Déli Hírlap, 1971. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-21 / 170. szám

Elhunyt Biirinda István Burinda István, a párt és a munkásmozgalom régi har­cosa, A szocialista hazáért érdemrend kitüntetettje el­hunyt. Temetése pénteken délután fél 4 órakor a Szent Anna temtőben. MSZMP Miskolc városi Bizottsága Miskolc park jai Az elmúlt öt évbert 343 ezer négyzetméternyi terület­tel nőtt Miskolc zöldövezete. Ugyanakkor a városban folyó nagyarányú építkezések mi­att 77 ezer négyzetméternyi régi parkterület szűnt meg. így most jelenleg minden egyes miskolci lakosra 4,6 négyzetméternyi parkterület jut. y A zagyvarónái ötvözetgyárban KGST-kooperációban, le­vegőtisztító berendezést építenek. Az elektromos porlevá­lasztó berendezést, amely teljesen megszünteti a levegő- szennyeződést — Csehszlovákiából vásároltuk. Gyakorlatról — elméletben Mér nökj elöltek az üzemekben — Hol bámultál le? — Nem az üzemben! — válaszolt a negyedéves mű­szaki egyetemista ismerő­söm, aki a nyári termelési gyakorlatát — bevallása sze­rint — jószerével a tapolcai strandon töltötte. — S ezért senki sem „bar­nított le” ?! — Ugyan! A főnököm fe­lém sem nézett. Termelő üzemegységbe osztottak be, ahol a tervteljesítés volt a fő szempont, örültek, ha nem* voltunk láb alatt. — Nálunk szigorú fegye­lem volt, s megkövetelték a mindennapi jelenlétet — így a másik. — És milyen feladatot ad­tak? — Semmilyet. Csak ültünk a szerkesztésen, könyvet, új­ságot olvastunk, vagy lemen-, tünk az üzembe csavarogni. A legsápadtabb arcú mér­nökjelölt, aki a Diósgyőri Gépgyárban gyakorolt, el­mondta, hogy nekik komoly művelettervet kellett készíte­niük. Még lelkesítette is őket az. a tudat, hogy munkájukat a jövőben esetleg felhasznál­ja majd az üzem. Kifogásol­ta viszont, hogy jobbára el­méleti jellegű voit a tevé­kenységük. A termelés gya­korlati oldalával továbbra sem sikerült mélyebben megismerkedniük. A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem hallgatóinak az első év után négyhetes, a harmadik után hat-, a negye­diket követően pedig nyolc­hetes termelési gyakorlaton kell részt venniük. Manapság egyre világosabbá válik, hogy ez az idő az egyetem tanul­mányi szempontjait tekintve sok, az üzemét tekintve vi­szont kevés. Képtelenség ugyanis alaposan megismer­kedni egy-egy üzemmel, ter­melési folyamattal ennyi idő alatt. Sokhelyütt ezért sem vették komolyan az üzemiek a termelési gyakorlatot, s en­gedték szabadjára a hallga­tókat. Ugyanakkor a negye­dik év utáni nyolchetes ter­melési gyakorlat miatt az egyetem, csonka félévben tud­ja csak oktatni a hallgatókat. Márpedig az az egyetem, amelyik a tudományos-tech­nikai forradalom eredmé­nyeivel lépést tartó szakem­berek képzésére törekszik, természetesen sokallja az ilyen módon elvesztegetett időt. Előzetes hírek szerint a közeljövőben változtatnak is a nyári termelési gyakor­latok rendjén. NY. SZ. Csökkentik az óvodák zsúfoltságát A III. ötéves terv kezdete­kor Miskolc tanácsi óvodáiba 2531, tavaly viszont már 3884 gyermeket vettek fel. A je­lentkezettek közül e nagy­mérvű fejlődés ellenére is 604 kérelmt kellett visszautasí­tani, úgy, hogy közben az óvodai férőhelyek kihasznált­sága 131 százalékos volt! Az idén kezdődött új tervidő­szakban tovább bővül váro­sunkban az óvodai férőhe­lyek száma. A tanács a nagy­üzemekkel közösen 1700 új férőhelyet épít. Mivel azon­ban a gyermeklétszám is nő, s férőhelyeket is meg kell szüntetni, az óvodai ellátott­ság 1975-re is csak 63 száza­lékos lesz, miközben a férő­hely-kihasználtság 120 szá­zalékra közelíti meg az op­timális szintet. A DH városfejlesztési fóruma (Folytatás az ]. oldalról.) A korább! lakásigényeket — mint köztudomású — mer kellett újítani. Miskolcon 8 ezer 779-en adták be ez év tavaszán lakáskérelmiiket Közülük 1999-en új Igénylői;, és 6 ezer 780 a megújítások száma. Csaknem 3 ezren nem „érvényesítették” a már bent levő kérelmüket; ennek oka elsősorban az, hogy korábban sokan két. esetleg három ke­rületi lakáshivatalnál is kér­tek lakást. Az igénylőket kivétel nél­kül értesítik kérelmük beér­kezéséről. Nyolcezerhatszázan már meg is kapták ezt a nyomtatványt, a többiektől még pár nap türelmet kér a lakáshivatal. Külön is fel kell hívnunk az Igénylők fi­gyelmét, hogy a nyomtatvá­nyon olvadható többjegyű szám nem a kérelem rangsoro­lását. hanem a nyilván­tartási számot jelenti. Vagyis teljesen mindegy, hogy valaki 8 ezer hétszáza­diknak vagy elsőnek kapta meg ezt a nyomtatványt. A megújított, illetve új igénylések elbírálása ugyanis csak ezután következik. Ami­kor valamennyi kérelem az összes iratokkal együtt meg­érkezik — tehát körülbelül szeptember elején — hozzá­látnak a gépi adatfeldolgo­záshoz. Sajnos, Miskolcon egyetlen számítóközpont sem vállalta ezt a munkát, ezért valószínűleg a debreceni egyetemen dolgoztatjuk fel az óriási adathalmazt. Köztu­domású, hogy a korábbinál jóval több szempont alapján „pontozza” a hivatal és a la­kásügyi társadalmi bizottság a kérelmeket, s a pontösszegek alapján összeálló rangsor képezi majd az elkövetkező évek miskolci lakáselosztásá­nak alapját. Azt, hogy ki milyen helyet foglal el ebben a sorban, az­az melyik évben kaphat — anyagi és egyéb viszonyaitól függően — tanácsi bérlakást vagy szövetkezetit, a jövő év elején tudatják az érdekel­tekkel. Természetesen olya­• Gépi feldolgozás • Minden igénylőt értesítenek • A véglegesítés nők is lesznek, akiknek igé­nyét — bár a mostani visz- szaigazoló lapot megkapták- — magas jövedelmük, vagyo­ni helyzetük miatt egyik la­kásjuttatási formában sem tudjuk kielégíteni. Ezek az igénylők választhatnak a tár­sasház, az OTP öröklakás vagy a lakásépítő szövetke­zet között. Az idei, eddig csak ideiglenes lakáselosztási névjegyzékre érkezett csaknem hatszáz bejelen­tést megvizsgálják. Annyi azonban már most is biztos, hogy a reklamálók többsége félreértette a ..kifo­gásolás” fogalmát, s nem konkrét összehasonlításokat írtak le beadványukban. A felülvizsgálás után a névsor az esetleges módosí­tásokkal együtt a városi ta­nács végrehajtó bizottsága elé kerül, amelynek jóváha­gyása után véglegessé válik. ' Épp ezért a reklamációs idő letelte után és a vb végleges döntése előtt — tehát ezekben a hetekben — semmi értel­me sincs, hogy a felek száz­számra ostromolják a lakás­hivatalt. PUSZTAI ÉVA Bővülnek kapcsolataink Beszélgetés az NDK honvédelmi szervezetének vezetőjével Néhány nappal korábban hirt adtunk arról, hogy me­gyénkbe érkezett az NDK honvédelmi szervezetének küldött­sége. A küldöttség az országos honvédelmi szövetség meg­hívására érkezett hazánkba. Tapolcán beszélgettünk a dele­gáció egyik tagjával, Günther Teller vezérőrnaggyal, aki az NDK honvédelmi szervezetének elnöke. — Elsősorban szabadságra jöttünk, szeretnénk kipihenni a munka fáradalmait. A pi­henés mellett azonban meg­beszéléseket folytattunk és folytatunk az MHSZ városi és megyei szerveinek képvi­selőivel. Nem először vagyok Ma­gyarországon, korábban kü­lönböző delegációkkal már jártam az önök országában. Miskolcon és Borsod megyé­ben még nem voltam, de nagy örömmel tapasztaltam, hogy milyen szép Magyaror­szágnak ez a vidéke. Tapol­cától egyenesen el vagyunk ragadtatva. Megnéztük Mis­kolcot is. Nagyon tetszett a város. Voltunk már az új Nők a politikai képzettségért Az elmúlt évben minden eddiginél több, összesen 481 lő iratkozott be a DIGÉP- >en a szakszervezet tömeg- politikai oktatási tanfolya­miéra. Így arányuk az összes jeiskolázottak létszámához viszonyítva 28,6 százalékra nőtt. Ez az aktivitás annál is nkább figyelmre méltó, mi­vel a Diósgyőri Gépgyárban ninden negyedik foglalkoz­atott, női dolgozó. E E M E e 230 literes hűtőszekrény: a lakás hűtött éléskamrája Kipróbált és jól beváii magyar alkatrészekkel készül. A 16 literes mélyhűtőrészben —12 °C alatti hőmérséklet. Hőszigetelése a legkorszerűbb. A belseje nem nedvesedik és nem rozsdásodik. Csendesen működik, hosszú élet­tartamú, csekély áramot fogyaszt. Az élelmiszerek elhelyezésére a métyhűtőrekesz, zöldség- és gyümölcstároló tálak, valamint hat rakodópojc szolgál. Belső világítása a mágneszáras ajtó nyitásával működik. Kétévi garancia! Tökéletes szerviz­ellátásról gondoskodunk. Ara: 5680 forint. Gyártja a Hűtőgépgyár MHSZ-székházban is, ameiv valóban korszerű és modern. — Vezérőrnagy elvtárs em­lítette, hogy megbeszéléseket folytattak az MHSZ és a GST (a német testvérszervezet ne­vének rövidítése) kapcsola­tairól. Hogyan tudná össze­foglalni a beszélgetések tar­talmát? — Megbeszéléseink rend­kívül eredményeseknek bizo­nyulnak. Szó esett — többek között — arról, hogy a jövő­ben szeretnénk, ha többször, és több ifjúsági sportolót tud­nánk cserélni. Beszéltünk a honvédelmi sportokról, a lö­vészetről, a repülésről, a mo­dellezésről és a búvárkodás­ról is. Nemcsak nálunk az NDK-ban, hanem, ahogy ta­pasztaltuk, itt Magyarorszá­gon is nagy súlyt fektetnek az ifjúság honvédelmi neve­lésére. Nálunk is egyre erő­teljesebb agitációs és propa­gandamunkát fejtünk ki an­' nak érdekében, hogy bevon­juk az ifjúságot a szervezet munkájába. Ezen belül is igen fontos az iskolán és munkahelyen belüli nevelés. Megbeszéléseinken természe­tesen a közös problémákról is szó esett. (bóto) A KISZ-esck egymilliója Az elmúlt évben 963 ezer forint értékű közhasznú tár­sadalmi munkát végeztek Miskolc KISZ-szervezetének fiataljai. Különösen dicséret­re méltó a MÁV vontatási főnökség fiataljainak igyeke­zete, akik 177 ezer forint ér­tékű társadalmi munkával hívták fel magukra a figyel­met. Az ÉMÁSZ fiataljai 77 ezer forint értékű munkával járultak hozzá a közvilágítás korszerűsítéséhez, a Miskolci Építőipari Vállalat fiataljai pedig 81 ezer forint értékű tevékenységgel a sa jóparti víkendtelephez vezető útépí­téséhez. Több vállalat és is­kola együtt 321 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá a város új sport- csarnokának építéséhez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom