Déli Hírlap, 1970. augusztus (2. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-14 / 190. szám

★ Öreg Avasunk legszebb ékessége a tv-torony. A nyári hónapokban naponta sok százan gyönyörködnek kilátóteraszáról a város panorámájában. (Ágotha felvétele) in ovi céq ipari konzultációja Miskolcon Amerikai cáfolat Israel vádjára Egyiptom nem sértette meg a tűzszünetet LKM iNyusatnémel miniszterek utaznak Moszkvába J O NME A Lenin Kohászati Müvek­ben évről évre nő az az ősz- szeg, amelyet kutatásokra fordítanak. Míg 1964-ben 10,8 milliót, addig az idei eszten­dőben már 20 millió forintot költenek ilyen célra. A válla­lat a saját kutatása és kísér­leti tevékenységének fokozása mellett mind szélesebb körű kapcsolatokat épít ki a kuta­tóintézetekkel és egyetemek­kel is. A legszorosabb együtt­működés a miskolci Nehéz­ipari Műszaki Egyetemmel alakult ki. Az egyetemmel kötött szerződések keretössze­ge az elmúlt öt évben mint­egy 1,5 millió forintot tett ki. Az idén 500 ezer forint érté­kű kutatómunkát végez az egyetem a város legnagyobb gyárának. Willy Brandt ma sajtóér­tekezleten számol be moszk­vai útjáról. A tárgyalásról kiadott közös közlemény be­jelenti, hogy Kosziginí meg­hívták Bonnba, aki a meg­hívást elfogadta. Egyelőre nem állapodtak meg abban, hogy Koszigin mikor adja vissza Bonnban Brandt moszkvai látogatását, ezt később diplomáciai úton Négyes csúcs az ENSZ-ben? Nagy várakozás előzi meg a jubileumot Negyvenhárom állam-, illetve kormányfő már bejelentette részvételét Miután az ENSZ titkársága szerint a világszervezet ne­gyedszázados közgyűlésének megnyitására eddig már 43 állam jelentette be „biztos­ra”, hogy államfővel vágj’ kormányfővel képviselteti magát, olyan kombinációk merültek fel: a négy nagy­hatalom vezetői is megjelen­nék. Annyi már tény, hogy Franciaországot vagy Pom­pidou, vagy miniszterelnöke, Chaban-Delmas képviseli. Sztavnopulosz, a közgyűlés ügyeivel megbízott főtitkár­helyettes, a francia részvé­téit, valamint a 43 államfő bejelentését közölve, arra is válaszolt* vajon a négy nagy minden vezetője megjele­nik-e. „Nem tudom elképzel­ni, hogy ne jönnének el” — mondotta. Túl sok a vaddisznó és a szarvas Szembetűnően megnöve­kedtek a mezőgazdasági vad­károk a borsodi erdőségek környékén. A károk növeke­dését a szakemberek a nagy­vadak — különösen a szarva­sok és a vaddisznóik — tülzott elszapo rod á sáv ai m agy aráz zák. Min’ a Népi Ellenőrzés': Bizottság a közelmúltban megállapította, a vadállo­mány gyors gyarapodása azért következett be, mert a vad­, A MTESZ Borsod megyei Ifitéző Bizottsága és a The CARBORUNDUM Company LTD (Manchester) angol cég közös ipari konzultációt tart szeptember 4-én délelőtt a MTESZ miskolci székházá­ban. Az ipari konzultáció témái: a nagj’ ellenállóké- pességű anyagok, valamint a korszerű köszörű-, csiszoló- és dörzsrendszerek, eljárások és anj’agok. A CARBORUNDUM cég ezeket a konzultációkat azzal a céllal szervezi, hogy a ma­gyar ipari vezetőket tájékoz­tassa a nagy ellenáilóképes- ségű anyagok ipari felhasz­nálásáról. valamint a külön­féle csiszoló és köszörülő rendszerekről. A gyakorlati felhasználás lehetőségeit nemzetközi ösz- szetogással készült filmekkel és diakép-sorozatokkal mu­tatják be. A bemutatót a kér­désekre adott válaszok, nyílt, kötetlen eszmecsere, szabad vita követi. gazdálkodó szervek az utób­bi években nem hajtották végre a tervezett kilövéseket. A MAVOSZ Borsod megyei Bizottsága most külön felhív, ta az illetékesek figyelmét ar­ra, hogy az erdőrendezőség a nagyvadak szükséges selejte­zése érdekében évenként leg. alább két esetben köteles el­végezni az általános ellenőr­zéseket. jjc Folytatódnak a razziák Ururfuayban, bár eszel közvetlenül fenyegetik a gerillák fogságában levő túszok életét. A letar­tóztatottak száma