Déli Hírlap, 1971. május (3. évfolyam, 102-126. szám)
1971-05-20 / 117. szám
+ Miskolci, háztetők Seres László rajza Névadó: Kun Béla Kazincbarcikán ez év január 1-én készült el az új általános iskola, amelynek építése 13 millió, a berendezése és a tanításhoz szükséges megfelelő eszközökkel való ellátása pedig 1,2 millió forintba került. A 37 tanerős Iskola nemcsak a legkorszerűbb szemléltetőeszközökkel rendelkezik, hanem minden tantermét tv- és rádiókészülékkel, magnóval, diavetítővel lemezjátszóval is ellátták. Most a pedagógusok — akiknek átlagéletkora egyébként 31 év — és a több mint hétszáz kisdiák lelkesen készülnek a. szombati ünnepségükre, amikor is délelőtt 10 órai kezdettel az iskola, s az úttörőcsapata felveszi Kun Béla nevét. Ez alkalommal a nagy forradalmár életét és munkásságát ismertető kiállítást, s kultúrműsort is rendeznek. Főiskolások munkái a fesztiválon A miskolci filmfesztivál történetében először az idén mutatkoztak, és mutatkoznak be a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatói a közönségnek. Tegnap délután 5 orakor a filmfesztivál első tájékoztató vetítésén a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ színháztermében az elsőéves hallgatók vizsga- munkáit vetítették. A 16 milliméteres kisfilnvek bemutatkozása részben egybeesett a Televízió első íesztiválvetíté- sévél, de ennek ellenére szép számú érdeklődő nézte végig a vetítést. A fiatal filmesek életében nagy esemény volt a tegnapi nap; az első találkozás a közönséggel. Azzal a közönséggel, amely nem bánta meg, hogy eljött megnézni a filmeket. Eredeti, fiatalos szemléletű, és mindenkeppen mai, aktuális témákat feldolgozó munkákat láthatott, ha nem is a kész szakember alkotói szintjén (de a főiskolásoktól. nem is várta ezt senki). A Kútágas, a Torzó című filmek a jövő éles szemű művész-szakembereit sejtetik. De valamennyi kis- íiimjükről elmondhatjuk ugyanezt. És a közönség csak örülhet annak, hogy már most megtudhatja, mit várhatunk négy—öt év múlva a rövidfilmektől. Filmek vezetőkről vezetőknek Amikor a fesztivál Űkn- hárjában megláttam, első pillanatra filmsztárnak gondoltam, és nem gazdaságpolitikai filmek rendezőjének. Ezúttal a külső csalóka. Karl Gass, a DEFA rendezője egy speciális művészeti csoportot vezet, amelynek Effekt a neve. — Mit jelent ez? — Munkánk fele abból áll; filmeket csinálunk a szocialista gazdaságvezetésről az iparban. Egy-egy film 45 percig tart. Modelleket mutatunk be, de ezek a modellek létező üzemek élő vezetői azzal együtt amit jól. és azzal is, amit rosszul csinálnak. Élő emberekkel, valóságból vett problémák filmszerű feldolgozásával igyekszünk segíteni az ipari vezetést, — Hol mutatják be a filmeket? — Vállalatoknál, művelődési házakban egyaránt, csak mozikban nem. A filmek után ugyanis viták kezdődnek, s erre a moziban nem lenne mód, meat; előadás után az emberek haza mennek. A televíziós készülékeket pedig egyszerűen -kikajDCsolják. Nemcsak vitákat provokálunk a filmekkel, hanem elértük már azt is. hogy igazgatók jelentkeznek nálunk ötletekkel, sőt megrendeltek nálunk filmeket a vállalatuk részére, — Mivel foglalkoznak még? — Harmincnyolcán dolgozunk ebben a csoportban, rajtam kívül van még négy rendező. Munkánk másik fele abból áll, hogy mozik számára csinál un(k dokumentumfil- meket, mégpedig az előbbi speciális témakörben szerzett tapasztalatok alapján. Ezenkívül televíziós filmeket is készítünk, ugyancsak ipari témákról. A legfontosabb és először elmondott munkánk során szerzett jó benyomásaink jó anyagokat adnak mind a mozik számára készülő dokumentumfilmjeinknek. mind a televíziós filmeknek. M. I. Major Tamás előadói estje Ma este 7 órakor tartja előadói