Déli Hírlap, 1970. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-30 / 255. szám
Az 1899-ben újjáalakult Miskolci Közművelődési Egyesület alapító okmányából ragadtuk ki a fenti címszavakat. Az elmúlt hetvenegy esztendő alatt •— de különösen az utóbbi években — sok minden történt annak érdekében, hogy „műpártolóvá” neveljük a közönséget. A képtár, amelynek igénye már hetvenegy esztendővel ezelőtt is felmerült, ma már újabb és újabb kiállításokkal várja a látogatókat. S van galériánk, sőt múzeumunk is. Elég azonban néhány kiállítás látogatottságát figyelni, hogy az örömünk lelohadjon. Ha jól számolom, az idén tíz kiállítást rendezett a Miskolci Galéria. Az anyag minőségétől, a szerző népszerűségétől függően változott a látogatottság. (Döbrö- czöni Kálmán képeit 1879-en, Feró Kral anyagát 596-an, Győri Elek tárlatát 862-en nézték meg.) De akárhogyan is számolunk, átlagolunk, a galériában naponta 50—60 látogatónál több nem fordul meg ebben a csaknem 180 ezer lakosú váorsban. (A minimális érdeklődés tényén alig változtat, hogy Petró Sándor gyűjteményét három hónap alatt 12 ezren tekintették meg a képtárban.) Mi az oka, hogy Döbrö- czöni munkáira ezerrel többen voltak kíváncsiak, mint Král Ferenc anyagára? Döbröczöni mondanivalója, formanyelve közelebb áll a nézők többségéhez, mint Králé — mondhatjuk első érvként. És jó, ha erre az évre figyelünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Miskolcon, ahol annyira honos a grafika (bár az emberek a színes alkotások iránt vonzódnak inkább), ne mutassunk be nagy asszociációt kívánó modern grafikai anyagot. A válogatással azonban mindenképpen befolyásolhatjuk az érdeklődést. Van-e azonban itt vala- miréle válogatás? Zománcművészeti kiállítás; Főnyi-tárlat; rajzkiállítás; a Pécsi Stúdió bemutatkozása; Győri Elek tárlata; Vitt Tibor munkái... Jó lenne, ha a szezon elején valahová, valamilyen céllal elindulnánk, s kikötnénk valahol az évad végén! A kiállítások rendezésében — legalábbis eddig — túlságosan nagy szerepet kapott a véletlen, az ötletszerűség. Bizonyos praktikussági és anyagi szempontokat nyilván nem lehet figyelmen kívül hagyni, de hogy csupán ezek határozzák meg egy kiállítási intézmény tartalmi munkáját, az túlzás. Profilírozás, közvéleménykutatás, szociológiai felmérés ... Ügy hisszük, ma már alapvető követelmények ezek. Jó néhány képzőművész él városunkban is. önálló kiállítással nemigen jelentkeznek! (Egy-egy tárlaton még nézőként sem vesz részt közülük mindenki.) Az is elgondolkoztató (s ez már nemcsak a művészek hibája), hogy ötvenkét éve van itt művésztelep, s egyetemes képzőművészeti életünkre alig volt hatással. Tegyük fel, százan és százan állnak a képek előtt. Tárlat- vezetés csak a megnyitón van. Nincs fedezet a tiszteletdíjra? A TIT nem száz forintokat fizet ki jó vagy kevésbé jó előadásokra ... A Nemzeti Galériában egyébként minden vasárnap délelőtt 4—6 turnusban ismerkedhetnek az érdeklődők a kiállított anyagnak valamelyik fejezetével úgy, hogy mellettük van az értő szakember. Ezeket a vasárnap délelőttöket itt is kihasználhatnánk. S hátra vannak még az iskolák. Ne tagadjuk, a kislét- számú közönség fele így is diákokból adódik. De azért a tanulóink közül is sokan távol maradnak. Ha minden osztályból csak egyetlen gyermeket megnyerhetnénk a képzőművészet barátjául!... De miért ne nyerhetnénk meg többet is? Ha gyermekként többször betér valaki egyik vagy másik tárlatra, talán felnőtt korában sem lesz hűtlen a képekhez, szobrokhoz. * Örülnénk, ha az elmondottak — ha többhöz nem is — egy izgalmas kérdés vitájának megindításához elegendőnek bizonyulnának. GYARMATI BÉLA Miskolcon a Belorusz Állami Táncegyüttes Ezekben az órákban érkezik Miskolcra a Belorusz Állami Táncegyüttes. A szovjet kultúra napjai rendezvénysorozatban kiemelkedő élményt ígér ma esti előadásuk. Az együttes 1959-ben alakult; öntevékeny művészeti csoportok tehetséges táncosaiból válogatták ki a legjobbakat. Az ötven fiú és lány, akik az együttes első társulatát képezték, rövid idő alatt alakították ki A. G. Opanaszenkónak, a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság érdemes művészének vezetésével saját alkotói, élőadói arculatukat. Műsorukon nagyobb lélegzetű kompozíciók, gazdag, szép koreográfiájú belorusz, ukrán, moldvai népi táncok és a szocialista országok népi táncai szerepelnek. A Német Demokratikus Köztársaság, Csehszlovákia, Szíria, Libanon és Jugoszlávia után most Magyarországon kíséri a legjobbaknak kijáró siker szereplésüket. Ma délután 3 órakor az SZMT-székházban a város vezetői fogadják az Pálvázati felhívás „Szálljaíok szód szavaki ” Amatőr színjátszó csoportok, irodalmi színpadok számára hirdet pályázatot, és rendez országos vetélkedőt a Magyar Kádiu Ifjúsági Osztálya, a Művelődés- ügyi Minisztérium, a Népművelési Intézet, a KISZ, a Magyar írók Szövetsége, a SZOT, a SZOVOSZ és az OKISZ. Az országos pályázatra bármelyik amatőr színjátszó együttes, irodalmi színpad benyújthatja nevezését, legyen az ifjúsági vagy felnőtt, falusi vagy városi, szakszervezeti, szövetkezeti vagy iskolai együttes. A pályázók indulhatnak!: dokumentumjátékkal, riportjátékkal vagy azok oratorikus előadásával. Felléphetnek pódiumjáték- kal, szépirodalmi művek dramatizált változatával, vidám szatirikus zenés játékkal. Részt vehetnek oratorikus színjáték, egy- felvonásos jelenet, dráma-keresztmetszet és tematikus irodalmi összeállítás előadásával is. A bemutatandó művek, illetőleg összeállítások időtartama maximum 20—25 perc lehet. Egy-egy együttes létszáma nem haladhatja meg a 15 főt. Minden megyéből egy, Budapestről pedig négy csoport juthat a középdöntőbe, amelyet 1971 tavaszán öt nyilvános adásban közvetít a rádió. A Budapesten tartandó döntőt a rádió és a televízió együttesen sugározza. Dijak: az öt döntőbe került együttest a rendező szervek külföldi utazással jutalmazzák. Kü- löndíjként. kiadják a Művelődés- . ügyi Minisztérium fődiját: egy I művelődési autót, vagy egy mű- g velődési klubfelszerelést, ezenkívül a Magyar Rádió és Televízió elnökének, a KISZ Központi Bizottságának, a Magyar írók Szövetsége elnökének, a SZOT-nak a különdíját, valamint a SZOVOSZ különdiját szövetkezeti csoport részére. A nevezést 1970. december l-ig kell benyújtani a Megyei Művelődésügyi Osztály Népművelési Csoportjának, ahol a jelentkező együtteseknek részletes információt és módszertani útmutatót adnak. rendszeren, a visualton megkönnyíti az énektanítást, és használata különösen azokban az iskolákban előnyös, ahol nincs zongora. A visualtont találmánnyá minősítik. Fesztiválok A jövő év január 9. és 16. között megrendezik az első belgrádi nemzetközi filmszemlét, amelynek „Bátor új világ” lesz a mottója. Az idei esztendő legjobb filmjein kívül fiatal tehetségek legújabb alkotásai is műsorra kerülnek. Elsősorban azonban a filmszemle „A fesztiválok fesztiválja” lesz. Levetítik azokat a filmeket, amelyek díjat nyertek a különböző fesztiválokon. „A filmszemle ötlete nem Nyári Lajos, a debreceni csapókerti általános iskola zenetanára bemutatta a szakembereknek a zenetanítással kapcsolatos találmányát, az elektromos ének-zene szemléltetőeszközt, amelyet visu- altonnak nevezett el. A visualton a zongorához hasonlít, nyolcvoltos árammal működik, két oktáv terjedelmű klaviatúrából és a megszólaltatott hangok vonalrendszeren történő megjelenítésére szolgáló hangkép- táblából áll. A találmány lényege: a klaviatúra bármely billentyűjének lenyomásával megszólaltatott hang képe a megszólaltatással egyidőben a vomalrendszeren ábrázolva fesztiválja új, körülbelül hat évvel ezelőtt született — írja a Magyar Szó —, de megvalósítása csak most válik lehetővé. A filmszemle fő kezdeményezője szerint, ha nem jön össze elég néző, akkor a legközelebbi filmszemlét meg sem tartják, mert nincs szükség a filmeseknek és a kritikusoknak szánt újabb fesztiválra, hanem olyanra, amely a nézőközönséget is érdekli.” megjelenik a hangkóptáblán, és az egész osztály által látható nagyobb méretű, falra akasztható táblán is. Így a tanulók a megszólaltatott hangot egyidejűleg vizuálisan is érzékelni tudják vonalSikert aratott a Silány Kinnád Nagy sikert aratott a szegedi egyetemi napokon a miskolci egyetem Silány Kín- pad nevű együttese Univízió II. című műsorával. A diákok már hazatértek, de sajnos a közeljövőben aligha tudják a miskolci érdeklődők kíváncsiságát kielégíteni. A rendszeres próbák okozta tanuláskiesést most kell pótolniuk, ha nem akarják, hogy kifütyüljék őket a legfontosabb előadáson, a vizsgán. együttest, este 7 órakor kezdődik az előadás a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ színháztermében. EUiangzott a kérdés, s a kezek egymás után emelkedtek a magasba. A felelők elénk tárták tudásukat; ha egyikük nem volt elég pontos, a kollégája kiigazította. A több milliós vizsgáztató bizottság feszülten figyelt; hiszen miniszterek vizsgáztak előtte — a demokratizmus felsőfokú iskolájában. A keddi Emberek és 'feladatok című műsor résztvevői körvonalazták: milyen ismeretek tartoznak a munkapadnál dolgozó emberekre. Tegnap meggyőződhettünk arról, hogy ezeket a tudnivalókat alighanem valamennyien el is sajátították. A másfél óra alatt beérkező ezer okos kérdés tükrözte azt a felelősséget, amellyel állampolgáraink a következő öt évről gondolkoznak. A köz- gazdasági terminus technicu- sok a fejekbe fószkelődtek, s többek már elvont fogalomnál; a saját mindennapi életünkről is csak úgy tudunk már szót ejteni, hogy összekapcsoljuk az ország feladataival. Ügy hiszem, jól tudják ezt a népgazdasági Fórum tegnapi résztvevői is. Gyorsan adott válaszaik azt sejtették, hogy gyakran járnak emberek között, s nem először tették fel nekik ezeket a kérdéseket. — Még három év is beletelik, mire a lakótelepeken a járulékos beruházásokat készítik el először — hallottuk Bondor József építésügyi és városfejlesztési minisztertől. — Az almatárolás a közeljövőben is gondot fog okozni — mondotta Romány Pál, az MSZMP KB Gazdaságpolitikai Osztályának heHolnap délelőtt a tapolcai barlangfürdőbe látogatnak el a vendégek, délután pedig már Özdon rendeznek fogadást a tiszteletükre, ahol találkoznak a város vezetőivel és az ózdi Népi Együttessel. tastechnikai program ugyan terv szerint halad, de szak- emberhiány miatt a számítógépeket nem tudjuk kihasználni — ismerte el Szabó Kálmán, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem rektora. A negyedik ötéves tervet akkor vihetjük sikerre, ha végrehajtjuk a X. kongresz- szus határozatait; ha a tervet mindenki a magáénak érzi; ha megszilárdítjuk a munkafegyelmet, fokozzuk a munka termelékenységét; ha javítjuk a vezetés színvonalát, szélesítjük az üzemi demokráciát; ha minden szinten növeljük a szakmai tudást — válaszolták sorban a műsor végén feltett kérdésekre a résztvevők. A követelmények teljesítésével egyenes arányban részesedhetünk azután a nemzeti jövedelemből. — Ez teszi lehetővé a közeljövőben pl. a pedagógusok fizetésének és a háromgyermekesek családi pótlékának emelését — mondotta többek között Lázár György munkaügyi miniszter; s ez biztosítja a forint stabilitásait — fejtette ki Vályi Péter pénzügyminiszter. A tervezettnél hosszabbra nyúlt műsor végig lekötötte érdeklődésünket. Egyetlen kérdés maradt csak megválaszolatlan: hogyan lehetne olcsóbbá tenni a miskolci és az ózdi piacot? Az egyébként kitűnő műsorvezető, Megyeri Károly hagyta elsikkadni a minket olyannyira érdeklő feleletet. A következő nép- gazdasági Fórumon több figyelmességet kérünk Miskolc iránt! (bohus) V.-y f éji élt :ől i reggelig A SZAKADÉKBA ZUHANT A Himalájában szakadékba zuhant és életét vesztette Hlrosi Watanabe, az oszakai tudományegyetem előadója és serpa vezetője. SZABADON BOCSÁTOTTÁK A szülők, rokonok és barátok erőfeszítése eredményeképpen a brazil hatóságok szabadon bocsátottak három egyetemista lányt, akiket vád és alapos bizonyítékok nélkül börtönből börtönbe hurcoltak az eltelt 14 hónap alatt. Tavaly tartóztatták le őket egy razzián, mint „politikailag ellenséges elemeket”. A SZÍVÉHEZ KAPOTT ÉS MEGHALT A szívéhez kapott és meghalt egy Boeing—707-es repülőgép kormányánál a parancsnok. A 49 éves emberrel szívroham végzett. A másodpilóta probléma nélkül szállt le Iowa államban. TŰZ ÜTÖTT KI Tűz ütött ki hajnalban a nyugatnémet kölcsönből épült incsoni (Dél-Korea) fémműben, csapolás közben. Tíz munkás — közöttük négy asszony — életét vesztette, többen sebesüéseket szenvedtek. A VILÁG ORSZÁGAINAK SORRENDJE Most jelent meg az ENSZ új demográfiai évkönyve. A lakosság számának tekintetében a világ országainak sorrendje a következő: 1. Kína 740 millió, 2. India 573 millió, 3. Szovjetunió 240 millió, 4. USA 203 millió, 5. Indonézia 116 millió, 6. Pakisztán 112 millió, 7. Japán 102 millió, 8. Brazília 91 millió, 9. Nigéria 64 millió. 10. NSZK 59 millió. KÉSSEL TÁMADTAK Két halottja és egy súlyos sebesültje van az indái zavargásoknak. Két fiatalember rátámadt egy rendőrre és késszúrásokkal súlyosan megsebesítette. A támadókkal rendőrgolyók végeztek. MERÉNYLŐK IDÉZTÉK ELŐ Heves tűzvész pusztított reggel a kanadai Hull város egyik szállodájában. A rendőrség nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a tüzet merénylők idézték elő. KITI TÓTTÁ KOCSMÁJÁBÓL Kitiltotta kocsmájából valamennyi midi- és maxiszoknyás vendégét Fred Sturge luíoni vendéglős. Mint mondotta, a legtöbben boldogan szaladtak haza és öltöttek minit. VÉLETLENÜL MEGSEBESÍTETTE A Sárközben elterülő Özsákpusztán véletlenül megsebesítette vadásztársát Gál Sándor szekszárdi lakost dr. Lehel Péter körzeti orvos, aki alacsonyan repülő fácánra lőtt. A sörét Gált arcán találta el, aki szerencsére csak könnyebben sérült meg. Lehel ellen büntető eljárást indítottak, fegyverét lefoglalták. ik Vitt Tibor Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása csaknem három hete tart nyitva a Miskolci Galériában. Vasárnap tekinthető meg utoljára, s addig nagyobb számban várja az érdeklődőket. Képünkön a Kategóriák című kompozíció. (Ágotha felv.) Vizsgáztak a miniszterek iyettes vezetője. — A számi„...fejleszteni a műízlést” Uj szemléltetőeszköz: a visualton