Déli Hírlap, 1971. március (3. évfolyam, 50-76. szám)

1971-03-18 / 65. szám

Jugoszláviai jelentés Vigyázat, jön a „zseb Herrera “! ♦ A Cselik az év szenzációja ♦ Golubovics a zsenicai Matthews ♦ Mindegy, otthon vagy idegenben A bajnokság tavaszi rajt­ja előtt a kiesőjelöltek közé sorolták a zsenicai Cseliket, két fordulóval a rajt után pedig már azt lehetne róluk mondani, hogy megpályáz­hatják a bajnoki címet. Ter­mészetesen ez egy kis túlzás, mert hét csapat van előttük, de lemaradásuk most már csak 5 pont, nem pedig 9, mint a rajt előtt volt. A szenzációs rajt — 1 ;0-ra verték a Hajdúkat otthon és 2:0-ra a Partizánt Belgrád- ban — sem kapatta el Vara- gics edzőt, aki továbbra is azt az egyetlen célt tűzi csa­pata elé, hogy bent marad­jon a Ligában. Ebben egyéb­ként senki sem kételkedik. Annál is inkább, mert három együttes 6 ponttal marad le tőlük ‘és még legalább fél tucat csapat van nagyobb bajban, mint ok. A Cselik nemcsak kivaló eredményeivel vonta magára a jugoszláv labdarúgó szur­kolók figyelmét, hanem Va­ragics edzőnek a tél folya­mán megjelent „bombaszti­kus" sorozatával, amelyben leleplezte a, jugoszláv labda­rúgó „klánokat”. Ezzel mi sem természetesebb, magára vonta kollégái haragját. Ez azonban nem zavarta a zse­nicai ,^seb Herrerát”, aki ar­ról híres, hogy vasfegyelmet tart csapatában és vakmerő nyilatkozatokat ad. Mint pél­dául: „Jobb, ha nem is jösz- tök Zsenicára, úgyis meg­verünk benneteket . . Kár a fáradtságért, kár a kiadá­sért” stb. Varagics ezekkel a nyilatkozatokkal jellegze­tes színt visz a többi edző, meccsek előtti szokványos, túlságosan is diplomatizált hadjáratába. Varagics most már annyira messze ment, hogy előre megjósolta a Par­tizán „vesztét”. Nemcsak hogy bemondta, hanem rop­pant rámenős és a legap­róbb részletekig kianalizált taktikai megoldásokkal csakugyan el is náspágolta az éllovas őszi bajnok belg­rádi csapatot. A Cselik egyébként nagy­szerű erőnlétéről ismeretes. A játékosgárda technikájá­ra nem lehet azt mondani, hogy makulátlan, de roppant nagy önfeláldozással küzd és taktikai fegyelmezettsége példás. A csapat kiemelkedő tagja a 34 éves Golubovics középhátvéd, aki egyben a jugoszláv labdarúgás nagy öregje, akit a jugoszláv acél­ipar ivárosában Matthews- nek becéznek. Rajta kívül még Vujacsics kapus, Micics. Herczeg, Rentes és Rasics csatárokat kell kiemelni, akik valamennyien sokat se­gítenek védelmüknek, ha ar­ra szükség van. Érdemes megjegyezni, hogy a Cseliknek szinte mindegy, hogy otthon vagy vidéken játszik. Ezt bizonyítja belg­rádi győzelme is. A játékosok nagy része mar túl van a 25. évén, tapasztalt „vén rókák”, nagyszerűen szövik támadá­saikat és biztosan uralják a mezőnyt. Ebben a pillanat­ban az első 2 fordulóban elért szenzációs eredményük után Jugoszlávia egyik legérdeke­sebb együttese a Cselik. Na­pokig tele volt velük az ösz- szes jugoszláv újság, ugyan­is az első meccs az utolsó percekben megszakadt, mert a Hajdúk egyik játékosának egy kő beverte a fejét. A mérkőzést azonban a ver­senybizottság az elért ered­ménnyel, l:0-lal hitelesítette. Az utolsó két mérkőzésen a csapat a következő tizen­eggyel játszott: Vujacsics, Dognadzsics, Talics, Csernity, (Radulovics), Golubovics, Mujkics, Micics, Herczeg, Re­ntes, Gavran, Rasics. Árok Ferenc (Jugoszláviából, a. Magyar Szó sportrovatvezetöjétől kaptuk a fenti tudósítást, amely beszámoló „ijesztő” tényeket tartalmaz, mi azon­ban a beszámolóhoz hozzá­számítjuk azt is, hogy ha magyar is o,z írója, mégis­csak Jugoszláviában él. A szerk.) az Ml /-es?” DVTK I.—DVTK II. 2:0 M. BÁNYÁSZ—DVTK I, 1:0 Tegnap délután a salakpá­lyán játszott edzőmérkőzést a DVTK első és második csa­pata, valamint vendégük: a Miskolci Bányász NB III-as együttese. A 3x45 perces mű­sor első harmadában a „házi rangadót” bonyolították le, majd először az első, s végül a TI. csapat volt a perecesiek ellenfele. A DVTK I-ből két kulcs- játékos ismét hiányzott, Gass és Salamon válogatott edzés­re voltak hivatalosak. Helyü­ket Sáfrány és Csuhány fog­lalta el. Az első 45 percben az „egy” bizonyult jobbnak, Gál 11-esével és Horváth góljával 2:0-ra nyertek. A r ásodik 45 perc sok boszúságot okozott a mint­egy ezer főnyi közönségnek, hiszen a játék nem volt va­lami biztató, s a lelkes bá­nyászok, Domonkos góljával 1:0 arányban nyerték ezt a félidői. A szakvezetők sem voltak elégedettek, de a legtalálób­ban egy néző fogalmazott: „Ha nem tudnám, megkér­dezném : a kettő közül me­lyik az NB I-es'1'' Az optimistábbak azonban most is a régi színházi mon­dást idézték: „Rossz főpró­ba után csak sikeres előadás következhet!” Reméljük, ne- "tok lesz igazuk! „Melyik CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.30: Melódiá­koktól. - 13.29: A KISZ a falusi fiatalokért. — 13.49: A magyar kórusmozgalom történetéből. — 14.50: Rádiószínház: Bánk bán. Katona József drámájának t'á- diöváltozata. — 17.15: Üj kórus­felvételeinkből. — 17.25: Kék ma- zur. Operettrészletek — 17.49: Bemutatjuk üj felvételünket. — 18.20: Az első kísérlet. Dokumen­tumműsor a Párizsi Kommün 100 éves évfordulóján. — 18.50: A Hamburgi Rádió szórakoztató zenekara játszik. —7 19.25: Ver­bunkosok, nóták. — 20.11: Erkel: Hunyadi László. Háromfelvoná- sos opera. — 23.03: Könnyűzene éjfélig. — 0.10: Éji zene. Petőfi rádió: 12.00: Könnyűze­nei híradó. (Ism.) — 12.30: Az elő népdal. (Ism.) — 12.40: Mis­kolci stúdiónk jelentkezik. — 13.03: Schumann: II. szimfónia. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Rádióegyetem. Kemény Zsíg- mond. (Ism.) — 18.40: Rádió­hangversenyekról. — 19.00: Si­mon Józsefné népdalokat éne­kel. — 19.10: Falusi esték. — 19.24: Riportműsor. — 20.25: Üj könyvek. (Ism.) — 20.28: Fiata­lok a kecskeméti népzenei fesz­tiválon. — 20.53: Kedvelt tánc­dalok — népszerű előadók. — 22.00: Hanglemezgyűjtők húsz­perce. — 22.20: Nagy magyar orvosok: dr. Moravesik Ernő. — 22.30: „Valakinek muzsikálnak.” (Ism.) — 23.15: Bach-művek. URH: Hanglemezparádé. — 18.55: Orosz nyelvvizsga-előké­szítő. 33. lecke. — 19. IQ: Igor Kipnis clavichordon játszik. — 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. — Közben, kb. 20.28: Még egyszer bocsánat. Goda Gábor írása. — Kb. 20.45: A hangverseny közve­títés folytatása. — Kb. 21.45: A dzsessz kedvelőinek. — 22.20: Bartók: Mikrokozmosz. Miskolci rádió: Megyei körkép. — A biztonságos vasúti közleke­dés érdekében. — A megye egészségügyi beruházásairól. — Megkezdték a miskolci gyermek- kórház építését. — A mellék­üzemág: kavicsbánya. — A ka­zincbarcikai városi KlSZ-bizott- ságon. — Fiatalok zenés találko­zója. Televízió.