Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-13 / 61. szám

v színész hangos i* aiai Engem már régen fog­A „második” füzet 4 mezőcsáti járás fejlődése lalkoztat a színház es a kö­zönség kapcsolatának kérdé­se. s most, hogy részt vettem a Művészeti Szakszervezetek Szövets igének kongresszu­sán, egyre kevésbé hagy nyugodni a gondolat: meg kell találnunk itt Miskolcon is azokat a differenciált for­mákat, melyek alkalmasak arra, hogy ennek a nagyvá­rosnak a lakosságát meg­győzzük a színház tudatfor­máló szerepének fontosságá­ról, beavassuk a nézőt „tit­kainkba”, s minél több em­ber véleményét vegyük fi­gyelembe a műsorterv ki­alakításánál, s természetesen munka közben is. Upor Péter „Hangos gon­dolkodása”, a most játszott négy jelentős szerep, a csa­ládi örömök és gondok fá­rasztó forgatagában, ha nem is elégedetlenséget, de bizo­nyos nyugtalanságot jelez. Olyan alkotó ember nyugta­lansága est, aki nemcsak a színpadon akarja bizonyíta­ni, hogy mennyire elkötele­zettje hivatásának. — Né­hány perces beszélgetés után már a kongresszusi él­ményeknél tartunk. A mű­vész Aczél György, Major Tamás, Kazimir Károly fel­szólalására emlékezik, akik valamennyien a korszerű művészet társadalmi felada­tairól beszéltek. — Ezzel kapcsolatban, mindannyiunknak lett volna mondanivalónk — emlékezik Upor Péter —, de a kong­resszusokon talán nem is az a legfontosabb, hogy min­denki szót kapjon. A fon­tos az, hogy a hétköznapo­kon is érezzük azt a társa­dalmi felelősséget, mellyel „céhünk” tartozik a közön­ségnek. Ebben a városban a lakosságnak alig tíz szá­zaléka jár színházba. Nem volna eléggé érdekes, izgal­mas a mi programunk? Mindazok, akik neveléssel foglalkoznak (középiskolás fokon és azon túl is), nem keltették, keltettük fel elég­gé az érdeklődést ez iránt a művészeti ág iránt?, Úgy érzem, valamilyen önvizsgá­latra van szükség. De nem­csak erre. A színháznak olyan barátokat kell szerez­nünk — a város társadalmi, politikai, gazdasági és mű­vészeti vezetői közül, akik­nek példáját, szavát követve egyre többen beü'nek a né­zőtér c. A barátság azonban nyilván nem a jegyváltással kezdődik. Mintha többet kel­lene találkoznunk a színhá­zon kívül is a miskolciak­kal ... Ez létkérdés a szín­ház számára. És most nem az anyagi létről beszélek. Az élő színháznak élő kapcso­latokra van szüksége, me­lyek erősítik, orientálják. Upor Pétert a Művésze­ti Dolgozók Szakszerveze­te Központi Vezetősége tag­jaként is köszönthetjük. A következő négy esztendőben országos szinten is hallathat­ja szavát... — Amikor csak lehetősé­gem lesz rá, szinte mániá­kusan fogom ismételni a vi­déki színészek ma még na­gyon égető gondját — fog­lalkoztatottságukat. Széchenyi Ferenc kongresszusi felszóla­lásában elmondta, hogy mi­lyen gondot jelent a film­gyárnak, a tévének és a rá­diónak (a tévé második programjának kezdetével még nőnek az igények) a színészek kiválasztása, vagy, ha úgy tetszik „előteremté­se”. Az igazság az, hogy a rendezők, szerkesztők alig is­merik a vidéken élő kollé­gákat. Produkcióikhoz csak egészen szűk körből válasz­tanak. Talán nem kell bizo­nyítani, hogy ez sem a kö­zönségnek, sem a színésznek (ha sokat /* foglalkoztatják azért, ha egyáltalán nem, azért) nem jó. Persze, ha csupán biztat­juk a rendezőket, azzal még nem megyünk sokra. A vi­déki színházakban is ki kell alakítani azokat az alkotó műhelyeket, melyek újrater-, melik a magas művészi kva­litású színészeket, megany- nyi produkcióval kell bizo­nyítani, hogy milyen célok érdekében mire vagyunk ké­pesek, s akkor talán enyhít­hetünk ennek a bénító cent­ralizmusnak a szorításán. (gyarmati) Noéim Halvas festőművész a háború idején járt Ma­gyarországon. Vázlatai ma is őrzik a magyar tájak és em­berek jellegzetes vonásait. — A Krímtől Berlinig ve­zető út csatái között a leg­keményebb harcok számom­ra a Balaton környékén zaj­lottak. Az emlékek ma is olyan erősek, hogy úgy tű­nik, alig néhány éve éltem át mindezt... Emlékek. Ezekkel magya­rázható, hogy a 26 évvel ez­előtti események, emberek ma újra életre kelnek a mű­vész ecsetje nyomán. ... Harci feladatról visz- szatérve a fáradt, éhes ka­tona Székesfehérvár népte- len utcáit járta. Az emberek az ablakok mögül lopva te­kintettek ki a zuhogó esőben járkáló katonára. Az egyik házból fiatal lányka futott ki, kézenfogta őt, behívta a házba, ahol egy jóságos arcú öregember fogadta. A távoli, Fekete-tenger melléki Abbá­ziáról jött fáradt katona legszívesebben apónak szólí­totta volna. — A szülői ház elhagyása óta még sehol sem éreztem, hogy olyan nagy szeretettel fogadtak volna, mint Kajá­ló Eszter és nagyapja-. Később Eszter elszaladt a tanítónőért, aki valamit tu­dott oroszul, így aztán Na­zim is sok mindent hallott és megismert Magyarország­ról. — Néha arról is megfeled­keztem. hogy idegenben va­gyok. Amikor pedig el kel­lett válnunk, úgy kísértek el. mintha a nagyapám és kishúgom jött volna búcsút Inteni. Eszter Nazim Halvasnak csak fiai vannak. Abbáziá­ban mégis nevelkedik egy Felszabadulásunk 25. év­fordulója méltó megünneplé­sének előkészületei Borsod megyében is hozzájárultak helytörténetirásunk újabb fellendüléséhez. Ennek leg­nagyobb bizonyítéka Borsod Abaúj-Zemplén megye tör ténete és legújabbkori adat tára című terjedelmes köte’ megjelentetése volt E ha­talmas monográfiát forgatva nem szabad elfeledkeznünk a kisebb terjedelmű, rosz­Esz*er, a művész unokahúga, akinek az ő kérésére adták ezt a nevet. Eszter és nagyapja is ott látható a művész képein. Amíg Budapestet elérte, Halvas kétszer megsebesült, s mindenütt a helybeliek kötözték be először sebeit. Nem sikerült megjegyeznie minden nevet. A pécsi Var­ga Lacit és testvérét, Ilon­kát negyed század múltán sem feledte el a volt szov­jet katona, akit oly szívesen láttak. Halvas most kiállításra ké­szül. A háborús veterán mű­vészek moszkvai tárlatán magyar barátainak emlékét szabb feltételek mellett ké­szített, de mégis igényes vál­lalkozásokról sem. Ilyen fi­gyelemre méltó munka Tá- borös Sándor mezőcsáti tör­ténész: A mezőcsáti járás 25 íves fejlődése újságcikkek tükrében című könyve is. Táboros Sándor legújabb munkája a Mezőcsáti Hely- történeti füzetek 2. száma­ként jelent meg 156 oldalnyi terjedelemben. Anyagát a megyében meg­jelent újságokból gyűjtötte össze. A gyűjtött cikkanyagot három témakörre bontotta. Az első fejezetben bemutatja az úi élet megindulását, a pártok szervezését, a földosz­tást, a demokratikus erőit harcát az új társadalmi rendért. Teret ad az 1945-ös és az 1947-es választások is­mertetésének is. Ez a fejezet lényegében a község felsza­badulásától 1948 nyaráig ter­jedő időszakot öleli fel A második és a harmadik fe­jezetben az 1948 végétől 1970- ig terjedő időszak sajtódo- kumentumait tár.ia elén'r. E fejezetekben olvashatunk a politikai, gazdasági, társa­dalmi és kulturális élet leg­fontosabb járási eseményei­ről. A kötet értékét növeli, hogy összeállítója sok cikk­hez lábjegyzet formájában alapos történelmi ismeretek­ről tanúskodó kommentáro­kat fűzött. Erre ott került sor, ahol a közölt cikk tar­talma magyarázatra szorult. A kiadvány megjelenteté­séért dicséret illeti a Mező­csáti Járási Könyvtárat és az Egressv Béni Művelődési Központot. Várjuk a füzet- sorozat újabb számait. Színházi mérleg A Művelődésügyi Miniszté­riumban összegezték az el­múlt év legfontosabb szín­házi tapasztalatait. Az első gyorsmérlegből káderül, hogy 1970 végéig Magyarországon huszonöt prózai — állandó székhelyű — társulat műkö­dött. A 25. társulat éppen ta­valy kezdte meg működését, Huszonötödik Színház néven. Az előzetes adatok szerint a magyar színházakban tavaly 11 ezer 389 előadást tartot­tak, a látogatók száma 4 millió 817 ezer volt. A szín­házi előadások száma a ta­valyihoz képest országosan 40 ezerrel csökkent, a látoga­tók száma azonban — a ko­rábbi lassú apadás után — ismét emelkedett 90 ezerrel. Holnap: elődöntő Sárospatakra készülnek tásért a Bartók Béla Műve­A sárospataki diáknapok művészeti vetélkedőinek Mis­kolc városi elődöntőire va­sárnap kerül sor. A Földes Ferenc Gimnázium látja vendégül délelőtt 9 órától a vers- és prózamondók, va­lamint a diákszínpadok ve­télkedőcsoportjait. A szóló­ének és szólóhangszer kate­góriába nevezettek zsűrizé­sére ugyancsak délelőtt 9- kor a Zeneművészeti Szak- középiskolában kerül sor a kamarazenekarok döntőjével egyetemben. Az énekkarok a sárospataki döntőbe iu­A 21. Huszonegyedik adásához érkezik vasárnap a .televízió kedvelt műsora. A hét. Mint a legutóbbi felmérések is bi­zonyítják. a vasárnap dél­utáni adás népszerűsége majdnem utoléri a te'evízió híradóit. A közügyekkel való fokozott törődés iellemzi A hét következő vasárnap' adá­sát is. Ekkor, a ha®vomá- Ryokhóz híven, Bevcsik tstvánt, a Hazafias Népfront lődési Központban mérik össze tudásukat 13 órától. Az Ifjúsági Ház látja vendégül a tánczenekarokat és tánc- dalénekeseket. Az érdeklődök néző- és hallgatóként az utolsó ese­mény kivételével mindegyi­ken részt vehetnek. A tánc- zenekarok vetélkedőjére azért nem hívhatnak közönséget, mert a zenekarok —, hogy a felszerelésre fordított időt megtakarítsák — a nézőté­ren foglalnak majd helyet. hét Országos Tanácsának főtitká­rát invitálják a televízió ka­merái elé, hogy a közelgő választásokról nyilatkozzék. Nyolcperces izgalmas kri- tikai-filmriportot is levetí­tenek vasárnap délután Ki­játszott bányászok címmel. Ebben 229 pilisi bányász sor­sáról szólnak, akiket — fi­gyelmen kívül hagyva az idevonatkozó kormányrendé- * lété' — kijátszott a vállalati érdek. ’ idéző képekkel vesz részt. Közeledik SÁNDOR — JÓZSEF — BENEDEK Névnapokra ajándékot a nagy ÜVEGBOLTUNKBÖL (Miskolc, Széchenyi utca 56. szám) Telefon r 15-683. KRISTÁLY — KERÁMIA — DÍSZMŰÁRUK TEÁS-, MOKKÁS-, SÜTEMÉNYES­ÉS ÉTKÉSZLETEK nagy választékban, valamint FRANCIA PYREX és NÉMET JÉNAI edények: tűzálló, gömbölyű és ovális tálak, tep­sik, kuglófsütők, teafőzők, teáscsészék, mély és lapos tányérok, kompótos tálak, bébi szexlett palack (cumisüveg) most kaphatók! 1000 forint felett OTP-hitelre is. Hosszabbított nyitva tartás! BORSODI IPARCIKK KISKERESKEDELMI VÁLLALAT jje Tavaszvárás Mizerák István felvétele Jóságos arcú öregember fogadta Magyar tájak emlékezete RAZZIA Párizsban rendőrosztagok széles körű razziát tartottak az egyetemi diákotthonok­ban. szélsőjobboldali szerve­zetek, valamint az új rend elnevezésű szélsőjobboldali szervezet helyiségeiben. Több mint egy tonna há­zikészítésű fegyvert foglaltak le. . BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTJÁK Az ankarai államügyész bejelentette, hogy „kommu­nista propaganda terjeszté­se és a nemzet egységére káros tevékenység miatt” bí­róság elé állítják a Török Munkáspárt 23 vezetőjét. A párt követeli Törökország azonnali kilépését a NATO- ból. ÉHSÉGSZTRÁJK Napok óta éhségsztrájkot tart az 1932—35-ös afrikai—• paraguayi háború 1800 vete­ránja nyugdíjemelési követe­léseik alátámasztására. A sztrájk eddigi „eredménye” mindössze az, hogy ketten belehaltak az éhezésbe, 30 veterán teljesen legyengült és kórházba került. ÖSSZEESETT ÉS KIMÚLT Néhány perccel a löldet- érés után összeesett és ki­múlt a londoni Heathrow repülőtéren egy Bangkokból a brit fővárosba szállított elefánt-bébi. Az állatvédő liga vezetője szerint az álla­tot túlságosan korán válasz­tották el anyjától, ezenkívül elpusztulását a repüléssel együttjárő. stressz-hírtás okozta. NAGYLELKŰ AJÁNLAT Szinte vicclapba Illő a UPI jelentése a National Airlines amerikai légiforgal­mi társaság „nagylelkű” ajánlata. A társaság szóvivő­je Londonban bejelentetté, hogy a nyomorgó vietnami lakosság támogatására Viet­namba kívánják küldeni: a személyzet elhasznált egyen­ruháit, kimustrált kötényeit, kabátjait. KIGYULLADT ÉS LEÉGETT Kigyulladt és leégett egy 17 emeletes lakóház Hon- kongban. A tűzoltóknak si­került a lángokban álló épületből kimenteni a majd­nem hatezer lakót. Négy személyt, köztük két tűzol­tót füstmérgezéssel a kór­házba szállítottak. 350 EZER BŰNESET A finn bűnüldöző szervek 1970-ben 350 ezer bűnesetet jegyeztek fel. Egy év alatt ötszörösére nőtt a fegyveres rablások és a kábítószer- ügyek száma. . ELÜTÖTTE Recsk községben Cziránku József 33 éves gépkocsiveze­tő autóbusszal elütötte Po- láh Pálné 83 éves mátra- ballai lakost, aki a helyszí­nen meghalt. ANKÉT A ZAJRÓL Hollywoodban rendezett ankét adatai azt mutatják, hogy hatféle zaj kelti a leg­súlyosabb idegfeszültséget az emberekben. A riadót jelző sziréna, az égő erdő ropo­gása, a ló távoli vágtatásá- nak visszhangja, a kutya vo­nítása, a női kiabálás és . a nászinduló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom