Déli Hírlap, 1971. február (3. évfolyam, 26-49. szám)
1971-02-27 / 49. szám
belföld * SEGÍTENEK A SZOCIALISTA BRIGÁDOK. Kaposvár negyedik ötéves tervében többek között hat óvoda felépítése is szerepel. A rendelkezésre álló tanácsi erőforrás azonban nem elegendő ennek megvalósításához. A Kaposvári Húskombinát Petőfi Sándor és Május 1. szocialista brigádjának tagjai elhatározták, hogy szabad szombatokon társadalmi munkával segítenek a gondok enyhítésén. * TÉVE-BEMUTATOK. A magyar közönség elé kerülő külföldi produkciók közül a következő hónap bemutató sorában kiemelkeaik a Royal Festival Shakespeare Company előadásában képernyőre kerülő Shakespeare komédia, a „Minden jó, ha jó a vége”. Gerhart Hauptmann „A bunda” című tolvajkomédiája, NSZK adaptációban kerül műsorra. * BALATONI BIOSZFÉRA. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen tudósokból, szakemberekből álló komplex kutatócsoport kezdi meg a vizsgálatot annak megállapítására: milyen külső hatások érik a Balaton bioszféráját, A munkaprogram nemcsak a ma gondjait veszi számba, mindenekelőtt a tó jövőbeni védelmét célozza, ezért is készítenek a szakemberek 15 évre szóló tervet. * TÉESZEK A FIATALOKÉRT. Szocialista szerződést kötött 15 Vas megyei termelőszövetkezet es állami gazdaság a helyi KlSZ-saer- vezettel a fiatalok művelődésének és szórakozásának támogatására. A szerződések értelmében a gazdaságok anyagi, erkölcsi segítséget nyújtanak a falvakban élő fiatalok művelődési és szórakozási igényeinek kielégítéséhez. * A SZABADSÁG VÁROSA. Színes, változatos műsorral kapcsolódik be a Magyar Rádió ifjúsági szerkesztősége az V. forradalmi ifjúsági napok országos ünnepségsorozatába. Érdekesnek ígérkezik A szabadság városa címmel Debrecenből sugárzott városműsor, debreceni szerzők műveiből, debreceni művész közreműködésével. * KÖR ALAKÚ IRODAHÁZ. Kör alakú, emeletes irodaházat építenek a dunaújvárosi víztorony beton lábai között. Földszintjén ügyfélfogadó előcsarnokot és hat irodát, emeletén nyolc szobát alakítottak ki és rendeztek be. Valamennyi szoba — a víztorony körszelvénye miatt tortaszelet alakú. Az új formájú irodaházban a Víz- és Csatornaművek kapott. helvet. Az eddig irodáknak használt négy lakást a vállalat visszaadta a városi tanácsnak. * KÖZGAZDÁSZ-KONFERENCIA. Győrött tegnap véget ért a kétnapos országos közgazdász tanácskozás, amelyen mintegy 300 gép- és könnyűipar-technikai és közgazdász szakember vett részt. A tanácskozás központi kérdése a termelékenység növelésének mai lehetősége volt: erről több előadás hanezott pl * A LEGKORSZERŰBB A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat legkorszerűbb vidéki boltját nyitották meg pénteken Eger központjában. Dr. Marczali László, a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának vezetője adta át az új létesítménvt. * lottönyeremé- NYEK. A 9. játékhéten öt- lalálalos szelvény nem volt. A négytalálatosok egyenként "1 790 forintot érnek. A há- romtalálatos szelvényekre 317, a kéttalálatosokra pe- 4íg 15 forintot fizetnek. Schuba már világbajnok A műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság utolsó előtti versenynapján, pénteken ismét a nők keltek korán, 8 órától folytatták a két utolsó „figurával” a következő gyakorlatot. Schuba ellenállhatatlan voll, gyakorlatról gyakorlatra növelte előnyét, amely olyan nagy, hogy gyakorlatilag már világbajnoknak tekinthető. Almássy Zsuzsa valamit javított, helyezési száma ugyan azonos az angol Dod- déval, de mivel több bíró tette jobb helyre, így eggyel előbbre rukkolt: hatodiknak. Tizenegy sérült A megváltozott időjárás ismét síkossá, csúszóssá tette az utakat. A fagyos hóval borított járdákon sokan csúsztak, s szenvedtek ki- sebb-nagyobb sérüléseket. A miskolci mentők a tegnapi nap folyamán tizenegy sérültet szállítottak be a kórházakba és a rendelő intézetekbe. A szerencsétlenül járt gyalogosok boka-, lábszár- és kartörést szenvedtek. Sokadszor írjuk le: sózzák, homokozzák a járdákat a házmesterek, tulajdonosok!!! jfc Kean Patou kreálta ezt a valóban szép női kalapot, amelynek alapszíne fehér. Középkék, vörös