Déli Hírlap, 1971. június (3. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-01 / 127. szám
jónyer „kiflijei” Jugoszláviában szerepel. Jónyer István, a Diósgyőrből származott válogatott asztali- teniszező, aki legutóbb Klam- párral a párosban világbajnokságot nyert. Az egyik jugoszláv lap megjegyzi, ha Jónyer továbbra is így halad és fejlődik, akkor a következő világbajnokságon akár ellenfél nélkül is eljátszadozhat, mert megpörgetett labdái ..kiflisek”. s a beléjük helyezett csavarok következtében az ellenfél térfeléről sajátjára kanyarodnak vissza. Jelenleg az első helyekre csak a „kiflisek'’ tudlak bejutni, akiknek labdái oldalpörgetésekkel szálltak vagy libegtek az asztal felett. 4s MVSC elnökségi ülése után Napirenden a kézilabdázók Az MVSC elnöksége megtartotta elnökségi ülését, amelyen a korábbi gyakorlathoz hasonlóan, ismét kél szakosztály vezetője számolt be az elnökségnek munkájukról, problémáikról. Ezúttal a kézilabda- és a kajak-kenu szakosztály került napirendSzederkényi Béla, a kézilabdázók „veterán” szakoszjf: Ez a gyakorlat is érvényes... Juhász, a DVTK súlyemelője a városi bajnokságon középsúlyban 385 kilós összteljesítményével súlycsoportjában biztosan szerezte meg a győzelmet. A bajnokságon nyolc egyesület — köztük a Budapesti Honvéd — 35 versenyzője vett részt, ahol a diósgyőriek közül a válogatott Szűcs Lajos ezúttal pehelysúlyban indult, s három új megyei csúcsot állított fel: nyomásban 105, lökésben pedig 122,5, s az összetettben 307,5 kilóra javította a csúcsokat. Könnyűsúlyban Pagonyi, váltóban Szanyi nyert bajnoki címet, a diósgyőriek közül. (Szabó István felvétele) Az MTS határozala Irányított átigazolás tályvezetője több mint húsz éve ténykedik az MVSC-nél, s mindjárt a nehézségekkel kezdte: — Az erősen megfiatalított női csapatunknál három éve nincs tartalékkapus, így csereiehetőségről egyáltalán nem beszélhetünk. Azt nem kell bizonygatni, hogy menynyire megerőltető a kapusunk dolga, akinek minden mérkőzésen védenie kell. Leigazoltunk Debrecenből egy kapust, ám a MÁV-nál nem tudtunk számára elfogadható állást biztosítani, így visszavonta az átigazolását. Az MVSC lányai ennek ellenére 1969-ben gólaránnyal 1970-ben pedig mindössze egy ponttal maradtak le az NB I B-be jutástól. A nagy idegi fáradtság most jön ki a játékosakon, s ennek köszönhető a mérsékeltebb teljesítményük. — Sajnos megnőttek a munkahelyi igények is — mondotta a szakosztályvezető. — A lányok többsége nem fogad el akármilyen beosztást, mindenki adminisztratív munkakörbe szeretne kerülni. Érdekességként megemlítem azt is, hogy 13 játékos közül mindössze kettő dolgozik a MÁV-nál! A férficsapatnál már súlyosabbak a gondok. Hat mérkőzésből négy (!) pontot tudtak megszerezni, s a csapat kiesőjelöltnek látszik. — Az idősebb játékosok abbahagyták a sportolást, majd visszajöttek. Sajnos nagy részüket csak a mérkőzéseken lehet látni, edzésekre nem járnak. A nem vasutas dolgozóknál a munkahelyen „nem nézik jó szemmel” a sportolókat, bérezési problémák vannak ... örvendetes viszont a férfi és női csapat utánpótlása. Tehetséges fiatalok játszanak az ifjúsági csapatokban, akikre már lehet számítani is. Károlyi József elnök egy javaslatot • tett az elnöksé" felé: — A női csapat jelen pillanatban nem úgy szerepel, mint ahogy azt elterveztük. Az u.'b’ két év viszont bizonyította, hooi- a 'An vök nagy dolgokra is képesek. Bízunk abban, ho°v rövidesen kilábalnak a hullámvölgyből is. A fiúknál már nehezebb a helvzet. Évek óta nem foglalkoztak megfelelően az utánpótlással, így a kiöregedett játékosol .t nem lehetett pótolni. Most viszont itt vannak a fiatal tehetségek. Fel kell frissíteni a férficsapatot, az ifiket kell az NB II-ben szerepeltetni! Nine könnyű helyzet előtt a kézilabda szakosztály vezetősége, viszont ismerik a hibákat, a nehézségeket, s keresik a megoldást is. Az elnökség állásfoglalása szerint visszatérnek a kézilabdások problémáira. FELFÖLDI GYÖRGY Hírek, eredmények KOSÁRLABDA DVSC—DVTK 52:48 (25:24) Rangadót veszített el a DVTK NB Il-es női kosár- labdacsapata Debrecenben, s ezzel már nem lehetnek bajnoki reményei. A sok magas, erőteljesen védekező vasutas lánnyal csali Jászka vette fel eredményesen a versenyt. (24 pontot dobott.) Hiányoztál: Diósgyőrből a pontot hozó játékosok, hiszen Jászka és Lugosi dobott a 43-ból 38 pontot. CSELGÁNCS Az AFIT-MASE és' az MVSC versenyzői vasárnap Debrecenben országos meghívásos versenyen indultak. Eredményeik közül különösen Rácz első helye érdemel említést, aki valamennyi ellenfelét tiszta ippont érő dobással győzte ]e. Eredmények, ifjúságiak: 58 kg: 1. Rácz Balázs (MASE),... 