Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-13 / 61. szám

A kongresszusi munkaverseny tapasztalatai tovább szélesedett a szocialista brigádmozgalom Miskolcon Közel van a Szovjetunió Ismetelhetnénk a közhelyet: az űrrepülés korszakában nin­csenek távolságok. A közelséget azonban nyilván nem a kilo­méterek döntik el. Mi közelinek érezzük a távoli Vietnamot; Izraelt és az Egyesült Arab Köztársaságot viszont mérhetet­len távolság választja el egymástól. A Szovjetunió közel van. Nemzetünk történetében csupán az utóbbi negyedszázad a példa rá, hogy egy nagy nép tartós barátságát élvezzük. Ezt bizonyítandó, a gazdasági és a po­litikai élet számos dokumentumát tudnánk felsorolni. A kö­zelségnek azonban (és most erről szeretnék szólni) más jelei is vannak. Bárki érezheti ezt politikai, jogi, közgazdasági is­meretek nélkül is. Meggyőződhetünk róla akkor is, ha magán­emberként lépünk szovjet földre vagy, ha mi fogadunk lá­togatót. Ez a kapcsolat több, mint egyszerű érdekazonosság... A tegnap esti Fórum című műsorban, úgy hiszem, a konk­rét tájékoztatásnál is mélyebb nyomot hagyott a magyar né­zőkben ennek a beszélgetésnek a hangulata. A szovjet köz­élet reprezentánsai, Kondrasov, Zorin, 'Hacsaturov, Jegorov, Dolmatovszkij néhány perc után már úgy válaszoltak kér­déseinkre, mint régi ismerőseink: kedélyesen, fesztelenül, ahogy baráti körben beszél az ember. (Hála a kitűnő szink­rontolmácsolásnak, nem éreztük a nyelvi nehézségeket sem.) Az ország lankadatlanul érdeklődött. (Milyen nagyszerű dolog, hogy Miskolcon valaki felveszi a telefont és percek múltán válaszol neki egy űrhajós, akit az egész világ ismer, vagy a neves közgazdász tájékoztatja a Szovjetunió lakásépí­tési programjáról.) Mennyi mindenre rákérdeztünk volna, még! Mert a magyar embereket foglalkoztatja a Szovjetunió politikája,' érdekli a szovjet polgárok mindennapi élete ... Jó volt hallani így ,első kézből”, hogy a XXIV. kongresz- szusra készülő szovjet emberek mennyire bizakodóak. Hogy szó sincs arról, hogy valamit is „át kelljen értékelni” az utóbbi kongresszusok határozataiból. Hogy Illyés Gyuláról, Németh Lászlóról, Váci Mihályról milyen elismeréssel beszél a szovjet költő, s hogy műveik egyre népszerűbbek a hatal­mas országban. Aztán a magyar- ipar termékeinek dicsérete! És néhány azonos gond: a nyugdíjak és a nyugdíjazás, a köz­szolgáltatások, a lakásépítés, a pedagógusok fizetése és te­kintélye ... Alig hangzik el válasz többesszámban! Mindenki a saját véleményét mondja; hite, vérmérséklete és nyilatkozó kedve szerint. A szovjet közélet reprezentánsai minden mondatuk­kal (akár precíz választ adtak, akár csak érintették a kérdés lényegét) az erősödő szocialista demokratizmus légkörét su­gározták. Bennünket, nézőket pedig beavatottakként kezel­tek. Ismétlem: közel van a Szovjetunió... tgyomKili) XI IISZ- vesetők tapasztalatcseréje (Folytatás az 1. oldalról.) Általánosíthatoan elmond­ható: a kongresszus tisztele­tére indított munkaverseny— az előkészítés időszakát is számítva — a különféle gon­dok ellenére is sikeresnek mondható. — A város üzemei és válla­latai, a szövetkezetek és in­tézmények dolgozói fokozódó versenyszellemben dolgoztak, aminek kialakításában döntő szerepe volt a kommunista példamutatásnak — mondja Balogh Zoltán. Eredményes gazdálkodás A szocialista munkaverseny egyik fonte« eredménye, hogy a termelés mennyiségi növe­kedése több mint 80 száza­lékban a termelékenységből eredt Ez az arány jobb mint az országos átlag. Elismerésre méltó: 1969-hez viszonyítva tavaly 25 százalékkal nőtt az export aránya, amellett min­denütt több gondot fordítot­tak a szükségletek kielégíté­sét szolgáló termékek előállí­tására. A város üzemeinek gazdálkodása minden tekin­tetben eredményes volt, ami nagymértékben a szocialista munkaversenynek, elsősorban a szocialista brigádmozgalorn- nak köszönhető. A gazdasági növekedés aránya az előző évhez viszonyítva a múlt esz­tendőben 7,4 százalék volt. A város üzemei, vállalatai, szövetkezetei, a különböző in- r.ézmén-'"'k sikerrel járultak hozzá a nemzeti jövedelem 1 százalékos növeléséhez is, ami — tudvalévőén — az árvíz­károk okozta veszteségek pót­lását jelenti. Az árvízkárok helyreállításában Miskolc dol­gozói — élen a szocialista brigádokkal — derekasan helytálltak, sokat tettek az­ért, hogy a természeti ka­tasztrófa által okozott sebek mielőbb begyógyuljanak. A közelmúltban több új te>'delet született a gép jár­műbiztosítások módosításá­ról. Erről a közérdekű té­máról beszélgettünk dr. Fö­ns nyíri Józsefié1,, e Borsod riv.xei Állami Biztosító igazgatóiéval, aki elmondta: az egyik legfontosabb, nem­régiben kiadott rendelet sze­rint karambol esetén csak altkor szükséges kihívni a rendőrséget, ha személyi sé­rülés történt, vagy a kár ér­téke meghaladja a 15 ezer forintot és. ha a gépjármű- vezetők közül az egyik fél ragaszkodik hozzá. Ilyen esetekben jó. ha a vezetők ön­maguknak írásos feljegyzést, hclysz'nrajzot készítenek és tanúkat szereznek. Ezzel igen sok meddő vitát és bosszúságot takaríthatnak meg a kár bejelentésénél. Egyre többen tesznek hosszabb külföldi autótúrá­kat megyénkből. Sokakat érdekel, hogyan köthetnek — " 'ran elmondható • — hangsúlyozta Balogh elvtárs —, hogy a verseny mércéje lénve^esen magasabb lett. A brigádok ma már elsősorban nem a mennyisért, hanem a minőségi követelményeknek ■: o-vekeznek eleget tenni. Nagymértékben növelte a verseny a munka színvonalát, s a tartalmát tekintve is fe­lülmúlta a koráabi évek eredményeit. Nagyobb nyilvánosságot! — Soha nem tapasztalt lendület jellemezte a szocia­lista munkaversenyt a kong­resszusra való felkészülés időszakában — • állapította meg a gazdaságpolitikai osz­tály vezetője. — Ennek is köszönhető, hogy Miskolc si­kerrel zárta a harmadik öt­éves tervet, megalapozva ez­zel a negyedik ötéves terv teljesítéséhez a feltételeket. — Az eredmények ellenére van néhány megszívlelendő tapasztalat is — folytatta Balogh elvtárs. — Bár a po­litikai és gazdasági vezetők a verseny sorában igyekez­tek élni az erkölcsi és anya­gi ösztönzés és elismerés le­hetőségeivel, e két tényezőt azonban több területen nem tudták kellő módon érvénye­síteni. Kifogásolható, hogy még mindig nem eléggé szé­les körű és hatékony a ver­seny nyilvánossága, pedig a további előrehaladás érdeké­ben elengedhetetlenül szük­séges a közvélemény segít­sége is. A kongresszusi verseny le­zárult. Az elvégzett munka értékelése még tart. Később dől el, kinek jár kitüntetés, zászló, oklevél vagy Kiváló Vállalat cím. — Feltétlenül fontos, hogy a versenyt sehol ne tekint­sék kampányfeladatnak, ha­nem a már megteremtett le­hetőségek kiaknázásával tö­kötelező, illetve CASCO-biz- tosítást, ha külföldre utaz­nak ? — A szocialista országok­ban; Ausztriában, az NSZK- ban és Jugoszláviában érvé­nyes a kötelező felelősségi biztosítás. Ezekben az álla­mokban baj esetén elegendő a forgalmi engedély bemu­tatása és a nagy H-betű. A többi európai országba azonban az Állami Biztosító fiókjaiban 30 forintért vált­ható zöld betétkártya szük­séges, ami igazolja, hogy az autósoknak van felelősségi biztosítása. Ha erről az autós itthon megfeledkezik, külföldön már csak valutá­ért válthatja ki. A gép járműbiztosítások je­lentőségét példázza, hogy az elmúlt évben tíz esetben kártalanítottak olyan borso­di gépjárművezetőket, akik külföldön karamboloztak. SZ. L rekedjenek mindenüu a szo­cialista munkaverseny és a szocialista brigádmozgalom eredményeinek, sikereinek a gyarapítására — fejezte be nyilatkozatát Balogh Zoltán. TÓTH FERENC (Folytatás az 1. oldalról.) A város a Pece zárt szel­vényének először csak a Deák tér, Beloiannisz utca közötti szakaszát építteti meg. Az M—3-as út Ady-híd, Szilágyi Dezső utca vonalán épülő szervizútja alatt csak az avasi lakótelep csapadék- és szennyvízcsatornáját fek­tetik le a Kun Béla utca déli vége és a Szilágyi Dezső utca mentén. A KPM-nek f pedig — a kijelölt terelő- i utak megerősítésén kívül — elsőként a már említett Gö- möri pályaudvar, Szeles ut­cai összekötő útszakasz el­készítéséről kell gondoskod­ni. A munkák oroszlánrésze így az 1973. és 1975. közötti időszakra jut. Ma még senki sem tudja, ilyen rövid távon belül ho­gyan lehet majd összehan­golni a külön-külön is bo­nyolult szervezést igénylő feladatokat. Az elképzelést egyelőre még senki sem egyeztette (!?). A város fel­tétlenül a Beloiannisz utcai átvágás és a Széchenyi utca felbontásával járó Pece- rendezés elsőbbsége mellett szavaz. Kétségtelenül ez len­ne a kisebb lélegzetű, gyor­sabban elvégezhető munka. Lebonyolítására már meg­vannak az elképzelések is. Elsőként — előreláthatólag az év végén — látnak hozzá a Széchenyi utca 72—74. szá­mú épületek szanálásához és Miskolci gyermekkocsik a szegedi vásáron A Vasipari és Gyermekko­csigyártó Vállalat évente 14 ezer babakocsit gyárt. Ebből mintegy 8 ezer sport-, a töb­bi pedig mély kocsi. Magasí­tott gyártmányaikat legkö­zelebb a szegedi vásáron mu­tatják be. Jellemző adat ter­mékeik minőségére, hogy száz kocsira mindössze egy rekla­máció érkezik a vásárlóktól. Ezeknek a hibáknak a zöme is az elégtelen szállításból ered. Igaz. hogy a kocsikat a drága tv-készülékekhez ha­sonlóan — nagy gonddal cso­magolják, mégis gyakran megsérülnek a vasúti rako­dásnál. lebontják a Beloiannisz utca végén, a Centrum Áruház mellett levő saroképületet is. A Pece-csatoma kiépítését a Széchenyi utcán át úgy kí­vánják megoldani, hogy köz­ben a villamosforgalmat mindkét vágányon, a közúti járműforgalmat pedig a Sze­mére utca—Vasgyár irányá­ba végig, folyamatosan fenn­tarthassák. • A munka első fázisában a Szinva-medertől a villamos- vágányokig bontanák fel az utat. Ha a csatornát ezen a szakaszon lefektették, a vil­lamosvágányokat — ideigle­nes jelleggel — áthelyezik a főutca déli oldalára és a mélyépítést a vágányok ere­deti helyén végzik el. A Vasgyár felé ezalatt változat­lanul szabad utat hagynak a járműforgalom számára. A következő lépcsőben a főutca közepén helyreállítják az útburkolatot: ide terelik át a közúti járműveket és a villamosok mindkét irányban változatlanul a Széchenyi ut­ca déli oldalán közlekednek. Az úttest északi oldala men­tén pedig — a háztartási bolt helyének érintésével — ez alatt kiépítik a Pece-csa­toma még hátralevő szaka­szát. • Az építkezés idejére a Vas­gyár felől az Ady-híd és a Tiszai pályaudvar irányában közlekedő járműforgalmat a Évek óta szorosan együtt­működik a Magyar Honvé­delmi Szövetség Borsod és Csongrád megyei vezetősége. A kapcsolat nem kis mérték­Hoffmann Otto utcáról a Kellner Sándor, Szabó Lajos, Palóczy, Batthyány utcákon át irányítanák a Búza tér felé. Ezt az útvonalat követ­né az 1-es autóbuszjárat egyik szakasza. Ehhez termé­szetesen kétirányúsítani kell a kissé keskeny Batthyány és Madarász Viktor utcákat. »a Egyelőre azt sem tudjuk, hogy ilyen bonyolult forga­lomszervezés mellett, hogyan lehet majd kiépíteni az Ady- híd—Szilágyi Dezső utca vo­nalában a leendő M—3-as fő- közlekedési út szervizútját. Pedig az avasi lakótelep fő­gyűjtő-csatornájának kiépí-v. tése nem késlekedhet. Elke­rülhetetlen a Széchenyi ut­cai Pece-híd megbontása is. Az Ady-híd déli peremén húzódó gyalogjáró ugyanis kiemelkedik az úttest szint­jéből, a szervizút viszont csali a villamosvágányok ma­gasságában csatlakozhat a Széchenyi utcához. Kérdés, hogy a megbolygatott híd mennyire bírja majd a foko­zott megterhelést. A szakemberek szerint, a Pece Ady-hídi szakaszát fel­számolják. s ezért célszerű lenne az egész hidat elbon­tani. Három-négy év alatt ezeket a munkákat — még a leggondosabb szervezés mellett is — nagyon nehéz lesz végrehajtani. L P. ben hozzájárult ahhoz, hogy mind a két megyében példa­mutató a szövetség honvédel­mi nevelőmunkája. Az együttműködés leg­újabb megnyilvánulásaként a Csongrád megyei MHSZ-ve- zetők, Rózsa Istvánnak, a me­gyei pártbizottság titkárának vezetésével ma délelőtt, ta­pasztalatcsere végett Mis­kolcra érkeztek. Bokor József alezredes, a szövetség Borsod megyei vezetőségének titkára fogadta őket, majd kíséreté­ben elutaztak a Borsodi Er- dő- és Fafeldolgozó Gazdaság kőkapui üdülőjébe, ahol a március 22-ig tartó megbe­szélések nagy részét lebonyo­lítják. A vendégek, közben meglátogatják a szövetség sá­toraljaújhelyi vezetőségét, s a megyében, valamint Miskol­con működő több klubját. Március 18-án — az előző este Miskolcon a repülőklub közgyűlésén megjelenő — Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára is részt vesz a tapasztalatcserén. Szakszervezeti tanácsülés Tegnap szakszervezeti ta­nácsülést tartottak a Mező- gazdasági Gépgyártó és Szol­gáltató Vállalatnál. Az ülés legfontosabb témája az 1970. évi kollektív szerződés elem­zése volt. Ezenkívül szó volt még a vállalat r/ásik problé­májáról is: tavaSy ugyan» jelentősen túllépték a sze­mélyenként 8 órára tervezett túlórakeretet. Haláron innen — határon túl! A gépjárművek biztosításának módosításáról * Lenin jégtörő, a Baltika utasszállító, iúrayacht... össze­sen 43 hajó és repülögépmodellt mutat be a holnap reggel nyíló, es március 20-ig tartó kiállításon az MHSZ városi el­nökségéhez tartozó „Avas” modellező klub tagsága. (A kiállí­tás megtekinthető a klub Szeles utca 23. szám alatti helyisé­gében. A MÁVAUT volt forgalmi irodájában.) A modellekre tűzött érmek mutatják, hogy a különböző versenyeken mi­lyen rangos díjakat kaptak a miskolciak. (Agotha felvétele) „Költözik” a villamos Át kell szervezni a közlekedést

Next

/
Oldalképek
Tartalom