Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-14 / 190. szám
A kézilabda őszi idény sorsolása Rajt előtt az MVSC labdarúgói Szentmarjai: „Bíiom az elöreíépésííeH...” Szentmarjai Tibor. az MVSC labdarúgóinak mestere nem szeret előre jósolni. — Az eredmények önmagukért beszélnek — mondotta még január elején, amikor átvette a zöld-fehérek irányítását. Most sem nyilatkozik másképpen, pedig csaknem nyolc hónapot töltött el a vasutasoknál, megismerte a játékosokat, a körülményeket, és bőven gyűjtött tapasztalatokat. Kék játszanak vasárnap? — Mivel töltötte a csapat a nyári szünetet? — Június 21. után két hét szabadságot kaptak a játékosok. Július 6-án kezdtük meg a felkészülést. Mindennap edzéseket tartottunk, vasárnaponként pedig a Vasutas-kupában szerepeltek a fiúk. — Tehát az útkeresésre, a csapatépítésre használták jel a nyári szünetet. — Ezt tartottam az elsődleges feladatnak. Örülök, hogy minden sérült felépült, s több komoly edzőmérkőzést játszottunk. Jugoszláviában is vendégszerepeitek labdarúgóink. A tavaszi szezonban szerepelt játékosok kaptak helyet most is a keretben. Vasárnap pedig, a Nyíregyháza elleni, első bajnoki mérkőzésen azok alkotják a kezdő együttest, akik a szerdai barátságos nemzetközi találkozón az első félidőben szerepeltek. Visszacsalogatni a közönséget — A tavaszi szezonban váltakozó sikerrel szerepelt az MVSC, különösen idegenben gyengélkedtek. Várható-e javulás? — Sajnos, tavasszal rapszodikusan szerepeltünk. A hazai találkozókon gólokat rúgtunk, idegenben viszont bátortalanul játszottunk. Feltétlen változást várok, bízom az előrelépésben ... Bajnoki reményeink nincsenek, az első négy közé várom a csapatot. Azt magyarázom a fiúknak is, hogy Ezúttal nem természeti csapásokról. nem is tribünóm- lásról, hanem katasztrofális eredményekről, váratlan, súlyos és különösen fájó vereségekről van szó: olsmnról — hogy a legutóbbit, és így leg- szemléltetőbbet említsük —. mint a Csehszlovákia válogatottjától Marseille-ben elszenvedett 4:1 volt. Futballtörténelmünk során 1924-ben a párizsi olimpián szenvedtünk hasonló, katasztrófának számító kudarcot. Az előmérkőzésen könnyen győztük le Lengyelország csapatát. és mikor a sorsolás a névtelen Egyiptom válogatottját juttatta ellenfelünkül: páholyban éreztük magunkat Aztán jött a hideg zuhany: csapatunk, melyet megtömtünk égy sereg külföldön játszó klasszisunkkal. 3:0 arányú vereséget szenvedett. Szálem. az egyiptomiak hátvédje formálisan letörölte a oálváró! az akkor formája tetőpontián levő jobbszélsőt. Braun Csi- bit. a fedezetek nem tudták tartani a labdát, védelmünk könnyen megzavarodott, a támadósor tagjai pedig nem nekik kell a közönséget visz- szacsalogatni a pályára. Ezt pedig csak jó játékkal lehet elérni. A sorsolásunk kedvező. hiszen az első négy mérkőzésből hármat itthon játszunk. — Változott-e a rendelkezésre álló játékosállomány? — Árvái bevonult katonai szolgálatra, viszont Locker a napokban leszerel. Buczkót fegyelmezetlen magatartása miatt bizonytalan időre kihagytam a keretből. Egyébként a tervezett csapatom a következő: Vadas — Krom- paszky. Takács. Hernádi, Molnár, Szendrei, Kunfalvi, Marosi, Sármány. Kiss, István. Tartalékként a kapus Kunt, valamint Liptákot és Lockert veszem számításba. Krompaszky a csapatkapitány Bizakodnak az MVSC háza táján. A játékosok becsületesen készültek. Igen jó a kollektív szellem. Buczkó helyett megválasztották az új csapatkapitányt is: a választás Krompaszky Gyulára esett. Sokat jelent az új környezet, a csodálatosan szép füves pálya, s mint Szentmarjai edző mondotta, az értették meg egymást, A nagy reményekkel rajtoló magyar válogatott szereplése kínos kudarcba fulladt. A márkás nevekből álló együttes csak vergődött a pályán az egyszerűen. sallangmentesen játszó, erőtől duzzadó egyiptomi együttessel szemben. Kiss Gyula szövetségi kapitány a mérkőzés után összecsapta a kezét: „Nem értem... egyszerűen nem értem!" — mondta. Senki sem értette, s még ha utólag találtak is magyarázatot a szállodai körülményekben (a szobák hemzsegtek a patkányoktól, s az azokra vadászó játékosok egész éjjel nem tudtak aludni. továbbá az össze nem szokott játékosok .gyenge csapatmunkájában: a tény mégis tény maradt, kiestünk az 1924-es ohmpián, melyet Uruguay csapata nyert meg A másik ilyen súlyos vereségünk 1930 májusában volt Budapesten. A siker kapujában álltunk az Európa Kupa mérkőzései során, csapatunk nagy formában volt, győztesnek látszott a Budapesten lejátszásra került Olaszország egyesület fenntartói is sokat segítettek az utóbbi hónapokban. Ez pedig biztosíték arra, hogy valóban előbbre léphetnek az MVSC labdarúgói. FELFÖLDI GYÖRGY A 3. országos sportnapok keretében e hét végén, Salgótarjánban rendezik meg a munkahelyi spartakiád országos döntőit. Az ünnepélyes megnyitásra ma délután 17 órakor kerül sor a Salgótarjáni KSE stadionjában: Tim- mer József, a SZOT titkára, az MTS OT elnökségi tagja köszönti a résztvevőket. A munkahelyi spartakiád döntője egy valódi tömegverseny utolsó állomása. Mint budapesti sajtótájékoztatójában Szunyogh Tibor, az MTS Nógrád megyei tanácsának elnöke elmondotta, a spartakiád keretében mintegy 500 ezer dolgos» szerepelt a különböző csapatokban. A döntőig 15 megye 40 csapata jutott el. A tarjáni döntőn csaknem 500 sportoló játszik —Magyarország mérkőzésen ... Aztán jött Meazza, az olaszok középcsatára, aki ezen a mérkőzésen robbant be a legnagyobbak sorába. Elsöpörték a tikkasztó májusi hőségben a magyar csapatot. 5:0-ra győztek. Meazza évek múlva jelentette ki: „Ma is a budapesti 5:0-ás eredményünket tartam legnagyobb sikerünknek. Nagyobbnak, mint első világbajnoki győzelmünket/’ Négy évvel később. a második világbajnokságon Egyiptom és Olaszország csapatával is összetalálkoztunk Olaszországban. Egyiptomot 4:2-re legyőzve revansot vettünk. Az olaszokkal azonban nem kerülhettünk össze, mert kikaptunk Ausztriától. Katasztrófák a futballpá- lyán azonban nemcsak a mi futbalL-történelmünkben vannak. Ilyen lehetett a brazilok számára az 1950-es Bio de Janeiro-i döntőben az Uruguaytól elszenvedett 2:1- es vereség, ami után zokogó szurkolók hagyták el a lelátót. és több brazil néző öngyilkos lett. Vagy az angolok számára a Wembley-stadion- ban tőlünk elszenvedett 6:3- as, s egy év múlva Budapesten a 7:l-es vereség. És utána mi történt? Mindkét ország futballsportjában levonták a tanulságokat, s jött a brazilok hármas VB-győzelme, az angolok londoni világbajnokSet S e). Marseille után a magyar labdarúgásnak is le kell vonnia a tanulságokat, jgv vetni meg az úi sikerek alaojaií. (Kiss) A férfi és női megyei I. osztályú kézilabda-bajnokság sorsolása. Augusztus 16., férfi: Papp J. SE—Ormosbánya, MÉMTE—Bor- sodnádasd, Alsózsolca—Borsodi Bányász. Edelényi Bányász- Héj öcsaba, K. Vegyész—Putnok. Női: TMTK—Novajidrány, MÉRTTÉ—Borsodnádasd, Sajóbábony— Somsaiy, Tokaj—Hejőcsaba, Ti- bolddaróc—M.-csáti G., K. Vegyész-Forró. Augusztus 28., férfi: Putnok— Borsodi Bányász, Borsodnádasd— Alsózsolca, Alberttelep—MÉMTE, Felsőzsolca—Papp J. SE, K. Vegyész—Edelényi Bányász. Női: Forró—Somsály, Borsodnádasd— Sajóbábony. Novajidrány—MEM- TE, SÜMSE—TMTK. Hejöcsaba— Tibolddaróc, K. Vegyész—Tokaj. Augusztus 30., férfi: MÉMTE— Ormosbánya. Alsózsolca—Alberttelep, Borsodi Bányász—Borsodnádasd, Papp J. SE—Hejöcsaba. Edelényi Bányász—Putnok. Női: MEMTE—SÜMSE. Sajóbábony— Novajidrány. Somsály—Borsodnádasd. Tibolddaróc—K. Vegyész, TMTK—M.-csáti G., Tokaj—Forró. Szeptember 6., férfi: Putnok— Borsodnádasd, Alberttelep—Borsodi Bányász, Ormosbánya—Alsó zsolca, Felsőzsolca—MÉMTE, K. Vegyész—Papp J. SE. Női: Forró —Borsodnádasd, Novajidrány— Somsály, SÜMSE—Sajóbábony, M.-csáti G.—MÉMTE, Hejöcsaba— TMTK. Tokaj—Tibolddaróc. Szeptember 13., férfi: Borsodi Bányász—Ormosbánya, Borsodnádasd—Alberttelep, Papp J. SE —Edelényi Bányász. MEAFC—K. Vegyész, MÉMTE—Hejöcsaba, Alsózsolca—Felsőzsolca, KFSC— Putnok. Női: Somsály—SÜMSE, Borsodnádasd—Novajidrány, TMTK—K. Vegyész, MÉMTE—Hejöcsaba, Sajóbábony—Mezőcsáti G., Tibolddaróc—Forró. Szeptember 16., férfi: Alberttelep —MEAFC, Felsőzsolca—KFSC. Szeptember 20., férfi: Putnok— Alberttelep, Ormosbánya—Borsodnádasd, Felsőzsolca—Borsodi Bányász, Hejöcsaba—Alsózsolca, K. Vegyész—MÉMTE, MEAFC— az indulásra jogot nyert csapatokban. A három sportágban megrendezésre kerülő döntőkben megyénk mindössze két együttessel képviselteti magát. A férfi kézilabda-döntőben az ormosbányai bányaüzem, a kispályás labdarúgás döntőjében pedig a Miskolci Tervező Vállalat csapata indul. (Érdekes, hogy sem Diósgyőr, sem Ózd, a munkássport jelentős hagyományaival büszkélkedő két gyáróriás nem tudott ütőképes csapatokat csatasorba állítani. És igen meglepő, hogy az ország legnagyobb vidéki ipari városát a tervezők képviselik a legjobb munkahelyi sportolók között!) A ma délutáni ünnepélyes megnyitó után az SBTC öregfiúk csapata a magyar válogatott „öregíiúk*’ csapattal játszik, este pedig a természetbarátok találkoznak: műsoros tábortűz lesz a Zoja- ligetben. Holnap és vasárnap nyolcnyolc csapat részvételével bonyolítják le a férfi és női kézi- és röplabda, valamint a kispályás labdarúgás döntőit. (h. k.) PÉNTEK Kossuth rádió: 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. — 13.45: Egy műszak az anyagbeszerzővel. — 14.00: A Gyermekrádió műsora. — 14.25: Tisztességes János. III. rész. — 14.47: Fúvósindulók. — 15.1U: Kóruspódium. — 15.17: Könnyűzene Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. — 13.36: A régi dereglye. Olasz dalok. II. rész. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Emberek és almafák. Végh .Antal dokumen- 1 um játék a. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Haydn: Az évszakok. Nyár. — 17.58: Lemezek közt válogatva. — 18.28: Az MRT népi zenekara, játszik. — 19.25: Sporthíradó. — 19.35: A poloska. Majakovszkij színmüvének rádióváltozata. — 20.38: Esti pihenő muzsikával. — 21.39: Láttuk, hallottuk. — 22.20: Sárközi Béni népi zenekara játszik. — 22.50: Meditáció. —23.00: A XX. század zenéiéből. —0.10: Könnvű hangszerszólók. Petőfi rádió: 12.00: Bogáncs. A regény V. folytatása. — 12.19: Inge Borgh és Bruno Prevedi énekel. — 12.48: Koreai költők versei. — 13.03: Zenekari muzsika. — 13.45: Mindenki kedvére kettőtől hatig. — 18.10: Népdalok. — 18.28: Portások voltunk a Lenin Kohászati Művekben. — 18.58: Hello Dolly! Részletek a zenés játékból. — 19.25: Muzsikáról fiataloknak. — 19.54: .Tó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Berlioz: A trójaiak. Ónéra két részben. TT. rész. — 21.43: Az új 5 éves terv irányelveiről. — 23.15: Tánczene. URH: 18.10: Tánczenei koktél. — 18.55: URH Zenei Kalauz. — F. delényi Bányász, KFSC—Papp J. SE. Női: Forró—Novajidrány, SÜMSE—Borsodnádasd, M.-csáti G. —Somsály. Hejöcsaba—Sajóbábony, K. Vegyész—MÉMTE, Tokaj—TMTK. Szeptember 23., férfi: Ormosbánya—MEAFC. Hejöcsaba— KFSC. Szeptember 27., férfi: AlbeYtte- lep—Ormosbánya. MEAFC—KFSC, MÉMTE—Edelényi Bányász, Alsózsolca—K. Vegyész, Borsodi Bányász—Hejöcsaba. Borsodnádasd—Felsőzsolca, Papp J. SE— Putnok. Női: Novajidrány—SÜMSE. TMTK—Tibolddaróc, MÉMTE —Tokaj. Sajóbábony—K. Vegyész, Somsály—Hejöcsaba, Borsodnádasd—M.-csáti G. Szeptember 30., férfi: K. Vegyész—KFSC. Felsőzsolca—MEAFC. Október 3., férfi: Papp J. SE— MEMTE. Alsózsolca—KFSC. Borsodi Bányász—Edelényi Bányász, Borsodnádasd—K. Vegyész, Alberttelep—Hejöcsaba, Ormosbánya—Felsőzsolca, Putnok—MEAFC. Nők: Sajóbábony—Tibolddaróc, Somsály—Tokaj, Borsodnádasd—K. Vegyész, Novajidrány —Hejöcsaba. SÜMSE—Mezőcsáti G., TMTK—Forró. Október 4., férfi: Putnok—Ormosbánya, Felsőzsolca—Alberttelep, Hejöcsaba—Borsodnádasd, K. Vegyész—Borsodi Bányász, Edelényi Bányász—Alsózsolca. KFSC—MÉMTE, Papp J. SE— MEAFC. Női: Forró—SÜMSE, Mezőcsáti G.—'Novajidrány, Hejöcsaba—Borsodnádasd. K. Vegyész—Somsály, Tokaj—Sajóbábony, Tibolddaróc—MÉMTE. Október 7., férfi: Hejöcsaba— 4$ Augusztus 20-án Mező- csajon játszik a Fradi! A mérkőzést a valamikori, tragikus körülmények között, a labdarúgópályán elhunyt Kiss III. emlékére rendezik, aki Mezőcsáton kezdte pályafutását. O 1970. augusztus 31-ig lehet nevezni a müncheni olimpia labdarúgó-tornájára. Eddig 54 ország jelentkezett. (A mexikói olimpiára annak idején 78 nevezés érkezett.) Afrikából 16, Ázsiából 17, Észak- és Dél-Amerikából 24, Európából 21 ország nevezett. Óceániából még nem érkezett jelentkezés. A FIFA amatőr bizottsága szeptember 25—27 közötti ülésén dönt a selejtezők rendjéről. $ Vasárnap a miskolci repülőtéren rendezik meg a honvédelmi sportversenyek városi döntőjé^. 0 A kézilabda-válogatott szakvezetői is összeállították a kereteket az őszi mérkőzésekre. A férfiak szeptemberben fogadják a VB második helyezettjét, az NDK válogatottját. A nők két rangos ellenfelet is várnak: októberben az egyik világbajnoki esélyes, a Szovjetunió, decemberben pedig a bronzérmes NSZK-t látja vendégül a világbajnoki címet védő magyar csapat. A keretekben egy borsodi játékos neve szerepel: Marosi István sokszoros válogatott ózdi kézilabdázó. £ Ma reggel kezdődtek m^s a birkózó Barátság-kupa küzdelmei. Felhívjuk a bir19.32: Beethoven összes hegedű- zongoraszonátái. — 20.33: A dzsessz kedvelőinek. — 20.35: A bagdadi borbély. Részletek Cornelius operájából. — 21.22: Az MRT Szimfonikus Zenekarának hangversenye. Miskolci rádió: Borsodi tükör. — Szerencsi tervek, eképzelé- sek. — Emlékverseny a Mályi- tavon. — Legújabb lemezünk. — Kulturális életünkből. — Beszélgetés a csillagásszal. — Egy nemrégen átadott új gyógyszertárban. — A dzsessz kedvelőinek. — Hirdetőm űsor. Televízió: 16.58: FTC—SC Leipzig. Nemzetközi női kézilabdamérkőzés a Napló Kupáért. — J8.00: Hírek. — 18.05: Francis az ősi Afrikában. 3. rész. Az utolsó kalérik. — 18.35: Kompozíció '70. A képzőművészeti rovat magazinja. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Szemléltető példa. Nyugatnémet rövid játékfilm. —19.30: Lánc. lánc, hűtőlánc. Riportmü- sor. — 20.00: Tv-hiradó. —20.20: Csak a képre emlékezem. Filmösszeállítás. — 21.15: Mi újság Pesten? Tv-film. — 22.25: Tvhíradó. Bratislavai televízió; 17.45: Kis- fiÍrnek. — 18.13: A művészet világából. — 19.35: A nagy sivatag. Riportfilm. — 20.50: A nyakék. Bűnügyi vígjáték. — 21.20: D7sesszpódium. Filmszínházak: Béke (.f4, hn6, 8) : Banditák hálójában. — Kossuth (13. f5, í7) : Mérsékelt égöv. — Fáklya (5, 7): ..Z”, avagy egy politikai gyilkosság anató1V1EAFC, Edelényi Bányász— KFCS. Október 11., férfi: Hejöcsabar— Ormosbánya, K. Vegyész—Alberttelep. Edelényi Bányász— Borsodnádasd, KFSC—Borsodi Bányász, Papp J. SE—Alsózsolca, MEAFC—MÉMTE, Felsőzsolca —Putnok. Női: Hejöcsaba—SÜMSE, K. Vegyész—Novajidrány, Tokaj—Borsodnádasd. Tibolddaróc—Somsály, TMTK—MÉMTE, Mezőcsáti G.—Forró. Október 17., férfi: Edelényi Bányász—Ormosbánya, KFSC—Alberttelep, Papp J. SE—Borsodnádasd, MEAFC—Borsodi Bányász. MÉMTE—Alsózsolca, K. Vegyész—Felsőzsolca. Hejöcsaba — Putnok. Női: Tokaj—SÜMSE. Tibolddaróc—Novajidrány, TMTK —Somsály, MÉMTE—Sajóbábony, K. Vegyész—Mezőcsáti G., Hejöcsaba—Forró. Október 18., férfi: Putnok— MEMTE, Alsózsolca—MEAFC. Borsodi Bányász—Papp J. SE, Borsodnádasd—KFSC. Alberttelep —Edelényi Bányász, Ormosbánya —K. Vegyész, Felsőzsolca—Hejöcsaba. Női: Forró—MÉMTE, Sajóbábony—TMTK. Borsodnádasd —Tibolddaróc, Novajidrány—Tokaj, SÜMSE—K. Vegyész, Mezö- csáti G.—Hejöcsaba. Október 25., férfi: Putnok—Alsózsolca, Borsodi Bányász— MÉMTE, Borsodnádasd—MEAFC, Alberttelep—Papp J. SE. Ormosbánya—KFSC. Felsőzsolca—Edelényi Bányász, Hejöcsaba—K. Vegyész. Női: Forró—Sajóbábony. Somsály—MÉMTE. Borsodnádasd —TMTK. SÜMSE—Tibolddaróc, Mezőcsáti G.—Tokaj, Hejöcsaba —K. Vegyész. kózás iránt érdeklődő olvasóink figyelmét, hogy holnaptól kezd ve külön tudósítónk jelentése alapján számolunk be a verseny eseményeiről. $ Az angliai Leicestefben folyó kerékpáros világbajnokságon nyeregbe szálltak a magyar országúti versenyzők is. Az amatőr VB 100 km-es csapatversenyét bonyolították le tegnap. A magyar válogatott (Rajna, Magyar, Keserű, Hirt) 2:20:45 óra alatt teljesítette a távot. Ez az eredmény csak a 14. heH' megszerzéséhez volt jó! £ Üj sportegyesület alakul a közseli napokban Miskolcon. Meghívást kaptunk, hogy vegyünk részt a MASE. a Miskolci Autójavító Sport Egyesület augusztus 24-éh tartandó alakuló ülésére. A XVI. sz. Autójavító Vállalat sportegyesül ete három szakosztályt alakít. $ Az Estudiantes már megkezdte a „lelki előkészítést” a Feijenoord elleni első. augusztus 26-án sorra kerülő Világ Kuoa döntőre. „A Feijenoord ellen nem lesz kellemes játszani, közismerten durva együttes!” —mondotta Osvaldo Zubeldia. az Estudiantes edzője, akinek legényei a világ kupa döntők tanulságai és botrányai szerint egyáltalán nem ..kisasszony futballt” látszanak. A BEK-t védő holland csapat legutóbb jó eredményt ért e’ az egyik nyugatnémet vezető csapat e'len: Feüp- noord—Schalke 04 3:0 (1:0). miája. — Petőfi (7) : A japán feleség. — Táncsics (fő. v?): A bosszúállók újabb kalandjai. — Szikra (5. n8): Grisa őrmester. — Ságvári (5, 7): Egy taxisoför- lialála. — Tapolcai kertmozi (8; : Huszárkisasszony. — Népkerti szabadtéri mozi (8) : Dr. Syn kettős élete. Kiállítások: Miskolci Képtá»(10—18 óra között): Dr. Petró Sándor magángyűjteményének kiállítása. — Herman Ottó Múzeum (10—18 óra között): Megyénk története. A Bükk élővilága. — Herman Ottó Emlékház (JO—18 óra között): Herman Ottó élete és munkássága. — Mássá Múzeum. Űjmassza. Ösko- hó: nyitva egész napon át. (Megközelíthető a 13-ös autóbusszal és a garadnai kisvasúttal.) — Görögkeleti templom (10—13 e~ 13—18 óra között): Miskolci görögök művészeti emlékei. — Diósgyőri Vármúzeum: ivúva 10—13 és 14—18 óra között. (Megközelíthető az i-es és 5-ös autóbusszal. valamint az 1-es villamossal.) SZOMBAT Kossuth rádió: 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.42: Mascagni: Parasztbecsület. Egyfelvonásos opera. — 10.03: Cigánydalok. — 10.20: Aranycsont. Sós Györgv rádiójátéka. — 11.29: Lemezek közt válogatva. (Tsm.) Petőfi ráülő: 8.03: Bach: Vadászkantáta. — 8.42: Külpolitikai figyelő. — 8.57: Verbunkosok, nóták. — 9.43: Válaszolunk hallgatóinknak! — lO.OO: Zenés műsor üdülőknek. Televízió: 9.30: A két veronai ifjú. (Ism.) — 11.20: Csend és ritmus. PaTvtomim-műsor. A labda mindenütt kerek Színes mozaikok a labdarúgás történetéből « © Katasztrófák a /utbalípálván A munkahelyi spartakiád országos döntői Körkép