Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-08 / 159. szám

IMAP ^POLITIKAI NAPILAP III. ÉVFOLYAM, 159. SZÁM I 1971., JÚLIUS 8., CSÜTÖRTÖK 1 ÖRS: 80 FILLÉR Svoboda elnök ma folytatj látogatását időszerű nemzetközi kérdé­Szeretettel köszöntjük testvérvárosunk, Kassa delegációját! Jan Brondos, Kassa város Pártbizottságá­nak első titkára és Gombos Pavel, Kassa Nemzeti Tanácsa elnökének vezetésével ma délelőtt négytagú pórt- és tanácsi delegáció érkezett Miskolcra, hogy tanulmányozza a pártirányítás és tanácsi vezetés időszerű kérdéseit. A delegáció elé utazott és a határon kö­szöntötte dr. Havasi Béla, a városi pártbi­zottság első titkára, valamint Bárczi Béla, a városi tanács elnöke. Városunk kedves vendégei holnap délelőtt a városi pártbizottságra, majd a Diósgyőri Gépgyárba látogatnak el, délután pedig a Szerencsi Csokoládégyárban fogadják őket. A szombati napot városnézéssel töltik, s közben megtekintik a Miskolci Pamutfonót és a Kertészeti Vállalatot. Szívből kívánjuk testvérvárosunk küldöt­teinek, érezzék magukat nálunk otthon, s a kölcsönös tapasztalatcsere révén fejlődjék tovább Kassa és Miskolc kapcsolata, barát­sága. * A kereskedelmi tengerészet és a kikötök lellek magasabb bért az olaszországi Genuá- dolgozói nagyszabású tömegtüntetesen köve- ban. A kikötő forgalma jórészt megbénult. 9* Összeült a palesztinai nemzeti tanács Scheel nyugatnémet külügyminiszter Jeruzsálembe érkezett A hazánkban tartózkodó Ludvík Svoboda hadseregtá­bornok, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke, a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének tagja és fele­sége, Irena Svobodá. ma foly­tatja hivatalos baráti látoga­tását. A csehszlovák vendég és Losonczí Pál magyar államfő tegnapi megbeszélésein a két ország kapcsolatain kívül az Múlt év szeptemberében lé­pett hatályba a kötelező munkaközvetítési rendelet. Célja, hogy segítse a válla­lati munkaerő-gazdálkodást, mérsékelje, illetve jó irány­ba befolyásolja a munkaerő­mozgást. A rendelet életbe­lépése óta szerzett tapaszta­latokról számolt be ma dél­előtt a városi tanács mun­kaügyi osztálya a végrehaj­tó bizottság ülésén. A város munkaerőhelyze­tet tavaly, s az idei év első 'elében is az jellemezte, hogy körülbelül 1700 dolgo­zó — elsősorban férfi szak­munkás — hiányzik az üze- nekből. A munkaerőhiány armészetesen kedvez a ván­dormadaraknak, s a fluktuá­ciót a kötelező közvetítés is csak mérsékelte, de nem szüntette meg. Az utóbbi Jőben ismét megélénkült a nunkaerő-mozgás, különö- 5 síi a kedvezőtlen munkakö- ■ ülményeket, béreket és műszakbeosztást nyújtó vál- ilatoknál, így például — a anácsi vállalatok közül — a sütőipari vállalatnál és az Avas Bútorgyárban. Hangsúlyozta a munka­ügyi osztály jelentésében, logy az adminisztratív jel- >gű intézkedések, mint pél- lául a kötelező munkaerő- mzvetítés is csak akkor hoz­hatnak alapvető változást, ha .1 vállalatok maguk is min­dent megtesznek a létszám stabilizálása érdekében. Ez­zel kapcsolatban több jó pél­dát említett a végrehajtó bi­zottság elé terjesztett anyag. A munkaerőmozgás jelentős Meles marad az idd c Előrejelzés Miskolc térsé­gére péntek délig: Főként nappali felhőképző­dés, valószínűleg eső nélkü1. Mérsékelt, időnként megélén­külő északi, északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 