Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1971-07-21 / 170. szám
ík „Moby Dick” a Mályi-íavqn. A legutóbbi versenyről készült felvételünk ugyan nem . érzékelteti, milyen erős szél fúj a Mályi- tavon,' a szakértők azért mégis megállapítják, hogy erősen hiányozhatott a hajókat mozgató elemi erő. Amióta a televízió bemutatta a világhírű regény filmváltozatát, a Moby Diek-ről, a fehér bálnáról szóló történetet megelevenítő filmet, azóta ilyen gyenge szeles időben a,Mályi-tón is szólássá vált az „Ott fúj!” felkiáltás. (Ezt kiáltotta mindig az őrt álló matróz az árbóckosárban, ha a távolban feltűnt a bálna jellegzetes felfelé lövellő vízsugara.) Vasárnap délelőtt egyetlen egyszer sem hangzott fel a kiáltás, délután azonban már korántsem volt ilyen békés a tó képe. Olyan erős szél kerekedett, hogy a versenyzőknek már nem volt idejük azzal figyelmeztetni egymást: „Ott fúj”! — hiszen fújt az mindenütt, akkora erővel, hogy többen a vízbe csapódva, felborulva fejezték be a versenyt. A „Kovács-ügy 99 Tegnap sem döntöttek Tegnap délutánra hívták össze ismét az érdekelteket az alberttélepi labdarúgó. Kovács Béla ügyének tárgyalására, de mint azt a késő délutáni órákban közölték: a tárgyalás még nem fejeződött be, s arra sincs kilátás, hogy az ügyet végérvényesen lezárják. Tulajdonkeppen hincs szándékunkban ennek a kusza, s a sporterkoksöktől messze álló ügynek további nyilvánosságot biztosítani, hiszen a többi az M!LSZ fegyelmi bizottságának a dolga, A részletek megvizsgálása után ■— reméljük —, a vétkesek elnyerik méltó büntetésüket, s azzal az ügy végképp lezárul. Lezárul, s eggyel gyarapodik azoknak az eseteknek a száma, amelyeknek mindegyike figyelmeztetésül kellene, hogy Porfelhő lovagok a Bükk Kupán 99 Evenként megismétlődő hagyomány már, hogy két napon keresztül Borsod országútjait a szivárvány tarka színeit képviselő mezekben, csillogó gépeiken szédületes gyorsasággal pörgető kerékpárosok veszik birtokukba. És ahol a „porfelhőlovagok” elhaladnak, ott percekre megáll az élet. Emberek százai bámulják a rohanó áradatot, s a dolgos hétköznapok munkaritmusa, vagy a vasárnap csendem tere- feréje megszakad, önfeledt kiáltásokkal üdvözlik, biztatják az „országutak vándorait”, mintha csak maguk is részesei lennének e tarka sereg nagyszerű versenyének. Bár — mint ahogyan Szabó István* az MKSZ főtitkára mondta — „lehetne ezt a nagyszerű viadalt még színesebbé, érdekesebbé tenni. Csupán egy kicsivel több vidéki propaganda, és néhány szomszéd nemzet versenyzőinek meghívása kellene hozzá. Érdemes rajta elgondolkozni. * Harminc fok árnyékban. De hol van a kopár országúton árnyék? Éppen ezért okozott általános feltűnést az első napon Ermler Sándornak, a Bükk Kupa elnökének különös ..szerelése”. Az aszfaltolvasztó hőségben könnyedén öltözve, övehez rendőrbotszerű eszközzel érkezett a rajthelyre. Az alapos szemlélés sem derített fényt a különös tárgyra, mígnem a ..gazda” elégítette ki a kíváncsiskodókat. — Éz egy automata esernyő. Ugyanis. tavaly rettenetesen megáztam a Bükk Kupán. Most elhoztam ezt. hátha elriasztom vele az. égi áldást. Elriasztotta 1 Élmény volt nézni Megyerdi- nek, az újpestiek ^ész-menőjének” versenyzését. Karmester módjára végig dirigálta a két napot. Mindig tudta, mikor kell erősíteni, szökést megkísérelni, robbantani, vagy a mezőnyt visszafogni. Nagy tapasztalatát két fiatalabb klűbtársa, Magyar és Kiss kitűnően kamatoztatta, s nem kis része van abban, hogy az egyéni és a csapatversenyt is a Dózsa nyerte. Közben arra is volt ereje, hogy egy részhajrát, és egy etap-győzelmet is arasson, sőt a végén elcsípje a negyedik helyet is! Valahogy így kell ezt csinálni, csak — jó, ha a kitűnő taktikai érzékhez, nagy tapssztáltsághoz, még egy kicsivel több erő is párosul! A. nagy viadal kétségtelenül legnehezebb szakasza az aggteleki hegyi hajrá volt. A hegytetőről úgy tűnt, hogy a szerpentinen kígyózó kerekesek egy lassított film szereplői. Szinte állni látszott a mezőny. Pedig jöttek! .. És hogy jöttek! A nyeregben állva ,,szaggatták” a gépet, s apró rántásokkal ösztökélték gyorsabb iramra a makacskodó ..paripát”. Zihált a tüdő, a szív a torokban lüktetett, az arcok véreitekben úsztak ... — ,,szenvedtek” a kerékpárosok. És Sipos, aki pedig a szerpentin aljában még együtt volt négy társával, mégis majd egy percet vert rá a többiekre! szolgáljon a jövőt illetően. Figyelmeztetésül, s ugyanakkor bizonyítékául is annak, hogy a magyar labdarúgásban korántsincs még minden rendben. Szükségtelen az egyedi példa általános tanulságait boncolgatni, mindenki érti és érzi, hogy milyen károsak az ilyen ügyek a magyar, s különösen a vidéki labdarúgásra vonatkozóan. A fiatal labdarúgók korai félre- neveléséről nem is szólva! A Kovács-ügyet lezárják: s lezárjuk ml is. Csupán azt szeretnénk hangsúlyozni: Kovács Béla hovatartozása, személye, labdarúgó tudásának mértéke nem tartoznak az elsődleges okok közé abban, hogy ennyit foglalkoztunk vele. Gélünk az volt, hogy megmutassuk, egy sajnálatos példa segítségével: milyen jelenségek „pusztítanak” még manapság is a labdarúgás nagy színpadának kulisszái mögött, mi az, amit gyökeresen ki kell irtani annak érdekében, hogy a legkedveltebb sportág valóban elinduljon a mélypontról felfelé vezető úton! H. K. Kulcsosliázat avattak I. országos hely iipari találkozó Szombaton és vasárnap az ország különböző városaiból érkezett helyiipari természetjárók vették birtokukba a szentléleki turistaházat. Itt adtak egymásnak találkozót az I. országos helyiipari természetjáró-találkozó résztvevői, akik a Miskolci Helyi-, ipari SK természetjáró szakosztályának vendégei voltak. Szombaton délután a vendégeket Ferenczi Lajos, a miskolciak szakosztályvezetője köszöntötte. Örömmel üdvözölte a Herman Ottóról elnevezett túristaházban Ma- gyarszéky Bélát, a HTE és a BTSZ főtitkárát, a találkozó fővédnökét, Molnár Jánost, a MHVDSZ titkárát, A megnyitót vacsora, diavetítés, majd az ország helyiipari természetjáróinak problémáit, gondjait megvitató tanácskozás követte. Másnap a természetjárók rövidtúrát rendeztek örvénykőre, majd a Helyiipari forrásánál ünnepélyesen felavatták a miskolci szakosztály most elkészült új kulcsosházát. A túra résztvevői megkoszorúzták a híres Jókai-em lékm űvet is. A találkozó befejeztével vendégek és vendéglátók örömmel konstatálták, hogy valamennyien elégedetten távoznak Szentiélekről, ahol nemcsak kellemes élményben volt részük, hanem az ország helyiipari természetjáróinak közös véleményét is sikerült kiaMdtaniok a szép sportág továbbfejlesztése érdekében. Körkép e Ma délután 17 órakor az MVSC pályáján barátságos labdarúgó-mérkőzésre kerül sor az MVSC és a DVTK csapatai közijít. ®> A Hejőcsabai Építők labdarúgó-együttese vasárnap délután 5 óraikor MNK-mér- kőzés keretében a Dunaújvárosi Kohászt fogadja. © A jubileumi Vasutas Kupa B-esoportjában, vasárnap az MVSC hazai környezetben fogadja az eddigi vezető, PVSK-együttesél. © A Miskolcon megrendezendő Vili. magyar ^nemzetközi asztalitenisz-bajnokságra eddig 15 ország jelentette be részvételét. Először szerepelnek hazánkban az EAK versenyzői. Ezúttal ő jobban! „szenvedett” a, legMonostori Gyula Holnapi számunkban tudósítunk Brazília—Magyarország mérkőzésről Holnapra virradóra játssza nagy érdeklődéssel várt barátságos mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott Brazília csapata ellen. Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy holnapi számunkban részletes beszámolót olvashatnak a találkozó lefolyásáról. félek, hogy győzünk...! I Ahogy közeledik a Brazília—Magyarország mérkőzés időpontja, úgy szaporodik a sikert, s a teljes „romlást” jóslók tábora. Kétségtelen, azok vannak többem, akik attól félnek, hogy a magyar válogatott katasztrofális vereséget szenved Brazíliában. Én viszont attól félek, hogy győzünk. Túlságosan nem is kel! magyaráznom, hogy miért. A magyar labdarugó-szurkoló, de még a közvélemény formálására hivatott szakember is könnyen esik abba a hibába, hogy örök érvényű következtetéseket vonjon le egy-egy mérkőzésből. Nem szükséges példákat sorolni, akad ilyen bőven az elmúlt két-három év magyar futballtörténetében. S éppen ez az, ami ha nem Is félelemre, de aggódásra késztet, hiszen bizonyosan sokan lennének ismét olyanok, akik túlzó következtetéseket szülnének. Kitűnő alap ehhez például az a tény, hogy most először játszik az új kapitány, Illovszky Rudolf irányításával a magyar válogatott. Nincs kivel fogadnom, de nyugodtan megtehetném, hiszen egy esetleges magyar győzelemből bizonyára sokan vonnak le olyan következtetést, hogy az „új seprő, jól seper”, azaz Illovszky többre képes, mint elődje. De gondolhatnának más tényezőkre, megváltozott összeállt!ásra, hiszen a magyar szurkolók érvkészlete igen gazdag, különösen akkor, ha saját csapatuk sikertelenségének okait kell kutatni. A félelem alapvető 'oka azonban mégsem az, hogy illovszky többet tud, mint Hoffer, hanem az, hogy sokan hangoztatják majd: „Ugye, nincs is olyan nagy baj a magyar futballal, mint amany- nyire azt Szófia után ismét hangoztatták?!”. Az osztrák, a csehszlovák és a jugoszláv válogatottak eredményei azt bizonyítják, hogy a brazil válogatott közel sem játszik világbajnoki formában, és egy ellenük elért győzelem nem biztos, hogy egyenértékű lesz a világbajnok legyőzésével. A győzelemnek —, ha netán mégis megszületnék, nagyon örülni fogunk, de óva intünk mindenkit: az őröm ne homályosftsa el ismereteinket a magyar labdarúgás gyökeres, és még mindig nagyon is fennálló hibáit illetően. Horváth Kálmán 4Mindenféle Idegenforgalmi kutatóintézet Pozsonyban Idegenforgalmi Tudományos Kutatóintézet működik; munkatársai újabban azt vizsgálják, hogy miképpen hat az idegenforgalom az ember környezetére. Ezzel egyidőben azt is kutatják, hogy milyen lehetőségek állnak fenn arra, hogy az 1980. évi téli olimpiát a Magas Tátrában rendezzék meg. Kutatási téma az is, hogy miképpen fejleszthető az Alacsony Tátra idegenforgalma. Foglalkoznak. Csehszlovákia, Magyarország és Ausztria idegenforgalmi együttműködésénél? kérdéseivel is. A pozsonyi intézet az UNESCO megbízásából az idegenforgalommal kapcsolatos gazdasági és társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. A nyárfák javítják a mikroklímát Az NDK-ban, a magdeburgi kerületben Oschersleben, Wil- mirstedt, Wanzleben és Strass- íurt járásokban az elmúlt 15—20 év alatt erdőmunkások, földművesek és diákok ezrével ültettek nyárfákat ligetek és védősávok formájában, úgyhogy ez a gyors növésű fa kifejezetten megváltoztatta a vidék arculatát. A magdeburgi térmősáv sztyeppel jellegénél fogva erősen ki van téve a • talajeróziónak: a nyárfák ültetése azonban erősen megváltoztatta a mikroklímát. A szövetkezeti tagok megfigyelték, hogy az 5 kilométer hosszú védősávok között húzódó mezőkön csökkennek a szél által kiváltott. erózió okozta károk és növekszik a talaj nedvességtartalma. Dohányzás elleni klub Négyszáz „dohányzás elleni klub” alakult az NSZK-ban, amióta a nyugatnémet egészségügyi és családvédelmi miniszter megindította kampányát a dohányzás ellen. A klubok tagjai 12—17 éves fiatalok, a dohányzás elleni kampány elsősorban őket kívánja elérni. A kampány lebonyolításával egy reklám- ügynökséget bíztak meg, 250 000 nyugatnémet márkás szubvenciót bocsátva rendelkezésére. A jövő városa 2000-re előreláthatólag az emberiség 90 százaléka városlakó lesz. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy a jövő városait nem szabad úgy építeni, mint a jelenlegiek épültek. Jellemző ebből a szempontból a Saint Louis-i MacDonal cég terve. A tervezett városóriás az Atlanti-óceán parti vizei fölé fog emelkedni, nem messzire Bostontól. Olcsó építkezési területként néhány szigetet használnának fel. A közlekedési problémák megoldására — eredeti módszert javasolnak: autó a városban egyáltalán nem lesz. Az. egyetlen megengedett közlekedési eszköz a kerékpár. A föld alatt v— azaz helyesebben a tengerfenék alatt — húzódnak majd a gyorsmetró alagútjai. A párosával épített toronyházakat 1,5 kilométer átmérőjű földalatti gyűrű köti ösz- sze. Minden épület alatt állomás helyezkedik el. Az utasokat lift viszi fel a kívánt emeletre. A második csőbe foglalt útrendszer a tenger felett száz méterrel köti össze az épületeket. Az átlátszó csövekben mozgójárdák én hatalmas futószalagok helyezkednek el kényelmes karosszékekkel. Személyautóikat a lakosok csak a szárazföldön használhatják fel, a szárazfölddel pedig föld alatti alagút köti össze a várost. Ezekben a kísérleti városokban ismeretlen lesz az utcai közlekedés zűrzavara és a smog. Válóok-e a foci? Ez a kérdés merült fel az egyik sheffieldi házaspár válási perében. A tanúkihallgatás során megállapítást nyert, hogy a focirajongó hölgy hetenként két alkalommal rendszeres edzésen és minden s/on- baton csapata mérkőzésén vesz részt. Az ítélőbíró nem látott ebben válóokot. Indokolásában kifejtette, hogy azért utasította el a férj válási szándékát, mert a mai felfogás szerint a nő sportbani szereplése a személyiség szabad kinyilvánulásának tekintendő. Még ha a férj a házasságkötésnél feleségének erről a „szenvedélyéről” nem is tudott — megítélése szerint —, számolnia kellett azzal, hogy a világméretekben is mind népszerűbbé váló női labdarúgás a sportágban örömet lelő feleségét is elragadja majd. De így kellett döntenie éppen a „női egyenjogúság” elve alapján is . •. r A fáradhatatlan gyalogló Prága és Kassa között a távolság 650 kilométer. A 79 éves prágai Vaclav Kotala gyalog tette meg ezt az utat. Ez a fáradhatatlan utazó, aki különben a prágai Klement Gottwald Múzeum számára gyűjt anyagokat, kitűnően érzi magát, 80. születésnapját azzal szeretné megünnepelni, hogy gyalog bejárja az európai szocialista országokat. Szoknya a tengeren és az erdőben A nőiesedés megindult a lengyel tengerészeiben is, pedig ez, a közhit szerint, „férfinak való” foglalkozási ág. Danuta Walas-Kobylinská- nak, a nemrégiben még egyetlen lengyel női tengerészkapi- tánynak ma már több kolléganője van. A „Bieszczady” tengerjáró hajón vele együtt szolgál Kry- stvna Tkaczyk. A „Kopalnia Wieczo- rek” hajó gazdasági tisztje szintén nő: Genowefa Felisiak. Lengyel nők dolgoznak a „Kopalnia Marcel”, a „Pstrow- ski”, a „Malbork” és a „Kopalnia Szcvglowice” nevű hajókon is. A lengyel tengeri flotta hajóin jelenleg 8 kapitánynő teljesít szolgálatot. A Swinoujscie és a svéd Ystad között közlekedő két komphajón a legénységnek több mint egynegyede nő. De megjelent a szoknya az erdőben is: Cecylia Dudzik asszony már 16 éve erdészkedik. Az erdő kellős közepén lakik férjével és két kislányával. Az Erdészeti Technikumot 1954-ben végezte el, s azonnal Lipnicában kapott erdészeti állást. Nem titkolja, hogy kezdetben nem volt irigylésre 0m~t6 a helyzete. Sokan gúnyosan kommentálták, hogy „szoknyás” kezébe került az „erdei gyeplő”. Cecylia asszony azonban átvészelte a kritikus időt, s ma már köztiszteletnek örvendő szakember. Ö maga ezt mondja: „Az iskolai tanulás után még nagyon sokat kellett tanulnom az idős, tapasztalt erdészektől. Ma már azt is tudom, hogy a bő szedertermés későn érkező telet jósol, a sok lúcfenyő-toboz hófúvásokat, a kövér nyulak pedig csikorgó fagyot.”