már kétszázra tehető. Hírügynökségi jelen­tések szerint, a montevideói kormány egyelőre kitart amel­lett, hagy nem hajlandó szabadon bocsátani a politikai fog­lyokat. Husszein nyilatkozata a londoni televízióban Legújabb washingtoni je­lentések szerint nincs bizo­nyíték arra, hogy az egyipto­miak megsértették volna a tűzszünetet, amivel Izrael vádolta az EAK kormányát. Az amerikai vélemény sze­rint műholdak felvételei bi­zonyítják, hogy — az izraeli vádakkal szemben — az egyiptomiak nem vit­ték közelebb a Szuezi- csatornánál kelet felé a rakétaállomásaikat. Legfeljebb arról lehet szó hogy ezek az állásók észak —déli irányban szélesedtek, de semmi szín alatt sem ke­rültek közelebb a tűzszünet! vonalhoz. Az Izrael által be­nyújtott bizonyítékok — Wa­shington szerint — semmi! sem bizonyítanak, így Egyiptom „nem vádolha­tó” a tűzszünet megsér­tésével. Az üggyel kapcsolatban egyébként Sisco amerikai külügyi államtitkár megbe­széléseket folytatott Rabin izraeli nagykövettel, vala­mint az EAK megbízottjá­val. A londoni televízió Husz­szein király nyilatkozatát su­gározta, amelyet Bej rútban vettek, A király derűlátóbb­nak bizonyult, mint eddig, és úgy vélekedett, hogy a köz­vetítő tárgyalások számára New York lenne a megfele­lőbb hely. Az akadály — szerinte — Izrael álláspontja, amely területi igényeit összekapcsolja a béke megteremtésének felté­teleivel. Eban izraeli külügyminisz­ter bejelentette, hogy Jar- ringtól üzenetet kapott, amelyben kéri: közöljék ve­le, hogy izraeli vélemény szerint mikor és hol kerülhet sor a tárgyalások megkezdé­sére. Eban megismételte az egyiptomi rakétákkal kap­csolatos vádaskodását. dfePOllTIttAI NÁMlAf » II. évfolyam, 190. szám 1970 augusztus 14., péntek Ara: 80 PILLÉK ■«•*» lottó­számok a hatodik oldalon Koszisin y Bonnba latosat Brandt ina sajtóérte k esel eten számol be állapítják meg. A szerződés aláírásával megkezdett eny­hülés újabb jele. hogy a nyugatnémet gazdasági, va­lamint az oktatásügyi mi­niszter Moszkvába látogat. A nyugatnémet kormány ma kibővített ülést tart, amelyen részt vesz Schütz. Nyugat-Berlin polgármestere is. Ugyancsak ma tájékoz­tatja tárgyalásai eredményei­ről és a szerződés aláírásáról Brandt a három nyugati nagyhatalmat. Nem marad adós a cementgyár Az év elején hatezer tonna cement „adóssága” volt még a hejőcsabai cementgyárnak. Július végére már csak két­ezer tonnával maradtak el a tervtől. Jelenleg naponta 1500 tonna cementet termelnek, s így ebben a hónapban telje­sítheti időszakos tervét a ce­mentgyár. Emelik a pedagógusok ügyeleti díját A nevelőotthonokban, vala­mint a gyermek- és ifjúság­védő intézetekben a munka­szüneti és pihenőnapokon el­látott felügyeletért járó ügyeleti díjat szeptember 1 • tői 50 százalékkal felemelik. Ugyancsak 1970. szeptember 1-től a nevelőotthoni es ne­velőintézeti nevelőkm k a gyermekekkel közvetlenül el ­töltött foglalkozási idejét a jelenlegi heti 36 óráról 30 órára, a gyermek- es ifjúság­védő intézetek pedagógusai­nak esetében pedig ezt az időt az eddigi heti 48-ról szintén 30 órára csökkentik. A nevelőotthonokban, a gyer­mek- és ifjúságvédő intéze­tekben, va'amint a nevelő- intézetekben dolgozó nevelők, gyermekfelügyelők és gyer­mekvédelmi felügyelők mű­ködési pótlékát, továbbá a vezetők és helyetteseik ve­zetői pótlékát 1971. szep­tember 1-től 50 százalékkal emelik. A művelődésügyi, a munkaügyi és a pénzügymi­niszter közös utasításának eg)es rendelkezései érintik a diákotthonok. kollégiumok, szakmunkástanuló otthonok, ’’alamint a gyógypedagógiai otthonok dolgozóit is. Napsütéses idő Várható időjárás Miskolc térségében szombat délig: Derült, száraz idő. Mérsé­kelt szél. Hűvös éjszaka. A hőmérséklet hajnalban 10. holnap délben 23 fok körül lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom