Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-27 / 49. szám
BÉRLŐK KISLEXIKONA Elvárások és realitások Lakásban lakni — ma már természetesnek tűnik társadalmunkban. Pedig a lakások összmennyisége ma is elmarad a tényleges szükségletektől. A háborús években igen sok lakás elpusztult. A helyreállítás időszakában nem folyhatott számottevő lakásépítés. A szocialista építés első éveiben az ipari beruházások szükségesebbek voltak; nagyipari beruházás nélkül lakásépítési terveink tervek maradtak volna csupán. S tegyük hozzá nyomban, tervek maradnának ma is. A reáljövedelmek viszonylag gyors emelkedésének hatására az új lakásigények fokozottabban jelentkeztek, mint az építkezések. Noha az ország lakáshelyzete — az elmúlt két és fél évtizedben — évről évre javult, az igénylők száma is állandóan emelkedett. Az 1950-től 1960-ig eltelt évtizedben több mint egymillió lakás épült fel az országban. Ebbtl magánerőből épült 732 ezer, állami beruházásból pedig 333 ezer. Ez az új egymillió lakás minden harmadik családot lakáshoz, otthonhoz juttatott. Nem beszélve a múlthoz viszonyítottan jelentkező, mérhető, minőségi változásról; arról, hogy csökkent a zsúfoltság, s növekedett a korszerű, a jól felszerelt lakások aránya. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy 1957 óta, gazdaság- és szociálpolitikánkban hangsúlyozott helyezést kapott a lakásépítés. Népgazdaságunk fejlesztési arányainak egészséges megtartása mellett, államunk többet áldoz lakásépítésre, mint korábban. Az állampolgárok anyagi erőforrásait is eredményesebben szervezi a cél szolgálatában. Ma már a valóság talajáról értékelhetjük az 1960-ban indult 15 éves lakás- építési tervünket. Ez a terv megduplázni irányozta elő az 1950 óta eltelt évtizedben felépült egymillió lakást. S ez a cél —a hátralevő öt esztendőben felépítésre kerülő 400 ezer lakással — csak közteherviseléssel valósítható meg. DR. TÍMÁR LÁSZLÓ Szereli automata A japán Hitacsi cég olyan automatát szerkesztett, amelynek segítségével tervrajzok alapján, gépek részegységeit lehet összeszerelni. A „Mark —1” típusú automatát két speciális kamerával és egy műveleti mechanizmussal látták el, az utóbbit pedig a vezérlést végző elektronikus számítógéppel kapcsolták össze. Az első kamera „megnézi”, „leszámolja” a szereléshez készített műszaki rajzot, a második kamera pedig „felismeri” az alkatrészek formáját, méreteit, helyzetét. Az elektronikus számítógép a kameráktól kapott adatok alapján, meghatározza a szerelési munkálatok sorrendjét és az alkatrészek elhelyezkedésének szükségességét. Az úgynevezett műveleti részegységben szervomechaniz- musokat és irányító blokkot alkalmaznak, s ezek biztosítják a három térbeli tengelynek megfelelő elmozdulást, a tengelyek körüli forgást, s az összeszerelésre kerülő alkatrészek „felmarkolását”. Hz angol postássztrájk bélyegei Alma kontra baktérium ' A EAK-ban az alexandriai egyetem kutatói megállapították, hogy az almában található pektin erősen baktériumölő hatású; 1 százalékos pektin-koncentrátumban 2 óra alatt csaknem mindenfajta baktérium elpusztul. Arról, hogy milyen lelkes és nagy szurkológárdája van egy-egy zenekarnak, meggyőződhettem az utóbbi két hónap alatt lezajlott járási és városi elődöntőkön. Sátoraljaújhelyen például 11 zenekar versengett egymással a továbbjutásért, délután négy órától este nyolcig. A közönség már az első percektől kezdve két pártra szakadt, és hol a Honey-t, hol a Orystalst hallottam követelni ütemes taps kíséretében. A Crystals-együttes szurkolótáborának még külön „tamburmajor”-ja is-volt, aki kihasználva a pillanatnyi csöndet, mindig felugrott a színpadra és onnan vezényelte a buzdító igéket. Meg kell mondanom, hogy az együttes különösebben nem szorult arra, hogy kortesként kiáll- janak mellette, nagyon jól játszottak. De ez roppant zavaróan hatott az előttük fellépő kilenc zenekarra, akik ha kaptak is tapsot, azért mindig közbevegyült az „ellenzék” hangja is. Sátoraljaújhely szolgált más meglepetéssel is; itt volt a legtöbb — enyhén szólva — furcsa nevű zenekar. Például a Tenx-L6gx 0), a Homály Star (!). Előre kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd holnap a megyei döntőn a szurkolók aránya. Az V. amatőr könnyűzenei fesztivál, (országos döntője Salgótarjánban lesz) megyei döntőjére holnap délelőtt lü órgi kezdettel kerül sor Sa- jószentpéteren. Tizenkét zenekar és négy énekes szólista vesz részt a versengésben. A megyei döntőn sem lesz rangsorolás, ugyanúgy, mint ahogy nem volt az elődöntőkön sem. Szintverseny. El lehet érni arany, ezüst és bronz szintet. Aki azonban itt arany szintet ér el, az már megváltotta a belépőjegyet az országos versenyre. És most nézzük, kik vesz- •ek részt ezen a megyei döntőn. Mondhatjuk íev is: a megv- ielenlegi legjobb 12 zenekara; Minthogy Angliából a postássztrájk idején is továbbítottak leveleket, különböző cégek a postaigazgatóság beleegyezésével postai szükségszolgálatot szerveztek. A tokaslyükról a Carmen; Tiszáidéról az Apolló, Urajból a Korái; Sátoraljaújhelyből a Crystals és a Honey, Miskolcról a Ludvig (folk-beat), a Pelikán, az Ex-vér, a Szinkron, a Héliosz és a Titanic beat-együttesek. A négy szólóénekes közül hárman Özdról érkeznek: Makranczi Ágnes, Berki István és Révai, István, egy énekes pedig Putnokról: Cséke Zoltán. Sok sikert a holnapi szerepléshez! Az ideiglenes nemzet- gyűlés 1945 szeptemberében Budapesten, az Országházban folytatta munkáját. Az épület, szerencsére nem pusztult el a fővárosért folytatott harcok következtében, de az ostrom alatt súlyos károk érték. Több mint 250 találat, köztük húsz nagyobb belövés érte az épületet, s csaknem ugyanannyi a tető- szerkezetet. A legsiralmasabb állapotban a felsőházi terem volt; mennyezetét bomba ütötte át. Az épület helyre- állítását még 1945 tavaszán megkezdték, s az 1951-ig tartott. A volt felsőházi terem rendbehozatalához, csak 1950- ben jutottak hozzá: kétévi vábbítás költségeire még bélyeget is előállítottak. Az így bérmentesített küldeményeket Angliából különböző utakon juttatták Európába. így például az egyik, Londonból a belgiumi Ostende-be küldött levelet Ostende-ban látták el belga bélyeggel, odáig csak szükségbélyeg volt rajta. A levélhez csatolt feljegyzésen a londoni British Local Stamp Club azt adja tudtul, hogy a szükségbélyeg tízezer példányban készült, és első ízben 1971. január 26-án adták ki. Ez a szükségbélyeg az Európába irányuló küldemények számára szolgál; hasonló bélyegeket adtak ki az Egyesült Államokba, Kanadába, Ausztráliába, a Távol- Keletre stb. szóló küldemények számára is. Úgy tudják, egy „sztrájk-bélyeg” Sir Rowland Hill arcképét ábrázolja, aki annak idején 1840- ben Angliában a világ első bélyegeit hozta , forgalomba. Bár ezek a szükségbélyegek nem hivatalos kiadásúak, érdekességük miatt valószínűleg hamarosan felfigyelnek rájuk a filatelisták is. munkával nemcsak újjáépítették, hanem át is alakították. Annak idején 290 ülőhely volt a főrendek számára — most ennek a helyén áll a kongresszusi terem, amelyben hatszázan foglalhatnak helyet. A bombák, belövések tépázta épületben az ideiglenes nemzetgyűlés 1945. szeptember 5rén, szerda délelőtt 10 óra 21 perckor tartotta első budapesti ülését.’ A Himnusz eléneklése után Zsedényi Béla elnök emelkedett szólásra: — A magyar nemzetgyűlés egyeteme és tagjai meghatott szívvel mondanak köszönetét a szovjet haderő, a diadalmas Vörös Hadsereg győZenéről -fiataloknak SZERKESZTI: VARSÁNYI ZSUZSA Ózdrói az Izzó Acél; Farjjc Az állatkert kutya-pótmamát keresett két újszülöttjének, a bengáll tigrisnek és a fekete párducnak. Bogár, a pumi kutya odaadó anyaként táplálja, gondozza a Sabina és Gamma nevű kis ragadozókat. Újjáépül a Napsugár cukrászda A hét elején bezárt Napsugár cukrászdát mintegy másfél millió forintos költséggel újjáépítik. A tervek szerint, meghagyják a cukrászda két bejáratát, csupán a két helyiséget elválasztó falat bontják le. Ezenkívül a hangulatos kis szórakozóhely belső berendezését is felújítják. A cukrászda továbbra is önki- szolgáló jellegű marad. Az átalakítási munkálatokkal májusra készülnek el. Ha módosítással is, de megérné... Az újítás nem az ászt alf iákba való! Az újítások által realizálható érték pénzben nem is mindig mérhető pontosan, de társadalmi haszna vitathatatlan. Ezért ítéljük el az olyan eseteket, amikor az asztalfiókba zárnak egy, már korábban útjára indított, kísérletek alapján hasznosnak tartott elképzelést, kedvét szegve az újítóknak is. Ad acta A Miskolci Üveggyár egyik dossziéjában „tétlenségre ítélten szunnyad” egy javaslat, amit már kipróbáltak, alkalmaztak, azitán „ad acta” tettek. Az ügy még ma is szóbeszéd tárgya a gyárban. Homlokegyenest ellenkező vélemények néznek „íarkassze- met egymással”. Az egyik: — Elfuserált dolog az egész. A javaslat bevezetése legalább 300 ezer forint kárt okozott. Az újítás célja az lett volna, hogy az üveglapok szállításánál megakadályozza a törést. De, mert az újító által konstruált kalodák rögzítését nem sikerült megoldani, az üveg továbbra is darabokra tört. A másik vélemény: — Az újítás jó, bár még szükség van módosításokra, éppen a kalodák rögzítésével kapcsolatban. Bevezetése gazdaságos. Előfordult ugyan törés is, de a 300 ezer forint .csillagászati- szám, és közel sem áll a valósághoz ... Ez az úgynevezett kalodás szállítási módszer ésszerű helykihasználásra, biztonságos csomagolásra és pénzmegtakarításra nyújt lehetőséget. Alkalmazása feltétlenül indokolt. Csupán a végrehajtás maradt el Ki tegyen itt igazságot? Mi az oka annak, hogy hosz- szú ideje lényegében senki sem törődik ezzel az újítással, holott írásos dokumentum utasítja az érdekelteket: a szükséges módosításokra vonatkozóan, tegyék meg az intézkedéseket. Az utasítás el is jutott rendeltetési helyére, csupán a végrehajtás maradt el. S mert e végrehajtást lényegében senki sem elenőrizte, minden maradt a régiben. S ez már a gyár vezetőinek a hibája, akik — mint a példa is igazolja — saját rendelkezéseiknek sem szereznek érvényt. A számonkérésre még ma is van és kell, hogy legyen lehetőség. Ha későn is, de nem ártana kézbe venni újra a kalodás szállítás ügyét, hiszen az újítás életrevalóságát a gyakörlat igazolta, s róla az arra legilletéikesebb szakemberek is kedvezően nyilatkoztak. A népgazdaság érdeke is Amikor sor került az újítás bevezetésére, körülállták az „újszülöttet”. Vizsgálódtak jobbról és balról, minden lehetséges próbát elővettek, s az újítás állta a sarat. Tanúsították ezt a jelenlevő szakértők, akik a MÁV kármegelőző csoportjától. az Anyagmozgatási és Csomagolástechnikai Intézettől voltak jelen. Ott volt a GB döntő- bírája is. Mindennek ellenére, a javaslat dokumentációit fiókba zárták, az újítást pedig pihentetik, ahelyett, hogy a szükséges módosításokat elvégezve, hasznosítanák. Pedig kivitelezése nemcsak az újítók és a gyár, hanem a népgazdaság érdeke is lenne... T. F. Öl loan nőit ki 80 éves korában Norvégiában egy 80 éves öregembernek ismét kinőttek a fogai. 18 éves kora óta, amikor egy betegség következtében kihulltak a fogai, protézist viselt Most viszont kinőtt öt első foga. zelmes és hősi harcáért, amellyel országunkat az idegen zsarnokság és magyar bérenceinek rémuralma alól felszabadította. A képviselők helyükről felállva, percekig ünnepelték a felszabadítókat. A padsorokban ekkor már ott ültek a főváros és a Dunántúl küldöttei is, akik az ideiglenes nemzetgyűlés Debrecenben tartott ülésein még nem vehettek részt, hiszen akkor az ország egy része még hitlerista megszállás alatt állt. Budapesten még áprilisban, két nappal az ország teljes felszabadulása előtt megrendezték a választógyűlést. A Sportcsarnokban, a gyűlés színhelyén, az emelvény fölött, Petőfi arcképe ragyogott, alatta a felírás: „Félre, kis- lelkűek, akik mostan is még Kételkedni tudtok a jövő felett.” A gyűlés ünnepi hangulatát egy maroknyi fasiszta csoport arcátlan provokáció - iával — Szakasits Árpád, aki a Szociáldemokrata Part nevében beszélt, „ugatókórusnak” nevezte őket — megpróbálta megzavarni, de az egybegyűlt dolgozók alaposan ellátták a bajukat. Ezek után zavartalanul folytatódott a gyűlés, amely Nagy- Budapestről összesen 108 képviselőt küldött az ideiglenes nemzetgyűlésbe. A pártok képviselői melleti néhány kiválóságot, a Horthyrendszer elől Amerikába emigrált Bartók Bélát, a még Párizsban élő Bölöni György írót, a londoni emigrációból éppen hazakészülődő Károlyi Mihályt, a Nobel-díjas.Szent- Györgyi Albertet is bizalmukban részesítették. Az ideiglenes nemzetgyűlés Budapesten mindössze hat ülést tartott. Törvényerőre ■ emelte azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az ideiglenes kormány a debreceni üléstől kapott felhatalmazás alapján hozott, így a Németországnak szóló hadüzenetet, a Szovjetunióval kötött fegyverszünetet, a népbíróságról hozott kormányrendeleteket, s a nagybirtok- rendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szoló kormányrendeletet, s megalkotta az új választójogi törvényt, amely megadta a titkos választójogot minden 20 évesnél idősebb magyar állampolgárnak, továbbá mindazoknak, akik a németek vagy a fasiszták elleni harcokban részt vettek, s 18. életévüket betöltötték. Negyedszázad parlamentarizmussal álcázott fasiszta diktatúrája után. ismét szabad választásokra készült Magyarország. PINTÉR ISTVÁN (Következik: Törvény a köztársaságról.) „Meghatott szívvel’