■ 14.00; Olvasás. — 18.40: Földrajz. — 17.30: Hírek, — 17.35: Nemzetközi kaleidosz­kóp. — 18.05: Vendégasztal. — 13.48: A Párizsi Kommün. Em­lékműsor a 100. évfordulóra. — 19.15: Esti mese. — 19.30; Tv- hiradő. — 20.00: A Forsyte Saga. ti. rész: Pókhálóban. — 20.50: Kék tény. — 21.50: Üj arcok ri­valdafényben. — 22.20: Tv-hir- adó. Bratislavai televízió: 18.43: Hí­rek. — 16.50: Biológia. — 17.20: Táncdalok. — 18.40: öt perc ön­magunknak. — 19.00: Tv-híradó. — 19.25: A Tv-híradó jegyzete. — 19.30: Dalok. — 19.45: Minden hónapban egy publicisztika. — 20.15: Kockázat. Lengyel tv-soro- zat. 4. rész. — 21.25: Diadal Le- uzsnyikiben. Dokumentumfilm. — 21.50: Tv-híradó. Filmszínházak: Béke (f4): Ha­rem a sivatagban (magyarul be­szélő színes szovjet; hn6, 8): Isa­dora (színes angol, 14 éven felü­lieknek!). — Kossuth (f3, f5): Sá­rika, drágám! (magyar; fi); Lo­pott csókok (színes francia). — Filmklub (5): A kis lovag I—II. rész (színes lengyel, dupla hely- árral!). — Fáklya (f5. f7): Világ­fiak (csh). —Petőfi (f5, f7) ; Be­fejezetlenül (Editke) (magyar. 50 százalékos helyárral!). — Ságvá- ri (f5. hn7): En vagyok Jeromos! (színes magyar). — Szikra (5. 7): Az elhagyott házban (jugoszláv, 16 éven felülieknek!). — Táncsics (f5, F7); Erik a fény (színes ma­gyar.) Oliskolci Nemzeti Színház (7): Amerikai tragédia (Huszka bér­let). Kiállítások: Miskolci Galéria Hl—19 óra között): Lőrincz Vitus tűzzománc kiállítása. — Libresz- szó (13—20 óra között): Ágotha Tibor riportfotói. PÉNTEK Kossuth rádió: 3.20: Zenekari muzsika. — 9.00: Pilátus. Szabó Magda regénye folytatásokban. MII. rész. — 9.20: Beethoven négykezes zongoraműveiből. — 9.40' Mezők, falvak éneke. — 10 05: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. (Ism.) — 10.40: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) — 10.45­Toronyzene. — 10.59: Lottóered­mények. — 11.00: Állam a Tita- no-hegyen. — H.io: Operaegyüt­tesek műsorából. Petőfi rádió: 8.05: Déki Laka­tos Sándor népi zenekara ját­szik, — 8.50: Időszerű nemzet­közi kérdések. (Ism.) — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Kolozs- \ ári Grandpierre Emil két sza­tírája. Televízió: 8.05: Iskolatévé: Élő­világ. — 8.30: Angol nyelv, — 11.05: Fizika, — 11.55: Német r.y elv, A repül'őklnb raetoségének kibővített ülése i Dr. Bodnár i'ernte Jogadtn ns MHSZ főtitkárát Kössön On is a VIMELUX-nál átalánydíjas karbantartási szerződést! KEDVES OLVASÓ! Felhívjuk szives figyelmét a vállalatunknál kotheto atalánydijas karbantartási szerződések rendszerére! Ma délelőtt városunkba ér­kezett Kiss Lajos vezérőr­nagy, a Magyar Honvédelmi Szövetség főtitkára, akit dr. Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára fo­gadott. A főtitkár, valamint a megyei, s városi párt- és állami szervek, a nagyválla­latok — köztük a sportre­pülést anyagilag is támo­gató Lenin Kohászati Mű­vek — képviselői részt vesz­nek az MHSZ—LKM repíi- löklub vezetőségének este 6 órakor kezdődő kibővített ülésén Ennek napirendjén a klub elmúlt évi munkájának -értékelése szerepel. A vezetők országosan is jó eredményeket vehetnek számba, amelyeket a klub mind a repülőkiképzés és sportrepülés, mind az ejtő­ernyős kiképzés terén elért. Vitorlázórepülői például az ezüstkoszorüsok országos bajnokságán az első és má­sodik helyen végeztek. Az ejtőernyősök is szép sikere­ket arattak; a többi közt há­rom-három országos egyéni és csapat rekordot, állítottak fel. ' A Szlovák Nemzeti Baj­nokságon a vitorlázórepülők hatodik, a lódzi nemzetközi bajnokságon pedig az ejtőer­nyősök csapatának negyedik helyezése arról tanúskodik, hogy nemzetközi mércével mérve is megállják helyüket a miskolci klub sportolói. A vezetőség helytállását többi közt a Felszabadulási csil­lagtúra miskolci szakaszának példás megszervezése dicséri. A kibővített vezetőségi ülésen oklevelet, s jutalmat adnak a kiemelkedő ered­ményeket elért klubtagoknak. Ezzel az uj szolgáltatási formával csekély havi díj elleneben; — levesszük a háztartási gépek javíttatásának gondját a tulajdonos válláról, — biztosítjuk az állandó üzemképes állapotot. — szakszerű karbantartással növeljük a gépek élettartamát A szerződéses rendszel az alábbi gépfajtákra terjed ki. — hűtőgépek havi díj 40 Ft db — olajkályhák havi díj 20 Ft db — mosógép, centrifuga, porszívó, padlókefélö, villanybojler, villanytűzhely stb. (elektroakusztikai készülékeken kívül) havi díja a darab­szám emelkedésével csökken; 1 db gepre havi 14 Ft 2 db gép-e havi 26 Ft 3 db gépre havi 36 Ft 4 db gépre havi 44 Ft 5 db gépre havi 30 Ft minden további gépre da rabonként 10 Ft ellenében o helyszínen kijavítjuk, ha szükséc es, o állomásunkra beszállítjuk és négy napon belül a tulajdonosnak kijavítva — a szükséges fődarab-cseréket is elvégezve — kifogástalan műszaki állapotban visszajuttatjuk. A hagyományokat tekintve, szinte nem is hat már az újdonság erejével az, hogy a Kilián kosarasai újra. az ország legjobb hat középis­kolás együttesei között szere­pelnek. Mégis külön elisme­rést érdemel e tett, hiszen ezúttal nem a DVTK köz­vetlen utánpótlását adó if­júságiakról, hanem csupán az, alig 1—2 éve rendszeresen cdzó serdülőkről van szó. A középfokú tanintézetek országos kosárlabda bajnok­ságának középdöntőit három csoportban rendezték meg. A Kilián Gimnázium fiú- és le­ánycsapatát egyaránt a leg­erősebb csoportba, a buda- oestibe sorolták be. ~ A fiúknál Tarján! és Daróczi nyújtott végig kitűnő teljesít­ményt Eredmények: M. Kilián G,—Bp. Petőfi G. 53:50 (26:18). Bajai G.—M Kilián G. 74:64 (46:23). M. Kilián G,—Békési G. 97:37 (52:17). A leányoknál különösen Kona- rlk és Budai játszott kitűnően. Eredmények: M. Kilián G.—Bp, Petőfi G. 71:61 (40:27). Mezőbe­rényi G.—M. Kilián G. 81:52 (38:28). M. Kilián G.—Szombat­helyi G. 70:24 (35:15). (monostori) A gépeket háztól há’zig díjtalanul szállítjuk. Szerződéskötés helye; VIMELUX Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat Miskolc, III,, Kandó Kálmán u, 13—15, Telefon: 14-216 ügyintéző: Villányi Zsolt

Next

/
Oldalképek
Tartalom