Déli Hírlap, 1971. január (3. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-28 / 23. szám

^ POLITIKAI NAPILAP Ma összeül as MSZMP Központi Bizottsága Ma összeül a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága. A Politikai Bizottság időszerű bel- és külpolitikai kérdések megvitatását javasolja. * Ülést tartott a Minisztertanács Jogszabály a lakások elosztásáról és a lakásbérletről kásépílés fejlesztésének, a lakáselosztás és a lakbérek új rendszerének kidolgozását ír­ta elő. A kormány a követ­kező jogszabályok kihirdeté­sét rendelte el: a lakások el­osztásánál és a lakbérrende­letről, a lakbérekről, továb­bá az albérleti és ágybérleti díjakról, a lakbérhozzájáru­lásról, a lakásépítési hozzájá­rulásról és a lakás haszná­latba vételi díjról, a lakás- fenntartó szövetkezetekről, a lakásépítő szövetkezetekről, és a szociálpolitikai kedvez­ményről. Az új jogszabályok 1971. július 1-től lépnek ha­tályba. A kormány egyidejűleg megtárgyalta és elfogadta a nem lakás céljára .szolgáló helyiségek bérének rendezé­séről szóló előterjesztést is. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A Minisztertanács tegnap megtartott ülésén Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke be­számolt a Finnországban tett hivatalos látogatásáról, majd Fehér Lajos, a Miniszterta­nács elnökhelyettese a ma­gyar—vietnami gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működési bizottság alakuló ülésszakának munkájáról tett jelentést. A kormány megtárgyalta és elfogadta az építésügyi és városfejlesztési miniszter elő­terjesztését az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a Minisz­tertanács 1970. májusában hozott közös határozatának végrehajtásáról, amely a la­As alapvető nézeteltérések maradtak Izrael válaszolt az EAK javaslatára Riad külügyminiszter Szadat üzenetével ma Szattd-nrábiába utazik Budapest levegője A Fóvárosi KÖJÁL, har­mincnégy mérőállomáson vizsgálja, méri Budapest le­vegőjének szennyezettségét, a szennyeződés két legsajáto­sabb jellemzőjét, a kén- és portartalmát. Az 1970-es év adatai örvendetesen eltérnek a korábbi ötéves átlagtól: Tekoah, Izrael ENSZ-fődelegátusa átnyújtotta Jarringnak kormánya válaszát az EAK hatpontos rendezési javaslatára. A válasz tartalmáról egyik diplomata sem nyilatkozott. A Reuter hírügynökség azonban úgy tudja, hogy az izraeli vá­lasz felvilágosításokat kér az egyiptomi javaslat bizonyos pontjairól, így a térség nemzetközi viziútjainak megnyitásá­ról és valamennyi állam szuverenitásának, függetlenségének elismeréséről. Az izraeli válasz átnyújta­na után Jarring El Zaj jattal, az EAK nagykövetével tár­gyalt és továbbította az iz­raeli választ. El Zajjat U Thant főtitkárral is eszme­cserét folytatott és Jarring- tól távozóban azt mondta, hogy a BT 1967 novemberi határozatának végrehajtásá­ról folytattak megbeszélést, de semmi reménytkeltőt nem kapott. A tűzszünet meghosszabbításáról nem esett szó, de a tárgyalá­sok folytatódnak — mondotta. Fegyvert csempésztek az országba A guineai elnök Bonnt vádolja Sékou Touré guineai elnök szerint Nyugal-Németország komoly szerepet játszott az országát tavaly november­ben ért agresszióban. Az ál­lamfő a nemzetközi sajtó képviselői előtt tette ezt a ki­jelentést. Sékou Touré, aki a tavalyi partraszállási kísérlet óta elő­ször fogadta a nemzetközi sajtó képviselőit, elmondta, hogy a Guineába érkezett nyugatnémet gazdasági szak­értők valójában felforgató te­vékenységet végeztek és fegyvert csempésztek az or­szágba. A guineai sajtóértekezleten elhangzott erélyes kijelenté­sek összefüggnek a Guineá­ban nemrégiben hozott sú­lyos ítéletekkel, amelyek nyu­gatnémet állampolgárokat is érintettek. Ezzel kapcsolatban U Thant New Yorkban ma­gához kérette Guinea ENSZ- nagykövetét, majd a kapott felvilágosítások után fogadta az állandó nyugatnémet ENSZ-megfigyelőt is. Riadóhészültségben a% ugandai hadsereg Ugandában továbbra is ér­vényben van az éjszakai ki­járási tilalom, napközben azonban már visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Egyes jelentések arról ad­nak hírt, hogy felbujtott ele­mek megrohanták és foszto­gatni kezdték a megdöntött Obote elnök pártja több ve­zetőjének házát. A puccsal hatalomra került Amin tá­bornok közölte, hogy a fosz­togatókat szigorú büntetésben részesítik. A tábornok egyéb­ként sajtóértekezleten beje­lentette, hogy riadókészült­ségbe helyezte a hadsereget, mert a szomszédos Tanzánia — állítása szerint — csapa­tokat von össze. Az elűzött Obote elnök egyébként Tan­zániában tartózkodik és leg­utóbb tanácskozott az ugan­dai helyzetről Nyer ere el­nökkel. A négy nagyhatalom ENSZ-nagykövetei is tanács­koztak a közel-keleti problé­máról és noha erről nem ad­tak ki jelentést, diplomáciai megfigyelők sitermt > * - . egyelőre megmaradtak az alapvető nézeteltérések, mert Izrael nem hajlan­dó kivonni csapatait min­den megszállt területről. A Jarring-megbeszélések újabb menetében annyi biz­tatót mégis találnak, hogy Izrael válasza a benne fog­lalt kérdésekkel valamelyes lehetőséget ad Jarringnak a tárgyalások folytatására. Az EAK diplomáciai akciói ma tovább tartanak, ameny. nyiben Riad külügyminiszter Szadat elnök üzenetével Szaúd-Arábiába utazik, Feiszal királyhoz. A hírt a kairól A1 Ahram cí­mű lap közölte. Az egyipto­mi elnök megbízottja, El Kholi ugyanolyan megbíza­tással tartózkodik Algériában, mint amilyennel Riad ma Feiszalhoz utazik. El Kholi Algériából Tunéziába is el­látogat. a nyáron a megelőzőnek mintegy felére csökkent a le­vegő kéntartalma. Ez az ener­giahordozók minőségi cseré­jére- az ißari üzemek fejlet­tebb technológiájára vezethe­tő vissza. A porszerwiyeződést illetően lényegesen jobban áll a főváros: az átlag alig éri el a határértéket, alacso­nyabb mint mondjuk Pécsé vagy Miskolcé. %Rövidesen 20 qves fennállását ünnepli a MUkolci Fényké­pész Szövetkezet. Két évtizeddel ezelőtt huszonnégyen kezd­ték a munkát, ma 130-an dolgoznak a 21. fényképész fiókban, s a szövetkezet gárdájából tíz az alapitó tagok közül való. A múlt ívtrert-körülbelül bet és-fél millió forint_grtékiLmunkat végeztek, 800 ezer forinttal többet, mint 1969-ben. A szövet­kezet fejlődését jelzi az is, hogy fiókot nyitnak az ózdi, encsi és gönci szolgáltatóházban, a Győri kapuban és a diósgyőri városközpontban. Felső képünk az 5. számú fiókban, az úgy­nevezett gyermekrészlegben készült. Alsó képünkön: munká­ban a központi műhely kidolgozója. (Ágotha Tibor felvételei) Vietnamból és ]\yugat-Európából egyaránt Háborúellenes javaslatok az USA szenátusában Több háborúellenes javas­latot nyújtottak be az ame­rikai szenátusban. Egy re­Pedagógiai tanácskozás publikánus szenátor, McGo­vern, aki mint demokrata- párti jelölteti magát az el- nökjclölésen és Mansfield, a szenátus demokrata többsé­gének vezetője egyaránt ja­vaslatot nyújtott, illetve nyújt be. kongresszus mindenkori elő­zetes hozzájárulása nélkül. McGovern, tizenöt szenátor­ral együtt, azt javasolja, hogy december 31-ig vonják ki az amerikai csapatokat Dél-Vi- etnamból. Mansfield viszont olyan javaslatot szándékozik benyújtani, amelynek értel­A Pedagógusok Szakszer­vezete Borsod megyei Bizott­sága, a megyei és Miskolc városi Tanács V. B. művelő­désügyi osztálya és a Magyar Pedagógiai Társaság Borsod- miskolci Tagozata rendezésé­ben ma délelőtt pedagógiai ülés kezdődött az SZMT szék­házában. A megye valamennyi okta­tási intézményét képviselő pedagógus; tanárok, nevelők részvételével megtartott ta­nácskozást dr. Károly István, a Sárospataki Tanítóképző Intézet igazgatója, a tagozat elnöke nyitotta meg. Ezután dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság főtitká­ra tartott előadást az V. ne­velésügyi kongresszuson meg­szabott tennivalókról, a mi­hamarabb megoldásra váró feladatokról. Az előadást a megye és a város gondjait, eredményeit elemző hozzászólások egészí­tették ki. A republikánus szenátor azt indítványozza, hogy az az elnök ne küldhessen har­ci alakulatokat külföldre, a Hírmagra ráxat: mében csökkentsék felére a Nyugat-Európában állomáso­zó amerikai hadsereg létszá­mát. A republikánus és demokrata párti javaslatok Jenyege ugyanaz és egyaránt bizonyítja: a második félidejébe lépő Nixon-kormányzat még mindig nem oldott meg semmit a háború beígéri megszünte­téséből, eppen ezért a szenátorok — az H72-es elnökválasztás elő- esatározásának jegyében — a közhangulat megnyerését szorgalmaz­zák, vagyis fellépnek az általánosan utált háború ellen. A „Hozzuk Enyhe idő Előrejelzés Miskolc térsé­gére péntek délig: Jobbára erősen felhős, pá­rás, főként az esti és reggeli órákban ködös idő, ismétlődő esővel. Holnap átvonuló fel­hőzet, már csak futó esővel. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő északnyugati, északi szél. A hőmérséklet hajnalban —1, délben 5 fok körül várható. haza fiainkat!” jelszó, huszonöt évvel a háború befejezése után, igazán aktuális az USA-ban, különösen akkor, amikor a háborús politika folytatása a gazdsági helyzetet is nehézségek elé állítja. Nem véletlen, hogy a volt pénzügyminiszter, a chicagói bankár Ken­nedy lemondott, hiszen ö az úgynevezett chicagói iskola híve, amelynek élén Milton Friedmann professzor ál). Ez az %mélet def­lációs politikát hirdet es eleinte Nixon — amikor a háború elleu foglalt állást — ezt iámogatta is. A háború folytatásához azonban az infláció szükséges. Kennedy bankar lemondása után Johnson egyik embere lett a pénzügyminiszter, vagyis annak az előző elnöknek az embere, aki a háborút kiterjesztette ét az állami kiadásokat érméit következtében növelte. MÁTÉ IVAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom