fokozását. Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára hangsúlyozta: az MSZMP Központi Bizottsága 1970. februári ülésén ajánlotta a kormánynak a törvény kimunkálását. Lázár György munkaügyi miniszter felszólalásában elmondotta: a törvényjavaslat kiemeli azokat a feladatokat, amelyeket az ifjúság munkára való felkészülésének, pályakezdésének elősegítése érdekében kell megoldani. Az országgyűlés az ifjűI Ságról szóló törvényjavaslatot ál'a'ánosságban és részleteiben egyhangúlag elfogadta. ÉJFÉLTŐL REGGELIG A KÖVETKEZŐ ÁLLOMÁS: ECUADOR Minisztertanácsunk elnökhelyettese, Tímár Mátyás latin-amerikai útja során Peruból Qui- tóba, Ecuador fővárosába érkezett. Tárgyalt Garcia Velasco külügyminiszterrel, s fogadta Velasco Ibara elnök is. FELROBBANTOTTAK EGY HAZAT Miközben az angol parlament befejezte az észak-írországi helyzettel kapcsolatos rendkívüli vitáját (amelyben az ellenzéki és a kormánypárt egyaránt támogatta a miniszterelnököt), Észak-lrország fővárosában, Belfastban ismét bomba robbant a katolikus negyedben. Egy ház romba dőlt, egy férfi és egy asszony meghalt. MAGYAR FILMEK OLASZORSZÁGBAN Reggeli jelentések szerint szeptember 26. és október 2. között magyar filmnapokat tartanak Nápolyban és Sorrentó- ban. Az évenként megrendezett „sorrentói találkozások” elnevezésű bemutatónak az idén Magyarország lesz a főszereplője. A BÉRBEFAGYASZTÁS — MARAD Nixon Detroitban üzletemberek előtt bejelentette, hogy az árak és bérek 90 napos befagyasztása után sem teszi szabaddá ezeknek alakulását. Miközben beszélt, az épület előtt több ezren tüntettek politikája ellen. JAVULTAK A KAPCSOLATOK A kanadai Ottawából New Yorkba érkezett Schumann francia külügyminiszter. Kijelentette: a négy éve tartó el- hidegülés után Francia- ország és Kanada kapcsolatai rendeződtek. (A kapcsolatok annak idején De Gaulle Kanadában tett látogatása és Kanadát sértő kijelentései miatt romlottak meg.) LESZERELÉSI ÉRTEKEZLET Hírügynökségek egybehangzó legújabb jelentései szerint a genfi leszerelési értekezleten a jövő héten — előreláthatólag — újabb szerződéstervezet kerül a küldöttek asztalára a bakteriológiai fegyverek betiltására vonatkozóan. NINCS OLYAN ÉRTESÜLÉSE... A Fehér Ház szóvivője bejelentette: az amerikai kormánynak „nincs olyan értesülése, amely — véleménye szerint — fényt deríthetne arra, hogy mi történik Kínában”. Éppen ezért Nixon pekingi látogatásának tervei nem változtak. A szóvivő arra a kérdésre nem válaszolt, vajon Mao Ce-tung elhalálozása esetén is Pekingb^ utazna-e N' xon. Anglia javaslatára Korea ENSZ-vitáját elhalasztották Vita helyett Tejet s> miskolci iskolákba