Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-29 / 177. szám

fSflß 'm é * * A tapolcai strandra szinte mindennap kitehetnék a „Telt ház” táblát. (Szabados György felvétele) Ájulások villamoson, autóbuszon Kánikula Halványuló évezredes normák Évezredek idealizálták szerencsétlenül a nőt a férfi kiegé­szítőjévé, másodrangú társává, aki a tűrés, a mindent meg- értés szerepébe született bele, s így élte le az életét. Ezt az örökséget megkövesedett erkölcsi normák őrzik még ma is életünk bizonyos jelenség-mozaikjaiban. Ezért nem lehetett még önmagában mindenható az elv. amelyben a férfi és a nő egyenjogúsága korábban már tisztázódott. Kellett az in­tézkedés erejével jelentkező határozat is, hogy a jól fogal­mazott dekrétum hosszú évtizedek után a nők megbecsülé­sének igazi dokumentumává legyen. Alig több. mint egy esztendeje látott napvilágot az MSZMP KB határozata és az azóta eltelt időszak máris figyelemre méltó változási hozott. Némi túlzással még azt is mondhat­juk, hogy évtizedek alatt született csak annyi előrelépés, mint most egyetlen esztendő alatt. Amíg ugyanazért a munkáért a nő kevesebb bért kapott, aligha lehetett egészen meggyőző az egyenjogúság emlegetése. Egy év alatt tízezer lány és asszony részesült Borsodban az átlagosnál magasabb bérfejlesztesben. ami meg a borsodi nők több, mint százezres táborához képest is elismerésre mél­tó eredmény. A gyermekes anyák éjszakai műszaktól való fokozottabb megkímélése, az eddiginél disztingváltabb mun­kaszervezés, amelyik már figyelembe veszi a nők adottsá­gait is, szinte minden borsodi vállalatnál megtalálható. Az üzemi fogorvosi, nőgyógyászati rendelések, a vásárlás gond. ját könnyítő törekvések ugyancsak a nők fokozottabb meg- kimélését szolgálják. Az elemzőbb vizsgálódás megnyugtató: a gazdasági veze­tők egyre többet tesznek a nők eddiginél nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsüléséért. A kezdeményezések megvalósítá­sában segítik a szakszervezeti és a pártbizottságokat, alap­szervezeteket. örvendetes, hogy a férfitársadalom úgy fogadta a hatá­rozatot, ahogy azt a párt legmagasabb fórumán megfogal­mazták. Szerencsére a nők is egyre többet tesznek jogaik maradéktalan érvényesítéséért. Az eredmények mellett feltétlen szót érdemel az a szemle­letben! változás, ami az évezredes normák halvánvodását. tö­redezését jelzi. Mindinkább hamissá lesz a nők másodrangú, ságát hirdető minősítés, amit a családban, a munkahelyen végzett munka, az ezért járó megbecsülés is egyre jobban bizonyít. NAGY JÓZSEF JuiaJomüdülés a legjobbaknak Úttörőtábor a Csanyikban A Ságvári Endre KISZ-ve­Készülődnek a házigazdák Tegnap szállították el a fővárosba az idei Vendégül lát Borsod rendezvénysoro­zatának műsorfüzeteit, hogy minél díszesebb formában kerüljenek majd el a meg­hívottak, a vendégek kezé­hez. A borsodi vendéglátó vállalatok. fogyasztási szö­vetkezetek készülődnek a szeptember 9-én kezdődő eseményre. amelyen részt vesznek a csehszlovák, len­gyel és osztrák szakmai kül­döttségek is. A szovjet meg­hívottak válaszát most vár­ják. Nem maradnak el majd a már-már hagvományszám'oa menő látványosságok, bemu­tatók sem. Lesz terítési, fő­zési bemutató. A rendezvény idején tartják a háziasszo­nyok számára rendezett fő zőtanfolyam vizsgáját is. REFLEKTOR Ma Budapesten tanácskoz­nak az élelmiszer-kereskede­lem vezetői. * Gyöngyösön a városi tanács vb megvitat­ta a szeptember 12—19. kö­zött megrendezésre kerülő ..Gyöngyösi szüret” prog­ramját. * Nyíregyházán me­gyei egészségügyi tanácsko­zást tartottak az alkoholiz­mus elleni küzdelem helyze­téről. * Pécsett a KISZÖV vezetősége megvitatta és el­fogadta Baranya megye ktsz-ennek negyedik ötéves tervét. * Szegeden, a városi tan ács székhazának udvarán este 8 órai kezdettel hang­versenyen szerepel a kolozs­vári filharmónia vonósnégye­se. ^ Szekszárdon hét Duna menti megye és Budapest KlSZ-fiataljainak képviselői külföldi haladó ifjúsági ve­zetőkkel találkoznak. Kevés üzem van, ahol olyan csend honol, mint az Országos Szeszipari Vállalat ódon berendezésű miskolci ecetüzemében. Hét nő dolgo­zik három műszakban a leg­inkább borpincére hasonlító kádtermekben. A múlt szá­zadbeli kúria-udvarházból kialakított üzem vezetője, Nagy Jánosné nyolc éve irá­nyítja az „ecetgyárat”. — Hogyan készítik az ece­tet? — A hatalmas fenyőfa-ká­dakban bükkfaforgácsot le­begtetünk denaturált szesz­ben. Aztán a biológiai úton így erjesztett ecetet felszí­vatják az öreg épület pad­lásán álló kádakba, majd a forgácsoktól leszűrve, enged­jük vissza a hordókba. Nos, jóval bonyolultabb ez a mű­velet, mint ahogy én most így vázlatosan elmagyaráz­tam — mondja. 1935 óta tartják nyilván a miskolci ecetüzemet. A szak­emberek szerint azonban itt már legalább egy évszázada alkalmazzák a Frings-tele eceterjesztést. Bizonyíték er­re, hogy az üzem régi épü­letszárnyában még ma is működnek az alapítás-kora­beli erjesztőkádak. — Az ecetgyártás biológiai folyamat. Hogyan idézik elő ezt az erjesztést? — Legfontosabb segítőtár­saink a „dolgozó” ecetbakté­riumok. Igen kényes jószá­gok, szerencsére azonban szerves és szervetlen anya­giéval egyaránt lehet táp­lálni őket. Katalizátorként való alkalmasságukkal egy­Ezekben a napokban szinte percről percre mérik az újabb és újabb meteoroló­giai rekordokat. A hónap, a nyár, az évtized . .. legmele­gebb napja. A kánikulát mérsékelni természetesen nem lehet. Az izzasztó meleg okozta kellemetlenségek csök­kentése végett a következő­ket javasoljuk. — Legelőször az étkezésről kell szólnunk. Azt javasol­juk mindenkinek, hogy ezekben a napokban a hús­ételek közül felvágottakat, kolbászokat, sőt szalámit se nagyon fogyasszanak. Általá­ban a délre megfőtt étele­ket, ha nincs hűtőszekrény egy jó szezonban — ami ál­talában júliustól októberig tart —. hatszáz-nyolcszáz hektoliter ecetet tudunk elő­állítani — válaszolja. Javában tart a befőzési szezon. Keresett cikk lett a boltokban az ecet. A mis­kolci üzem ecetét azonban csupán a közületek és a konzervgyárak használják fel, magas savtartalma miatt. Az üzletekben árusított ecet már egy kicsit gyengébb és szin­tetikus eljárással készül. • Télen szüneteltetik az ecet­gyártást. Csupán a virulens baktériumokat teleltetik át a jövő szezonra. A sötét üzemteremben las­sú szuszogással er jed az ecet. A csípős szagú cefre hamar átjárja az ember ruháját, de leginkább az orrát csiklan­dozza. Ennek tulajdonítható, hogy állandó munkaerő- hiánnyal küzdenek: ugyanis kevesen tudják ezt a szúrós szagot megszokni. Kis üzem a Jókai utcai ecetgyár. A külső szefnlélő- nek modem, automatizált gépcsarnokra emlékeztet a ventúrozott erjesztő kád, bo­nyolult műszerfalával. Nem látni embereket, munkásokat az erjesztőkádak mellett; az üzemvezetőnő problémája azonban mindennél ember- központúbb. — Legnagyobb gondunk: évek óta szeretnénk egy öl­töző- és fürdőhelyiséget épí­teni. Sajnos, három éve nem találunk rá kivitelezőt — pa­naszolja. (svántó) a családban, ne tegyük el estére — pláne másnapra. Ilyen melegben ugyanis min­den főtt étel ideális táptalaja a baktériumoknak. Az öltöz­ködésről, úgy hisszük, nem kell sokat beszélnünk, hiszen mindenki igyekszik a lehető legkevesebbet magára venni. De főleg azok ügyeljenek er­re, akik napjában többször is utaznak járműveken, mert nagyon gyakori az ájulás villamoson, autóbuszon. A strandolok felhevült testtel csak fokozatosan menjenek a vízbe, s óvakodjanak fürdés előtt bármiféle szeszes ital fogyasztásától. A napozással is csínyján kell bánni, hiszen néhány óra alatt lehet egy napszúrást szerezni. Általá­ban semmiféle betegségnek nem használ a napozás, ma­gas vérnyomásúaknál példá­ul komoly problémákat okoz­hat. * A tűző nap azonban nem­csak az emberekben, ha­nem az anyagiakban is ko­moly károkat okozhat. — Örömmel mondhatom el, hogy Miskolc város és já­rás területén ezen a nyáron még egyetlen gabonatűz sem fordult elő, sem a lábon ál­ló, sem a learatott kalászo­soknál — kezdte beszámoló­ját Siska Ferenc százados, Miskolc város és járás tűz­rendészet! parancsnoka. — Úgy látszik, használt az a szigor, melyet kilátásba he­lyeztünk egy esetleges gabo­natűznél. Természetesen rendszeresen ellenőrizzük a környék 25 termelőszövetke­zetét, s tanácsokkal látjuk el őket. öngyulladástól nem tartunk, mert a gabona nem nedves. — Komolyabb erdőtűz sem fordult még elő az idén, de a kritikus napok éppen most jönnek, mert az aljnövény­zet teljesen elszáradt, így szinte taplójává vált egy könnyelműen eldobott égő ci­garettának vagy gyufának. * A napok óta tartó kánikula sok gondot okoz a közlekedé­si vállalatnak. A zsúfoltság és a hőség következtében az autóbuszok motorjai gyakran túimelegednek, felforr a hű­tővizük. Különösen a hegyi- j aratoknál tapasztalható ez a jelenség. A nagy melegtől be­forrósodnak a fékek is, s emiatt — szerencsére ritkán — csökken a fékhatás. A for­galom biztonsága érdekében e járműveket hosszabb-rövi- debb kényszerpihenőre ki­vonják a forgalomból. A villamosnál is a motorok tútmelegedése a leggyakoribb hiba. Külön veszély: ha a motorok hőmérséklete 120— 130 fok Celsius fölé emelke­dik, a szigetelések megolvad, hatnak. Gyatíori még az indí­tóellenállások túlmelegedése és égése is. A Magyar Vöröskereszt­ben elkészült a véradó moz­galom első félévi mérlege. A szép eredmények azt mutat­ják, hogy az életek százait megmentő mozgalom ható­sugara tovább nőtt. Az év első hat hónapjában össze­sen 300 000 véradó sietett embertársai segítségére és együttesen 6,8 százalékkal több vért juttattak a kór­házaknak, mint a múlt év zetóképzo júliustól szeptem. bérig — úttörőtábor. Tízna­ponként váltják egymást a 140—150 általános iskolásból álló csoportok. Éppen a szerencsi járás út­törőivel találkoztam. Főleg 5—6. osztályosaik, őrsvezetők azonos időszakában. To­vább bővült a térítésmentes véradók tábora: a donorok 80 százaléka minden ellen­szolgáltatás nélkül adott vért. E vérmennyiség 38,5 százalékát a 18—25 éves korosztály adta. A donorok 44 százaléka volt kétkezi munkás. Az elmúlt időszakban nőtt a friss vért adók, a hívásra azonnal mozgósítható ké­szenléti brigádok tábora. Ör­vendetes, hogy 1971 első fél­évében valamennyi megyé­ben megvetették a behívásos véradómozgalom alapjait. mélyépítőknek Üj munkásszálló építését kezdte meg nemrégiben a Miskolci Mélyépítő Vállalat. A 13 millió forintos költség­gel épülő létesítmény átadá­sára előreláthatólag 1972 vé­gére kerül sor. A szállóban kétszáz mélyépítő kap kor­szerű otlhoieL lesznek. A járás 24 csapatá­ból válogatták ki a legjob­bakat. zömmel a fizikai dol­gozók gyermekeit. Nógysze. mélyes sátrakban alszanak. Katonás rend és tisztaság fo­gad. — Tisztasági versenyt hir­dettünk — magyarázza Ba­logh Sándor, a szerencsi já­rás úttörőtilkára. — A leg­jobbakat jutalmazzuk. A foglalkozásokról beszél­getünk. öt rajban hét peda­gógus és hat ifjúsági vezető, KISZ-es gimnazistáik, szak­munkások foglalkoznak a jö­vő útitörővezetőivel. — Az alaki foglalkozások okozzák a legtöbb problé­mát. Sóikat kell gyakorolni. A hangsúly természetesen az önállóságra nevelésen van — világosít fel a tábor jellegé­ről, céljáról Balogh Sándor, aki már négy éve vezeti a szerencsi járás úttörőit. A gondokról is szó esik. — Hiányoznak a szemlél­tető eszközök, pedig az okta­tásban komoly segítséget nyújtanának... De remélem a jövő esztendőben már nem kell Miskolcra utaznia járá­sunk úttörőinek — teszi hoz­zá —, talán felépül Abaúj- szántón a járási úttörőtábor, A gyerekeket a tábor fe­letti tisztáson találtuk. A fi­úk, a két foglalkozás közötti szünetben éppen fociznak. Készülnek a délutáni sport­versenyre. Arrébb lányok be­szélgetnék, bizoaiyára az is- menkedésá est szervezéséről. Egy másik csoport, a fák alatt, vidáman énekelget. Dalokat tanulnak. A 10 nap gyorsan elszalad. Ezalatt sok új és hasznos dolgot kell megtanulnia a le­endő úttörővezetőkneik. De az úttörőmozgalomban kitűnt pajtásokra is gondolnak. A szerencsi járás úttörőit jubileumi tábor követi. Juta- lomüdülósben részesülnek azok az úttörők a megyéből, akik a legjobban dolgozták. s. X A „PROMETHEUS’ Tüzeléstechnikai Vállalat (Budapest) felvételre keres korszerű, automatikus olajtüzelő berendezések hazai és kül­földi szereléséhez szakmai gyakorlattal rendelkező központi- fűtés szerelőket, csőszerelőkéi és térfi segédmunkásokat. Teljesítménybér, változó munkahelyek. Jelentkezés levélben Borsos Lajos kirendeltségvezetönél Miskolc. Széchenyi u. 23. vagy telefonon du. 14 órától o 16-942 számon. Munkában az áttétéit baktériumok Hogyan készül az ecet? (erdős) Háromszázezer véradó

Next

/
Oldalképek
Tartalom