Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-08 / 56. szám

J Versenyképesen, világszínvonalon Pl minőség legyen közügy hároméves tevékenységének A párt az intenzív gazdál­kodásra való áttérés egyik lényeges feltételeként jelöl­te meg, hogy a mennyiségi szemlélet helyett a minőségit kell meghonosítani, elfogad­tatni, érvényre juttatni. A minőség azóta is folyamato­san napirenden szereplő té­ma úgyszólván minden gaz­dálkodó egységnél. Minimális selejt Az alapanyagokat, félkész termékeket gyártó Lenin Ko­hászati Művek például a se- lejt csökkentésében ér el év­ről évre nemzetközi szinten mérve is figyelem«; méltó eredményeket. Az a törek­vésük, hogy a selejt egy szá­zalékra, vagy az alá csök­kenjen, az elmúlt esztendő­ben is nagyszerű sikert ho­zott. A vállalat az előírt mi­nőségben teljesítette a köz­úti járműprogramból ráeső feladatokat is. A másik „nagy”, a Diós­győri Gépgyár számára aszó legszorosabb értelmében lét­kérdés a minőségi munka. A gyér késztermékeinek nagy része ugyanis külföldi piaco­kon talál vevőre, s itt jó mi­nőség nélkül ma mór nem lehet megélni. Ez ösztönözte arra a vállalatvezetést, hogy mindjárt az új gazdaságirá­nyítási rendszer kezdetekor exportminősítő főosztályt hozzanak létre. E főosztály is köszönheti a gyár, hogy ma már egyes termékeivel a legerősebbnek' ítélt tőkés piacon, az NSZK-ban is ver­senyképes. / Lj munkamódszerek Hónapok óta érdemben beszélnek már a gépgyár szakemberei egy, a világ sok országában meghonosodott minőségjavító „eszköz”, a „Hibamentes munkarendszer” feltételeinek megteremtésé­ről. A rendszer kidolgozása folyamatban van, s megvaló­sításával lényegesen javít­hatja termékeinek fninősé- gét a gyár. (Csak egy példa a hibamentes munkarend- szer gépgyári funkcionálásá­nak terveiből: a Kiváló Áruk Fórumához hasonlóan a Ki­váló Gyártmány címet akar­ják meghonosítani.) A „Hibamentes munka- rendszer” egyik változata az AFIT miskolci, XVI. számú autójavító üzemében megva­lósított, úgynevezett Quali- tat-mozgalom, amely kedve­ző visszhangra talált a dol­gozók között, s amely már­is (hét-nyolc hónap után) je­lentős sikereket hozott. * Igazat adhatunk Hájer Györgynek, a gépgyár szak­emberének, aki szerint: „A minőséget közüggyé kell ten­ni! Ennek érdekében ki kell alakítani a »minőségi öntu­datot«, amelyre annál is in­kább szükség van, mivel az igény a minőség területén gyorsabban nő. mint a fel­adatokat végző személyek szemlélete.” Érdemes ezen elgondolkod­ni más vállalatoknál is. Ny. I. A borsodi mezőgazdaság fejlődése A harmadik ötéves terv időszakában Borsod megyé­ben igen meggyorsult a me­zőgazdaság fejlődése. Ebben szerepe volt a termelőszövet­kezeti közös gazdaságok meg­szilárdulásának, a gazdálko­dási színvonal növekedésé­nek, a felvásárlási árak ren­dezésének és a kedvező idő­járásnak. A növénytermelés jelentősen fejlődött, az állat- tenyésztés stagnált (az állo­mány a tervidőszak közepéig nőtt, majd csökkent), a fon­tosabb termékek felvásárlása emelkedett. Sorifan állás a vetőmagokért ★ íme, itt látható Piroska, vem a farkas, hanem két jobb indulata személy társaságában. A bölcs mágus bizonyára megvédi majd, a jótékony tündér pedig mesél neki egy olyan erdőről, ahol nincsenek farkasok. Addig is, míg ezekre sor nem kerül, mind a hárman versekkel szórakoztatták ha­sonló korú pajtásaikat a Győri kapui 30. sz. iskola farsangi bálján az elmúlt szombat délután. (Ágotha felv.) Kicsi üzlet — Az elmúlt hónap elején nyílt meg a Zsolcai kapuban a Vetőmag Vállalat üzlete. A fából épült üzlet hamar meg­nyerte a vásárlók tetszését. Ezt bizonyítja az is, hogy nap mint nap hosszú sor áll az ajtaja előtt. A vetőmagból! regg 1 7-től délután 4 óráig tart nyitva. A sorbanállás egyedüli oka a nagy vető­magkereslet. A szezonális cikkek közül a paradicsom, a paprika, a borsó és egyéb zöldségek magvaiig mindent árusíta­nak. Csupán a zöldpetrezse­lyem-magvakból akadozik az ellátás. Ebből személyenként csak két csomaggal adnak, így aztán gyakran az eladó és a vásárló közti vita alapját képezi. Sőt! Az üzlet egyet­len panaszkönyvi bejegyzése is ezzel kapcsolatos. Sajnos, sokan kihasználják a zöldpetrezselyem-mag irán­ti nagy keresletet és üzér­kednek vele a piacon. Van még a városban egy hasonló profilú üzlet a vásár- csarnokkal szemben. Annak az árukészlete azonban még szegényesebb. Kérdésünk: igaz, hogy azt az áfész üze­melteti, de nem járnának-e jobban, ha megosztanák erői­ket úgy, hogy a Vetőmag Vál­lalat az eddigieknél jobban kisegítené áruval az ófész- boltját? A másik probléma: kicsi és nem lehet fűteni az üzlet rak­tárát. Félő, hogy a vetőmag­vak megfagynak benne. Kezünkben a vállalat rek­lámkönyve, benne olvassuk: ne felejtse el, hogy a jó vető­mag bizalom kérdése! Szelle­mes szöveg. Hirdetésre itt vi­szont vajmi kevés szükség van. A városban még mindig nagyon sok a kertes ház, és egyre jobban szaporodik a kertszövetkezetek száma. A vetőmagvak kis tételben való árusítására pedig egyre na­Tizemivolcezer ta^ a lakásszövetkezetekben nagy kereslet gyobb szükség van. Ezt pél­dázza az is, hogy a nyitás óta a közületek részére két­millió forinton felül forgal­maztak. naponta átlagosan pedig 10—15 ezer forint érté­kű magot adnak el magáno­soknak. Tervezi a vállalat, hogy a belvárosban egy állandó üz­lethelyiséget nyitnak. Jó len­ne, ha az minél hamarabb megvalósulna' (szántó) Az országban 420 lakásszö­vetkezet, negyven garázs- és két üdülőszövetkezet műkö­dik. A tagok száma több mint 60 ezer. Borsod megyében is mind népszerűbb az ilyen jellegű szövetkezés. A megyében 43 lakásszövetkezet működik. mintegy 18 ezer taggal. Van igény garázsszövetkezet ala­kítására is. Az elképzelések szerint az első garázsszövet­kezet a negyedik negyedév végén kezdi el a munkát a Győri kapuban. Üdülőszövet­kezet létrehozására eddig még nem jelentettek be igényt. Kevesebb a vándorinaros Az eimült három évben 970 uj iparengedélyt adtak ki a megyében, Miskolcon százzal nőtt a magánkisiparosok szá­ma. A kihalófélben ievővan- űoriparos szakma képviselői 25 fővel fogyatkoztak meg városunkban. Citromot fizet, narancsot kap... Citromként vásároltam az egyik belvárosi csemegeboltban. Szokásos alakja volt, s a színe is hamisítatlan sárga, mint bármely más citromé. Keresztben metszettem fel az én gyü­mölcsömet, s ekkor a következő kép fogadott: két — egy­mással szemben levő — cikk sárga, citromszínű volt, s ezek­nek az íze is pontosan olyan savanykás volt, mint amilyet mindegyikünk ismer. A gyümölcs többi cikke azonban szU nét és ízét tekintve egyaránt narancsnak bizonyult. Vajon hogy jöhetett létre a természetnek ez a fura cso­dája? Kezdetben arra gondoltam, hogy a kereskedelem ludas a dologban. Citromot fizet, narancsot kap! — jelentek meg lelki szemeim előtt az öles reklámszövegek. Utána rájöttem, hogy mégsem a kereskedelem a hibás, mert ugye. a dolog technikai része — mármint egy gyümölcsön belül két cikk citrom, öt cikk narancs „összehozása” — kissé bo­nyolult. Ezután arra gondoltam, hátha egy bájos citromfa megtetszett az egyik narancsfának, a többit már tetszenek érteni, ugye? ... Mindenesetre, vitára bocsátom a dolgot, s aki tud valamilyen elfogadható teóriát NA-CI (aA újfajta gyümölcs általam javasolt neve: narancs-citrom)-ügyben, az haladéktalanul közölje vélem. (béta) A lakásszövetkezetek egyik alapvető feladata a lakások karbantartása. A gyors és gazdaságos tevékenység ér­dekében saját karbantartó részleg létrehozását tervezik. Az első ilyen karbantartó részleg az első fél évben Űz- don és Kazincbarcikán kezd munkához. Sőt! A kazincbar­cikaiak karbantartó társulá­sokat is szerveztek. Tavaly a lakásépítő szö­vetkezetekben megkezdődött a tervezés is. A megyében három ilyen szövetkezet ala­kult: Rudabányán, Leninvá- rosban és Szikszón, (timkó) Á hejöcsaoai nevelőotthon tavaly decemberben ideigle­nesen átköltözött a perecesi, 38. számú Általános Iskolába. A HCM által felajánlott fél­millió forintból most átépí­tik, kibővítik a nevelőotthont. MISKOLC EGY HETE Foglalkozása: •• r rr A hír röviden ennyi: A városi tanács végrehajtó bizottsága elrendelte a Társadalmi Ünnepségeket és Szertartásokat Szer­vező Iroda létrehozását. Az iroda 1971. április elsején kezdi meg működését. Régi kívánsága teljesül a város lakóinak az iroda létre­hozásával. Évek óta ismétlődő panasz, hogy a társadalmi ünnepségek — névadó házasságkötés, temetés stb — szín­vonala messze elmarad a kívánalmaktól. Gyakran elmarad külsőségekben az egyházi szertartásoktól is, pedig egyre töb­ben vannak olyanok, akik életük sorsfordulóján nem égi ál­dást kérnek, hanem családtagjaikkal, barátaikkal, munka­társaikkal kívánnak együtt ünnepelni. A miskolcihoz hasonló iroda mar működik például Tata­bányán. A város vezetői is jártak ott tapasztalatcserén, s így alakították ki az új iroda szervezeti felépítését. Ezek szerint az induláskor hárman végzik majd a társadalmi ünnep­ségekkel járó teendőket: egy irodavezető, egy ügyintéző és egv adminisztrátor. Felügyeleti szerv a tanács igazgatási osztálya lesz. A kis létszám is jelzi, hogy az iroda csak szeles körű aktí­vahálózatra támaszkodva végezhet majd eredményes mun­kát. Szükség van például arra, hogy megfelelő szónokokat válasszanak ki, akik — természetesen nem főfoglalkozásban — rendszeresen részt vesznek a társadalmi ünnepségeken. Megfelelő kapcsolatot kell kialakítania az irodának a terü­leti és üzemi pártszervezetekkel,. tömegszervezetekkel, külö­nösen ét KISZ-bizottságokkal és a Hazafias Népfronttal. Az utóbbi két szerv ugyanis igen gyakran rendez családias ün­nepségeket, például házassági évfordulókat, ifjú házasok ta­lálkozóját, nyugdíjba vonulók búcsúztatását stb. Természetesen magánosok részére is vállalja majd az ün­nepségek lebonyolítását az új iroda S reméljük, hogy mű­ködése nyomán megszűnnek például a temetkezési szertar­tással kapcsolatos panaszok. Sokan vannak, akik felesleges ceremóniának tartják a gyász-szertartást, de még többen azok, kik a hagyományokhoz híven szeretnék megfelelő bú­csúztatásban részesíteni halottjukat. A kopott drapériák, rosszul öltözött temetkezési dolgozók, akadozó hangú szóno­kok bizony nem emelték a szertartás meghittségét. Az iroda működése talán a temetkezési vállalatot is arra kényszeríti majd, hogy az eddiginél többet áldozzon drapériákra, egyen­ruhákra és a szertartáshoz szükséges más felszerelési tár­gyakra. Szívesebben beszélünk természetesen arról, mennyivel hangulatosabb, kedvesebb lesz ezután például egy közös névadó ünnepség. S főleg: mennyivel könnyebb dolga lesz a KISZ-szervezetek aktivistáinak, a munkatársaknak, ha a te­rem feldíszítését és az ünnepség minden egyéb gondját rá­bízhatják a rutinos szervezőkre, ők maguk pedig nyugodtan együtt ünnepelhetnek az ifjú szülőkkel . A finomabb kenyérért A Labor Művek receptje Az utóbbi hónapokban gya- kori téma országszerte a ke­nyér sokszor kifogásolható minősége. A fogyasztók a pékeket, a pékek a lisztet, a malmok a gabonái „ültetik a vádlottak padjára”. Vannak ugyanakkor olyan sütödék, ahonnan mindig príma mi­nőségű kenyeret kap a fo­gyasztó. Hogyan lehetne ezt általá­nossá tenni? — ez foglalkoz­tatja a szakembereket. Eh hez tud most „biztos recep­tet” adni gabona- és liszt­vizsgáló laboratóriumi készt, lékeinek egész sorával az esztergomi Labor Műszeripa ri Művek. Az ország különböző minő ségű földjeiről nem lehet egyöntetű minőségű gabonát betakarítani. Az automati­zált, folytonos malom- és sü­tőipari eljárások viszont ilyet Veacel a GELKA A rádiók, tévék, háztartási gépek javításával jelenleg két tanácsi vállalat, hat kisipari szövetkezet, 45 magánkisipa­ros, valamint a GELKA szer­vize foglalkozik a megyében. Egy év alatt 24.6 százalékkal nőtt a GELKA forgalma, a tanácsi vállalat javító tevé­kenysége oeó:" 22.6 százalék­kal haladta meg az előző évit. igényelneneK. Ezt az ellent­mondást egyenlítik ki a La­bor MIM készülékei azzal. ■ hogy megadják azt a tech­nológiát, amellyel a külön­böző minőségű alapanyagból egyformán jó végtermékei lehet nyerni. Üj készülékeiket — vala­mennyi újítás vagy talál­mány — a Szovjetunió me zőgazdasági minisztériumá­nak kutató intézeteivel és a hazai kutató intézetekkel együttműködve, szovjet do­kumentáció vagy közös szov­jet—magyar fejlesztés alap­ián készítették el. Magyar szabadalom alap­ján gyártják a valorigráfoi. amely a liszt 5 legfontosabb jellemzőjét határozza meg Egyszerre mindössze 50 grammnyi anyagot vizsgál, mégis olyan adatokat ad mintha üzemi körülmények között dolgozna. Hasonló­képpen magyar szabadalom a íermentométei', amely a sü­tőiparban adódó összes er­jedési folyamatok vizsgálatá­ra alkalmas. Szovjet dokumentáció alap­ján készítik a sikérmosót. amellyel a liszt egyik legfon­tosabb sütőipari értékmérő­jét, a sikért, az eddigi hosz- szadalmas kézimunka he­lyett, automatikusan választ­ják ki. Világviszonylatban egyedül­álló automatikus berendezés az a. próbamalom, amely lé­nyegében egy miniatürizált modern malom. Míg a nagy malmoknál órákba telik, mi­re megismerik a gabona kü­lönböző legfontosabb jellem­zőit, a próbamalom minder­re 6—10 percen belül vá­laszt ad. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom