Déli Hírlap, 1970. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
Teke 73 éves a MOB Brundaae Budapestre jön Mint tegnap röviden már jelentettük: sajtótájékoztatót tartottak az MTS-ben. Ezen bejelentették, hogy a fennállásának 75. évfordulóját ünneplő Magyar Olimpiai Bizottság szeptember 26-án tartja jubileumi diszülésél. Ebből az alkalomból Magyar- országra látogat Avery Brun- dage, a NOB elnöke is és 28-án fővárosunkban ünnepli meg 83. születésnapját is. A gazdag jubileumi programról (ünnepi bulletin kiadósa, bélyegsorozat, olimpikonok találkozója, fővárosi és vidéki találkozók) dr. Csanádi Árpád, az MTS elnök- helyettese, a MOB főtitkára tájékoztatta a sajtó képviselőit. DVTK—Z. Danuvia = 6:2 (2903 — 2679). Igazolták jó hírüket a zuglóiak. A tavaly még NB I-ben szerepelt csapatnak idén komoly esélye van az első osztályba váló visszakerülésre, s így a most szerzett értékes két pontnak érthetően nagyon örültek. Azonban így sem rajtuk múlott, hogy nem 7:l-re győztek a diósgyőriek. Két fiatal DVTK-játékos mérsékelt teljesítménye juttatta őket két ponthoz. A diósgyőriek eredményei: Kubacsek 472. Bóta 535, Borbély 450, Zambo 419, Kiss 456, Hanzók 471. Labdarúgás Kupa-hróniha Győzött az Újpest, kikapott a Pécs és a Honvéd BEK Újpesti Dózsa—Crvena Zvezda 2:0 (0:0), Megyeri út. 14 000 néző. vezette: Becsi- rov (bolgár). Góllövők: Nagy L. és Dunai II. Slovan Bratislava—KB 1903 Copenhagen 2:1, Szpartalv Moszkva —FC Basel 3:2. Legia Varsó—FK Göteborg 4:0, Cagliari—St. Etienne 3:0, Ajax Amsterdam—Nen- dori Tirana 2:2. CZ Jena—Fener- bahcse 4:0. EVK Universitatea Craiova—Pécsi Dózsa 2:1 (0:0). A Roma niábail' játszott találkozón a pécsiek gólját Máté szerezte. Dinamo Bukarest—FAOK Sza- ixmlki 5:0, Barcelona—GKS Ka- iowice 1:0, Eskisehir (török) — Gorilla 3íl (nagy meglepetésre a Se*Hla kiese*«), Beveren (belga) Vttenei SC Ki). Soepsborg (norA magyar tőrvívó válogatott az elődöntőbe jutott a/, ««karaj világbajnokságon. Itt se otasaokkal mérkőznék a döntőbe jutásért. A másik «gon Románia—Szovjetunió faiátkozó lesz. vég)—Leeds United 0:1, Hamburgé:' SV—Gantoise 7:1 (az elől álló továbbjutott), Coleraine (nj —Kilmarnock 1:1. Dundee United—Grasshoppers 3:2, Spartak Trnava—Olyrnpique Marseille 2:0. Lausanne—Setubal 0:2, lives Kis- sat (finn)—Sturm Graz 4:1, V. Guimaraes—Angouleme (francia) 3:0, Valencia—Cork Hibernian (ir) 3:0. Coventry City—Trakia Plovdov 4:1, Bagjeirense—Dinamo Zágráb 2:0, Ruch Chorzow —Fiorentina 1:1. Hajdúk—Slavia Szófia 3:0, Spárta Prága—Atle- tico Bilbao 2:0, Partizán—Dynamo Dresden 0:0. AB Copenhagen —Sliema w. (máltai) 7:0. KEK Aberdeen—Bp. Honvéd 3:1 (2:1), Aberdeen (skót), 301)00 néző. A magyar csapat, Puszta: góljával már a 3. percben 1:0-ra vezetet* ez csak a 13. percig tai Csapatunk eredményei az elődöntőig: Magyarország—Irán 14:2, —Csehszlovákia 12:4,—Franciaország 8r8 (56:61-es tus- aránnyal a franciák győztek, de továbbjutottunk), —NSZK 8:8 (itt 55:63-ra mi nyertünk). TJN Gottwaldov—PSV Bind- Uoven 2:1, 01. Ljubljana—Benfica ! M, DC Nantes—Strömgodset (norvég) 5:0. CSKA Szófia—Val- keakoski Haka (finn) 9:0, Steaua Bukarest—Kárpáti Lvov 1:0, Hibernian La Valette—Real Madrid 0:0, Vorwaerts Berlin—Bologna 0:0. Wacker Insbruck—Partizán Tirana 3 :2. * iVITK—Salgótarján 3—0 (1—0), Hungária út, 5000 néző, v.: Soós G. Góllövök' Csetényi, Kunszt és Kmettv (öngól). ingatlan Kéfozobas, komfortos esaiadi ház beköltözhetően eladó. Tuft- pán a. 16. sz. alatt. RrdefctódmC hantán 5 óra utam. adás-vétel 4•/ alapítóra emlékeznek Miskolci vándordíj Törzskönyvezett szülőktől származó 2 db 3 hónapos magyar vizslakölykök eladók. II.. Sütő J. u. 36. Wartburg kisKerekü. CM-es .személygépkocsi igényesnek eladó. Telefon: 42-189. Fikusz és különböző dísznövények. eladók. Szentpéterj kapu 14.. 2-es ajtó. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiakoktél. — 13.40: Község a főváros árnyékában. — 14.00: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 14.25: Harcban születtek. A német munkásmozgalom dalaiból. — 14.39: Sáncalja. Nagy István regényének VI. folytatása. — 15.10: Mihály András: Három darab régi stílusban. — 15.35: Szép Heléna. Offenbach operettjének részletei. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Bach: D.-dúr versenymű. — 16.28: A közoktatás fóruma. — 16.48: Az élő népdal. — 17.15: Kodály-művek. — 17.35: Tanácsaink az új törvénytervezet tükrében. — 18.00: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 18.28: Yokohama kék fényei. Zenei mozaikok Japánból. — 19.25: Kritikusok fóruma. — 19.35: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — Kb. 20.15: Fekete István két írása. — Kb. 21.00: Made in Hungary. Könnyűzene, tánczene, dzsessz. — 21.30: Haydn-müvek. — 22.15: Közvetítés a Vívó-Világbajnokságról. — 22.30: Lakatos Lajos cimbalmo- zik. — 22.45: Katalán költők versei. — 23.00: Mathis, a festő. Részletek Hindemith operájából. — 0.10: Andre Segovia gitározik. Petöíi rádió: 12.00: Könnyűzenei híradó. — 12.30: Kórusok, hangszerszólók. — 13.03: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Haydn: D-dúr gordonkaverserr . — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.10: Eladó birtokok. Tolnai Lajos novellájának rádióváltozata. — 18.57: Rádióhangversenyekről. — 19.27: Szovjet népek dalaiból. — 20,25: Üj könyvek. — 20.28: Ta- rimenes utazása. Bessenyei György regényének rádióváltozata. I. rész. — 21.02: Holnap közvetítjük, -r- 21.32: Brótíy Tamás szerzeményeiből. — 21.52: Romantikus kórusmuzsika. 22.07: Zentai Anna es Palcsó Sándor énekel. — 22.30: A senki szigete. Dr. Merényi Ivan írása. — 22.40: A dzsessz kedvelőinek. — 2S.15; Tánczene Varsóból. Prágából és Berlinből. URH: 18.10: Hanglemezparade. — 18.55: Történelmi kislexikon. — 19.04: A dzsessz kedvelőinek. — 19.22: Otelló. Verdi operájának részletei. — 19.54: Mozart- művek. — 20.51: Liszt-művek. — 22.10: Beethoven összek zongora- szonátái. Miskolci rádió: A megye életéből. — A malom ... — Egy kis üzem fejlődéséről. — A munkaerő-közvetítés előnyeiről. — Megoldódik-e Encsen a kollégiumi ellátás? — A MÁV Miskolci Igazgatóságán ... — Fiatalok zenés találkozója. Televízió: 14.00: Olvasás. ílsm.) — 14.55: Magyar nyelvtan. (Ism.) — 15.50: Kémia. (Ism.) — 17.58; Hírek. — 18.05: A muzsika apró követei. A Tv-híradó kisfilmje. — 18.35: Reklámműsor. — 18.50: Esti mese. — 19.00: Régi kórus- muzsika. — 19.15: Mindenki közlekedik. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Magyarázom a jövőnket. 5. rész. A mezőgazdaság. — 20.30: Az örökös. Magyar film. — 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. — 22.10: Ember és írás. Prózairodalmunk kérdései. Bratislava! televízió: i.5,00: Slovan Bratislava—Brno jégkorong-mérkőzés. — 17.35: Szökö- kutas óra. Tv-játék. — 19.00: Tv- híradó. — 21.20: Néptáncok. —■ 22.00: Tv-híradó. — 22.20: Esy hét a hokipályán. Filmszínházak: Béke (í4, hnO. 8) : Fekete-szakáll szelleme (magyarul beszélő színes angol— amerikai). — Kossuth (fS): Csak a halott válaszolhat (magyarul beszélő lengyel), (í5, f7): Boszorkányper (csehszlovák). — Fáklya (5): Vietnam, amerikai szemmel (amerikai). (7): Őfelsége, herceg elvtárs (színes NDK). — Petőfi (f5, f7): A halott gyanús. — Táncsics (f5. f7): Modesty Blaise (színes angol) . — Szikra (5) : így jöttem (magyar). (7): Modesty Blaise (színes angol). — Ságvári (fo, Un7): Mérnök, veszélyes külde* lésben (magyarul beszélő szovjet). — Tapolcai kertmozi (i8): Horgász a pácban (színes francia). Kiállítások: Szonyi lsUan-te- rem (Képcsarnok); (9.30—18 óra között): Czene Béla festőművész kiállítása. — Bartók Béla Művelődési Központ (10—18 óra között) : Vasas képzőművészeti kiállítás az LKM munkásszálláson. — Herman Ottó Múzeum (10—13 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Herman Ottó-emlékház (10—18 óra között) : Herman Ottó élete és munkássága. — Massa-múzeum, Újmassa, öskohó; nyitva egész napon át; megközelíthető a 15-os autóbusszal és a garadnai kisva súttal. — Görögkeleti terno- lom (10—13 és 15—18 óra között); Miskolci görögök művészeti emlékei. — Diósgyőri vármúzeum: nyitva 10—13 és 14—18 óra között. Megközelíthocő az 1-es és 5- ös autóbusszal, valamint az 1-ss villamossal.) PÉNTEK Kossuth rádió: 8.20: Legénybúcsú. Oscar Strauss operettjének részletei. — 9.00: Elektráim kroszkóp a biológiai kutatásban. — 9 10: Zenekari muzsika. — 10.05: Nyitr.ikék. Kisiskolások műsora. — 10.40: Polkák. — 10.59: Lottónyeremények. — 11.00: Édes anyanyelvűnk. — 11.05: Kígyókaland. Leonyid Szi- nvalkov elbeszélése. — 11.25: Dvorzsák: Esz-dűr vonósnégyes. Petőfi rádió: 8.05: Chopin-mu- vek. — 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 10.59: Lottó- eredmények. — 11.48: Versek. Televízió: 8.25: Iskolatv: Orosz nyelv. — 9.55: Iskolatv: Fizika. — 11.05: Iskolatv: Élővilág. — 11.55: Iskolatv: Francia nyelv. Bratislava! televízió: 10.15: Térzene. — 11.00: A veszélyeztetett város. Szovjet film. A stadionnal szemben MEGNYITOTTUK a bolgártöldi ABC ÁR UHÁZA T VáséHóif>k»t négy árwátasztékkal, előzékeny kiszolgálással várjuk: , Miskolci Eleimiszerkisker. V. 910. sr. ABC-áruházánok igazgatója és munkatársai Kassán Október első vasárnapján negyvenedszer rajtol Kassán a Nemzetközi Béke Maratoni mezőnye. A 40 év alatt számos világhíresség, olimpia: bajnok vett részt a küzdel mekben. Fehérek, feketék sárgák ... A kassai maratoni — bein. maratoni. így vonult be ' .sporttörténelembe is. A mo- tani. jubileumi versenye: megemlékeznek a szuper futók küzdelemsorozatának megalapítójáról, Bukovszki Béláról is. A neves és lelkes atlétaszakembcr igen sokat tett azért, hogy a gondolatból valóság váljék, a világ legjobb maratoni futói évente összemérjék tudásukét Kassán. Halála után is tovább él a maratoni gondolata, eszméje. Most is Kassára készülnek a világ legjobb maratoni versenyzői, s a jubileum kiváló alkalom arra, hogy megem- ékezzenek az alapító Bukovszki Béláról. Egykori farcostársa, barátja, a miskolci Nemes Péter felajánlott egy díszes serleget vándordíjként, amit, évente a legjobb eredményt elért kassai versenyző nyerhet el. (». gy.) Jó ötlet a gyászmenet Meglógott a pénztáros Különleges körmenciet, amolyan tüntető I elvonulást rendeztek a brazil Esteves lutballklub vezetősége, játékosai és szurkolói. Fekete zászlókkal vonultak fel városuk főutcáján, miközben panaszos dalaikkal kórusban zengték el fájdalmukat és siratták a klubkasszával eltűnt pénztárosukat. A „gyászmenct” — mint utólag kiderült, — nem is volt rossz ötlet. Egész Brazília egy emberként sietett a kárt szenvedett klub megsegítésére, s ennek eredményeként mindenhonnan, jóval az ellopott összeget túlhaladó segélyek érkeztek a klub csekkszámlájára. Az FC Esteves hálából nemrég egy újabb „kórmenetet*' rendezett. Ezúttal azonban szurkolói már a klubszínek zászlóit lobogtatták, vidám dalokat énekeltek és szambát táncoltak... Ezt valóban nem szabad kihagyni! „Korszerű divat” „Ez lesz az őszi—téli divat” Fehérnemű és kötöttáru 1 • /’llfi r Fehérnemű és kötöttáru műsoros kiállítás az ország legnagyobb gyárainak termékeiből szeptember 23-tól 28-ig Megtekinthető: fO-töl 19 óráig di v atüeiimtato fővárosi manekenek részvételévé. szeptember 28-án 17 és 20 órakor A műsorban fellépnek: Ambrus Kyri, Magoy Klementina, Mikes Éva, Bakacsi Béla, Payer András, Szegedi Molnár Géza, Szuhay Balázs Kísér: a Juventus-együttes Konferál: Molnár Margit és Halmi Gábor A Róna* Sándor Művelődési Házban A divatbemutatóra jegyek a Széchenyi utcai ruházati boltokban kaphatók! Rendezi: A Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat és az ÉM ROVIKOT Nagykereskedelmi V. f író f it. 4nkitr*t Tőrcsapatunk az elődöntőben