15 —17. délben 28—30 fok között várható. sekkel is foglalkozott. Loson- czi Pál átnyújtotta Ludvík Svobodának a Magyar Nép- köztársaság Zászlórendjének gyémántokkal ékesített első fokozatát, majd díszvacsorát adott az Országházban a ven­dég tiszteletére. Svoboda, valamint felesé­ge és kísérete ma a Hősök terén megkoszorúzza a ma­gyar hősök emlékművét. csökkenéséi, eredményezte az LKM-ben és a DIGÉP-ben az az intézkedés, hogy egy­mástól közvetlenül nem vesznek fel munkavállalót. Több vállalat műszaki és bérintézkedésekkel töreke­dett a létszám stabilizálásá­ra. A Mezőgazdasági Gép­gyártó és Szolgáltató Válla­lat például az anyagmozga­tást gépesíti. A cementgyár­ban emelték a bérét a nyers­anyagszállító kötélpályán dolgozóknak. A végrehajtó bizottság ma délelőtti ülésén a munka­erőhelyzet mellett megvitat­ták a múlt évi pénzügyi el­lenőrzések tapasztalatait, ja­vaslat hangzott el a város általános rendezési tervének jóváhagyására és az állami tulajdonban levő házingatla­nok elidegenítésére vonatko­zóan. Washingtoni politikai kö­rökben az a vélemény, hogy a párizsi Vietnam-tárgyalá- sok mái ülésén Bruce, ame­rikai fődelegátus nem utasít­ja el, de el sem fogadja majd a DIFK békejavaslatát, csak felvilágosításokat fog kérni. Nixon időhúzó taktikájá­nak — amelyre tegnapi kommentárunkban már cé­loztunk — ez lesz az első meg­nyilvánulása. E taktika azon­ban egyre kevésbé célraveze­tő, s csak az USA külpoliti­kájának defenzívába szoru­lását mutatja, hiszen Binh asszony nyilatkozata után Lg Dúc Tho kijelentése a New York Times munkatársa szá­mára arról szól, hogy a Kairóban az Arab Liga székházában megkezdte mun­káját a palesztinai nemzeti tanács kilencedik ülésszaka. Az ülésszakon Khaled el-Fa- humot választották meg a nemzeti tanács új elnökévé. Fahum korábban az Arafat vezette palesztinai telszaba- dítási szervezetek végrehajtó bizottságának tagja volt. DIFK hétpontos javaslatát ketté lehet választani. Első­sorban az amerikai csapatok kivonását és a foglyul ejtett amerikaiak szabadon bocsá­tását kell megtárgyalni, s ha ebben már megegyeztek, ak­kor beszélhetnek a dél-viet­nami helyzet politikai rende­zéséről. Diplomáciai körökben nagy ellenkezést váltott ki, hogy Kissinger Üj-Delbiben kije­lentette: a hét végén Párizs­ban nem akar találkozni De Due Tho-val, a VDK kül­döttségének tanácsadójával. Le Dúc Tho ugyanis éppen úgy, mint Binh asszony, a DIFK külügyminisztere — hajlandónak mutatkozott a megbeszélésre. A palesztinai nemzeti ta­nács, a Palesztinái parlament új ülésszakának elnökségé­ben helyei foglal Szádat egyiptomi einök, Arafat, a palesztinai ellenállási szerve­zetek központi bizottságának elnöke, s Hasszuna, az Arab Liga főtitkára is. Az üléssza­kot Szadat nyitotta meg, aki beszédében egységre szólítot­ta fel a palesztinai népet. Leszögezte, hogy ez az esz­tendő döntő fontosságú lesz a közel-keleti válság szem­pontjából és reményét fejezte ki, hogy a jordániai hatósá­gok, valamint a palesztinai gerillák viszonyát rendező kairói, továbbá ammaní meg­állapodásokat mindkét fél tiszteletben fogja tartani, és Mahmud Riad, az európai körúton levő egyiptomi mi­niszterelnök-helyettes és kül­ügyminiszter Péter János külügyminiszter meghívására A székesfehérvári Videoton gyárban a tervezettnél jóval gyorsabb ütemben halad a Zsiguli-rádiók