estjét a Gárdonyi Géza Művelődési Házban Major Tamás, a Nemzeti Színház művésze. A herényi-ügy A Bartók Béla Művelődési Központ ma este 6 órai kezdettel a „Kerényi ügy”-ről ankétot rendez a Vasas-klubban. Levetítik a Kerényi Mária kémkedéséről készült, s a televízió által már bemutatott dökumentumfilmet, majd az ezt követő eszmecsere során a film készítői válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Az ankétot Vér- tessy Sándor, a tv riportere vzeti. A két diósgyőri nagyüzem, az LKM és a DIGÉP dolgozói körében igen nagy az érdeklődés az ankét iráat. 7 évé filmek bemutatkozása Tegnap délután és a kora csín órákban volt a filmfesztiválon az első és a másodi k televíziós fesztiválvetítés. Az SZMT-székház földszinti folyosóján és a művelődési központ balett-termében felállított monitorokat körülölelő boxoflc délután 4 órára zsúfolásig megteltek. 4 órákor Tamási Eszter köszöntötte a stúdióiból a fesztivált és közönségét, majd indulásiként egy hiradóosszeálíítást vetítettek. A Csupafül és a varázsborsó című filmben egy nyuszi cirkuszi kalandjait láttuk. A Tiszta szoba aktuális mai konfliktusokat tárt tel. míg a Százhúszat verő szív című filmben barátok és kortársak emlékeztek Váci Mihályra. Égető probléma a vidékről Budapestre felvándarló munkaerő helyzete, a fővárosban való letelepedése. Erről szól a Bevándorlók című film. A Televízió első fesztiválvetítésének utolsó műsorszáma az eredeti hangokkal készített Nasszer temetése című film volt. Este 7-kor a Huszonnégy órával folytatódott a televíziós program, majd Goldmann György mártírhalált halt szobrászművész művészetéről, életéről, társadalmi munkásságáról és tragikus haláláról készült portréfilm következett. Bemutatták a Három arckép című sorozatból a Horváth Teriről szóló portrét, A vérségi krónikás- asszonyt, Marton Pálnét, és az Alkotni vagyunk című filmet, egy pedagógus házaspár küzdelmes életét, hétköznapjait. Építőipar és építészet Ma délután három órakor Építészet és építőipar címmel előadást rendez az Építőművészek Szövetségének helyi csoportja, a városi pártbizottság székiházában. A rendezvény előadója dr. Szabó János, az építésügyi és város- fejlesztési miniszter első helyettese. Kamaratárlat 7 okajban A tokaji templom-múzeumban vasárnap nyitották meg a helybeli műbarátok immár 53. kamaratárlatát. Őszinteségről, a változott anyag törvényeinek ismeretéről és fejlett szakmai készségről tanúskodnak a fiatal szobrász- művész, Meszlényi János rézdomborításai, méghozzá olyan grafikai lapok társaságában, amelyek különleges hangulati keretet adnak munkáinknak. A feleség, Molnár Eszter festőművész vállalkozott arra, hogy a tobzódó nyár elevenségét visszaadó zsúfolt virágoskertjeivel. másutt domboldalak lágy barnájának levegős vonal iátékáva! segítse élefnárja művészetének nemesebb ragyogását. A tárlat nagyhatású központi műve egy triptichon: a Profán oltár. Négy esztendeje a Vásárhelyi Őszi Tárlat jelentős eseménye volt ez a mű Szalay Ferenc feszesen komponált, leegyszerűsített, színben és vbnalban a domborítás alapanyagának, a réznek keménységéhez, a relief szigorúságához közelítő belső táblaképeivel. Egyébként bemutatták a Tv Galériájában, majd néhány jelentős hazai tárlaton is. A kiállítóknak és a rendezőknek gratulálunk az értékes vállalkozás sikeréhez, a Tokaji Tavasz nyitányához. (moldvoy) A Hú*z óra — németül A müncheni Bogen-Verlag kiadta Sánta Ferenc Húsz óra című regényét. Ez alkalommal a Neue Zürcher Zeitung kritikusa a következőket írta: ..Sánta húsz óra időegységében mutatja be a falu lakóinak a háború óta eltelt húsz esztendő során felgyülemlett feszültségeit. A nap minden egyes órája egy-egy mozaikkövecskeként villan fel a rendkívül sokrétű képben, aminek segítségével keresi az igazságot. Keresi az emberi alapot és a társadalmi igazságot, amelv a barátság és gyűlölet ellentétesen kusza szövetében nem könnyen található meg. Minden egyes fejezet egy- egy órát jelent a húszból (felfoghatatlan miért helyettesítik a fordításban az oly fontos órákat más fejezetcímek). Szép és tisztességes a könyv, érett nem keresi a szentimentális hatásokat, az erőltetett népiességet. Sajnálatos, hogy a fordítás semmilyen módon nem válik a mű becsületére. Hemzseg benne a pontatlanság, felületessége gyakran veszélyezteti a szöveg érthetőségét.” Hogyan tovább? Szocialista országok almanachja A szocialista országok népszerű tudományos filmstúdiói igazgatóinak megbízottai gyűltek össze értekezletre a fesztivál alkalmaiból, hogy a néhány évvel azelőtt kötött megállapodás értelmében immár három, kooperációban elkészített almanach után az együttműködés hogyan továbbjáról beszéljenek. A Szovjetunió, Magyarország, az NDK. Bulgária, Románia és Lengyelország készített kulturális témáról filmet, és ennek az együttműködésnek alkotásait, illetve azokból többet vetítettek le a vita előtt. A vita során a leglényegesebb kérdés az volt: mi legyen a következő téma és hogyan mélyítsék el még jobban az együttműködést. A témák során egyaránt felmerült az építkezés és általában az urbanisztika, a városok élete, a mezőgazdaság, úgy, ahogy egy-egy szocialista országban látták. A megoldást illetően több olyan javaslat hangzott el, hogy egy szűk tematikát dolgozzon fel forgatókönyvvé minden együttműködő ország stúdiója, s ezeket az elgondolásokat azután egy stúdió rendezője ötvözné össze. Voltak persze, akik ezt a megoldást nem találták megvalósíthatónak és az eddigi heterogénabb megoldás folytatását javasolták. Végső döntés még nem született, de a vélemények kicserélődése kétségtelenül közelebb visz a megoldáshoz. I 'ifn'TTJ CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiákoktól. — 13.40: „A kiskorú érdekeben.'’ A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. — 14.00: Kóruspódium. —■ 14.17: Fúvószene. — 14.30: Balogh Albert népi zenekara játszik. — 15.10: összeköttetések nagyban és kicsiben. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Az új magyar zene hónapja. — 16.29: Két filmdal. — 16.38: Legkedvesebb verseim. — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: Két nyitány. — 17.35: Elfogadjuk-e a választ? — 18.00: Operacsillagok, operaslágerek. — 18.30: Kocsis Zoltán felvételeiből. x— 19.25: Jelentés az országos Vívóbajnokságről. — 19.30: Kritikusok fóruma. — 19.40: Nóta- és népdalest. — 20.37: Üdvözlet az Olvasónak. A Magvető Könyvkiadó rejtvényműsora. — 21.15: A Neoton és az Atlantisz együttes nyilvános hangversenye. — 22.20: Népköltészet. Esti hangverseny a 22-es stúdióban. — 23.20: János vitéz. Készletek a daljátékból. Petőfi rádió: 12.00: Könnyűzenei híradó. (Ism.) — 12.30: Rádióreklám. — 12.33: Giuseppe de Luca és Joan Hammond énekel. — 13.03: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Zenekari muzsika. — 14.00: Ifjúsági randevú kettőtől hatig. — Közben 15.33: Csak fiataloknak! — 18.10: A vallomás félbeszakad. Dokumentumjáték. II. rész. — 18.59: Üj könyvek. — 19.02: Cherry Wainer orgonái. — 19.11: Muzsikáról fiataloknak. — 19.39: Művelődés és gazdaság. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Goethe verseiből. — 20.05: A Bajor Rádió szimfonikus zenekarának és énekkarának hangversenye. — Kb. 22.25: A női munka története. Könyv- ismertetés. — Kb. 22.35: Az MRT esztrádzenekara játszik. —23.15: Az új magyar zene hónapja. — 23.50: Ritmikus percek. Miskolci rádió: A megye életéből. — Építőipar és építészet. — A falvak öntözési rendszere. — Befejeződtek az idei sárospataki diáknapok. — Tudósítóink jelentéseiből. — Időközben, munkaközben. Aktuális jegyzet. KISZ-élet az egyetemen. — Fiatalok zenés találkozója. Televízió: 14.00: Iskolatévé: Olvasás. — 14.55: Számtan-nértan. — 15.50: Magyar nyelvtan. — 16.40: Földrajz. — 17.16: Hírek. — 17.20: Tavaszi-nyári divat 1971ben. — 17.40: Tv-mintabolt. — 18.35: Zenei figyelő. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Minden kilométerkőnél. 7. rész: Szamárösvényen. — 21 .no: Riporter kerestetik! 1. középdöntő. — 22.00: Tv-híradó. Bratislava! televízió: 16.40: Hírek. — 16.45: Közvetítés a Béke kerékpárversenyről. — 17.30: Slavia Praha—Sparta CKD Praha labdarúgó ligamérkőzés. — 19.oo • Tv-híradó. — 19.50: Ma döntünk a holnapról. — 20.15* Emberek az útkereszteződésen. Tv-játék. 1. rész. — 21.15: Ajándékműsor a szocialista munkabrigádnak. —• 22.00: Tv-híradó. — 22.20: Tudósítás a Béke kerékpárversenyről. Filmszínházak: Béke (f4. hn6, 8) : Várakozás (színes jugoszláv. 14 éven felülieknek!). — Kossuth (f3, fő, f7): A halál erődje (színes iaoán. 16 éven felülieknek!) — Filmklub (6): Szerelmesfilm (színes magyar). — Fáklya (f5): Szerelmi álmok I—II. rész (színes magyar, dupla helyárral!). — Petőfi (f5, f7) : Állami áruház (magyar). — Ságvári (f5. fi): Jó estét. Mrs. Campbell! (magyarul beszélő színes amerikai). — Szikra (5, 7): Pierre és Paul (francia). — Táncsics (f5, f7>: A követek nem gyilkolnak (magyarul beszélő színes NDK). Miskolci Nemzeti Színház (7) : Segítség, nyertem! (Schiller bérlet) . Kiállítások: Miskolci Galéria dl—19 óra között): Rajzok. — Miskolci Képtár (10—18 óra főzött): Miskolc* város képzőművészeti gyűjteményeiből. — Szőnyi István terem (9.30—18 óra között): Molnár-C. pál festőművész kiállítása. — Libresszó (13—20 óra között): Feledy Gyula grafikái. — MTESZ kamaraterem (10—18 óra között): Virágkiállitás. — Népművészeti bolt (a nyitva tartás idején): Matyó kiállítás és vásár. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között): Az NME és a Vasas Képzőművészeti Kör közös kiállítása a Diósgyőri Vasasklubban. PÉNTEK Kossuth rádió; 8.20: SybiU. Operettrészletek. — 9.00: Puszták népe. 17. rész. — 9.20: Három Vivaldi-concerto. — 10.05: Iskolarádió. — 10.40: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) — 10.45: Régi magyar dalok. — 10.59 L. Lottószámok. — 11.00: Hangos levél az épülő szentendrei Falumúzeumból. — H.io: Otelló. Részletek Verdi operájából. Petőfi rádió: 8.05: Haydn müveiből. — 8..50: Időszerű nemzetközi kérdések. (Ism.) — 9.09: Ezeregy délelőtt. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — Közben 10.59: Lottószámok. Televízió: 8.05: Iskolatévé: Matematika. — 8.25: Orosz nyelv. — 9.00: Orosz nyelv. — 9.55: Fizika. — 11.05: Fizika. — 11.55: Francia nyelv. v% % r ____á alias 16 évet betöltött lányokat szövőnek felvesz a Pamuttextilművek Jacquard Szövőgyára. \ betanulási idő 12 hét: ezen idő alatt havi 1050 Ft bruttó fizetést és napi 1 Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerfl elhelyezésben adunk. Jelentkezés: írásban a PTM Jacquard Szövőgyár munkaerő-gazdálkodási osztályán, Budapest. XIII.. Szekszárdi u. 19—25. Gyakorlattal rendelkező híddaru-vezetőket és férfi segédmunkásokat felvesz a Beton- és Vasbetonipari Müvek Alsózsolcai Gyára, Alsózsolca. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjánál. Egészségügyi könyvvel rendelkező takarítónőket és konyhai kisegítőket alkalmazunk. Tiszavirág Halászcsárda, Rákóczi u. 4. ingatlan Garázs azonnal kiadó. Szilágyi Dezső u. 42. Üres szoba azonnal kiadó. III., Szervezet u. 1. Beköltözhető fürdőszobás családi ház eladó. Jósika u. 31. Vörösmarty utca mellett.