3. Majoros László (MASE). Felnőttek. 70 kg: 3. Bakos Pál, 80 kg: 3. Tóth Endre. 93 kg: 2. Vlncze Lajos, 3. Fazekas Káfoly (valamennyi MVSC). SPORTLÖVÉSZET A hét végén rendezték meg Miskolc város sportlövő bajnokságát, az MHSZ Nyírfa utcai lőterén. Az országos .vidéki bajnokságra jogosító versenyen a Borsodi Bányász és a DIGÉP Zalka versenyzői szerepeltek a legjobban. A Bányász versenyzői nyolc, a gépgyári versenyzők tíz első helyet szereztek. Egy versenyszámban pedig az LKM hivatalházi LKM lányai győztek. Az MTS megyei elnökségének legutóbbi ülése jóváhagyta azt a határozattervezetet, amely a városi sportiskola végzős tanulóinak átigazolása ügyében intézkedik. A megyei elnökség határozatának alapját az MTS Országos Tanácsának az a rendelkezése képezi, amely előírja, hogy a városi sportiskolák szakosztályait egy-egy egyesület szakosztályaira kell építeni. A határozat célja kettős: biztosítani a szervezett utánpótlást és azt, hogy az egyesületek jobban támogassák a sportiskolát. Az új határozat lehetőségei ad arra, hogy a sportiskola serdülő- és ifjúsági versenyzőinek eredményei beszámítsanak a vele szerződést kötött egyesület eredményeibe. A különböző bajnokságokban kötelezően induló serdülő- és ifjúsági csapatokat ilyen esetekben a sportiskola adja. Az MTS megyei elnöksége figyelembe véve a sgakosztáiyoknál meglevő lehetőségeket. a fejlődés feltételeit, úgy döntött, hogy a fiú- és leányatléták, a fiú- és leány-kosárlabdázók, a fiú- és leány-kézilabdázók és a fiútornászok elsősorban a DVTK-hoz kerüljenek átigazolásra. A röplabdás leányokat az MVSC-hez, a tornász leányokat pedig a MEAFC-hoz igazolhatják át. Várható azonban, hogy a bázisszakosztályok nem tudják majd foglalkoztatni az összes végzős versenyzőt, ezért az ilyen sportolókat a kijelölt szakosztály hozzájárulásával a rangsorban a következő egyesületnek át lehet adni. A határozat azt is elrendeli, hogy az egyéni sportágban leigazolt sportiskolái versenyzők 16 éves korig, csapatsportágban 18 éves korig, más sportág szántára nem igazolható le. Ez vonatkozik a társadalmi és a középiskolai sportkörökre egyaránt. Végül arról is szól a rendelkezés. hogv az általános és középiskolák biztosítsak a sportiskolások versenyen, edzésen való részvételének le- !vifős?gét. Az elnökség a határozat- tervezetet nagyrészt vita nélkül fogadta el. csupán a kézilabdások irányításának ügyében oszlottak meg a nézetek. A szavazás azonban az eredeti tervet hagyta jóvá, azzal a megindokolással, hogy nem egy-két évre. hanem hosszú távra szóló rendelkezés ez. a feltételek e tekintetben a DVTK-nál a legjobbak. Csetényi és a villáin Széesénybea két szurkoló meghalt Vasárnap a zivatar miatt 20 perces késéssel, a villámlástól legjobban tartó Csetényi Csaba nélkül kezdődött meg az MTK—Tatabánya mérkőzés. Jogos volt e a balhátvéd aggodalma, vagy csuv pán indokolatlan óvatoskodás? Feltétlenül jogos volt.. Az MTK-játékosok még jól emlékeznek a múlt évben tragikus körülmények között, éppen villámcsapás által elhunyt Szucsányi Andrásra. De közelebbi intő példa Is akadt, mert most vasárnap Nógrád megyében is ölt a villám: Szécsény község sporttelepe mellett a fenyőfák alá húzódott szurkolók közül ketten a helyszínen meghaltak. Hazánkban egyetlen év alatt 40—50 embert üt agyon a százmillió voltos természeti csapás, a villám. Sajnos, minden szabad tér, így a labdarúgópálya is a villámveszélyes zónába tartozik. 9 Súlyos baleset történt Neuhausenben a repülőtéren rendezett autóversenyen. Az osztrák B’anz Albert az egyik kanyarban a nézők közé rohant. Albert és két nyugatnémet katona, akik a rendezésben vettek részt meghaltak. 9 Két skót orvosegyetemista labdarúgó-csapat megszakítás nélkül 17.5 órát játszott. Az eredmény 64:64 volt. Átúszta az Adriai-tengert A velencei mentőszolgálatnál dolgozó 37 éves Fulvio Bergamini elhatározta, hogy átússza az Adriai-tengert. A szokatlan, maratoni teljesítmény rajtjára Triesztben került sor. A 115 kilométeres távot Velencéig az úszó 33 óra 27 perc alatt tette meg. A parton Velence számos lakója forró üdvözlésben részesítette őt. Bergamini ezzel beállította a hosszútávú megszakítatlan tengeri úszás világrekordját. A föld rádiójelei _ Az 500 méter bosszú anten. nával ellátott Explorer 30 mesterséges hold mérései szerint a föld 10 megahertzes Papagájiskola Párizs közelében a beszélő madarak számára külön „iskolát” nyitottak. Az egyik tehetséges papagájt; az iskola vezetője százötven szóra is megtanította; tanítványa még arra is képes, hogy szókincsét megfelelő időben alkalmazza. Ha például a televízió labdarúgó-mérkőzést közvetít, a papagáj hangos megjegyzésekkel fejezi ki elégedetlenségét a labdarúgók játékmódja miatt. A papagáj-iskolában az oktatás több héten át tart, a tanfolyam befejeztével a papagájok tulajdonosait instrukciókkal látják el, hogyan neveljék tovább papagájukat. frekvenciájú rádióhullámok forrása. Bolygónk rádiójelei nagyon hasonlítanak a Jupiter jeleihez. Mentsük meg a gólyákat! A világ számos országában kiveszőben vannak a gólyák és a cíarvak. a civilizáció fejlődése, a zajok, a repülőgépek veszélyeztetik e gyönyörű madarak életét. A gólyáknak és darvak- nak nyugalomra és megfelelő táplálékot biztosító területre van szükségük. Hogyan lehet őket megmenteni? Amerikában, ahol mindenáron meg akarják menteni egy bizonyos darufajta utolsó élő példányait, különös gonddal veszik körül a darvakat: vonulásukat a távolból külön repülőgépek követik. De vajon nem késtek-e el ezzel a gondoskodással? Ökörszem a futballmezben Joe Foy. egy dublini labdarúgócsapat kapusa két héttel ezelőtt kimosta fűzöld mézét, majd kitette szárítani a garázsba. A mez újjába időközben beköltözött egy ökörszem és belerakta tojásait. A joszivü és egyúttal babonás sportember azóta nem áll kapuba, mivel az „érintett” ruhadarabot kabalának tartja. Pillanatnyilag várja, hogy a tojások kikeljenek. Spanyol farkasok a*c A budapesti vadászati világkiállításra érkezett ez a két farkasfej — Spanyolországból. A félelmetes agyarak közt ott az útlevél. Nem fontos, de érdekes A baromfinál is előfordul az idegbaj. Ez a jelenség főként a nagy baromfi farmokon, nyáron a rekkenő hőségben figyelhető meg. A tyúkok nyugtalanok, lefogynak és tojás- hozamuk csökken. Dr. Seigel amerikai kutató a tyúkokon kipróbálta a rezerpin nevű nyugtatószert, egy kilogramm takarmányba egy milligramm mennyiséget kevert. A re- zerpinnel kezelt tyúkok tojáshozama öt százalékkal több volt. mint azoké, amelyek nem kaptak rezer- pint. A gyógyszer pozitív hatását a pulykákon is megfigyelték. * A v, a mendemonda, hogy a strucc veszély esetén homokba dugja a fejét, hamis. Az igazság ennek éppen a fordítottja. A világ e legnagyobb madárfajtájára nagyfokú bátorság jellemző: a strucc merészen támadja és üldözi ellenségét. Afrikai juh tenyésztőknek ezért az az ötle'ük támadt, hogy struc- cokat „alkalmaznak” a juhnyájak őrzésére. A megfelelően kiképzett strucc- pásztorok az oroszlánnal is szembe- szállnak, rátámadnak a gyalogos és lovas juhtolva jókra, még a „gyanús” autókat is üldözőbe veszik. Ismeretes, hogy a hattyúk igen ragaszkodnak a párjukhoz. Vannak olyan esetek, hogy az elözvegyült liattyú bánatában elpusztul, miután semmilyen élelmet, nem fogad el. Rendkívüli eset történt nemrég Moszkvában. ,4z egyik tóban éló hattyú elvesztette párját. Egy hónapon át rejtőzöl* az emberek elől . házában’’. majd megjeleni a közben kikelt fiókákkal, ■melyek pária utolsó tolásaiból keltek ki. A Fekete-tenger partién levő egyik üdülőhelyen, az Ad- /'.sarija '■zenató’-ii unban úi e1-árassal ffvógvftiák az idog(^(atorr-T-pf gw’.'*-7kezelés fontos eszköze — a madárdal. A szanatóriumban megrendezett madár- dal-estek kitűnő nyugtatószernek bizonyultak. T-volc-tíJ ilyen ..kezelés” után az álmatlanságban szenvedő betegek kitűnően alszanak altatók nélkül is, fejfájásuk csökken, közérzetük javul.