szerelése. így így megszilárdulhat a palesz­tinai fegyveres erőket is ma­gában foglaló arab keleti front. Hasszuna, az Arab Li­ga főtitkára ugyancsak a pa­lesztin mozgalom egységének kérdését helyezte előtérbe. Jeruzsálemben Walter Scheel nyugatnémet külügy­minisztert fogadták, aki vi­szonozza izraeli kollégája, Abba Eban nyugat-németor­szági látogatását. Ma fogadja Scheelt Golda Meir is. Scheel a két ország kapcsolatain túl­menően Izrael és az európai Közös Piac kérdéseit is meg­tárgyalja. A jeruzsálemi em­lékműnél szélsőséges nacio­nalista tüntetők németelle­nes jelszavakat kiáltoztak. ma Budapestre érkezik. Ma­gával hozza Szadat elnök sze­mélyes üzenetét Losonczi Pál részére. a második félévben már a hazai autósokra is gondolhat a VT. A készülékek árusítá­sát már az idén megkezdi a kereskedelem. ÉJFÉLTÖL REGGELIG PÉNTEKEN TEMETIK Az elhunyt Louis Arm­strong temetési szertar­tását pénteken rendezik New Yorkban, a Corona Kongregacionalista templomban. A dzsessz- király koporsóját Bing Crosby, Frank Sinatra, Ella Fitzgerald és több más híresség viszi majd. NÉGY RAKÉTA ROBBANT Az izraeli rádió közöl­te, hogy Tel Avivtól 10 kilométerre keletre, Pe~ tah Tikva helységben négy rakéta robbant. Két személy meghalt, tizen­kilencen megsebesültek. BOTRÁNY A PARLAMENTBEN Botrány tört ki a dél­vietnami parlamentben, mert egy képviselő azzal vádolta a Dél-Vietnam- ban harcoló dél-koreai csapatokat, hogy egyes tagjai békés polgárokat gyilkoltak meg. LETELEPEDÉSI ENGEDÉLYT KAPOTT A svéd hatóságok le­telepedési engedélyt ad­tak az NSZK-ban állo­másozó egységétől má­jusban megszökött John Vequist amerikai had­nagynak. Ö az első, aki az NSZK-ból dezertált Svédországba. RABLÖK A VATIKÁNBAN Hétszázezer lírát ra­boltak el ismeretlen tet­tesek a Vatikánváros postahivatalából. Az éj­szaka behatolók felfeszí­tették a páncélszekrényt, majd odébbálltak. NYUGAT-BERLINI BEAVATKOZÁS Brandt kancellár jú­lius 9-én Nyugat-Berlin- ben ismét hivatali teen­dőket lát el. Az NDK- ban hangsúlyozzák, hogy ez törvénytelen beavat­kozást jelent Nyugat- Berlin ügyeibe. ÖTVEN ŐRIZETBE VÉTEL Ötven fiatalt vett őri­zetbe a zambiai rendőr­ség, mert tüntettek Fran­ciaország lusakai nagy- követsége előtt. Ok: Pá­rizs megengedte, hogy a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaság francia li- cenc, alapján gyártson Mirage vadászgépeket. 428 VÄLÄS A válási törvény be­vezetése óta Olaszország­ban három hónap alatt 428 I ázasságot felbontot­tak már, s 28 590 váló­keresetet nyújtottak be. TIZENNYOLC HÓNAP BÖRTÖN Az állambiztonsági tör­vényszék Párizsban 18 hónapi börtönre ítélte Alain Geismart, a „pro­letár baloldal” elnevezé­sű ultrabaloldali szerve­zet volt vezetőjét. Köz­tudott, hogy Sartre tá­mogatta ezt a csoportot. MALÉV-IRODA BECSBEN Hivatalosan megnyitot­ták Bécsben a MALÉV irodáját. A megnyitón megjelent Rudolf Fi­scher, az osztrák közle­kedésügyi minisztérium államtitkára és Kurtán Sándor, hazánk bécsi nagykövete. A STATARIUM „EREDMÉNYE” Ankarában bejelentet­ték, hogy a törökországi statárium kihirdetése óta 232 letartóztatás történt, 56 embert rendőri fel­ügyelet alá helyeztek. Miskolc munkaerőhelyzete Ülést tartott a városi tanács vb Párizsban ma szóba kerül a DIFK javaslata Mahmud Riad hazánkba érkezik Autórádiók hazai piacra

Next

/
Oldalképek
Tartalom