szalagja, valamint a hasonló színű kokárdaszerű dísze jól illik hirtelenszőke viselőjének. Az új csehszlovák szövetségi kapitány nyilatkozata Üzérkedő Az egész csehszlovák sportközvélemény megelégedéssel fogadta, hogy a labdarúgó szövetség a népszerű Ladislav Novákot, a volt sokszoros válogatott játékost nevezte ki szövetségi kapitánynak. A válogatott új edzőjének terveiről és elképzeléseiről a Rudé Právó sportrovata érdeklődött. Novak elmondotta, hogy a válogatottnál végzendő munkájában mindenekelőtt a labdarúgó szövetség szakértőivel és az egyesületi edzőkkel való együttKi ő? (24) Képrejtvény-pályázat Az elmúlt héten több mint háromezerre növekedett pályázatunk részvevőinek a száma. A 13—18. számú helyes megfejtések a következők: 13.: Jánossy Lajos fizikus, 14.: Sinkovits Imre színművész, 15.: Richard Nixon, az USA elnöke, 16.: Darvas József író, IV.: Eötvös L oránd fizikus, 18.: Vass Lajos zeneszerző. A ma véget érő képrejt- vény-sorozatunk e heti megfejtéseit a mellékelt pályázati szelvényen legkésőbb március 4-én déli 12 óráig egyszerre kell beküldeni. Pályázatunk három nyertesének nevét március 6-án közöljük. működésre kíván támaszkodni. A csehszlovák labdarúgás hanyatlásának fő okát az egyesületek gazdasági szabadosságában keresi, amely — mint mondotta — megrontotta a játékosokat és a körülöttük tevékenykedő személyeket. A csehszlovák futballt az utóbbi években teljesen kereskedelmi alapokra helyezték, márpedig ez hátrányosan hatott a módszeres munkára, s. káros volt erkölcsi szempontból is. Az egyesületek és a válogatott érdekei között — mondotta Novák — optimális viszonyt kell kialakítani. Kétségtelen, hogy az első a válogatott, ez így van a többi szocialista országban is. A múltban azonban Csehszlovákiában másképp festett a helyzet: ónös személyi, nemzeti és klubérdekek érvényesítése meggyengítette a munkát a válogatottnál, s ennek aztán meg is lett a következménye. Csapata jelenleg készül a Cardiff i mérkőzésre Wales ellen. A rendelkezésre iáUó rövid időben már nem kísérletezhet, a mexikói keretből indul ki, de a kaput senki előtt nem zárja be. A PficsI Megyei Bíróság péti- teken hirdetett ítéletet Réti Fé- !a szövetkezeti ügyvezető bűnügyében, aki visszaesőként elkövetett üzérkedés, továbbá társadalmi tulajdont károsító sikkasztás miatt került a vádlottal; padjára. Réti irányításával alakult meg és működött a Mohácsi Áfész keretében Lányszókon egy kertészeti cs szolgáltató társulás, amely — az alapszabályban rögzített feladatától eltérően jogtalan kereskedéssel foglalkozott. Vásároltak és eladtak többek között szarvasmarhákat, gy ümölcsfákat, szőlöoltványokat, Tegnap este a III. kerületi Muszkás-tclepről szállították be a mentők a baleseti sebészetre siílyos, életveszélyes állapotban Ny. F. 35 éves Ma reggel negyed nyolc óra tájban egy álló billenős teherautónak ütközött az autóbusz a Tizeshonvéd utcában. A koccanásos balesetdíszfákat és cserjéket, nádpadlót, gyékényt, seprűt. Lényegében mindennel foglalkoztak, csak azzal nem, ami az alapszabály szerint kötelességük lett volna. Körülbelül 600 000 forint értékű áruforgalmat bonyolítotok le, s ennek során 150 000 forint haszonra tettek szert. Ezen felül Réti Béla a társulás pénzéből 18 000 forintot elsikkasztott. A biróság Réti Bélát négyévi cs hathónapi szabadságvesztésre Ítélte. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. férfit. Ittas állapotban ön- gyilkosságot kísérelt meg; egy késsel szívtájon mellbe szúrta magát. nél személyi sérülés nem történt, viszont a forgalom csaknem negyedóráig szünetelt. Pályázati szelvény IV. Név: Foglalkozás: 19. Február 22 .................................................................. ................................................................. 20. Február 23 ................................................................ .............................................................. 21. Február 24 ....................................................................... ................................................................... 22. Február 25. ..........................................—..................... ................................................................... 23. Február 26 .................................................................*— -....................................-.................. 24. Február 27 —...... ..................................... A pályázó neve és pontos lakcíme: ....................................................................................................... Mellbe szúrta magát Koccanásos baleset külföld © LENGYEL MINISZTERTANÁCS. Az élelmiszerek és az iparcikkek megfelelő mennyiségének biztosítására hozott intézkedéseket a lengyel minisztertanács. Erre azért volt szükség, mert hétfőtől kezdve ismét a december 13. előtti élelmiszer- árak lépnek érvénybe. — Tárgyalt még a minisztertanács a lakásépítési tervről, valamint az idei költségvetés módosításáról o ESŐ, ARADÁS. Hatalmas esőzések és áradások söpörtek végig Brazília két legnagyobb városán, Rio de Janeirón. és Sao Paulón. A természeti csapiás legalább harminc ember halálát okozta; rengeteg a sebesült és több százan hajléktalanná váltak. O MEGKERÜLT AZ ELRABOLT KISFIÚ. Megérkezett Münchenbe a 1 éves Michael Luhmert nevű nyugatnémet kisfiú, aki több mint ötnapos fogság után, a késő esti órákban szabadult ki. Az ismeretlen tettesek 200 ezer márka váltságdj ellenében bocsátották szabadon. Az összeget egy müncheni bank kölcsönözte a teljesen vagyontalan szülök ügyvédjének. A kisfiút először a rendőrkapitányságra szállították, majd orvosi kezelés alá vették, mert enyhe náthája van. O MEGSZŰNT A KARANTÉN. Az Apiollo—14 három űrhajósát. Shepard-ot, Mitchellt és Roosa-t kiengedték a karanténból, ahol húsz napiot töltöttek, hogy a Holdról esetleg magukkal hozott kórokozók hatását megfigyeljék rajtuk. Miután az utolsó orvosi vizsgálat is negatív volt, fél nappal a tervezett idő előtt elhagyhatták tartózkodási helyüket és viszem tláthatták család j okát. Hétfőre a Fehér Házba hivatalosaik az űrhajósok, ahol Nixon elnök ebédet ad tiszteletükre. O OSTROMÁLLAPOT KOLUMBIÁBAN. Borrcro kolumbiai köztársasági elnök ostromállapotot hirdetett ki az egész országban. Ennek oka, hogy véres összetűzésekre került sor Cali városában, ahol a sztrájkoló diákok összetűztek a kivezényelt katonasággal. A harcok során tizenöten meghaltak, s körülbelül húszán megsebesültek. A zavargások során a tüntetők üzleteket fosztottak ki és rendőri, majd katonai járműveket gyújtottak fel. A diákok azért sztrájkolnak, mert az Amcrika-közi Bank és a Rockefeller-alapitvány beleavatkozik az egyetem bclügycibc. O AESZ. Az Afrikai Egységszervezet (AESZ) miniszteri tanácsának ülésszakán Nigéria küldötte a nyugatafrikai államok. Zambiáé pedig a kelet-afrikaiak nevében ítélte el azt az angol döntést, hogy fegyvereket szállítanak a fajüldöző Dél- Aírikának. — Franciaország már a második tengeralattjárót szállítja Dél-Afrí kának. A harmadik most épül. © EGY TONNA MARIJUANA. Egy észak-londoni házban egy tonna ma- rijuanát találtak a vámtisztek. Ez az eddigi legnagyobb angliai kábítószer-zsákmány: értéke a feketepiacon legalább 750 ezer font lett volna. DELI hírlap - A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. - Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilínszky u. IS - Központ: 36-132, 16-672, 39-380. 36-578 — Titkárság: 18-223 — Bel- és várospolitikai rovat: 18-221 - Művelődési rovat: 18-226 - Sportrovat: 18-222 - Levelezés: 13-227 - Postafiók 39 - Klaűja a Borsod megyei Lapkiadó VáUalat. Miskolc. Baicsy-Zslllnszky u. 15. - Felelős kladO: WIRTH LAJOS. - Telefon: 36-131 - Hirdetésfelvétel' Miskolc I., Széchenyi u. 15—17. - Telefon: 16-213 - Terjeszti: a Magyar Posta - Kapható a hírlapárusoknál - A lap ára 80 fiUér. hétfőn i Ft. — Index: 25 951 — Készült: s Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. Miskolc. Bajcsy-Zs. u 15 — F*ielős vezető: SZEMES ISTVÁN KÖLCSÖNÖS VALÖOK — Tisztelt bíróság! Kérem a válás kimondását! A férjem eladta a konyhafelszerelést és elitta az árát. — Én szintén kérem a. válás kimondását, mert a feleségem csak három hét múlva vett* észre, hogy hiányaik • ••