Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-31 / 256. szám
Csereüdülés Egy évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot a Diósgyőri Gépgyár a karl-marx-stadtl Május 8. szerszámgépgyárral. Az idén nyáron már sor került cserenyaralásra is, a miskolci dolgozók Rügen szigetén, az NDK-beliek pedig Hajdúszoboszlón pihentek. A gyár képviselői a napokban utazták el az NDK-ba, hogy a baráti szerződést megújítsák. Postagalambkiállítás decemberben Az Észak II. miskolci pos- tagalamb-tenyésztő szakosztály már a decemberi válogató versenyre és kiállításra készül. Ezen a miskolci kiállításon csaknem háromszáz, több ezer kilométert repült, kiváló helyezést elért postagalambokat láthatunk. A további válogató versenyek helyezettjei vesznek majd részt a januárban Brüsszelben megrendezésre kerülő nemzetközi posta- galamb-kiállításon. Felvételünk a közelmúltban megrendezett miskolci fodrászbemutatón készült, ahol az estélyi frizurák mellett alkalmi arckikészítéseket is bemutattak. A kozmetikusok nagy jövőt jósolnak az ehhez hasonló arcra festett „miniatúrák- nak.” Sokaknak persze az a véleményük, hogy a tulipánokat, rózsákat továbbra is szívesebben látják vázában, mint az arcukon. (Ágotha felv.) Folytatódnak a gyári véradóhetek A Lenin Kohászati Művekben november elsején folytatódnak a véradóhetek. Most a durvahengermű, a középhengermű, a központi gépjavító és a villamosjavító gyáregység dolgozói jelentkeztek önkéntes véradásra. Jövőre adnak ki új telefon könyvet Legutoljára 1069 júliusában adták ki a miskolci telefonelőfizetők névsorát. Azóta csaknem háromezer új előfizetőt kapcsoltak be a távbeszélőhálózatba több száznak a telefooszáma pedig megváltozott. Mindezek szükségessé teszik egy újabb városi telefonkönyv kiadását. Ezt jövőre tervezi a posta. Részben ez a magyarázat arra is, hogy nem lehet telefonkönyvet kapni a postán, ugyanis a régiből már nem érdemes újakat kinyomtatni. Ennek tulajdonítható az is, hogy a nyilvános távbeszélő fülkék többségében sincs már telefanelő- fizető-névsor. Közös fűtés, közös benzinkút A Miskolci Közlekedési Vállalat épülő új telephelyén a Pamutfonoda mellett, már jelenleg a tereprendezési és közművesítési munkálatokat végzik. A csaknem 103 millió forintba kerülő beruházás 1973 júniusára valósul meg. A telephely korszerű központi gázfűtését a szomszédos AKÖV-vel közösen építik és üzemeltetik majd. A két vállalat jó együttműködéseként az MKV autóbuszai az AKÖV kútját használják. A fővonalak keresstexődésénél Közlekedési gondok az I. kerületben A legnagyobb utasforgalmat lebonyolító I. kerület tömeg- közlekedési helyzetéről és a fejlesztési tervekről, elképzelésekről tájékoztatta a testület tagjait a kerületi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén a Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatója. A legsűrűbben lakott, hivatalokkal, üzletekkel és üzemekkel zsúfolt városrészt szeli át a kelet—nyugat, illetve észak—dél irányú fő- közlekedési gerincvonal, s így érthető, ha a város közlekedési gondjai leginkább ebben a kerületben jelentkeznek. Ez év első kilenc hónapjában 4 millió 270 ezerrel több — összesen 98 millió 700 ezer — utast szállított a vállalat, mint tavaly. A forgalomnövekedés túlnyomó része az I. kerület útvonalaira tevődött, itt alakultak ki időnként a forgalmat akadályozó közlekedési dugók, s az utasok is leginkább ennek a városrésznek a közlekedési viszonyaira panaszkodtak. Az I. kerület főútvonalain végbement forgalomnövekedést a közlekedési szakemberek azért is tartják aggasztónak, mivel ezek a vonalak már eddig is a legkritikusabb részei voltak a miskolci tömegközlekedésnek. Az utasok számának növekedése elsősorban az amúgy is meglevő csúcsforgalmi időszakokban jelentkezik, s ilyenkor — például reggel fél 7 és 7 óra között — az összes járművel sem lehet zavartalanul elszállítani az utasokat. A csúcsidőszakokat ma már olyan „hullámvölgyek” követik, amikor a villamosokat és autóbuszok 50 százalékát keil a forgalomból kivonni, s a járatokat felére kell ritkítani. A munkakezdések idején jelentkező túlterhelést fokozza, hogy a Tiszai pályaudvarra érkező, illetve onnan induló vonatok egy réDivat, óh! Annak idején a legtöbb anyagból II. Katalin cárnőnek varrtak ruhát. A ruha 70 méter hosszú és 7 méter széles uszályát 50 apród vitte. Napóleon harcot vívott a divat ellen is. Parancsot adott, hogy oltsák el a tüzet minden kandallóban; így akarta rákényszeríteni a divatrajongó hölgyeket, hogy ne viseljenek könnyű anyagból varrt ruhát. A divat azonban erősebbnek bizonyult, mint a császár: a hölgyek az esetleges meghűléssel mit sem törődve, tovább hordták ergantinból és tüll- böl készült ruháikat. A XVI. században az angol férfiak viselték a legbővebb nadrágot. A lószőrrel, kóccal és korpával bélelt nadrágok olyan méretűek voltak, hogy a parlamentben tágüani kellett az ülőhelyeket. . • i A XVIII. századbeli fodrászok készítették a legbonyolultabb frizura-költeményeket. Egyetlen frizura elkészítéséhez általában 3 font púdért, 2 font hajkenőcsöt, több méter tilVt és körű1- j 100 hrri'űt használtak j fel. I Zenéről — pataioknak SZERKESZTI: VARSÁNYI ZSUZSA A Royal-söröző e heti vendégei... Ismerős, de régen látott kedves vendégek. Háromhetes szabadságukat töltik itthon. A hathónapos szerződéssel Németországban vendégszereplő Echo együttes tagjai jöttek el egy kis baráti beszélgetésre. Bertalan István, az együttes dobosa mondja jelenlegi turnéjukról: — Az Interkoncert 1971. január 2-ig kötötte le zenekarunkat. A Berlintől 60 km-re levő potsdami Inter Hotelban játszunk hetente öt alkalommal. A szabadnapokon koncerteken szerepelünk, de készítettünk már hanglemezfelvételt is, sőt szerepeltünk az NDK televíziójában is. Szeptemberben 40 perces műsort sugárzott velünk a rádió, amelynek komoly sajtó- és szakmai visszhangja volt. A hat hónap alatt két játékfilm készül velünk, az egyik bolgár, a másik NDK—lengyel koprodukció. Természetesen mi szereztük ezek zenéjét és mi is játsszuk. — A német beat-muzsika? őszintén szólva, sok jót nem tudok róla mondani. De hozzájárul ehhez az is, hogy időnk korlátozott, és keveset tudunk hallgatni más zenekarok játékából. De az énekesnők — szakmailag js — nagyon tetszenek. — Itthon? Most csak pihentünk. De januártól ismét megnyitjuk klubunkat a Várban, a Műszaki Egyetem Kollégiumában. Pop-klub a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen. 5x E?i: 1 X. 31 6—10. Pestről jönnek segíteni A Miskolc 1. postahivatalban termelési tanácskozást tartottak a napokban. A megbeszélés fő célja a rövidesen megrendezésre kerülő junior ökölvívó Európa-baj- nokság idején adódó nagyobb távközlési forgalom zavartalan lebonyolítása volt. A postahivatal az ökölvívó-bajnokság színhelyén, a sportcsarnokban belföldi és nemzetközi ideiglenes távbeszélő központot létesít. Ezért több idegen nyelven beszélő telefonos kisasszonyt várnak Pestről, segíteni a kapcsolási munkákban. Gond a Borsodi víz kiszállítása Az edelónyi bányaüzemben most naponta átlagosan mindössze 10—12 ezer liter Borsodi vizet palackoznak. Az igen közkedvelt, gyógyhatású ásványvizet a megyén kívül a nyíregyházi, a debreceni, a Bács megyei és a kecskeméti vendéglátóipari üzemekbe szállítják. Régebben üveghiány akadályozta a palackozó üzem munkáját, most viszont a Borsodi víz „terítése”, kiszállítása jelent állandó gondot. Nem képlet — rejtvény! A megfejtése: Az egyetemen az E/l-es diákszálló klubhelyiségében ma este 5. alkalommal kezdődik este hat órakor a pop. klub összejövetele. Hat órától 10-ig szórakozhatnak itt azok, akik szeretik a jó zenét és szeretnek táncolni. A klub programjában bemutatják a mindenkori legújabb lemezeket, az előadókról kiselőadások hangzanak el, a felhangzó zenére nedig aki akar, táncolhat. Budapesten már működik egy hasonló: ..disc jokey” klub. ide bárki elmehet. De még Magyarországon egyetlen egyetemnek vagy főiskolának sincs önálló rendelkezésű popklubia. a miskolci az első. Közönségsikere már eddig is igen nagy, éppen ezért klubtagsági igazolványt adtak ki és csak ennek birtokában látogathatják az érdekiődnk. És még egy jellemző adat: szeszmentes! sze a csúcsidőben tízezrekkel terheli a gerincvonalakat, s amikor a késések miatt egyszerre három-négy szerelvény fut be, joggal panaszkodnak az utasok a tolongás, a várakozás miatt. A rohamosan növekvő igények mellett a vállalat korábbi, közismerten súlyos munkaerőhelyzete is a tömegközlekedési gondokat szaporította. Bár ez utóbbit már sikerült enyhíteni, a kerület és az egész város közlekedését csak az alapos felmérések, elemzések után hozott határozott intézkedésekkel lehet megjavítani. A belvárosi forgalom zavartalanabb lebonyolítása érdekében a vállalat szükségesnek tartja, hogy a kelet- nyugati gerincvonalon, a Tanácsház tér és az Ady-híd között az egyéb közúti járművek átmenő forgalmát meg kéll szüntetni. Második lépésként az északi tehermentesítő út elkészülte után az autóbuszok útvonalát is ide terelnék. A kalauz nélküli közlekedés bevezetése, a járműpark bővítése mellett az MKV vezetői fontosnak tartják azt is, hogy a város egyik-másik elhanyagolt útvonalát minél hamarabb rendbehozzák. P. É. Döntött a Legfelsőbb Bíróság A rokkant kárigénye Egy dunántúli gyári munkást üzemi baleset ért. Xöbb mint két évig táppénzes állományban volt, majd rokkanttá nyilvánítottak. A vállalat a baleset után két évvel felszólította: kárigényét jelentse be. A munkás ennek eledet is tett, de a gyár nem volt hajlandó annyit fizetni, amennyit a rokkant igényelt, ezért per keletkezett közöttük. Az alsófokú bíróságok azzal az indokolással, hogy elkésve indította a pert, csak hat hónapra visszamenően állapították meg kárigényét. A legfőbb ügyész törvényességi óvására az ügy a Legfelsőbb Bíróság elé került, amely törvényességi határozatában a következőket mondta ki: Baleseti járadékot hat hónapnál régebbi időre Visszamenően csak akkor lehet érvényesíteni, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Ezt a jogi rendelkezést az indokolja, hogy a járadék — így a táppénz és a korábbi átlagkereset közötti különbözet iránti követelés is — a létfenntartást szolgálja, és tőkegyűjtésre nem használható fel. Ebben az esetben azonban a munkást igénye érvényesítésében mulasztás nem terheli, mert kártérítési követelését a vállalattal szemben még táppénzes állománya alatt előterjesztette. Ha a vállalat a balesetért felelős, a dolgozó bejelentése alapján köteles a kárt megtéríteni — hangzik tovább a határozat. — Ezenkívül a baleset bekövetkezését, illetve a sérült munkaképtelenné válása esetén legkésőbb a felgyógyulást követő 30 napon belül köteles a dolgozó figyelmét a bejelentés megtételére felhívni. Minthogy ezúttal a gyár a baleset bekövetkezése után csaknem két évvel később tett eleget felszólítási kötelezettségének és ekkor a sérült nyomban érvényesítette kártérítési igényét, az időmúlás nem róható a dolgozó terhére. Amíg ugyanis a vállalat a sérültet nem hívta fel kárigénye bejelentésére, addig nem lehet szó az illetőt terhelő mulasztásról, a járadékkövetelés késedelmes érvényesítéséről. Tévedett tehát a járás- bíróság, amikor a hat hónapnál régebbi járadékigényt elutasította. A Legfelsőbb Bíróság a vállalatot a baleset időpontjától számított kárigény megfizetésére kötelezte. Megvásárolják a Braun Sixíant liceneét? Villany borotvabemutató Miskolcon A nyugatnémet Braun cég Frankfurt atn .Mainból kétnapos villanyborotva-bemu- tatót tart Miskolcon. Mint a cég képviselője elmondta, a világ minden részén van kereskedelmi kirendeltségük. Bár a magyar partner csak villanyborotvákat importál a cégtől, így is csak az idén tízmillió forintos forgalmat bonyolítottak le, ami hozzávetőlegesen tízezer darab Braun Sixtant készülék behozatalát jelentette. A megvásárolt villanyborotvához egyévi garanciaidőt adnak. És az sem közömbös, hogy biztosítva van a folyamatos alkatrészellátás, a Gelka meg tudja javítani a készüléket. A kere= -'delmi kapcsolat kétoldalú. A magyar külkereskedelmi vállalatok — a Braun céggel korábban kötött megállapodás alapján — villamossági cikkeket (főleg hűtőszekrényeket és villany- tűzhelyeket) exportálnak az NSZK-ba. Mindkét fél tovább szeretné bővíteni kapcsolatait. Ennek keretén belül 'előzetes tárgyalások kezdődtek, amelynek során szó volt arról, hogy a Braun Sixtant villanyborotva licen- cét megvásárolná a magyar partner. A bemutatót ma még megtekinthetik áz érdeklődők a Széchenyi utca 56. szám alatti műszaki boltban, ahol a cég képviselőié szakmai tájékoztatással és tanácsadással áll a vásárlntr rendelkezésér0 íbóta)